Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-05-26 / 21. szám
’iiblicisztika 1999. május 26. 9 Az új iskolában az idén az elsősök és a másodikosok kezdik el összevont osztályokban a tanévet, jövőre azonban maradnak már a harmadikosok, és utána a negyedikesek is. A községi hivatal felvállalta az első félév költségvetését, a továbbiakban pedig szeretne a kirándulások, nyári táborozások és különböző rendezvények szervezésében is segíteni. , I muni mim VJÜSOfUMfflí Dömötör Ede felvételei Az 54%-ban magyar nemzetiségű faluban tavaly öt elsőst írattak szlovák iskolába, és hármat magyarba; az idén talán 5:4 lesz az arány, de biztosan egyelőre senki sem tudja, mert nem jár mindegyik gyerek óvodába. Mint ahogy egyelőre azt sem lehet megjósolni, nem akadnak-e majd olyan szülők is, akik mégis inkább a városi iskolát választják. Mindenesetre szeptemberig van még néhány hónap - épp elég arra, hogy mindenki végiggondolja: amit a vámosladányi ön- kormányzat végigcsinált azért, hogy a falunak újra iskolája legyen, nem mindennapi teljesítmény. Az elismerésen és a dicsérő szavakon túl mindenképpen megérdemli a segítőkészséget is. A vámosladányi gyerekek korán önállósodnak, hiszen már hatévesen naponta ingázniuk kell a falu és Léva között. 21 magyar elsős lesz Léván az 1999/2000-es tanévben, a négy vámosladányi kisdiák hiánya tehát nem fogja döntően befolyásolni az iskola életét. Mert bár Léván kívül Garamkálnáról, Felsőszecséről, Nagyodről, Óbarsról és Boriból is ide járnak a gyerekek, már harmadik éve nem tudnak párhuzamos osztályokat nyitni, ennek pedig valószínűleg nem csak a születések csökkenő száma az oka. Remélhetőleg ez a tendencia nem fog odáig fajulni, hogy pár év múlva a 3-4 otthon maradó vámosladányi kisdiák hiányozzon ahhoz a létszámhoz, amellyel még önálló magyar osztály létesülhet Léván. Amint a Lévai Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatójától, Szalai Páltól megtudtuk, az idén három elsős jár be Vámosladányról. A következő tanévre négyet írattak be a szülei. Vámosladány eredete az ezredfordulóra tehető. A szent- benedeki apátság alapítólevelében, amely 1075-ben kelt, már „... hatekényi földdel és harminc ház cseléddel, rabszolgával...” mint jobbágyközséget adományozta valószínűleg I. Géza fejedelem a bencéseknek. Ez idő tájt „Ladán” vagy „Ludán” alakban írják a nevét az okleveleken. A lévai uradalom szervezésekor a várbirtok közé kerül. Ősi katolikus temploma már 1332-ben állt, majd a török időkben átépítették. Jelenlegi formáját az 1700-as években kapta, gyönyörű, barokk stílusú oltára ritkaságnak számít ezen a vidéken. A község református temploma 1738-ban épült, és kívülről 1988-ban újították fel. Az elmúlt évszázadok során mindig volt iskolája a településnek, csak a szocialista bürokrácia fosztotta meg tőle 14 hosszú esztendőre. Romániai levél A szent Szék Bíró Béla A Szentatya romániai látogatása nem éppen szentséges szenvedélyeket kavart föl bennünk. Annak ellenére is, hogy a látogatás alapvető céljaként a Szentszék egyértelműen az ortodox egyházhoz fűződő kapcsolatok elmélyítését, az ökumenizmus eszméjének- II. János Pál által különösen fontosnak tartott - szolgálatát jelölte meg. A kapcsolatfelvételnek különösjelentőséget kölcsönzött a tény, hogy a Nyugat, melynek egyik követeként a pápa őszentsége hozzánk érkezett, e pillanatban éppen egy agresszív állam rossz ortodoxait próbálja józanabb belátásra bírni. (A latinabb kultúrájú magyarok ezt még úgy mondták volna: móresre