Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1999-04-07 / 14. szám

Nagyvilág 1999. április 7. 7 Veszélyben a Franklin Delano Roosevelt autóút, a nagyváros egyik fő közlekedési útvonala Mi eszi New Yorkot? MTI-összeállÍtás ____________ Alig ha igazak azok az állítá­sok, hogy aligátorok élnének New York szennyvízcsatornái­ban, mint ahogy azt ama ame­rikai horrorfilm sugallta. Vi­szont az nagyon is komoly, hogy fúró ászkák rágják át az amerikai nagyváros egyik fő közlekedési útvonalát. A limnoria vagy ismertebb ne­vén fúró ászka kis rákszerű hé­jas állatka, amely belefúrja magát és megeszi a víz alatti faanyagot. Az állatkák táplálé­kául azok a facölöpök szolgál­nak, amelyek New Yorkban a Franklin Delano Roosevelt au­tóút egy részét tartják. Ez a fő­útvonal részben vízterület fe­lett halad Manhattan keleti ré­szén. A problémával foglalkozni kell, de a kis állatkák nem je­lentenek azonnali biztonsági kockázatot - állapította meg Alex Dudley, New York állam közlekedési hivatalának szóvi­Sokan rossz szemmel néznek a prémvadászokra, akik a nagyváros kapui előtt állnak lesben az állatokra. vője. A veszélyeztetett útsza­kasz problémájának tanulmá­nyozására a tervek szerint hat­millió dollárt költ a város és New York állam, amelyek kö­zösen kezelik az említett főút­vonalat. A Reuter hírügynökség megje­gyezte, hogy a fúró ászkák ét­vágya a víz alatti faépítmé­nyekkel kapcsolatban, mint amilyenek például a kikötői cölöpök, súlyos károkat is okozhat. Ilyen facölöpöket használtak a Roosevelt autóút építésekor is egyes helyeken, az East River felett haladó szakaszokon. Az út New York város egyik forgalmas főútvonalának szá­mít, naponta 100 ezer jármű halad át rajta, és a belvárost köti össze Manhattan Upper East Side körzetével. A fúróászka-fertőzöttség hosszú évekig nem okozott problémát a nagyváros cölöpgátjai szá­mára, mert a szennyeződés alacsonyan tartotta az állatkák szaporodását. Az ászkák száma azonban nagyon megnöve­kedett azután, hogy 1987-ben hatályba lépett a víztisztaságra vonatkozó törvény, ami a víz­szennyeződés szigorúbb ellen­őrzéséhez vezetett. New York elővárosainak lako­sait is állatok fenyegetik, igaz, egészen mások. „Valóságos csapás immár számunkra a mosómedvék inváziója” pa­naszkodnak a helybéliek. Éj­szaka jönnek, s a háztartási szemétben keresgélnek élel­met. Veszélyesek az emberre és a háziállatokra, mert más bajok mellett a veszettséget és a trichinózis férges megbete­gedést terjesztik. Sokan mégis rossz szemmel néznek a meg­maradt néhány szakképzett prémvadászra, akik a nagyvá­ros kapui előtt állnak lesben az állatokra. A veszettség előfordulási szá­ma egyébként az Egyesült Ál­lamok észak-keleti részén 1991 óta évente megduplázó­dik. Az emberre halálos vírus leg­fontosabb hordozói épp a mo­sómedvék, valamint a denevé­rek. A déli államokban nem törőd­nek a veszélyekkél, ott inkább a medvék izgulhatnának a rá­juk leselkedők miatt, mivel di­óval vagy bormártásos sült­ként kerülhetnek az ünnepi asztalra. Ám New Yorkban is sokan tart­ják ínyencfalatnak a mosó­medvehúst, amely - a The New York Times című lap sze­rint - olyan ízű, mint a disznó­hús és a bárányhús keveréke. A tetemért az ínyencek csupán három dollárt adnak a vadá­szoknak, s a prém sem hoz már annyit, mint régen: egy éve egy gerezna még 27 dollárt ért, de a melegedő telek miatt ma már legfeljebb 16 dollárt lehet kapni érte. A 77 éves Hank Dam prémva­dász elmondta: egyre nehe­zebb megélni a szakmájából. Ennek ellenére napkelte előtt felcsatolja revolverét, és elin­dul az előző este kihelyezett csapdákhoz: a városba igyek­vő üzletemberek között úgy néz ki, mint valami múlt szá­zadi