Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-05-12 / 19. szám
12 1999. május 12. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató A szentfazék Ne rettentsen vissza senkit az új amerikai vígjáték riasztó címe, amelynek ráadásul semmi köze az eredetihez (The Holy Man - szent ember, mindenféle pejoratív mellékzönge nélkül). Stephen Herek rendező (az ő nevéhez fűződik többek között a 101 kiskutya élő szereplős változata és a komolykodó Csendszimfónia) alapvetően jó szándékú, néhol valóban humoros vígjátékot hozott össze. A főszereplő, a Jeff Goldblum megszemélyesítette reklámmenedzser, Ricky Hayman egy úgynevezett tévéshop alkalmazottja. A televíziós csatorna a nap 24 órájában különböző, teljesen fölösleges árukat próbál rásózni a nézőkre. Náluk nem a nézettségi index, hanem az eladott áru mennyisége a „szentség”. Mivel főnöksége alatt a mutató meredeken ível lefelé, Rickyt egy hajszál választja el a kirúgástól. Jó sorsa, azaz a véletlen összehozza a „szent emberrel”, az Eddig Murphy alakította G.-vel. A saját erkölcse és vallási meggyőződése szerint élő G. mindenben az ellentéte a rámenős, cinikus, anyagias Rickynek. Mégis barátok lesznek, és a szent ember a cimborája kedvéért fellép a tévéshop adásában, amelynek csakhamar egyes számú sztáijává válik. G. a lelki békét, a szeretetet hirdeti a fölösleges, túlhajszolt fogyasztással szemben, és neki köszönhetően - paradox módon - az egekig szökik a tévéshop „eladási indexe”. A szent embert, G.-t is árucikké teszi a média. Na persze egy igazi hollywoodi komédiából nem hiányozhat a szerelem sem. A történet száláról inkább ne essék szó. A szellemes médiaparódiának indult mozidarab, sajnos, megbicsaklik, és átcsap hagyományosan happy endes giccsbe. Heti hír Gibson, a gengszter A kósza híresztelések ellenére mégsem Mel Gibson ölti magára a denevérjelmezt a következő Batman-filmben. A hollywoodi sztár azonban így sem szűkölködik a szerepajánlatokban: Roland Emmerich máris meghívta The Patriot című filmjébe, amelyben Gibsonnak egy megvesztegethetetlen forradalmárt kell alakítania. És ott van a régóta dédelgetett saját terv is: Gibson jó ideje eldöntötte, hogy megfilmesíti Ray Bradbury Fahrenheit 451 című novelláját. Rajongói addig is megnézhetik a Payback című akciódús krimikomédiát, amelyben Mel Gibson a halálból visszatérő balszerencsés gengszter alakját formálja meg. Látványosan szakított az RTL-lel. Egyelőre nem igazán tudja, mi következik, és hol Folytassa, Friderikusz! Új szórakoztató programon töri a fejét. Archív felvétel Mester Ákos Kezdjük azzal, ami híveidet és rajongóidat - a kettő nem ugyanaz - most leginkább érdekli: hol lehet majd látni a „médiabálványt”? Melyik csatornán és mikor? Nem tudom. Bár folytak tárgyalások az RTL-lel való szakítás előtti időszakban is, akkor úgy gondoltam, ott júliusban befejezem, szeptembertől pedig átigazolok - mondjuk - a TV 2-re. Velük még tárgyalok. A TV 2-re? Igen. De hát azt olvastam a lapokban: nem váltasz a TV 2-re. Én csupán azt mondtam az újságoknak: a TV 2-vel arról nem tárgyalunk, hogy ott a Meglepő és mulatságos folytatódjék. És erről valóban nincs is szó. S miről tárgyaltok, egy másik show-ról? Például a megújított formájú Az én mozimról. Úgy hallottam, az RTL-en ezt is akartad. Pusztán ennyit akartam még. Nekem az volt fontos, hogy a komolyabbik arcom is jelen lehessen. Különböző ígéretek a szerződés- kötés fázisában el is hangzottak, ám semmi nem lett belőlük. Szeptembertől persze egy egészen új típusú