Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-03-24 / 12-13. szám
1999. március 24. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Ronin John Frankenheimer igen furcsa filmet rendezett. Műfaját tekintve akcióthriller, annak minden kellékével: izgalmak, feszültség, hajmeresztő autós üldözési jelenetek. Csak éppen a film végén sem derül ki, mindez miért történt. A titokzatos megbízó (az ő személye nem marad titokban) embere egykori titkos ügynökökből csapatot verbuvál. A cél: megszerezni egy táskát, amelyet tulajdonosai igen jól őriznek, és amelyre az orosz maffia is igényt tart. Az ügynökök szép summát kapnak, ha veszélyes küldetésüket teljesítik. Mindannyian profik, sötét titkok néma tanúi, sokat megélt öreg rókák. Átlátnak minden trükkön, mégis akad köztük, aki megpróbálja kijátszani a többieket... Furcsa ez a film, hiszen az ilyenfajta történetek végén a néző azzal a jóleső érzéssel áll fel a székéből, hogy mindent ért; a világ, a haza, a rokonszenves hős megmenekült. Itt azonban nem ez a lényeg. „Ez a film a viselkedésről szól. A szereplőket tetteiken keresztül ismerik meg a nézők, úgyhogy nem magyarázunk meg mindent szépen, részletesen. A végén nincsenek győztesek, csak túlélők - mondja a rendező. - A japán szamuráj az életét kockáztatta, hogy megvédje urát. A mi embereinknek nincs gazdájuk. A táskát hajszolok közül senki nem tudja, mi van benne, mire fogják használni. így nincs morális döntés, ami a megszerzéséhez kötődne. Ehelyett arról van szó, hogy kockáztatod az életed valamiért, amiről nem is tudod, micsoda.” A „roninokat” csupa nagyszerű színész - Robert De Niro, Jean Reno, továbbá a Hullámtörés férfi főszereplője, a svéd » Stellán Skársgard, valamint Sean Bean - személyesíti meg. Heti hír Julia, a könnyfakasztó Az 1997-ben készült Álljon meg a nászmenet! óta csupa ígéretes produkció fémjelzi Julia Roberts karrierjét. A kritikusok által már most a mennyekbe emelt Stepmom (Édesek és mostohák) lesz az első új Julia Roberts-film. A könnyfakasztó drámában Susan Sarandonnal és Ed Harisszel osztozik a főszerepeken. A következő mozi nagy valószínűséggel a Notting Hill című produkció lesz, amelyet Hugh Granttel közösen forgatott. A filmben Grant könyvkereskedőt alakít, aki beleszeret a film- forgatás miatt az angol fővárosban tartózkodó Robertsbe. És 1999-ben kerül bemutatásra a Runaway Bride (Válogatós menyasz- szony) című film is, amelyben Roberts partnere Richard Gere. Párizsi találkozás Annie Girardot-val, magyar filmszerepe előtt Dús lélekkel élni az életet SZENTGYÖRGYI RlTA Jópofának, temperamentumosnak, zsörtölődőnek ismertük meg - hegyes orrával, kérdő tekintetével, grimaszba hajló szájmozdulataival. Jean Cocteau a háború utáni évek legnagyobb drámai tehetségének nevezte, holott sokan komikaként kezelték. Cocteau, Visconti, Marais, csupa színházi és mozilegenda oldalán csiszolódott. Annie Girardként szerződtette a Comédie Francaise, az Annie Girardot nevet pedig meghagyta a mozinak. Legnagyobb színpadi sikerét A bolond lányban aratta. Harmincévesen kapta első igazán művészi feladatát a filmnél, a Rocco és fivéreiben. A franciák kedvelt sztárjává a Meghalni a szerelemért tragikus sorsú tanárnőjének szerepe emelte. Claude Lelouchnál hét filmben játszott, köztük kedvenc férfi partnereivel, Belmondóval, Philipe Noiret-val és Claude Brasseurrel. (Volt ügyvédnő, fogorvos, fotóriporter, megunt szerető, lestrapált feleség, rendőr, taxisofőr, még kutyafodrász is. Mindenki életvidám, talpraesett nőnek ismerte, ezért Szerelemmel élni című önéletrajzi könyve, amelyben élete három mélyen meghatározó kötődéséről írt, nagy meglepetést keltett.) Arcára a szenvedés ráncait két tragédiája véste fel: legnagyobb