Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1999-06-30 / 26. szám

[port 1999. június 30. A cég vezetése időközben rájött, hogy az idei szerződéseket nem tudja teljesíteni; ezért úgy dön­tött, hogy 25 százalékkal csök­kenti az idei tervet, és tizenegy hajó gyártására vállal kötele­zettséget. Ez a lépés 720 millió koronával csökkenti a bevételt. Éppen ezért a gyár igazgatója nagy megkönnyebbüléssel vette tudomásul a balkáni helyzet bé­kés megoldására tett erőfeszíté­sek hírét. Dömötör Ede felvételei 1999 júniusában, júliusában és kalmazottai. Minden pénteken augusztusában hetente csak fizetés nélküli szabadságra kény­négy napot dolgoznak a gyár al- szerülnek. A gyár vezetősége ugyanúgy a a jugoszláviai válságra, hanem kormánytól vár támogatást, mint keresnék, hol hibáztak, és eset- a szakszervezet, pedig talán jobb leg kísérletet tennének a gondok volna, ha nem fognának mindent orvoslására. Részlet a Hajóépítő című I vállalati lapból: B „A krízishelyzet átvészelésére hozott rendelkezések értel­t mében, amelyek az igazgatótanács 1999. 4. 6-i ülésén láttak i napvilágot, 1999. 5. 3-tól megállítottuk a javító rendelkezé­s sekért, azok megvalósításáért, valamint tematikus feladato­kért járó rendkívüli jutalmak kifizetését. Az említett rendelkezések a visszavonás dátumáig érvénye­sek.” . A Jugoszláviai válságot okolják azért, hogy a hajógyár is válság- helyzetbe került. Nem szállít­hatta el a kész hajókat a Fekete­tengerre, így a megrendelő sem fizetett. Igaz ugyan, hogy az összeg első tételét a megrende­lő már átutalta a vállalat szám­lájára, amikor a hajó váza elké­szült, a másodikat pedig akkor, mikor azt a dokkban vízre bocsátották. A harmadik részle­tet azonban csak az „áru” le­szállítása után folyósítaná, és ez a pénz bizony nagyon hiány­zik a kasszából. Vass Tibor szerint, aki a hajógyá­ri szakszervezeti tanács elnöke, az üzem vezetősége és a szak- szervezet közötti kapcsolat jó, de nem konfliktusmentes. Szóban és írásban is megegyeztek abban, hogy a törvényeket megtartják. Rendelkezés

Next

/
Oldalképek
Tartalom