relikvia, amelyet a vad­nyugati prérikről szállítottak át New Yorkba. Az igen jól szaporodó mosó­medvékkel ellentétben a prémvadászok kihalás fenye­gette „emberfajtának” számí­tanak New York államban. A Long Island-i állatvédők ezt a tényt mély megelégedéssel könyvelik el. „Idejétmúlt az a koncepció, hogy állatokat a szőrméjük miatt irtsanak” - mondta egyikük. „Több mosómedvét gázol el autó, mint amennyit a prém­vadászok elejtenek. És végtére is fel kell használni a teteme­ket, nem lehet csak úgy átdob­ni egy kerítésen” - védekezett Hank Dam. A New Yorkot Manhattannel összekötő híd Prágai levél „Fiaim, csak énekeljetek” Cséfalvay Ildikó csoportokban, általában vo­nattal érkezett. Az idei buli A címben szereplő Tompa­idézet tulajdonképpen Badin Ádám - aki 1988-89-ben volt az Ady Endre Diákkör (AED) elnöke - üzenete a mai prágai diákok számára. Az AÉD 40. évfordulója al­kalmából rendezett ünnep­ségen hangzott el (1997- ben). Badin Ádám és az utá­na következő AED-elnök, Bélák Csaba voltak azok, akik 1990-ben először szer­vezték meg Prágában az ún. márciusi nagytalálkozót, melyet a diákok, bennfente­sen csak márciusi bulinak neveznek. Ezen a találko­zón, amelyet mindig a már­cius 15-éhez legközelebbi hétvégén szoktak tartani, kezdettől fogva nagy szám­ban vettek részt a „csehszlo­vákiai” magyar főiskolások és egyetemisták, többek kö­zött Pozsonyból, Nyitráról és Brünnből. Csehszlovákia szétválása óta azonban, mi­után kötelezővé vált a tan­díj, évről évre rohamosan csökken a Prágában tanuló magyar diákok száma - ma­napság összesen kb. 150-en vannak, s évente csak 5-10 gólyát avatnak -, és folyamatosan csökken a résztvevők száma is. 1991-ben három busszal ér­keztek a vendégek, az idén viszont már csak Nyitráról jött egy busz, a többi vendég egyénenként vagy kisebb főszervezője az AED egyik „hiperaktív” tagja, a komá­romi származású ötödéves joghallgató Keszegh Tünde volt, aki mint elmondta, fontosnak tartja a cseh és a szlovákiai magyar egyetemisták prágai találko­zójának, fórumának tovább­vitelét. Szponzorokat is si­került szerezniük, melyek közül első helyen állnak a budapesti Rákóczi Szövet­ség, a dunaszerdahelyi Fó­rum Intézet és a California Fitness. A találkozó március 12-én, pénteken este kezdő­dött a Prágai Magyar Kultu­rális Központban (amely tá­mogatásul ingyen rendelke­zésre bocsátotta a termeit) a prágai magyar diákokból ál­ló JUTOTT NEKI, szabad ze­nét játszó együttes fellépé­sével. (A zenekarnak a na­pokban jelenik meg első al­buma Magyarországon.) A szombat délelőtt városné­zéssel telt, délután pedig ünnepélyes koszorúzásra került sor II. Rákóczi Ferenc emléktáblájánál (Malostranské náméstí): el­hangzott egy Petőfi-vers, s az egybegyűltek elénekelték a magyar himnuszt. A talál­kozó fénypontja a szombat esti buli volt, melyen lehe­tett ismerkedni, sörözni s természetesen táncolni is, és mindezt másnap hajnali né­gyig­Embertömeg a Brahmaputra partján. Banglades 120 millió lakosá­nak tíz százaléka hindu. Vallási ünnepük, az Ashtami Snan alkalmá­ból ezrek gyűltek össze Narajangang kikötőváros közelében, hogy megmártózzanak a folyó vizében. TA SR-felvétel Balkáni levél Sajtó és háború SlNKOVITS PÉTER ____________ Tí z esztendeje, 1989 márciusá­ban a szerbség már nagyban ké­szülődött a koszovói ütközet 600. évfordulójának megün­neplésére. Ihletett belgrádi tör­ténészek addigra kiderítették, hogy a rigómezei csata volta­képpen nem is volt vereség, ám jóval fontosabb, hogy az emlí­tett időpontban már igencsak kitapinthatóvá vált a Szerbia déli tartományában élő albánok rendezetlen sorsa. Megérezve a reális veszélyt, ajugoszlávveze- tés, benne a szlovén Janez