szerelme, exférje, Renato Salvatore halála és közös gyermekük, Giulia drogfüggősége. A szerencsés véletlen úgy hozta, hogy egy héten belül kétszer is találkoztam Annie Girardot-val. A párizsi Lumiére-gálán, amely az Arany Glóbusz-ceremónia francia megfelelője, majd a Théatre des Champs-Élysées stúdiószínházban. A hatodik ég című komédiában Annie jólelkű, szószátyár idős asszonyt alakít. A rivaldafénytől távol megejtően tétova kis lény, a feledékeny, bizonytalan emberek mozdulataival keresgéli cigarettáját. „Civilként” piros-zöld kockás nadrágban, piros kabátban és sportcipőben, vállán sporttáskával közlekedik. Mindenütt autogramot osztogat, még leszállás előtt a metrószerelvényben is. Annie Girardot ugyanis metrón utazik. Együtt tettük meg az utat egy darabon lakásáig.- Volt már egynéhány lakásom Párizsban, de a Marais negyedtől, úgy látszik, nem tudok elszakadni - mesélte. - Most is a Place des Vosges-ra néz a lakásom. Egyedül élek, de nem vagyok magányos. Fontos, hogy érzem, még számolnak velem, szükségük van rám. A fiatalokat egyszerűen imádom. A fiatalság szépség, ígéret, gondozni, ápolni kell a fiatalokat, mint a növényeket. Most is együtt játszom velük a színházban. Én vagyok mindenki Mamie-ja a darabban, aki egyengeti a fiatalok érzelmi útját, leckét ad nekik az életből, aztán elmegy. Elvégre ez az öregek dolga, teret hagyni a fiataloknak! Úgy tűnt nekem, hogy egy pályakezdő izgalmával lépett a színpadra a Lumiére-gálán, mint aki némiképpen elszokott az énekléstől. Dehogy szoktam el, soha nem hagytam fel az énekléssel! Hajdanán revüszínpadokon kezdtem a Quartier Latinben, és évekig dizőz voltam a Casino de Paris-ban, amit az élettársammal béreltünk. Számos lemezt is készítettem, legutóbb úgy négy-öt éve. De azon az estén rémesen lámpalázas voltam. Elvégre egy Gabinnek írt dalt énekeltem. És Gabin árnyéka ott volt bennem. Emberben még nem találkoztam olyan méltósággal, mint ami őt jellemezte. Megható élmény volt számomra, amikor két évvel ezelőtt a César-díj átvételekor könnyekre fakadt. Mint akit sokáig cserbenhagyott a mozi... Mindössze annyit mondtam akkor, hogy nem tudom, én hiányoztam-e a mozinak, de a mozi nekem nagyon hiányzott. Ez inkább afféle szerelmi fájdalom tolmácsolása volt részemről, mint számonkérés. Előtte tizenkilenc évvel kaptam César-díjat a Francois Gailand főszerepéért, 1996-ban viszont epizód- szereplőként díjaztak Lelouch 20. századi Nyomorultakjában. Hirtelen anyámra gondoltam, s magamban felszóltam neki oda, a mennyekbe, hogy »Nem találod bizarrnak ezt a helyzetet? Egy fiatal, pályakezdő színésznőnek hasznosabb lehetne az ilyen elismerés!« Ön érzelmileg nagyvonalú embernek tűnik, akit sokkal inkább a szíve irányít mindenben, és aki mindig sikeresen ellenállt a sztárolásnak. Ez talán abból adódik, hogy soha semmit nem határoztam el, sem a pályámat, sem a magánéletemet illetően. Az előzőnél maradva, ostobaság azt hinni, hogy mindig, mindenütt tárt karokkal várnak a szerepek. Képtelenség egyfolytában csúcson lenni. Az én koromban már nem lehetek a moziban főszereplő, pályámon a folyamatosságot a színház jelentette. Hogy mi fán terem a sztár, arról fogalmam sincs. Túlzottan s főleg önzőén kellene szeretnem magam ahhoz, hogy mindig csak magammal foglalkozzak. Ez számomra olyan, mint a köldökbámulás. Nekem az a legfontosabb, hogy megértessem magam az emberekkel, és hogy én is megértsem őket. A többi számomra hiúság. Voltak és ma is vannak szép pillanataim a moziban. Rengeteget forgattam külföldön is, javarészt Olaszországban, Németországban, Kanadában, sőt még Oroszországban és Prágában is. Néhány éve pedig érdekes forgatókönyvvel keresett meg a fiatal magyar rendező, Bereczki