Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-06-02 / 22. szám
12 1999. június 2. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Amerikai história X Az Amerikai história X kényes kérdést érint: egy, a neonáci ideológiával megfertőződött munkáscsaládot mutat be. Danny Vinayard (Edward Furlong) és bálványozott bátyja, Derek (Edward Norton) apjuk meggyilkolása után leküzdhetetlen bosszúvágyat éreznek. Derek gyűlölete kegyetlen gyilkossághoz vezet. Börtönbüntetése alatt rádöbben addigi életének ürességére, és három évvel később már megváltozott emberként szabadul. Időközben öccse Hitler Mein Kampfját olvassa, és American History X címen dicsőítő dolgozatot ír róla. A fajgyűlölet ideológiáját megtagadó Derek kétség- beesetten próbálja megmenteni a tragédia felé sodródó Dannyt. A bemutató nagy botrányt kavart Amerikában, de nem a téma- választás miatt, hanem a rendezőként és operatőrként debütáló Tony Kaye - aki maga is elégedetlen a produkcióval - követelte, hogy vegyék le a nevét a stáblistáról. Azzal vádolta a film gyártóját, a New Line Cinemét, hogy a stúdió szerződésszegése miatt nem lehetett olyan a film, amilyennek ő megálmodta. Több millió dolláros pert indított a gyártó cég ellen, amiért az megengedte a főszereplő Edward Nortonnak, hogy beleszóljon a vágásba. A reklámszakmában már világhírnevet szerzett angol első filmes rendező jól kalkulált, a botrány hasznára vált a filmnek. Heti hír Stallone újra zsaru lesz Újra zsaru lesz, ám a Detox című akcióthrillerben nem a nagyváros sötét negyedeiben nyomoz, hanem egy kórházban. Az történt ugyanis, hogy főhősünk, Jake Malloy FBl-ügynök szemtanúja volt annak, amikor egy sorozatgyilkos megölte barátnőjét és munkatársait, s ez annyira kiborította, hogy fájdalmát azóta is alkoholba fojtja. Amikor pedig egy rehabilitációs klinikán próbálják talpra állítani, azonnal felfigyel betegtársaira, akik sorra dobják fel a talpukat... Jim Gillespie rendező nemcsak a forgatások helyszínét lelte meg Vancouverben, hanem Sly partnereit is, Tom Berengert, Kris Kristoffersont, Dina Meyert és Sean Patrickot. Vukán György rendelés közben is komponál. Hétesztendős korától játszik zongorán Zenével a legboldogabb A muzsika az élete, hiszen már több mint fél évszázada zenél. Hétesztendős korától játszik klasszikus zongoristaként, tizenöt évesen adja első dzsessz- koncertjét, s huszonnégy esztendős, amikor elkezd komponálni is. Azóta Vukán György írt dzsesszkamaradarabokat, miséket, dalokat, balettzenét, szimfonikus és versenyműveket, valamint száznál több filmzenét. Nagyon ritka életében az olyan nap, amikor nem születik néhány újabb oldalnyi kotta. Hiszen állandóan komponál, ha megy az utcán, ha utazik, ha bármit tesz, folyton szól benne a zene. A zeneszerzőt, zongoraművészt a következő szezonban operakomponistaként is megismerheti a közönség, hiszen az Atlanta, Georgia című operáját 2000. január 21-én mutatja be a Magyar Állami Operaház, Tóth János rendezésében, a Thália Színházban. Réfi Zsuzsanna »Az opera napjainkban játszódik. Ami a választott helyszín társadalmi, etnikai és élő, emberi gondjait illeti, azok rokonok a világ összes hasonló gondjával. Esküvőjére siető fehér férfi véletlenül halálra gázolja az utcára kiszaladó fekete kisfiút. Sarkítva: ennek embertelen és emberséges következményeiről szól a mű« - vallja a darabról a szövegíró, Adamis Anna. Évek óta dolgozom ezen a darabon Adamis Annával és Bacsó Péterrel. A színes bőrű közösség mindennapjait bemutató darabbal rengeteg mondandónk van a szeretetről, az egymással való törődés fontosságáról s arról, hogy mégiscsak az erkölcs lehet az egyetlen megtartó, elfogadható mozgatója az emberiségnek. Ön az első filmzenéjét a Bacsó Péter rendezte Tanúhoz írta. Milyennek látja napáinkban ezt a művészeti ágat? A filmzene egészen megválto„A filmek nálunk sem javulnak..." zott Hollywoodban. A filmek rosszabbak lettek, a zenék pedig jobbak. A filmek nálunk sem javulnak, s az eladhatóság miatt mindenhez gyártatnak egy-egy slágert. Pedig a filmzene nem egy dalból áll, s nem a zene kedvéért születik a film. Sajnos azonban ezen a területen sem látom, hogy a helyzet jó volna, vagy legalábbis javulna, de ez jellemző az egész művészeti életre. Azért ön mindebből ki tud szakadni, hiszen napjait megoszthatja a muzsika és a fogászat között. Engem ez a két hivatás együtt tesz teljessé. Fiatalon megrémültem attól, hogy csodagyerekként kezeltek. Túl korán voltak sikereim, s nekem elegem lett abból, ahogy csodáltak, pátyol- gattak. Zavarba hozott, és a muzsikára is ráuntam kicsit akHa megy az utcán, ha utazik, ha bármit tesz, folyton szól benne a zene. Inkey Alice felvétele koriban. Ezért jó választásnak látszott a fogorvosi pálya. Valóban az volt, a mai napig élvezem. S végre, közel másfél évtizeddel a megszületése után a világszabadalmam, a DMA-eljárás