Új Szó, 1999. augusztus (52. évfolyam, 176-201. szám)

1999-08-02 / 176. szám, hétfő

H POLITIKA ÚJ SZÓ 1999. AUGUSZTUS 3. Szerbia huszonnégy városa követelte Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök lemondását Lojális a hadsereg Belgrád/Pristina. A jugoszláv hadsereg megerősítette a Szlobodan Milosevics elnök melletti elkötelezettségét. ÖSSZEFOGLALÓNK Nebojsa Pavkovics, a harmadik had­sereg parancsnoka ismét arra intet­te az ellenzéket, hogy tartózkodjon „a törvényes hatalom jogellenes megdöntésére" irányuló felhívások­tól. Ez a magatartás ugyanis polgár­háborúhoz vezet, amelyet azonban a jugoszláv hadsereg „bármi áron" meg fog akadályozni. A hadsereg heves kirohanást intézett a vezérka­ri főnöki posztról tavaly leváltott Momcsilo Perisics ellen, „szégyente­len, rosszindulatú egyénnek" titu­lálva a tábornokot, aki „az agresszo­rok érdekét" szolgálja. Perisics éle­sen bírálta a katonai vezetés Milo­sevicshez való feltétlen hűségét. Szerbia huszonnégy városa követel­te Milosevics elnök lemondását. A Szabad városok és önkormányzatok szövetsége nevű szervezetbe tömö­rült, ellenzéki politikusok által irá­nyított szerbiai városoknak, vala­mint nyolc belgrádi kerületnek a képviselői egyhangúlag elfogadott felhívásban sürgették a jugoszláv el­nök távozását a hatalomból. A szö­vetségnek tagjai Szerbia legna­gyobb városai, köztük Belgrád, Nis, Kragujevac és Újvidék, ahol az 1996-os önkormányzati választáso­kon az ellenzék aratott győzelmet. A koszovói nemzetközi békefenn­tartó erő (KFOR) kötelékében szol­gálatot teljesítő orosz katonák rövid időre őrizetbe vették Agim Cekut, az UCK katonai parancsnokát, majd azt követően, hogy az orosz béke­fenntartók parancsnoka és Michael Jackson tábornok, a KFOR parancs­noka egyeztetett, elengedték. Az UCK több képviselője, köztük Has­A NATO-bombák okozzák az esőzést? Belgrád. A szerb környezetvédelmi miniszter szerint a NATO 11 héten át tartott bombatámadásai okozzák a szokatlanul csapadé­kos időjárást. Branislav Blazics úgy véli, hogy a sok eső a NATO ag­ressziójának számlájára írandó, mivel a katonai szervezet repülő­gépei által elhasznált üzemanyag égésterméke változásokat oko­zott az atmoszférában. Az ENSZ szakértői csoportja pár napja kö­zölte: semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy a bombázás komoly ökológiai katasztrófát idézett volna elő Jugoszláviában. (MTI) A VMDP megkezdi a vajdasági magyar szavazók névjegyzékének előkészítését Perszonális autonómia MTI-HIR Belgrád. Az Ágoston András vezette Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) üdvözölte az amerikai sze­nátus külügyi bizottsága által jóvá­hagyott törvényjavaslatot. Az ameri­kai szenátus külügyi bizottsága szer­dán hagyta jóvá a javaslatot, amely nagyra értékelte a magyar kormány­nak a koszovói válság idején tanúsí­tott magatartását és egyebek között előirányozza: Washington kérje fel NATO-szövetségeseit, hogy a vajda­sági magyarok sorsára is fordítsa­nak figyelmet a koszovói rendezést célzó tárgyalásokon. A VMDP közle­ménye megállapítja: „a magyar kor­mány erőfeszítéseinek köszönhető­en nemzeti közösségünk megkezd­heti az önazonosságának megőrzé­sére alkalmas perszonális autonó­mia létrehozását". A VMDP ezért augusztusban megkezdi a vajdasági magyar szavazók