Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-01-13 / 2. szám
1999. január 13. Kópé Kutyavilág Kalász Márton Puli Lóg a puli nyelve, nyalint a folyóba. Keveri a habot. Talán horgászna alóla? Kunkori nyelvecske, piros csali-forma. Bekapná az öreg harcsa, tudom, ugrándozna. Weöres Sándor Kutyabál Árkon-bokron kutyalakodalom, kis virágos faházak, uszkár-bőgő, puli-citera szól, réten-erdőn bokáznak. Csont, kolbászhéj emeletesen áll, tejfölös dézsa, rocska, árkon-bokron ropog a kutyabál, elszalad mind a macska. Csoóri Sándor Hókutya Csináljatok hóembert, én csinálok hókutyát, hószőrű komondort, amilyen még sosem volt. így gondolom, úgy gondolom, kész is már a komondorom, szájába jégcsap, csont helyet azt kap! Gondolkodom, tehát... f f f * f * f f * ? f f f * f f f f t f t f f 2 0 2 1 1 2 1 1 1 1 2 1 1 1 1 1 2 0 3 6 4 5 2 7 Sátortábor Kedves gyerekek! Az alábbi fejtörő kissé igényesebb, és pengeéles logikára van szüksége annak, aki meg akarja fejteni. A képen látható sátortáborban 24 sátornak van hely, a sátrakat egy-egy különálló mezőben kell elhelyez- netek.De hogy a feladat ne legyen egyszerű, az alábbi feltételek szerint: Minden sátornak közvetlenül egy fa mellett kell állnia; a sátrak által elfoglalt mezők nem érinthetik egymást; minden sátrat (hogy ne fújja el a szél) kötéllel a mellette álló fához kell kötni; egy fa mellett több sátor is állhat, de egy fához csak egy sátrat köthetünk; a rajz mellett látható számok azt jelölik, hogy az illető sorban/osz- lopban hány sátrat helyezhetünk el. Jó fejtörést kívánunk! Dél-amerikai népek meséi A teknős és az óriás Egy szép napon a teknős már kora hajnalban a folyópartra ment, megállt egy odvas fa előtt, és jókedvűen furulyázni kezdett. Abban az odvas fában pedig Kahipora aludt, az óriás. Ahogy Kahipora legédesebb álmából felriadt a furulyaszóra, így gondolkodott magában: „Ez nem lehet más, csak a teknős; kimegyek és megfogom, ne háborgasson többet.” Az óriás feltápászkodott a fa odvábán, kinyújtózkodott, nagy mérgesen megdörzsölte a szemét, aztán odaállt a teknős elé:- Jó reggelt, teknős koma - mondta.- Neked is jó reggelt, nagy Kahipora - válaszolta a teknős, és olyan vidáman nézett fel az óriásra, hogy Kahipora majdnem hogy reszketni kezdett mérgében.- Gyere, koma - mondta az óriás -, ha már ilyen korán felkeltettél, legalább mérjük össze az erőnket!- Mérjük! - válaszolta a teknős. Kahipora nyomban az erdőbe sietett, kivágott egy liánkötelet, és a folyópartra vitte.- Próbáljuk meg, teknős koma - mondta. - Te a vízből húzod a kötelet, én meg innen a partról. Meglátjuk, ki az erősebb.- Próbáljuk meg, Kahipora - válaszolta még mindig vidáman a teknős. Fogta a kötél egyik végét, és a vízbe ugrott vele. A víz alatt egykettőre megtalálta a barátját, a legerősebb halat, rácsomózta a kötelet a hal farkára, ő meg kimászott a part menti bozótba, és elrejtőzött. Hát, uramfia, Kahipora húzza a kötelet, egyre húzza, de hiába. A hal egyszeriben nekiiramodott a hullámok között, és nyakig vízbe rántotta az óriást.- Elég, állj! - kiáltotta ijedten Kahipora, mert már valósággal fuldokla- ni kezdett, ahogy küzdött a vízben a kötéllel.- Győztél, befejezzük! - kiáltozta tovább rémülten, de a nagy hal csak úszott vele tovább, ő meg jobbra-balra kapkodta a fejét, hogy levegőhöz jusson. Akkor a teknős jóízűen felkacagott a rejtekhelyén, beugrott a vízbe, leoldotta barátja, a legerősebb hal farkáról a kötelet, és kimászott vele a partra. És ki hitte volna? Az óriás annyira elfáradt a küzdelemben, hogy le kellett feküdnie az odvas fa tövébe.