Drnovsek akkori államfő a pár­beszéd azonnali megkezdését javasolta a szerbiai rendszer és a koszovói albánok között. Az új szerb politika azonban már a saját útját járta. Két tézise te­kinthető azóta is fontosnak. Az első: a jugoszláv államközösség létrejötte 1918-ban a szerbek si­kere volt. A második: Koszovó Jugoszlávia integritásának kér­dése, szükség esetén, megőrzé­se végett a rendőrség és a kato­naság is bevethető, egyszóval a megtorlás eszközével is élni le­het. Milosevics ennekjegyében tartotta meg híres/hírhedt ko­szovói beszédét, s abból min­denki leszűrhette: előbb-utóbb háború lesz. A nagygyűlésen egyébként mintegy félmillió ember vett részt, az önmagában véve is impozáns számadat azonban kevésnek tűnt a szerb vezér számára, aki már a mi ting ideje alatt előbb egymillióra, majd másfél millióra becsülte a tömeget - este a szerbiai hírköz­lő eszközök jelentéseiben az állt, hogy kétmillióan voltak. Ezzel a finom „korrekcióval” a médiumok jelentős része is be­lépett a leendő háborúba. Az ál­lami televízió, valamint az évti­zedeken át igen tekintélyes belgrádi Politika c. napilap szin­te tökélyre vitte a nacionaliz­mus szítását, másrészt a szer- bek veszélyeztetettségéről szó­ló ideológia hangsúlyozását. A jugoszláv sajtó ez idő tájt még jószerével többszólamú volt. A szerbiai pártszervezetekben nagy buzgalommal folyó ún. differenciálódás azonban rövi­desen és nagy hatékonysággal átrendezte a szerkesztőségek irányítását, a mérsékeltek he­lyett a radikalizálódás feltétlen kiszolgálói kerültek vezető posztokra; a kilencvenes évek elején már a béke puszta említé­se főbenjáró bűnnek, hazaáru­lásnak minősült. Mindaddig, amíg ki nem derült, hogy Milosevics elnök a kezdetektől „következetes békepolitikára” törekszik. A formának eleget té­ve ez ismét végigsöpört a hír­közlő eszközök irányító garnitú­ráján, a lényeg azonban nem so­kat változott; a lassan ismét ha­zafias hangnemre váltó belgrádi sajtó például a vukovári véreng­zésben valószínűsíthetően sze­repet játszó három jugoszláv tisztet nemzeti hősként, „vuko­vári vitézekként” dicsőítette, an­nak ellenére, hogy a hágai bíró­ság idézése már régen megérke­zett. Legutóbb a racsaki mészár­lás kínált alkalmat a média be­avatkozására; a tévénéző las­sacskán szinte már azt hihette, a 45 koszovói albán önkezével ve­tett véget életének egy faluszéli árokban. A múlt évvégétől már valóban élesben mennek a dol­gok. 1998 októberében ajelen- tős pozíciót betöltő Vojiszlav Seselj radikális politikus meg­nyilatkozott: „Ha a NATO gépe­zetével talán nem is, de a füg- geden médiákban megbújó áru­lókkal szemben eredményesen vehetjük fel a harcot.” Bejelen­tését követte az új sajtótörvény, amely minden „kilengést” ke­gyetlenül megtorol - a pénzbír­ságok egyszerűen megfizethe­tetlenek. A maradék ellenzéki sajtó kilátástalan helyzetbe ke­rült, megszűnt többek között a népszerű Nasa Borba c. napilap, a B 92-es rádióállomás munka­társi gárdáját pedig a bombázá­sok előestéjén zavarták szét. A vajdasági magyarság egyeden napilapjának, az Újvidéken megjelenő Magyar Szónak a sors kegyelme folytán a kiéhez- tetés minőségi megkülönbözte­tése lett az osztályrésze, a két­szeri sztrájk részeredményeként a lap most ismét megjelenik, a hadiállapot okozta papírhiány miatt mindössze napi nyolc ol­dalon. E sorok írásakor még nagyban tartanak a légicsa­pások, Jugoszláviát pedig kény­szerűen elhagyják a külföldi új­ságírók. Ki szépen, ki megveret­ve. Az ország bezárult, informá­ciós rendszere szintén. Az új tör­ténet lapjai most íródnak. Manhattan felhőkarcolói, háttérben az Empire State Buildinggel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom