Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-04-07 / 14. szám
ö 1999. április 7. Az orosz államadósságnak köszönhetően Szlovákia is kénytelen volt meghódítani a világűrt Repül a..., repül a... Bella! Gaál László Nem tudom, ismeri-e a kedves olvasó azt a játékot, amikor a társaság egy tagja hangosan szavalja: „Repül a .... repül a és megmondja, mi repül, a többi játékos pedig hirtelen felteszi a kezét, ha a szavaló olyasmit mondott, ami valóban repülhet. Aki nem repülő dologra nyújtja fel a kezét, kiesett a játékból. Nemrég még az is kiesett volna, aki a „szlovák űrhajós”-nál teszi fel a kezét. Mára változott a helyzet, mert 1999. február 20- án hajnali negyed hatkor Ivan Bella személyében szlovák űrhajós repült a világűrbe. A félszáz méter magas rakétát az indulás pillanatában csaknem félig elfedte a szélesen elnyúló gőz és láng, majd a lángtenger gyorsan tűzcsóvává alakult, és a monstrum lassan, majd egyre gyorsulva emelkedni kezdett. Alig tiz másodperc múlva már csak egy vakítóan fénylő tűzgolyót láttunk, amely hirtelen eltűnt a felhők felett. Kizárólag ezért a látványért még nem lett volna érdemes négyezer kilométert utaznunk Bajkonurba, de azzal együtt, amit az első szlovák űrhajós „mennybe menetelét” megelőző napon tapasztaltunk, nagyon érdekes volt ez az ázsiai kiruccanás. A védelmi tárcával, magyarán a hadüggyel foglalkozó újságíróként kaptam még a múlt év végén egy ajánlatot, hogy három tucatnyi kollégával együtt részt vehetnék az első szlovák űrhajós februárra tervezett startján Bajkonurban. Bevallom, akkor még azt sem tudtam, hol van Bajkonur, azt hittem, azonos a Moszkva melletti Csillagvárossal, ahol az űrhajósok már tavaly májustól „edzettek” az űrutazásra. Csak azért merem bevallani eme tudatlanságomat, mert nem vagyok egyedül, több kollégám is ugyanígy hitte. Akkor jöttem rá a tévedésemre, amikor a védelmi minisztériumban elkérték az útlevelemet, hogy elintézzék a vízumot. Akkor derült ki, hogy Bajkonur nem is Oroszországban, hanem Kazahsztánban, valahol az ázsiai sztyeppek közepén fekszik. Az utazást a minisztérium szervezte, a kormány TU-154-es különrepülőgépével, Pavol Kanis védelmi miniszter kíséretében utazhattunk. Egy köztes megállóval nyolcórás repülőút után landoltunk a Bajkonur melletti Krajnij repülőtéren, innét autóbusszal vittek bennünket a harmincezres Bajkonur város főterén álló szállodába. Rövid pihenő után a várostól mintegy harminc kilométerre lévő űrközpontba szállítottak, hogy ott sajtóértekezleten találkozzunk az űrhajósokkal. Az űrközpontban igencsak fura kép tárult elénk. tartozik a start előtti előkészületekhez, ilyenkor az űrbe indulók már senkivel sem érintkezhetnek, nehogy az utolsó pillanatokban elkapjanak valamilyen fertőző betegséget vagy akár egy egyszerű náthát. Pavol Kanis védelmi miniszter is csak alapos kézmosás után rázhatott kezet az űrhajósokkal, miután az űrközpont parancsnokának becsületszavát adta, hogy makkegészséges. Ezen a sajtóértekezleten, a start előtti napon, még mind a hat űrhajós részt vett. A Mir űrállomásra induló csapat: Viktor Afanaszjev orosz parancsnok, Jean-Pierre Haigneré francia fedélzeti mérnök és Ivan Bella 1999. február 20-án hajnali negyed hatkor - Ivan Bella személyében szlovák űrhajós repült a világűrbe. Az egész térség olyan benyomást keltett, mint egy tönkrement, évek óta elhagyott téeszudvar. Beroskadt tetejű épületek, kitört ablakok, hulló vakolat, ledöntött kerítés. A föld felszínén levő sűrű csővezeték-hálózat egykori nagyüzemi gazdálkodásról tanúskodik, jelenleg azonban rozsdarágta lyukak tátonganak a csöveken, sok helyen maguk a vezetékek is hiányoznak. Az autóbuszból a Burán nevű űrrepülőgépet is láttuk, a szabad ég alatt, piszkosan, porosán, mintha már csak ócskavasba szánnák. Ebben a környezetben van néhány úgy-ahogy rendben tartott épület, az egyik ilyenben került sor a sajtóértekezletre. Az újságírók nagy csalódására az űrhajósokat egy aránylag kicsi helyiségben, csak üvegfal mögött láthattuk. Ez ugyanis hozzászlovák kutatóűrhajós, illetve a pótcsapat: az orosz Szalijan Saripov, a francia Claudie André- Deshays - a csapat egyetlen nő tagja - és a szlovák Michal Fulier. A két csapat már hónapokkal előbb külön-külön gyakorlatozott. Már akkor tudni lehetett, melyikük „utazik” az űrbe, a végső döntést azonban hivatalosan csak egy nappal a start előtt mondta ki Valerij Alekszan- drovics Grin tábornok, az orosz hadsereg rakétaerőinek helyettes parancsnoka. A franciáknál állítólag még egy héttel a start előtt sem volt biztos, hogy a férfi vagy a nő utazik-e. Érdekesség, hogy nekik van egy közös, tizenegy hónapos gyermekük. Claudie tavaly márciusban szült, májusban pedig már utazott Csillagvárosba. A szlovák kutatóűrhajós a Miren való hatnapos tartózkodása során több tudományos kísérletet hajt végre, például az endoteszt nevű orvosi kísérletet, melynek célja az emberi szervezet megterhelésének vizsgálata az űrben. A kísérlet része a súlytalanság állapotában történő vérvétel. A vér-mintát később a Szlovák Tudományos Akadémia földi laboratóriumaiban értékelik ki. Az űrállomáson aritmetikai feladatok megoldásával vizsgálják az űrhajós szellemi frissességét, a fizikai megterheléshez való alkalmazkodását pedig szobabiciklin való taposással mérik. Ennél drasztikusabb kísérletek is várnak rá az űrben: inzulint fecskendez be magának, amely lecsökkenti a vércukorszintjét, majd glükózt iszik, amely megnöveli a cukorszintet. A terhelési vizsgálatok eredményeit később a hadseregben vagy más fegyveres alakulatoknál szolgálók fizikai és szellemi felkészítésében kívánják hasznosítani. A kívülálló számára talán a legérdekesebb az úgynevezett fürj- program. Ennek lényege, hogy a japán fürj űrállomáson való túlélését biztosítsák, a jövőben ugyanis ez a szárnyas szolgálhatna friss eledelként a hosszú távú űrutazások résztvevőinek. Jól ellenáll a kozmikus sugárzásnak, szaporodni is képes az űrben, csakhogy a kikelt csibék egyelőre képtelenek a túl- élésre.A fedélzeti mérnök dolga a számítógép kezelése, de ha neki valami baja történne, erre az űrhajóparancsnok is képes; igaz, akkor túl sok tennivaló jutna rá. Gennagyij Padalka például, aki már régebben a Mir űrállomáson tartózkodott, katonai repülőként 9 évig készült az űrhajóparancsnoki posztra, és a vele utazó fedélzeti mérnök is kétszer járt már az űrben. De vannak speciálisan kiképzett, úgynevezett űrmentők, akik képesek maguk is elstartolni és lehozni a bajba jutott űrhajót. Ezúttal erre nem volt szükség, hiszen azóta Ivan Bella és a Mirről hazatérő orosz kollégája szerencsésen földet értek a kazah sztyeppen. A start előtti napon még együtt a két csapat. Bajról jobbra: Ivan Bella, Viktor Afanaszjev, Jean- Pierre Haigneré, Michal Fulier, Szalijan Saripov és Claudie André-Deshays. A karantén miatt csak üvegfal mögül láthatták őket az újságírók. Pu Még egy nyílt levél Ján Slotához Koncsol László ___________ Slo ta Úr! Az Új Szóban megjelent írásomban nem fért el minden, amit üzenni szerettem volna Önnek. Először is érdekesnek találom, hogy Ön a pár éves szlovák hadsereg részére nem védelmi, hanem támadó szerepet szán. Megpróbálom Önt komolyan kezelni, hiszen egy pártvezérről, egy szép történelmi város polgármesteréről és parlamenti képviselőről van szó, s ez nem semmi, ezért megkérdem: hol itt a hadiok, a casus belli? Kapott Szlovákia hadüzenetet Magyarországtól, amely jogos ürügyet szolgáltathatna egy gyors csapásra, esetleg tud elhárításunk egy készülő hadüzenetről, amelyre Szlovákia megelőző villámháborúval felelhetne? Minden ilyen magyar titkos terv esélyeit eleve ki kell zárnunk, mert amióta Magyar- ország a NATO tagja, egyeztetnie kellene a szövetséggel, amely már az ötlettől is undorral fordulna el. Ám hagyjuk most figyelmen kívül a NATO-t, játsszuk el, hogy visszahátrálunk az időben, s hogy a két ország duóban háborúzik egymás ellen. Tegyük föl, hogy az Ön szlovák harckocsijai Budapest szűk és zsúfolt utcáiba zúdulnak, s elkezdik a város rommá lövését. Történt már ilyesmi 1956 őszén, húszéves voltam, emlékszem rá, hajszál híján magam is részt vettem benne. Akkor a magyar hadsereg széthullt, Budapest polgárai mégis több szovjet harckocsit semmisítettek meg, mint amennyi a szlovák hadsereg jelenlegi páncélosállománya. Nyilván ugyanez játszódna le most is, a benzin és a palack ma sem hiányzik a főváros háztartásaiból, s egy-két nap alatt az egész szlovák páncélos haderő kiégett roncsteleppé válna, táplálná a magyar acélkohókat, szép hazánk - a Szlovák Köztársaság pedig - itt állna védtelenül egy nagyon is valószínű páncélos ellencsapással szemben. Akkor aztán mi következnék? Jönne a békekötés, az ag- resszor megleckéztetése, s a Szlovák Köztársaság jóvátételt fizetne Magyarországnak az anyagi károkért és a véráldozatért. Örökös jóvátételt a hadirokkantaknak, hadiözvegyeknek és hadiárváknak, például az én nyomorult nyugdíjam terhére. A szlovák költségvetés szénája nem áll jól, a kassza állítólag majdnem üres, az államadósság óriási, mindenki mindenkinek tartozik, a nemzeti vagyon sehol, illetve ki tudja, hol, s ha Ön meg tudná mondani, honnan teremtené elő mint az egész kaland eszmei főfelelőse egy kétmilliós európai főváros Épp elég botrányt kavart már nem politikushoz és nem keresztyénhez, hanem egy kocsmatöltelékhez illő han- dabandázásaival. újjáépítéséhez és a károk jóvátételéhez szükséges pénzt, megérdemelné a közgazdasági Nobel-díjat. Ön - ismétlem - pártvezér, pc gármester és országgyűlési képviselő egy személyben, fel nőtt ember, van egy-két iskoli ja, a keresztyén kettős kereszt címere és emblémája alatt po! tizál. Épp elég botrányt kavar már nem politikushoz és nem keresztyénhez, hanem egy kocsmatöltelékhez illő handa bandázásaival, hogy a legrövi debb időn belül visszavonuljo képesítésének megfelelő mun kakörébe. Szlovákia önállósult. Ezért? Ezekért? Erre kellett Önöknél az állami önállóság? Egyáltalán, miért olyan dühö: Ön a magyarokra ahelyett, hogy hálával gondolna rájuk? Golyóstollát egy magyar talál
