Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1999-06-16 / 24. szám

1999. június 16. * 32. évfolyam Szlovákiai magyar családi magazin Riport Danák és Zuzanák a hadseregben. Az EBESZ elé­gedett volt a bemutatóval. 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1999. június 19-étől 25-éig Sport „Bárkivel aranyérmesek lettek volna” Egervári távozik 1 CL az MTK-tól. -LU Az utolsó nemzedék, amely a szülőföld ősi állapotát is látta Akadozó párbeszéd BereckJózsef_________________ Kora reggel kocogás, ki a város­ból, szembe a felkelő nappal. Kedvelt útvonalam mentén, Búslak felé, három fiatalember vágja serényen a kövér, harma­tos, már-már „túlérett”, út menti füvet. Kaszájuk pengéje hersegve dönti rendre az erős szálakat. Valamikor én is meg­tanultam ezt a munkát, apánk sokáig tehéntartó ember volt. A három fickót megpillantva most is átfut az agyamon, hogy kipró­bálom, karom őrzi-e még a moz­dulatok rendjét, harmóniáját. Aztán megelégszem a frissen vágott fű fanyar, átható illatá­val. Legközelebb pedig már kis boglyák sorakoznak az út men­tén. Idén a széna gyorsan szá­rad, forró napokat élünk. Mindez azért foglalkoztat, mert dolgaim közt turkálva kezembe kerül egy régi fénykép. Huszon­egy személy látható rajta laza csoportba összeállva, ülve, gug­golva. Közülük tizenöt a férfi, hat a nő. Ez utóbbiak a csoport­kép előterében csaknem szabá­lyos félkörívben, oldalt maguk alá húzott lábbal ülnek. Vala­mennyien ujjatlan, kivágott nyakú blúzban, a nyakukban la­zán megkötött vagy kioldott mintás kis kendők. Mind a hat nő fiatal, mosolygós, csinos. Előttük, kissé kinyúlva a kép mezejéből, vasvillák hevernek a fűben. A nők közül ketten ­amolyan öntudatlan mozdulat­tal - a villanyéi végét szorongat­ják. Hárman kissé oldalra néz­nek, mintha tőlükjobbra a fény­képezésnél valamivel érdeke­sebb dolog történne. Ugyanez az odalra nézés né­hány férfin is megfigyelhető. Ők teljesen szabálytalanul helyez­kednek el a nők karéja mögött. Életkoruk szemmel láthatóan eltérő: kétsuhancvan közöttük, három legény, négy középkorú férfi, a többi öregember. A kép jobb szélén álló kalapos, fehér bajuszú öregember például „Fegyverrel tisztelegj!” tartás­ban tartja a villáját; kéz- és test­Az egykori párbeszédből már csak az alkalmi tájfutás hóbortja maradt. tartás kifogástalan, csontos álla előrenyomva, ám a tekintete a szemére vetülő éles árnyék mi­att nem látható. Kalapot továb­bi három férfi visel közülük, hármuk fején kifakult „micisap­ka”, az egyikükön pedig tányér­sapka, valamiféle - alkalmasint vasutas- - egyenruha tartozéka. A férfiakon rövid vagy feltűrt uj­jú világos ing, négyen dohá­nyoznak. A nőkkel ellentétben az ő arcuk inkább csak derűs, semmint mosolygós. Néhányu- kén kivehető őszes vagy sötét borosta. A csoport mögött nem messze egy frissen rakott széna­boglya búbja. A háttérben ezüst nyárfák sima törzsű, mutatós sora... Az aprólékos leírás után nem hallgathatom el, hogy a suhan- cok egyike a képen én vagyok. Én voltam... S az is, aki a község­háza faliújságjáról úgy negyven évvel ezelőtt elcsentem egykori társadalmi munkánk eme doku­mentumát. A képen látható sze­mélyeket ugyanis jól ismertem, egy részükkel közeli vagy távoli rokonságban álltam. A velük kapcsolatos emlékeim, élmé­nyeim máig élesen rajzolódnak ki előttem. Meg aztán Koncsol szerint mi vagyunk az utolsó nemzedék, amely még a szülő­föld ősi, természeti állapot^ is látta. Sőt a játék és a munka nyelvén párbeszédet is folyta­tott vele. Az egykori huszonegyünk közül tizennégyen már meghaltak, a szép lányokat is hamarosan mind elvitték a faluból. Én is el­kerültem onnan, s az egykori párbeszédből számomra már csak az alkalmi tájfutás hóbort- ja-kedvtelése maradt meg. Lám, a patinásán bámuló képet for­gatva is - furcsa mód - az izgat elsősorban: vajon ki csinálhatta a képet, ki állhatott az eltűnt idő flexaretje mögött? Vezércikk Halak és más állatok Kövesdi