tanítani) . A látogatás ideális alkalmat kínált hát arra, hogy egy jó állam jó ortodoxai viszont a nekik kijáró megbecsülésben részesüljenek. Ezt a nyugati tisztességérzés és a józan kalkulus egyként megkívánta. Elvégre a katolikus-protestáns és az ortodox világ közti ellentétek kiélezésére, melyeknek esetleges kilátásaival Huntington híres könyve évek óta borzolgatja a kedélyeket, senkinek nincsen szüksége. Pénzt egyelőre kockázatos volna ránk bízni, bebizonyítottuk már ezerszer, egyelőre csak az elpalláláshoz értünk, a NATO-ba és az EU-ba való felvételünk sem igazán időszerű, a közvélemény a politikusokkal ellentétben nem készült még föl rá (lásd Koszovó). Nem marad más hátra, mint hogy a Nyugat felkínálja számunkra - az Isten honi helytartójának áldása mellé - az Úr katolikus helytartójának áldását is. Hadd lám, mire mennek ketten. Mert az áldásokra igen nagy szükségünk lészen, méghozzá rövidesen. Lassan vissza kell fizetnünk azt az adósságot, melyet az elmúlt tíz esztendőben úgy halmoztunk fel, hogy annak az ország népe gyakorlatilag semmi hasznát nem láthatja. A látogatás gesztusa közvetlenül Teoctist pátriárkának és Romániának szólt, a közvetett és - az előzőnél tán fontosabb - üzenetet azonban Moszkvának szánta a Szentszék. Ez okból bizonyítania kellett, hogy kompromisszumok tekintetében viszonylag messzire hajlandó elmenni. S erre sehol a földgolyón nem kínálkozhatott volna ragyogóbb lehetőség, mint éppen minálunk. Hiszen az állammal szemben oly engedelmes román ortodoxia más felekezetekkel való kapcsolataiban közismerten nem tartozik az engedékenyek közé. A találkozást ezúttal is igyekezett kizárólag a római (egészen pontosan vatikáni) katolikusok és a bukaresti ortodoxok párbeszédére korlátozni. Amit a Szentszéknek nem lehetett könnyű elfogadni. De tehetett egyebet? Elvégre az Erdélyben élő római, illetve görög katolikus hívekkel a Szentatya (Isten felkent szolgái révén) akár naponta kapcsolatba léphet. Az ortodox világgal azonban ezer év óta ma van először lehetősége. A Szentatya türelmét, szerény lehetőségeinktől függően mi, romániai magyar katolikusok és protestánsok is próbára tettük. Vallási és világi képviselőink nagy része olyan indulatokkal fogadta a pápai program hírét, hogy az az ortodox testvéreknek is becsületükre válhatott volna. Szerencsére a Szentatya tudta, mire vállalkozott. Élemedett kora ellenére is férfiasán viselte a viszontagságokat. Nemcsak az ortodox egyház által elkövetett hullarablást (a kommunisták által betiltott görög katolikus egyház javainak eltulajdonítását) nem hánytorgatta fel, de Márton Áron mártíriumának emlegetésével sem zavarta a fele- kezetközi békét. A pillanat bosz- szúságain túltekintve a jövőre függesztette tekintetét, amikor az ortodoxok és katolikusok, a mozlimok és a protestánsok a buddhisták és a taoisták úgy folytathatnak majd párbeszédet egymással, hogy nem a kölcsönös szemrehányások, sértegetések, a saját igazság rögeszmés kergeté- se áll majd a középpontban. Nem lesz könnyű, de a Szentatya példája mintha azt tanúsítaná: nem is lehetetlen, a világ leghatalmasabb egyházi szervezetének fejeként is lehet az ember türelmes, engedékeny és nagyvonalú. Aki valóban maga mellett tudja Istenét, lehet annyira kemény, hogy ha kell, hajolhasson is. A hajthatatlanok általában azok közül kerülnek ki, akik a Szentszék helyett - a kitűnő román újságírónő, Tia Serbanescu szavaival - a szent Széket imádják. Olyannyira, hogy legszívesebben a fenekükhöz szögeztetnék.
