Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-05-05 / 18. szám
Vasárnap Szlovákiai magyar családi magazin 1999. május 5. • 32. évfolyam 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1999. május 8-ától 14-éig Sport A Williams lányok azt tartják magukról, hogy a világ legjobb teniszezői. Riport Víz helyett politika, avagy Bősön nem volt pánik- hangulat. Iskoláink megmaradását csak színvonalas oktatás biztosíthatja Holnapi nemzedék SzilvássyJózsef ___________ Szlovákia jö vője szempontjából tragédia, hogy iskoláink döntő többségében a holnap nemzedékét tegnapi módszerekkel, tegnapelőtti anyagi körülmények között oktatják - fakadt ki a minap egy neves szlovák szakember. Diagnózisa teljes mértékben érvényes magyar tannyelvű oktatási intézményeink legtöbbjére is, habár még mindig sokan úgy tesznek, mintha ott minden a legnagyobb rendben volna. Politikai értelemben remélhetően szélárnyékba kerültek iskoláink, ám ez a tény csupán részben szavatolja megmaradásukat. Manapság a szülők többsége ugyanis már nem elégszik meg a puszta ténnyel, hogy magyar iskolába íratja a gyermekét, hanem azt is felméri, színvonalas-e a választott intézmény. Pedagógusaink átlagbére jelenleg 8934 korona. Sokan emiatt elszegődtek biztosítási ügynöknek - ahol az átlagbér tavaly már 20 ezer fölé kúszott - vagy más, jobb megélhetést adó munkakörbe. Két típus nem hagyta ott a katedrát. Azok, akik nem mertek vagy nem tudtak pályát módosítani, és sokféle lemondás árán tengődnek máról holnapra, vagy pedig a pedagógusi állást havi csekély, de biztos bevételi forrásnak tekintik. Naponta ledarálják a kötelező óraszámot, hogy aztán energiájuk nagy részét jövedelemkiegészítő tevékenységre fordítsák. Nem bántó szándékkal, de aggódva írom le, hogy egyesek évtizedeken át vajmi keveset változtattak módszereiken és a tananyagon, holott a gyarapodó tudásanyag módszertani és szakmai továbbképzésre ösztönzi a pedagógusokat. Ahol ezt lebecsülik, ott a gyermek felkészültsége sínyli meg a szakmai igénytelenséget és közönyt. Végre tudományos választ keA gyermek felkészültsége sínyli meg a szakmai igénytelenséget. reshetnénk arra is, mi az oka annak, hogy a magyar alapiskolások egynegyede és ennél is több középiskolás szlovák iskolába jár, s az elmúlt években miért nőtt meg ugrásszerűen a magyarországi középiskolákban tanuló szlovákiai magyar fiatalok száma. A sokféle tényező közül az egyik minden bizonnyal az, hogy a szülők elégedetlenek a lakóhelyükön található magyar iskola színvonalával. Vannak pedig kiváló magyar iskoláink és nagyszerű pedagógusaink, akik nem a kibúvókat, hanem a korszerű megoldásokat keresik, mert hivatásnak, szent kötelességnek tartják a gyermek tudásanyaggal, értékrenddel való felvértezését. Gyakran bántó közöny, szakmai irigység, gáncsoskodás keseríti érvényesülésüket. Megdöbbentő vissz- hangtalanság kísérte például azt a tényt, hogy a komáromi Selye János Gimnázium a magyar középiskolák közül az elmúlt öt évtizedben először rendezett országos fizikai diákolimpiát, ahol négy növendéke is kiemelkedően szerepelt. A szülők és a pedagógusok keveset tudnak a Galántai Nyolcéves Magángimnázium és más iskolák kiváló eredményeiről, sok hazai magyar pedagógus kiemelkedő munkájáról. Pedig ezek az iskolák és ezek a pedagógusok a letéteményesei hazai magyar oktatásunk színvonalának. Jövőjének. Létfontosságú, hogy az ő szellemiségük, értékrendjük az eddiginél sokkal nagyobb teret, erkölcsi és anyagi elismerést kapjon, legyőzze a kártékony alibiz- must és a szakmai igénytelenséget. Közeledik a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének kongresszusa, az állami hivatalokba újra magyar szakemberek kerülnek, készülőben az oktatási reform is. Kínálkozik hát számos jó alkalom újragombolni ama bizonyos mellényt. Valahol Európában... TASR/EPA-felvétel Vezércikk