Károly ______________ Ki s halastó Pozsony mellett, három-négy családkerülő ká­szálódik le hajnalban a busz­ról. Ha egy árva kapásom lesz, már az is jó, morogja az egyik, nem csoda, hogy senki se fog semmit, hiszen hiába tilos az etetés, mindenki etet, teli van­nak zabáivá a halak, de hát minden második szlovák csa­ló, löki a népi bölcset, nem sejtve, hogy magyar fülnek muzsikál, így elmarad a helyeslő bólogatás, rakodik ki­ki a maga helyére. Napközben aztán van min mélázni, míg a pontyok idegtépőén napoznak a víz tetején. Csaló, nem csaló, tömör gyönyör a polgár hely­zete. Az államkassza üres jön a gazdasági csomag, a csomag után a rabló postás, a tolvaj boltos, miközben a patyolat­lelkű ilyenolyaninveszt őröli, mint az imamalom, bíznám rá­juk a pénzem, majd ők meg­forgatják, az ám, hogy többé nem is látom, de hát úgy kell a sok balféknek, ha nem tud mit kezdeni a millióival. Mi meg drága pecabotokról, finnor­szági pisztrángozásról szőtt hagymázos álmaink mellett lassan visszatérhetünk gyer­mekkorunk mogyorópálcái­hoz, s ha fizetésnap előtt ma­rad még kajára, lehet filézni, milyen milliókat bízzak in­vesztékre. Kész röhej. Bezzeg nem röhej, mondja tankönyv- kiadó ismerősöm, szintén pecás az istenadta, hogy a mi­nisztérium még most se hagy­ta jóvá éves tervüket, pedig már június volna, majd tízmil­lió a mínuszuk, tanévkezdésre megint nem hoznak ki semmit. Ez az, replikázok, Knazkóék- nál is hasonló a pangás, a ki­sebbségi kultúráknak rég meg­szavazták a támogatást, de a csinovnyikok úgy ülnek rajta, mint kotló a záptojáson, bár az a gyanúm, nincs min ülniük, azért húzzák az időt. Még jó, hogy van cirkusz, meg nyelv­törvény, hogy élvezhetjük Migas papát a képernyőn vi­gyorogni, vita lezárva politika­ilag, kit érdekel holmi koalíci­ós megállapodás, ígéret meg miegyéb, mintha a szomszéd kecskéjéről volna szó, pártbéli komája meg arról éldeleg, hogy hazánk méltósága forog kockán, ha holmi külföld diri­gál. Az ám, nagy étvágyú bará­tom, csak éppen hogy magad­tól kéne megéredned, mint a vadszedemek, nem pedig kül­földi hatásra tanulni a tisztessé­get, de ha már nem szívtad ma­gadba otthon, legalább hall­gass az okosabbra. A fránya gazdasági csomag meg csak kö­zelít, míg a rimaszombati zötyöszöben, közli a híradó, a melósok nem bűnösök a sztrájk miatt, mert keserű szórakozá­sukban alkotmányos jogaikkal élnek, csak éppen arról nem ha­dovái a Márkinő, hogy alkot­mányos joga-e valakinek in­gyen dolgoztatni a másikat, vagy netán seggbe kéne rúgni úgyböcsü-letesen, ha már becstelen, és mások vérét szív­ja, vagy ha nem ért hozzá, ak­kor meg azért. De sebaj, majd lesz mit aprítani a tejbe, Miki bácsi beígérte, hogy addig nem alszik, míg meg nem nyúzza Sanyi bácsit a villái miatt, meg a többieket, akik ide juttatták az országot, bár igaz, koalamaciék azt rebesgetik, el­várják a mostani ellenzékiek­től, hogy ők is rábólintsanak a kisebbségek nyelvére (ez ám az elvi politizálás!), mert ha már összerabolták magukat, leg­alább legyenek fasza gyerekek a magyarokkal szemben, mert igaz ugyan, hogy kellettek a győzelemhez, de most jól alá­jukverünk mi együtt. Ez kell, különben elszemtelenednek, s a végén még egy koronáért nyomdát kémek a Csemadok- nak is, ami csak a Maticának dukál, hogy az évi majdnem milliárdos költségvetésből fel ne kopjon a libidója a sok izga­tott kultúrmunkásnak Turóc- szentmártonban, akiket csak a Dél érdekel, meg az, hogy kéne a madarakat hátrafelé repültet- ni. Szóval gond egy szál se, jöj­jön a csomag, a kenyér egyre soványabb, a cirkuszi műsor egyre kiismerhetőbb, csak akadjon egy szál magyar ebben az országban, akit még egyszer palira lehet venni, hogy létezik úri becsületszó. Apropó, sporikám, kérdem a szomszé­dot dél felé, tudja-e, hogy a finnek negyven százaléka hor­gász? Mégsem lehet olyan hü­lye nép az a finn. Kanadának is kijutott a természet „áldásaiból”. TASR/AP-feivétei

Next

/
Oldalképek
Tartalom