Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-02-03 / 5. szám
b 1999. február 3. Villanófényben Delmár Gábor, aki az Új Szóban az ország leghosszabb életű sakkrovatát vezeti Világos indul, és két lépésben mattot ad Bármelyik kiadvány nélkülözhetetlen segítőtárs. J. Mészáros Károly Napjainkig több mint kétezer- százszor olvashatták az ötvenéves Új Szó hetente jelentkező sakkrovatában a címben szereplő mondatot. Utána mindig fejtörő következik, rengeteg rejtvénykedvelő ember heti szórakozása. A sakksarok írója és szerkesztője elejétől kezdve, azaz az ötvenes évek derekától Delmár Gábor, aki szakavatott elemzéseivel több nemzedéket csalogatott a hatvannégy négyzeten zajló bábuháború rejtelmeibe, feladványaival pedig rendre izgalomba hozza a sportág híveit. Idén hetvenöt éves Szlovákia területén a sakk, napilapunk minden rendszer- váltást átélt rovatszerkesztője sem sokkal több. Kassán kezdett sakkozni, majd Budapesten folytatta. Hogyan lett ebből egy életre szóló szenvedély? Aránylag későn, gimnazistaként találtam meg a játék ízét. Ivancsó Imre csodaszámoló osztálytársam vett rá, s mi tagadás, nekem is megtetszett. Közben elkezdtem kávéházakba járni, akkoriban azokban folyt a sakkozás. Erősen visszavetettek a háborús évek, abban a korban voltam a legalkalmasabb a fejlődésre. Valójában azonban a sakkot inkább szórakozásnak vettem. Nem volt olyan sok időm rá, s egész más feltételek között játszottunk, kevesebb versenyt szerveztek, mint manapság. Váltakozó sikerrel szerepeltem, a gyenge fizetés miatt megélhetési gondjaim is adódtak. Ha a sakkozás helyett például nyelveket tanulok, másképpen álltam volna. Ezt ma már sajnálom. Sok időt vont el, amelyet ellentételként nem kaptam vissza. Különösebb ambícióim nem voltak, mert játékerőmet kellően felmértem, s tudtam: egy bizonyos színvonalnál magasabbra úgysem jutnék. Élveztem a gyors játékot, pillanatok alatt áttekintettem a táblát, de ennek van hátránya is: kissé felületessé teszi a sakkozást. És ez megmutatkozott a versenyeken, nem tudtam kellőképpen elmélyülni a játszmában, s lényegében ez is egyik akadálya volt annak, hogy nem kerültem előrébb. Versenyzői pályafutásának csúcsain az ötvenes évek derekán járt. Könnyed kávéházi szórakozásnak vette a sakkozást, vagy az elérteknél is jobb eredményekre vágyott? Ki ne akarna még több sikert arami? Tudatosítottam azonban, hogy sem a korom, sem a képességeim felső határának felismerése nem táplálhat bennem különösebb reményeket. Ráadásul jöttek a feltörekvő fiatalok: Plachetka, Kozma Gyula... Ha jól számoltam, 1957-től írja és szerkeszti az Új Szó sakkrovatát. Ez páratlan egyetlen magyar napilapunkban, de a (cseh)szlovákiai sajtóban Is. Hogyan született a rovat, és minek közsönhetően ilyen hosszú életű? Akkor már rádiós voltam, s bedolgoztam a napilap sportrovatába. Arra már nem emlékszem, ki jött az ötlettel: a szerkesztő vagy én. Elkezdtem csinálni, s máig készítem. Hosszú életére pedig az a magyarázat, hogy az olvasók körében kedvező fogadtatásban részesül(t), amit a feladványokra beérkező válaszok száma is jelez. Nagyjából százat mindegyikre kapunk. Ez tartja köztünk a kapcsolatot, bár be kell vallanom: nem vagyok a fejtörők nagy szakértője. Akinek van számítógépe, annak nem gond a megfejtés megtalálása, de másnak igazi sikerélményt adhat, ha maga jön rá az eredményre. Régen aki sikerességre vágyott, az kizárólag saját magára volt utalva, nem volt kitől tanulni a sakkot, csak