- Legyőztél - mondta lihegve -, elismerem. A teknős pedig azóta is vidáman furulyázik ott a folyó partján, hajókedve sohasem tudta meg, miféle kerekedik, mert Kahipora tréfát űzött vele. minden áron fickándozni akart egyet a napsütésben. De bizony majdnem ráfizetett: a nyílvesszők csak úgy surrogtak körülötte, súrolták a testét, s alig tudott előlük a mélybe visszabukni. Iú nemcsak villámgyors volt, hanem okos is: tudta, hogy az indiánok valameny- nyi nyílvesszőjüket ellődöz- ték, s egy ideig most nyugton lehetnek tőlük. Újra előmerészkedett hát, és összegyűjtött egy halomnyit a vízen úszkáló nyilakból. Mikor Kroti meglátta a sok zsákmányolt nyilat, elhatározta, hogy ő is szerez belőlük néhányat. Csakhogy akkorra az indiánok már újra felkészültek, s még a szomszéd falu férfiait is meghívták a közös halászatra; annyian voltak a parton, mint a sás. Amikor Kroti felbukkant a habokból, az egyik halász nyomban észrevette, és bele- nyilazott a szemébe, így pusztult el Kroti, Iú legjobb komája. A nagy halászat Elindult egyszer egy indián legény vadászni, halászni. Amint ment fölfelé a folyó partján, hirtelen nagy zubo- gást, bugyogást hallott: vonultak a halak iszonyú tömegben! Otthon elmesélte a falujában, hogy mit látott-hallott - s az indiánok elhatározták rögtön, hogy zsákmányt vesznek a nagy hal- vo- nu- lásból. A törzsfőnök még aznap kiadta a parancsot: a férfiak készítsenek nyilakat, az aszszonyok pedig ennivalót, több napra valót. Aztán kimentek a folyó partjára, s ott töltötték az éjszakát. Hajnalban pedig mind egy szálig felsorakoztak a part mentén - így várakoztak. Először a villámgyors Iú hal bukkant elő a habokból, de éppen csak fölcsapta a fejét-farkát - a rázúduló nyílzápor elől mindjárt visszasik- lott a mélybe. Komáját - az álmos, lassú Krotit - figyelmeztette ugyan a fenyegető veszedelemre, de az nem hallgatott Würtz Adám rajzai De hát az indiánoknak ez nem szomorúság volt - ez volt a diadal! Büszke kiáltásokkal adták egymás tudtára, hogy Kroti nincs többé - és mindenki készülhetett a lakomára. A halat elosztották egymás közt, az asszonyok pedig nekiláttak a sütés-főzésnek. Berarubut készítettek a finom csemegéből, egy halból, maniókalisztből sütött lepényt, s erjesztett pálmabort ittak utána. Miután jóllaktak, el is álmo- sodtak, valamennyien hazatértek a kunyhóikba. Az egyik legény azonban a folyónál felejtette a tökhéjból készített kis fuvoláját. s mivel éppen sütött a hold, még éjszaka visszament a folyóhoz, hogy megkeresse. De sehol se találta. Szomorúan üldögélt a parton, s szórakozottan bedobott a vízbe egy levelet, amelybe a berarubu-lepényt szokták az asszonyok csavarni. A víz elsodorta az árva levelet, s a levél énekelni kezdett a csöndes vízen: Kroti a komáját, Iú komáját kérte, Hogy vigyázzon árván maradt gyermekére. Régi magyar mesék Egy ifjúról és az oroszlánról Volt egy öregembernek egy ifjú fia, ki elméje szerint nemes volt, és a vadászebeket szerette. Egyszer az apja látta álmában, hogy egy oroszlán megöli, igen megijedt ezen, és ijedtében felriadt. És hogy valamikor az álom be ne teljesedjék, csináltatott a fiának egy igen szép, kies házat, melynek falára mindenféle vadakat festetett, és a fiát abban tartotta s őrizte. És mikor ezt a fia nehezen szenvedte, egyszer a festett oroszlán közelében állt, és mondta neki:- Ó, te kegyetlen vad, te vagy az oka annak, hogy én itt tartatom, mint egy tömlöcben. És mikor ezt mondta, hozzáütött kezével az oroszlánhoz, akarván a szemét neki kitolni. És egy szögben, mit ott nem vett észre, megsértette a kezét, úgy- annyira, hogy megdagadt, és meggennyedt, végül a hideg lelte és meghalt.
