Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-04-07 / 14. szám
Szlovákiai magyar családi magazin 1999. április 7. • 32. évfolyam Heti tévé- és rádióműsor 1999. április 10-étől 16-áig Háttér Papa Joe, Félnyelvű, meg a többiek. Tömegmészárlás Duna- n szerdahelyen. O 56 oldalas színes magazin 14. szám • Ára 15 korona Sport Arcok az élvonalból: Balogh Tamás érsekújvári nemzetközi 1 CL sakkmester. -Lv-J Már nem lehet tovább halogatni a nemzetközi egyeztetés új rendszerének a kidolgozását Jog, erkölcs és nemzetközi politika Jobba kenyér, minta csokoládé. Koszovói gyerekek egy Szarajevó melletti menekülttáborban. TASR/AP Malinak István Minden elemző egyetért abban, hogy a koszovói válság nemcsak Szerbia, nemcsak Jugoszlávia, hanem az egész Balkán válsága is, amely egyúttal kinagyítva hozta felszínre a világpolitika szőnyeg alá söpört, szándékosan, kényelemből elhallgatott problémáit, kockázati tényezőit. Két táborra szakadt a nemzetközi közösség annak megítélésében, hogy jogos volt-e vagy sem a NATO-csapások megindítása Jugoszlávia ellen. Az egyik a nemzetközi joggyakorlatot hangsúlyozza túl, a másik szembeállítja ezzel az erkölcsi felelősség kérdését. Ami önmagában is jelzi: akár az érvényes nemzetközi jogi normák válságáról is beszélhetünk, vagy legalábbis arról, hogy a kétpólusú világ megszűnése utáni új helyzetben elavultak a nemzetközi gyakorlatban általánosan elfogadott jogi normák. Ezen túlmenően a koszovói válság NATO általi kezelése - amely szükségszerűen megkerülte a gyors megoldásokra képtelen ENSZ-et- a politikusokat és politológusokat egyaránt arra a felismerésre vezette, hogy már nem lehet tovább halogatni a nemzetközi egyeztetés új rendszerének a kidolgozását. A nemzetközi gyakorlat szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa az a testület, amely megállapíthatja a béke veszélyeztetettségének fokát, és adhat felhatalmazást az erő alkalmazására. Tény, hogy Koszo- vóval kapcsolatban a BT hozott határozatokat, de a NATO-nak erre a katonai akciójára nem adott felhatalmazást, ergo: jogszerűtlen. Jogszerűnek tekinthető még az erő alkalmazása önvédelem vagy pedig humanitárius akció esetén, amikor gyors, rövid ideig tartó beavatkozásról van szó. Erre gyakran hozzák fel pélSzükségszerűen megkerülte a gyors megoldásokra képtelen ENSZ-et. daként az izraeliek entebbei túszmentő hadműveletét a hetvenes évekből. Vitathatatlan, hogy a mostani NATO-hadműve- let humanitárius indíttatású volt, de egyheti bombázás után egyértelművé vált, hogy semmiképpen sem nevezhető gyorsnak, rövidnek. Ami a nemzetközi egyeztetés új rendszerének szükségességét illeti: az is nyilvánvaló, hogy a BT a NATO-akcióra sosem adott volna felhatalmazást, hiszen vétójoggal rendelkező öt állandó tagja közül kettő, Oroszország és Kína nemet mondott volna. Ugyanez fordítva is érvényes, a BT-ben a Moszkva által benyújtott határozati javaslat sem ment keresztül. Nemhiába beszélnek szakértők évek óta arról, hogy változtatni kell a második világháború után kialakult status quón, meg kell reformálni a világszervezetet, s különösen a BT működését. Elsősorban az állandó tagok (a volt öt atomhatalom) vétójogát kellene eltörölni és áttérni a sima többségi szavazásra. A kínai kommunista kövület csak azért sem fog egyetérteni a nyugati javaslatokkal, Moszkva pedig egyedül itt tudja látványosan demonstrálni, hogy valamikor szuperhatalom volt. Szó van arról is, hogy növelni kellene az állandó tagok számát. Lehet, hogy a háború után Kína helye indokolt volt, de most már nem indokoltabb, mint a leggyakrabban emlegetett Japáné, Németországé vagy Indiáé. Az idők változását jelzi pl. az is, hogy e három közül csak Indiának van atomfegyvere, tehát az atomhatalmi státus a nemzetközi politikában veszített jelentőségéből. Visszakanyarodva a nemzetközi jog és az erkölcs viszonyához: lehet, hogy a NA- TO-hadművelet a nemzetközi jog szempontjából nem teljesen tiszta ügy, viszont a nyilvánosság nagyobbik része egyetértett vele. Aminek a magyarázata egyszerű: működésbe lépett az igazságérzet. Sokan megrettennek attól a precedenstől, amelyet a BT kiiktatása jelent, s felteszik a kérdést, hová jut a világ, ha ezután a nemzetközijogban az lesz a mérvadó, amit a NATO nagyköveti tanácsában döntenek el. Igaz, hogy e pillanatban a NATO a legrugalmasabb nemzetközi