és műszer is megvalósult. Felfedeztem ugyanis azt a módszert, amellyel meg lehet állapítani, milyen fémeket visel el az emberi szervezet, egy-egy fogpótlás során mit lehet beültetni. Hogyan tudja így beosztani az életét? Remekül megfér minden a nap huszonnégy órájában. A fogászaton délelőtt vagy délután dolgozom, de egész nap, folyamatosan gondolkodom a zenei megoldásokon. Esténként pedig gyakorta koncertezem, évi százhúsz fellépésem van. Sokszor szerepelek az együttesemmel, a Creative Art Ensemble Jazz Trióval, sűrűn utazunk külföldi vendégszereplésekre is. A zene számomra a kikapcsolódás. Vannak ugyanis olyan dolgok az életben, amelyeket nem szívesen látok, amelyekkel nem szívesen foglalkozom. Ezért aztán inkább dolgozom, komponálok. Azt hiszem, annak örülök a legjobban az életben, hogy van munkám, hogy kamatoztathatom az Istentől kapott tehetségemet. Az embernek ugyanis azt kell csinálnia, amihez tálentuma van, s hogy ez miben rejlik, azt mindenkinek magának kell felfedeznie. Azt tartom ma a legnagyobb tragédiának, hogy mindenki azt nézi, hogyan boldogul a másik. Ahelyett, hogy arra próbálna rájönni, neki milyen életforma szerzi a legnagyobb boldogságot, s mi az, amiben kiteljesedhet. Szerencsémre én már több mint ötven éve rátaláltam a zenére! „Fiatalon megrémültem attól, hogy csodagyerekként kezeltek.Túl korán voltak sikereim...” Anton Neumayr: Diktátorok orvosi szemmel. A tudós szerző nem bajlódik bonyolult magyarázatokkal. A leíró részekben tömörít Napóleon, Hitler és Sztálin „belgyógyászati” portréja Zongoraművésznek sem utolsó, ám íróként Anton Neumayr talált magának egy népszerűtudományos műfajt. Alighanem azért, mert főfoglalkozását, a belgyógyászatot köny- nyebb esszébe, mint szonátába formálni. Akárhogy is, a zene és az orvostudomány kapcsolatáról szóló bestseller után most a történelem három kórlapját írta meg: Napóleon, Hitler és Sztálin „belgyógyászati” portréját. Jobban belegondolva: az iménti idézőjel fölösleges. A doktor úr tényleg ezt tette, címnek is azt adva, hogy Diktátorok orvosi szemmel. Szorgos munka, sok szabadidejét áldozhatta arra, hogy összegyűjtse a három „beteg” szakirodalmát. Természetesen csak egy töredékére jutott idő, a felhasznált irodalom válogatása véletlen- szerűnek tűnik: zongorázni lehet a profi történész és a műkedvelő historikus közötti különbséget. Ám ne legyünk igazságtalanok: a mű valószínűleg nyújt némi újdonságot a Lajtán túli olvasónak Sztálinról, a keletebbi közönség pedig hall néhány viszonylag ismeretlen pletykát Hitler magánéletéről, hogy megnyugodva értesüljön a cáfolatokról is. Napóleon esetében is nagyjából ez a helyzet, ámbár ő a szerző szerint is kivétel: diktátor és zsarnok ugyan, ám nem államosította és tette iparszerűvé a tömegterrort. A kis Adolf és a nagy Joszif viszont mintha gyerekkorától erre készült volna. Neumayr (újra) felfedez néhány közös vonást a három diktátorban. Mindhármuk zavaros családban, sérült identitással, zsarnok, elnyomó apától és imádott, őt kényeztető anyától született. Mindhárman kis termetűek, apró, de látható testi hibákkal és nagyon is látható társadalmi hátrányokkal. Mindegyikük minden környezetben győzni, sőt uralkodni akar, s ahogy ez egyre nagyobb lakosság és terület fölött sikerül nekik, úgy nő bennük a küldetéstudat. A küldetés egyszerű: önmaguk beteljesítése. A sérült valóságérzék kóros önimádattá fajul, a nárcizmus politikai erővé. A gátlástalanság oka is egyszerű: Mindhármuk zavaros családban, sérült identitással, zsarnok, elnyomó apától és imádott, őt kényeztető anyától született. a magukat földi istennek képzelő urak nem képesek és nem is akarnak különbséget tenni Jó és Rossz között. Testi kórjaik (amőbás májgyulladás Napóleonnál, Parkinson-kór Hitlernél és sok más Sztálinnál) a tudós szerző szerint befolyásolták, illetve nem befolyásolták viselkedésüket. Ugyanígy a lelki bajok, amelyek között a halálimádat és halálfélelem is szerepel, miként a szadizmus, mazochizmus, a potencia és az impotencia. A tudós szerző nem bajlódik bonyolult magyarázatokkal, a leíró részekben tömörít, az elemző passzusokban egyszerűsít. így tudjuk meg, miért voltak mind a hárman munkamániások, antiszemiták, gyávák, nem normálisak, bár a szerző nem győzi hangsúlyozni, hogy azért nem voltak elmebetegek. A könyv magyar változatának hátránya a komótos, olykor döcögős fordítás, amely nem mindig boldogul az orosz nevek nyugati átírásának magyarításával. Előnye viszont, hogy aki dilettánsként járatos a hármak témájában, megerősítve érzi magát, hiszen a könyvből sok újat nem tud meg. AM meg kezdőként olvassa, az orvosi és történészi szempontból precízen megfogalmazott közhelyekbe kapaszkodhat. A magyar olvasónak mindenképpen szerencséje van. A történelem és az ember tragédiáinak leírásában Madách precízebb és tömörebb volt: milliók egy miatt. F. 0.