névjegyzékének előkészítését, hogy „többpárti jelö­lések alapján, már az első szabad vá­lasztásokkal egyidejűleg megvá­laszthassák a perszonális autonó­mia tanácsának magyar képviselőit is". A VMDP „aggodalommal figye­li", bár elkerülhetetlennek tarlja a szerbiai ellenzék „polarizálódását". Érvelése szerint a Kasza József ve­zette VMSZ és a Vuk Draskovics-féle Szerb Megújhodási Mozgalom Milosevics elnök maradása esetén is el tudja képzelni reformtörekvéseik megvalósítását, míg a Szövetség a Változásokért csak Milosevics le­mondása után tartja lehetségesnek a demokratikus változásokat. Petőfi-ünnepség a romániai Fehéregyházán Magyar márkajegy him Thaqi azzal vádolta az orosz kéksisakosokat, hogy szándékos, előre kitervelt politikai akciót haj­tottak végre Ceku letartóztatásával. Több mint ezer koszovói cigány ért partot a dél-olaszországi Bariban. Az új bevándorlók fele gyermek. A koszovói romák előző este indultak útnak a Milos nevű vontatóhajón, amelyet az embercsempészek a nyílt tengeren sorsukra hagytak. Utasait átmenetileg egy város kör­nyéki befogadóállomáson helyezték el. A koszovói romák azt mondják, az albánok megtorlása elől mene­külnek, de Olaszországban nem szá­mítanak háborús elüldözötteknek, ezért visszatoloncolás vár rájuk. MTI-HIR Fehéregyháza. Többezer Erdély­ből és Magyarországról érkezett ember a magyar és román kormány több minisztere jelenlétében emlé­kezett meg szombaton a Segesvár melletti Fehéregyházán Petőfi Sán­dor halálának 150. évfordulójáról. Az idei jubileumi megemlékezések központi rendezvényét Kiskunfél­egyháza, Fehéregyháza és Seges­vár közösen szervezte. A 150. év­fordulóra Kiskunfélegyháza egész­alakos Petőfi szobrot adományo­zott a fehéregyházi Petőfi Múze­umnak „cserében" azért az itt 107 éve felállított Petőfi szoborért, amely 1916-ban előbb Magyaror­szágra, majd hat éves hányódás után a költő szülőföldjére került. A többezer ember tapssal köszöntöt­te a rendezvény díszvendégeit: Martonyi János magyar külügymi­nisztert, Hámori Józsefet, a nemze­ti kulturális örökség miniszterét, Eckstein-Kovács Pétert, a román kormány kisebbségügyi és Hajdú Gábort, a román kormány egész­ségügyi miniszterét. Jelen volt az RMDSZ teljes vezérkara. Az ünnepi beszédek sorát Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke nyitotta meg. A költőből lett politikus az egész megemlékezés alaphangját adta meg azzal a megfogalmazásá­val, hogy Petőfi a magyar nemzet márkajegye lett. Martonyi János azt emelte ki, hogy Petőfi a ma­gyarság összetartozásának jelképe, s a nemzetek szabadságát hirdető öröksége a 21. századnak is szóló üzenet. Az ünnepi szónokok közül Patrubány Miklós, a Magyarok Vi­lágszövetségének alelnöke, Erdélyi Társaságának vezetője, az erdélyi és a romániai magyarság helyzeté­ről szólva így fogalmazott „a sza­badság dolgában nem sokat halad­tunk előre". Lyontól a tengerig 70 killométeres volt az álló kocsisor Francia dugók MTI-HIR Párizs. Péntek délutántól ma hajna­lig 6-7 millió személyautó mozgott, vagy sok esetben inkább vánszor­gott a francia utakon, óriási torlódá­sokat okozva, a vonatokra 3 millió embert várnak a nyári szabadságo­lások csúcspontján. Ilyenkor térnek haza azok, akik júliusban vakációz­tak és indulnak azok, akik augusz­tusban nyaralnak. Szombaton és tegnap például a Lyontól a tenger felé vezető legnagyobb autópályán a több kisebb (2, 7, 8, 13 kilométer hosszú) dugó együttes hossza elérte a 70 kilométert, Bordeaux felé a 35 kilométert, Clermont-Ferrandtól délre a 18 kilométert, a Párizstól az Atlanti-óceánhoz vezető autópá­lyán, Le Mans előtt a 35 kilométert. A nagy autóutakkal párhuzamosan haladó alsórendű utak is túltelítet­tek voltak. A belföldi autósok moz­gásán kívül nagyon nagy volt a Bel­gium, Hollandia és Spanyolország felől a franciaországi úticélok felé irányuló forgalom. A gyerekcsopor­tokat (15-nél több 16 évesnél fiata­labb gyermeket) szállító autóbuszo­kat az elmúlt három napban kitiltot­ták az autópályákról. Robertson a NATO élén? Szevasztopol. William Cohen amerikai védelmi miniszter közölte, hazája támogatja Ge­orge Robertson brit védelmi miniszter NATO-főtitkári jelö­lését. Cohen hozzáfűzte, Robertson élvezi a NATO-tag­államok többségének támoga­tását, és így „valószínűleg" megválasztják a posztra. Az új NATO-főtitkár hivatalos kine­vezésére ma kerül sor. (MTI) Kivonulnak az amerikaiak Panama. Az amerikai hadse­reg Panamában állomásozó alakulatai szombaton meg­kezdték kivonulásukat. A Pa­nama-csatorna partján talál­ható Clayton erődben 1911 óta állomásoztak amerikai ka­tonák. Charles Wilhem tábor­nok, a panamai amerikai erők parancsnoka a kivonulás al­kalmából rendezett ünnepsé­gen elmondta, ezzel az Egye­sült Államok és a közép-ame­rikai ország kapcsolata nem ér véget, sőt erősödni fog. (MTI) Ukrán-amerikai együttműködés Kijev. Ukrajna és az Egyesült Államok megállapodott a ka­tonai fenyegetések csökken­tését célzó együttműködési egyezmény további hat évre, 2006-ig történő meghosszab­bításáról - közölte a Krím­félszigeti Foroszban Leonyid Kucsma ukrán elnökkel közö­sen tartott sajtótájékoztató­ján William Cohen amerikai védelmi miniszter. Megerősí­tette, hogy Washington és Ki­jev folytatja a tárgyalásokat a koszovói békefenntartó erők­ben részt vevő ukrán kontin­gens számáról, összetételéről és feladatairól. (MTI) Wiliam Cohen (TA SR/AP) Menesztették az alelnököt Kijev. Leonyid Kucsma ukrán elnök felmentette tisztségéből Volodimir Kuratcsenko első miniszterelnök-helyettest. Kuratcsenko szerdán a kor­mány ülésén elmondott beszé­dében a reformok irányvona­lának megváltoztatása és a nemzetközi pénzintézetekkel fenntartott kapcsolatok felül­vizsgálata mellett foglalt ál­lást. A beszéd nagy megrökö­nyödést keltett, a lapok „Bot­rány a kormányban" címmel tálalták. Pénteken kormány­közleményt adtak ki, amely­ben megerősítették: a kabinet változatlanul folytatja a meg­kezdett reformokat. (MTI) Lezuhant ejtőernyősök Cottrellville Township. Szombaton az amerikai Mi­chigan államban lezuhant egy repülőgép, amely ejtőernyős sportolókat vitt volna ugrásra. A kétmotoros gép Detroittól mintegy 65 kilométerre isme­retien okokból a földbe csapó­dott. A kilenc légiszörföző és a pilóta életét vesztette. (MTI) Palesztin nem Baralc javaslatára Martonyi János magyar külügyminiszter erdélyi látogatása Erősödő nemzettudat MTI-HÍR Jeruzsálem. Izrael azt javasolja a palesztinoknak, hogy halasszák el 2000 tavaszára a ciszjordániai izra­eli erőknek az októberi Wye-i meg­állapodásban előírt kivonását - kö­zölte Ehud Barak izraeli miniszter­elnök egyik bizalmasa, Efraim Szné