szervezet, de nem szeplőtlen. Főleg azt vetik a szemére, hogy maga felé hajlik a keze, a törökországi kur- dok helyzetén nem háborodott fel, csak azért, mert egy NATO- tagállamról van szó. Az ódzko- dók malmára hajtja a vizet a Jugoszlávia elleni hadművelet több más tanulsága is. Kétnapi bombázás után megmutatkozott, hogy maguk a NATO-országok sem egységesek (görög és olasz állásfoglalás). Négynapi bombázás után a szerbek nem térdre kényszerültek, hanem megvadultak, a múlt hétig több mint félmillió albánt üldöztek el Ko- szovóból, s a NATO-szóvivő is elismerte, hogy bekövetkezett a második világháború utáni legnagyobb humanitárius katasztrófa. De ezek már katonai-politikai kérdések, amelyek külön fejezetet érdemelnek. Vezércikk Fehér emlék Bodnár Gyula Sílécekkel felszerelve, évekig jártunk ebbe a tátrai goral falucskába, ahonnan már át lehet köszönni Lengyelországba. Kilencvenegyben voltunk itt utoljára, azóta semmi nem változott. Hacsak nem tekintjük változásnak, hogy az al- végi élelmiszerboltból galéria lett a település egyik, külföldre szakadt fiának szponzorálásával, az élelmiszerbolt meg feljebb vándorolt néhány száz méterrel. Jó kis bolt, jobb annál a réginél, kapható benne minden, csak más áron már. A magánház emeleti részében, ahol annak idején laktunk, és lakunk most is, egyszerű, tiszta szobákban, annyi a fejlődés, hogy a negyedik helyiséget konyhává alakították át a háziak, ahol egyebek között hűtőszekrény, gáztűzhely, frissen gyalult hosszú asztal ugyanolyan hosszú padokkal szolgálja a vendégeket. Nemcsak főzni, nemcsak enni, inni lehet itt tehát a sízések után, hanem alkalmas ez a hely társasjátékokra is, melyekre otthon soha nincs idő, vagy kedv nincs hozzájuk, vagy ki tudja, mi nincs. Százharminc koronát fizetünk fejenként egy napra, nem sok, ennyit fizettünk kilencvenegyben is. Fél árat emelni a gazda, így is évről évre kevesebb a turista, amikor felhívtam őt otthonról, tudna-e bennünket fogadni, azonnal igent mondott, mehetünk, üresek a szobák. Sőt örömöt éreztem a hangjában, pénz áll a házhoz, amolyan jövedelemkiegészítésként, mint amikor bikát öl, disznót vág, másoknál természetesen. Mert mi az az ötezer korona, amit havonta fűtőként keres az egyik tátrafüredi kórházban?! Körülbelül ennyit a felesége egy szálloda konyhai alkalmazottjaként. A nagyobbik fiuk befejezte a középiskolát, munkába állt, de hamar elbocsátották, mondván, még nem volt katona. Most munkanélküli. A kisebbik fiú, pirospozsgás arcú, aki emlékezetemben karon ülő csecsemőként él, még tanul. Gyűjtheti magába a tudást, játszhat, segíthet a ház körül, amennyit csak akar, itt nincs harminc csatorna a tévében, a szlovák egyesen és kettesen kívül más nem jön be, esetleg parabolaantennán keresztül, de azt meg nem értik, és hát a kép sem teljesen tiszta. Vagyis nincsenek errefelé (sem) paradicsomi állapotok. Noha két híres síparadicsom is található a falucska alsó és felső végénél, itt is, ott is oly kevés a síző, hogy jószerével üresen csattogva járnak le-fel a tárcsás és a csákányos felvonók, alig egy-két ember ül a libegő székeiben, melyek ezer méternél hosszabban emelkednek a fenyők fölött- között a csúcsra. Most nem kell sorban állni, ahogy lesik- lik az ember a pályán, indulhat azonnal felfelé. Eltűnt innen Magyarország, Németország is, lengyel szavakat hallani csupán. Hol vannak azok az idők, amikor tömegek rohanták meg a Tátrát a tavaszi szünetekben, s örültünk, ha egy délelőtt háromszor-négy- szer sikerült leereszkednünk? ! Ez a felvonók körül tapasztalható üresség még akkor is szemléletes jelzője a családok megrendült anyagi helyzetének, az országban uralkodó állapotoknak, ha újgazdagék már az Alpokba járnak, és a felvonók üzemeltetői - főként azok, akik pozsonyi székhellyel működő részvénytársaságokba tömörültek-kétszázötven, háromszáznyolcvan koronát is elkérnek egy napijegyért. Szerencse, hogy akadnak maszekok, akik hatszor felhúznak potom százhúsz koronáért, s ez egy jó pályán már majdnem elég egy napra. Tűnődhetnék tovább, a szomszéd szérűje mögé kihajított rozsdafoltos kékbödönön magas még a hókucsma, az olvadás ellenére, de eszembe jutnak a házigazda szavai. Amikor azt kérdeztem tőle, mit keres a Magas-Tátrában Pozsony mint üzemeltető érté, visszakérdezett: „Hol él maga? Hiszen még az én bikám is Pozsonyban dől el...”