show-val is előállnák. Szórakoztató program lesz, de csak havonta egyszer jelentkezik. Az én mozim utódműsora pedig komolyabb hangvételű lenne. Csak annyit imánk ki, hogy Friderikusz, és mindig azzal tölteném meg a műsoridőt, amivel épp gondolom. Például mivel? Régi mániám: oda kell menni, ahol történik valami. A televíziózásban ez azért nehézkes, hiszen az eszköz nemigen engedi meg, hogy az ember bármelyik pillanatban mobillá tegye magát, s kamerákkal, lámpákkal az aktuális helyszínen teremjen. Amit kitaláltunk, mégis valami ilyesmi lenne. El tudom képzelni, hogy ha kiönt a Tisza, és árvíz van, akkor oda megyünk, és ott vesszük fel azt az egy órát. Ez elég érdekes: szomorú show? Nem show, komoly tévéműsor. Helyszíni jelenlét, és benne minden: riport, interjú, vita, egyik alkalommal akár éles párbeszédek, máskor csöndes, meghitt interjúk, valódi történések, igazi konfliktusok feldolgozása, háttérben zajló ügyek, események. Bármi, ami épp akkor izgatja a közvéleményt. Térjünk vissza az RTL-hez. Ebben a konfliktusban végül is ki győzött, és ki veszített? Az RTL, ugye, elvesztette első számú sztárját.... És a legeslegnézettebb műsorát... Ugyanakkor a showman show nélkül olyan, mint a hal víz nélkül. Ezek után ki győzött valójában? Ennek a meccsnek természetesen két vesztese van. Bár meg vagyok győződve róla: az RTL vesztett sokkal, de sokkal többet, de azért - mi tagadás - én is veszítettem. Anyagilag? Inkább presztízsben. A nézők bizonyos százalékának szemében minden valószínűség szerint csökkent a hitelem, hiszen a bulvárlapokból tájékozódók könnyen azt gondolhatják: megfontolatlanul vagy felületesen döntöttem. Ezért aztán bármilyen nehéz is, elfogadom: ami történt, számomra is vereség, még ha kis vereség is. Mégis úgy látom, nem bántad meg. így van, nem bántam meg. Időnként bizony olyan döntéseket is kell hoznunk, amelyek mások számára vereségnek látszanak. És tudod, mire jöttem rá? Talán épp ezek a vereségek kellenek ahhoz, hogy később győztesek lehessünk egy más szituációban. Vagy ha abban . nem is, önbecsülésünkben föltétlenül. Nagy dolog - komolyan mondom - szuverénnek lenni és annak maradni akkor is, amikor próbálják megalázni az embert. A legbüszkébb talán arra vagyok az életemben, hogy megengedhetem magamnak a luxust: odébbállok onnan, ahol nem szeretnek, vagy ahol rosszul érzem magam. De hogy látod: a történtek után több híved lett vagy kevesebb? Ismétléssel együtt körülbelül négymillióan nézték ezt a programot. De azért nem képzelem, hogy ennyi hívem volna, hiszen egy maroknyi csoport szerintem pusztán egyfajta mazochizmusból figyelt műsoraimra. Úgy vannak vele, mint a kamaszfiúk: lenézik, de azért nézik a nőket. Például. Vagy nem szeretik, de eszeveszetten kíváncsiak rá, mert másnap a legtöbb társaságban beszélni fognak róla. Azt kérdezted, több-e a hívem, vagy kevesebb... Ha becsületesen válaszolok, azt kell mondanom: szerintem némileg csökkent a számuk, mert bizonyos mértékben csalódtak bennem. Azt mondod: sokat szelídültél. Ez jó. De régi ismerőseid, barátaid talán azt mondják: rád fért. És ha visszaemlékszem »úrfi korodra«, nekem őszintén szólva mindig az volt a benyomásom: rövidnadrághoz is nagy mellényt viselsz... Ez a te prekoncepciód, amelyek gyártására mindig is hajlamos voltál. De szeretném megismételni: az idők során változtam annyit, hogy ma már ez nem jellemző rám. Én azokról az időkről beszélek, amikor ha valakit szakmailag nem becsültél, emberként is lenézted. Ez sincs így. Baló