munkáspárti képviselő, akit hama­rosan védelmi miniszterhelyettessé neveznek ki. A halasztásra azért vol­na szükség - fejtette ki -, hogy a tér­ség végleges státuszáról szóló tár­gyalásokat a lehető legjobb feltéte­lek között kezdhessék meg. A pa­lesztin autonómia hatósága Jasszer Arafat elnökletével megtartott ülé­sén viszont arra szólította fel az izra­eli kormányt, hogy három héten be­lül hajtsa végre a Wye-i egyezményt és visszautasította a megállapodás bármiféle módosítását. A Fatah mozgalom vezetőivel folytatott egyeztetést Kairóban Jasszer Arafat palesztin elnök, hogy a közel-keleti rendezést célzó tárgyalások végső szakaszában a palesztin fél egységes álláspontot képviseljen. Nabil Saat palesztin együttműködési miniszter közölte: a palesztinok nem fogadják el, hogy változtassanak a tavaly ok­tóberben megkötött Wye Planta­tion-i egyezményen, és ezt a kérdés­kört nem kívánják a záró tárgyalá­sok napirendi pontjai közé felvenni. Kellemetlen hétvége. Franciaország a várakozás jegyében (TA SR/EPA) s ami az igazi feladat: közösségként maradhasson meg szülőföldjén. Ennek a stratégiának alapját képe­zi, hogy a magyar kormány azt a politikát, azokat a célokat támogat­ja a maga eszközeivel, amelyeket a határon túli magyarság legitim po­litikai szervezetei fogalmaznak meg. Martonyi úgy ítélte meg, hogy a magyar-román viszony jó sza­kaszban van. Jelentős haladás tör­tént a kapcsolatok minden terüle­tén. A kormányközi vegyes bizott­ság mostani ülésén elért eredmé­nyek közül kiemelte azt, hogy létre­jött az elvi megállapodás a csíksze­redai magyar főkonzulátus felállí­tásáról. „Vannak nyilvánvaló véle­ményeltérések, például az új okta­tási törvény megítélésében, de óriá­si erő rejlik abban, hogy az RMDSZ egységes, és jelenlegi politikáját kö­veti" - szögezte le. A magyar kül­ügyminiszter ennek kapcsán emlé­keztetett az RMDSZ hivatalos állás­pontjára, amely szerint az új román oktatási törvény távolról sem ele­gendő, de jó irányban tett lépés. Izrael 2000 tavaszára halasztaná a Wye-i egyezményben aláírt csapatkivonást Trónraszállítás. Első beszédében apja politikai irányvonalának folytatását ígérte VI. Mohamed marokkói király, aki a múlt hét végén vette át az uralkodói teendőket apja, II. Hasszán halála után. Az új uralkodó is az ország irányításában apja bizalmasa, Abderrahim Juszufi miniszterelnökre támaszkodik. (TA SR/AP) MTI-HÍR Marosvásárhely. Óriási erő rejlik abban, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egységes és jelenlegi politikáját követi - jelen­tette ki Martonyi János magyar kül­ügyminiszter rövid erdélyi látoga­tásán. A magyar külügyminiszter a hét második felében Bukarestben Andrei Plesu külügyminiszterrel tárgyalt. A két külügyminiszter társelnökletével tartották meg a magyar-román kormányközi ve­gyes bizottság harmadik ülését. Martonyi hangsúlyozta, hogy az el­múlt egy évben az anyaországban élők és a határon túli magyarság so­raiban erősödött a nemzeti össze­tartozás érzése. Megítélése szerint ebben rendkívül fontos szerepet játszott, hogy az idén létrehozott Magyar Állandó Értekezlet intéz­ményesítette a kapcsolattartást. A magyar nemzetpolitika azt az egy­értelmű stratégiát jelenti, hogy mindenki megmaradhasson ma­gyarnak egyénileg és közösségként,

Next

/
Oldalképek
Tartalom