Elvek és tömegek Kövesdi Károly A barikád két oldalán rendszerint elnyomók és elnyomottak lőnek egymásra, ha már kifogytak az érveik, és elfogytak az emberi szavak. Pontosabban az elnyomottak emelik a barikádokat, kávéházi asztalokból, székekből, zongorákból, felborított villamosokból, utcakövekből. Mindenből, ami kéz alá esik. Az egyetlen evidencia: mindenkor két oldaluk van. Miként a szerb-albán háborúnak, melynek a mai szlovák társadalomban, nyíltan vagy burkoltan, csak az egyik oldalára szokás figyelni: a szerb testvérek ellen folytatott nyugati hadviselésre. Mert a „nem testvéri” albán nép szenvedései valahogy kevesebb súllyal esnek latba. Mi mással magyarázható, hogy a közvélemény-kutatások eredményei szerint egyre többen helytelenítik a NATO balkáni beavatkozását, mint a propaganda hiányosságával? A kéthetes gyaloglástól kimerült, háton cipelt öregek, a végsőkig kiéhezett gyermekek, a szülőföldjükön maradt férfiak sorsáért rettegő nők látványa nem kelt akkora empátiát, mint egy-egy eltévedt lövedék által meghalt, nagyságrenddel kevesebb szerb civil látványa, akik a bombázásoknak estek áldozatul mostanáig. Főleg a baloldali hírközlő szervekben tapasztalhatjuk ezt az aránytalanságot. A DBP fő korifeusai nem is rejtik véka alá, hogy helytelenítik a bombázást, s elítélik a Milosevics-rendszer ellen folytatott hadviselést. A baloldali sajtó előszeretettel kritizálja a szlovák kormányt - melynek a DBP is tagja -, hogy döntései kizárólag a NATO-tag- ság megszerzésének szólnak. (Hogy minderről hogyan vélekedik a Szlovák Nemzeti Párt és a DSZM, az közismert, s legfeljebb az okozhat csalódást, hogy Slota és Móric úr még mindig nem rántott magára harci öltözetet, s nem kerekedett fel a szegény, elnyomott szerb nép védelmére.) Nem meglepő ez a magatartás, különösen számunkra nem, akiknek szomorú tapasztalataink vannak a szülőföldről való kiűzetés, a vagonokba, teherautókra terelés, a Duna vizén való éjszakai átkelés gyakorlatáról, a Szudéta-vi- dékről való hazaszökdösés bukolikájáról. Mi, szlovákiai magyarok legalábbis hinni szeretnénk, hogy a szlovák kormány nem pusztán pragmatikus, „helyezkedési” megfontolásból sarkallva nyújt segédkezet a NATO-nak, hogy az országon keresztül szállíthassa hadi- technikáját. Mint ahogy azt is remélni szeretnénk, hogy a magyar kormányt sem egyfajta Tri- anon-revízió szándéka vezérli, mint azt egyesek bt állítani szeretnék, hanem az albánok tömeges gyilkolása megállításának a szándéka. Mert hogy Koszovóban tömeggyilkosság zajlik, az egyre nyilvánvalóbb. Legkevesebb százezer albán férfi eltűnt, s a legújabb dokumentumok ismeretében egyre nyilvánvalóbb, hogy a Milosevics-féle „honfoglalásnak” tömegsírok kihantolása lesz a vége. Mindenesetre nem megnyugtató a szlovák társadalom megosztottsága, amely arányaiban egyre inkább a NA- TO-ellenesség felé tolódik. Ennek ismeretében talán a kormány sem ismerte fel eléggé, hogy némi csapdát rejt magában Eduard Kukán külügyminiszter missziós szerepe, melyre az ENSZ főtitkára kérte fel a múlt héten. A külügyminiszter úr könnyen kellemetlen helyzetbe kerülhet a kormány álláspontját egyre nagyobb tömegben elutasító társadalom és a kormány tagjaként kétkulacsozó baloldal kritikája miatt, a kibékíthetetlen, az albánokkal való leszámolást a végsőkig erőltető szerb kormánnyal pedig aligha képes eredményt elérni a szlovák diplomácia vezetője. Az érvek ismeretében (hogy tudniillik Kukán egy NATO-tagságra törekvő ország diplomatája, ráadásul szláv, és szakértőjévé is válhat a konfliktusnak) csak az juthat az ember eszébe, hogy a kormány akkor cselekedne helyesen, ha a helyezkedés és a diplomáciai versenyfutás helyett minden eszközt kihasználva pozitív kampányt folytatna saját népe körében, mert nincs veszélyesebb, mint amikor egyre növekszik az elvek és a tömegpszichózis közti szakadék.