Gyurival például hosszú ideig beszélő viszonyban sem voltam, és mégis minden műsorát ájultan követtem, mert sokat tanulhattam belőlük. Pedig ismétlem: emberileg kifejezetten rossz viszonyban voltunk. Tehát bizonyos fokig már tíz évvel ezelőtt külön tudtam választani szakmai értékítéletemet a magánérzelme- . imtől. S hát ma már többnyire hosszúnadrágban járok, és ritkán viselek mellényt, nagy mellényt meg szinte soha, még ha időnként ez másként látszik is. „A reklámipar nem termékeket vagy ötleteket árusít, hanem a boldogság lenyűgöző, de hamis illúzióját” - írja Oliviero Toscani Állítása szerint a reklám nem más, mint mosolygó hulla Oliviero Toscani „nürnbergi” perrel fenyegeti a reklámszakmát. A vád, többek között, pazarlás, hazudozás, merénylet az értelem ellen, kirekesztés és fajgyűlölet, fosztogatás. A Benetton művészeti vezetője és „főfotósa” könyvében pontos diagnózist állít fel a reklámok hamis és szellemtelen világáról, ám a Reklám, te mosolygó hulla ettől akár még unalmas is lehetne. Igazán izgalmassá az teszi, hogy az önnön forradalmi alternativitásától elbódult sztárfényképész leleplező igyekezetében saját, a versenytársakétól alig különböző manipulációs technikáiról is fellebbenti a fátylat. „A reklámipar nem termékeket vagy ötleteket árusít, hanem a boldogság lenyűgöző, de hamis illúzióját, ...egy tudatalatti világmindenséget tár elénk, hogy elhitesse: a fiatalság, az egészség, a férfiasság, illetve a nőiesség mind attól függ, amit megvásárolunk” - írja Toscani. A butaság sulykolásával üzemeltetett eladási gépezetbe azonban homok került, a fogyasztásra épülő társadalom egyre több zökkenővel üzemel. Egyre többen értik meg, hogy őrültség a mindenáron való fogyasztás. „A kapitalizmusnak bele kell nyugodnia az új leosztásba: a fogyasztói társadalom már nem fogyaszt.” Toscani persze nem nyugszik bele, inkább új megoldást keres. Megteremti a „reklám a reklámban” technikát (ő elkötelezett fényképezésnek hívja). Képein - amelyek a politikai-kulturális elit köreiben (jelezve e körök átütő szellemi erejét) komoly vitákat kavartak - fekete lány szoptat fehér csecsemőt, fekete és fehér baba enyeleg a bilin, színes óvszerek szállnak a levegőben, olajtól fekete vízi- szárnyas úszik az olajban - és mindezen ott díszeleg a Benetton zöld téglája. Ennyi kell ma a reklámszakma, a sajtó, és úgy általában a szellemi élvonal felháborításához. Toscani életműve - amely a könyvben amerikai típusú sikertörténetként tárul elénk - annyiban kétségtelenül páratlan, hogy felismerte: elég néhány tabuhoz (a rasszizmushoz, az AIDS-hez, az olajmultik környezetpusztításához) hozzányúlni, és a világ máris róla beszél. Elég egy reklámközhelyet („vedd meg, amit kínálunk, és te is olyan szép leszel, mint mi”) egy filozófiai közhelyre (minden ember egyenlő, bár a bőre barna vagy fehér) cserélni a plakáton, és a Benetton- logó máris reflektor-, sőt dicsfénybe kerül. Ez bizony kiemelkedő kreativitásra vall - bár a technika őstípusát, a tudatalattit bombázó láthatatlan filmkockák formájában már régen kitalálták. United Colors of Benetton - így szól Toscani kenyéradójának jelszava, s már látjuk az egyforma Benetton-pulcsiba bújt - sárga, barna és fehér - egyenhölgyeket, amint elégedetten mosolyognak a cég legújabb plakátjáról. Ez volna a reklám megújítása? Akkor talán a One World - One Beer szlogennel operáló sörmulti is forradalomra készül? Valószínűbb, hogy a budapesti éjszaka anarchista graffitijének van igaza: minden reklám hazudik! (n sz)