ellesni lehetett a versenyeken. Rendszeres sakkozóképzés nem létezett. Életének másik szenvedélye, sőt kenyéradó munkája a rádiózás. Hogyan fért meg egymás mellett a sakk és a mikrofon? Nehezen. A rádió varázsa egyre inkább háttérbe szorította a sakkot. Egy-egy torna miatt nem tudtam otthagyni a magyar adás akkoriban egészen kis csapatát, felelősségérzetem azt diktálta, hogy inkább maradjak. Ez is visszafogott a fejlődésemben. Közben megszűnt a kávéházi sakkozás, a játék átkerült a klubokba, s ez ugyancsak fékezte előrehaladásomat. Voltaképpen huszonöt éve abbahagyta a versenyzést, ám állandóan a sakk világában mozog. Hogyan fordulhatott elő, hogy nem lett edző vagy sportvezető? Nem teljesen pontosak az értesülései. Egy időben a mostani elnöki palotában vezettem tanfolyamot, majd két évvel ezelőtt a szövetség felkért két fiatal tehetség nevelésére. Néhány hónapig bírtam a kimerítő munkát, aztán koromnál és egészségi állapotomnál fogva lemondtam. Ahol nyílt rá alkalom, népszerűsítettem a sakkot. Régebben talán vállaltam is volna az edzősködést, de nem kaptam ajánlatot. Egyes források szerint a mai Szlovákia területén hetvenöt éves a sakk. Ön szinte azonos korú vele, ismeri belső világát. Mindig népszerű volt tájainkon ez a Játék? Igen. Különösen szülővárosomban, Kassán, ahol már az első világháború előtt kiváló sakkozók voltak. Szlovákiában közvetlenül a második világégés után volt a legintenzívebb klubélet, amikor a szakszervezeti csapatokban tömegesen játszottak. Bár a színvonal távolról sem volt olyan magas, mint később a kimondott sakk-klubokban. Korábban a művelődési tárca alá tartozott a sakk, de mikor átvették a szovjet mintát, átkerült a sport hatáskörébe, s ez rendkívül kedvezőtlenül befolyásolta szlovákiai fejlődését. Mit szól a honi sakk mai állapotához, amely versenyzői szempontból az önfinanszírozás magasiskolájához és a folytonos támogatókeresés hétköznapjaihoz hasonlít? Még az egyetlen szlovák szaklap Is csődbe JutottKétségtelen visszafejlődés tapasztalható. Ennek az egyik oka Csehszlovákia szétesése. A közös államban egész más sakkélet folyt. Még összehasonlítani is nehéz, hogy hány versenyt rendeznek Csehországban, és hányat Szlovákiában. És a szövetség vezetőségének összetétele? Hadd ne részletezzem. Hiányzik a szaklap, könyv meg egyáltalán nem jelenik meg. Egy dolog viszont biztató: Szlovákiában növekszik a sakkozók tábora, amit egy-egy verseny évenkénti indulóinak a növekvő száma is tükröz. Mintha több fiatal nevelkedne a klubokban... Ez érezhető. Nagyon fontos, hogy ne maradjanak magukra. Mert egyedül nem tudnak fejlődni. Iljumzsinov FIDE-elnök azon munkálkodik, hogy a sakk olimpiai sportág legyen. Ezért még a vb lebonyolítását is kieséses rendszerűre módosították. Szükség volt az Ilyen megújulásra? Szerintem igen. Mert manapság a sakk is üzlet. Nehéz támogatókat találni egy három hétig tartó nagyversenyre. A rengeteg hétvégi viadallal vonzóbbá vált a sakk, a játékot meggyorsították. Megszűntek a függő játszmák, minimálisra zsugorodott a szekundánsok szerepköre, ami óriási előrehaladás. Nem tagadom, voltak kétségeim az új rendszerrel szemben, de a mai helyzetben a régi sem maradhatott fenn. Ezért jött a kényszermegoldás. A volt keleti blokk versenyzői elárasztották a világot, felcsaptak a sportág bérmunkásainak. Nem nagy díjakért versenyeznek, de mindegyiküknek jól jön, ha egy nyert parti után kap két-háromszáz márkát. Azelőtt nem volt hivatásos