Csaba, egy francia apáca szerepével. Hogy mikor lesz belőle film, azt még pontosan nem tudom. De csupa rokonszenves magyart ismerek, így aztán örömmel várom, hogy végre eljuthassak Magyarországra! Jézus élettörténetéből mindig és mindannyian erőt meríthetünk életünk további küzdelmeihez Norman Mailer új, bibliai tárgyú regénye: A Fiú evangéliuma Köbölkúti Varga József A Fiú evangéliuma című regényben az író rendkívül visz- szafogottan nyilatkozik az eseményekről, nem bocsátkozik romantikus kalandokba, kiküszöböli a szubjektív vélemény- nyilvánítást, tehát maximálisan a tényszerűségre törekszik, s általában rövid, de sokatmondó mondatokkal operál. Kiiktatja a fantáziát, s harsogó mondatok helyett inkább a lélek rezdüléseit igyekszik visszaadni. Jézus története mindenkor higgadt megfontolás tárgya, s Mailer nemegyszer még az evangélisták túlfűtött történeteit is tompítani igyekszik. Tudvalevő, hogy az Úr viszo- lyog minden nagyképűségtől, hencegéstől vagy messzemenő következtetések levonásától. Természetes emberi hangon szól, nem keresi a fellengzős szavakat. Úgy beszél, hogy mindenkihez eljusson intelme, hiszen ebben van ereje és hatalma. Közvetlen beszéde az egyetemes világhoz szól: „Az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, házasságtörés, léhaság, gyilkosság, lopás, kapzsiság, rosszindulat, csalás, káromlás, kevélység, még az irigység is.” Mailer megteremtette az ötödik evangéliumot, a tiszta szívű és lelkületű Jézus evangéliumát. Indoklásképpen. „...Márk evangéliuma hamis, jó része... túlzás. Még ennél is lesújtóbb a véleményem Mátéról és Lukácsról és Jánosról, akik olyan szavakat adnak a számba, melyek azt soha el nem hagyták, és szelídnek írnak le, mikor csak fehér voltam a dühtől. Halálom után sok évvel jegyezték le a szavaimat, és csak azt ismétlik, amit a vénektől hallottak. A nagyon vénektől. Az efféle mesékbe úgy kapaszkodhatunk csupán, mint a bokorba, amit a szél könnyen kifordít a földből, s magával sodor.” Jézus mennydörgő szava a jelen és a jövő számára is tanúságtétel, hiszen „a második évezred utolsó századában minden korábbinál iszonyúbb tömeggyilkosságok, világégések és dögvészek pusztítottak”. Mindez azonban elkerülhető lett volna, ha az emberiség a széthúzás helyett az ösz- szetartozás nemes eszméjét vallotta volna. Mert az Úr békét, hitet és reményt hozott a Földre, valamint igazságot és szeretetet, „de szeretete tárháza nem kimeríthetetlen, mert az ördöggel folytatott harca egyre kegyetlenebb”. Jézus élettörténetéből mindnyájan erőt meríthetünk életünk további küzdelmeihez. Igazolást a fájdalomra, a gúnyolódásra, a töméntelen iszonyatra vagy a bosszúállás borzalmaira. A regény egészében töprengésre késztet, újjáteremti számunkra a kort, ugyancsak hagyományos eszközökkel, de mégis a csupa szenvedély és kételkedés, erő és gyengeség pózában láttatja a főszereplőt. Merthogy Jézus egyáltalán nem magabiztos, bár isteni lényéből adódóan az is lehetne. Tépelődése az emberiség bizonytalan-biztos álmának tökéletes leképezése. Mérhetetlen vállalkozás ez az evangéliumi „átírás”. Az olvasó valami teljesen újszerű látomást vár, függetlenül az evangélisták történelemszemléletétől, eddig ismeretlen csodálatos dolgokat, mennyei előjeleket, de csak a mindennapok lázait-kínjait kapja sajátos írói köntösben. Mailer csak hű közvetítőnek tűnik, már-már mereven ragaszkodva és belekapaszkodva az evangélisták történeteibe, holott az elején jóval többet ígér. Még az én-elbeszélésmód sem feledteti az epizódok száraz „monologizációját”. Számomra ezért a regény egyféle kudarc, legjobb esetben önismétlés és azonosulás az „íródeákokkal”. „Voltak és ma is vannak szép pillanataim a moziban.” Dömötör Ede felvétele