sakkozás, még a legjobbak sem tudtak ebből megélni, Manapság az átlagos nemzetközi nagymester, akinek az Élőpontszáma nem haladja meg a 2500-at, ha jár egyik versenyről a másikra, meg tud élni belőle. Komoly viadalra nem jut el. Nemzetközi tornára már nem hívnak meg olyan játékost, akinek nincs 2650-nél több pontja. Beszűkült az élsakkozók köre. A nemzetközi címek pedig már leértékelődtek. Túl sokat osztottak szét belőlük. Névjegykártya Név: Delmár Gábor Született: 1922. november 24-én, Kassán Családi állapota: nős, két gyerek édesapja Legnagyobb sikerei: Szlovákia egyéni bajnoka (1956, 1957), Csehszlovákia csapatbajnoka a Slovan Bratislava színeiben (1963, 1970) Legmagasabb sakkminősítése: mesterjelölt Kedvenc sakkozói (játékfelfogásuk miatt): Capablanca, Lasker, Anand (szerinte ő a közeljövő világelsője) Az évek elmúltak, a sakkrovat megmaradt. Somogyi Tibor felvételei Derűs sakktörtenetek Delmár Gábor versenyző korában Archív felvétel Delmár Gábor játékosként és rovatvezetőként is átélt sok derűs történetet. Ezekből válogattunk. Súlyemelő a sportorvosnál „Akkoriban kötelező volt a sakkozónak is sportorvosi vizsgálatra mennie. Ezzel bizonyította alkalmasságát, különben nem versenyezhetett volna. Nem maradt más hátra, mint meglátogatni a dokit. Beléptem a rendelőbe, az orvosnő háttal ült, nem is nézett rám, csak megkérdezte, hogy milyen sportot űzök. Rávágtam, hogy súlyemelést. Közben derékig levetkőztem, s mikor a hölgy megfordult, elképedve látta, hogy gyakorló bá- buemelgetőhöz van szerencséje. Jót hahotázott rajta.” Kibicből csirkefogó Mikor felkerült Pestre, egy meleg nyári napon kiment a Széchenyi strandra. Meglátott egy sakkozó társaságot, s odaült kibicelni. Az egyik játékos alaposan megkopasz- totta ellenfelét, s a fiatal Delmár önkéntelenül is beleszólt a partijukba. Vidéki játékosnak adta ki magát, s a következő partiban egy tisztfórt kért a győztestől. Az első játszmát el is veszítette, s ellenfele - akiről később kiderült, hogy ő a strand császára, egymás után kopasztja meg a pincérek által odacsalogatott vidékieket - vérszemet kapott. Utána már pénzért játszottak, és a végén az ismeretlen vidéki fiú száz pengőt nyert tőle, ami akkor nem kis összeg volt. Nem sokkal később a csepeli gyár csapatversenyén kisorsolták az ellenfeleket. „Mikor az asztalhoz ültünk, a strand császárával találtam magam szemben. Ahogy felismert, felugrott, elvörösödött, elkezdett kergetni, s azt kiabálta nekem, hogy csirkefogó versenysakkozó vagyok. Mikor lecsillapodott, a rendezők kénytelenek voltak fölcserélni a táblákat, hogy ne velem találkozzon.” Rovatvezetői élmények „Hogy mit éltem át az Új Szó sakkrovatának készítése közben? Mesélhetnék sokat. Túléltem a rendszerek fázisait, az összes főszerkesztőt. Jö- vőm csak egyszer forgott kockán. Hatvannyolcban a Gabonavárosban működtem, utána megállította az akkori helyettes főszerkesztő a sportrovat vezetőjét, s azt kérdezte tőle, hogy ez a sakkrovatos Delmár véletlenül nem ellenforradalmár? Más nyomást nem gyakoroltak rám az elvtársak, a sakkozókat sem kellett ezzel a titulussal írnom. Rovatom akkor apolitikus sziget volt az Új Szóban. Persze vigyáznom kellett, hogy a feladványok között ne hozzak izraeli szerzőét, vagy ne nagyon említsem az amerikaiakat, ne írjak olyan sakkolimpiáról, amelyet a keleti tábor bojkottált. Ügyeltem a nüanszokra, meg arra, hogy túlsúlyban legyenek a szovjet anyagok. így aztán nem koppintottak a fejemre.”
