Új Szó, 1999. június (52. évfoyam, 124-148. szám)
1999-06-24 / 144. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 1999. JÚNIUS 2081. G AZDASÁG ÉS F OGY ASZTÓK h Örkény István halálának huszadik évében újabb kötet az írói hagyatékból. Harmincöt „üzenet" rajzokkal tűzdelve. Összeállította és szerkesztette: Radnóti Zsuzsa Levelek? Mesék? Mese-levelek Megkérdezték egyszer Páger Antalt, a zseniális Téni bácsit, mi a fenének lép fel mindenféle pajtában, isten háta mögötti vendéglőben, művelődési otthonnak nevezett siralomházban. Életének bizonyos szakaszát ugyanis „vándorszínészként" töltötte az Öreg. Vándorolt ide-oda, mikor merre vetette jó (vagy rossz) sorsa. SZABÓ G. LÁSZLÓ „Színház ott van, ahol én vagyok" - felelte a Színész. És nem volt ebben semmi nagyképűség. Páger Antal egyszerűen úgy érezte, a művészet nem helyhez, hanem emberekhez kötődik, és ott ishatni tud, ahol senki sem gondolná. Miért e történet? Egy zseniális író akkor is zseniális, ha nem novellát, kisregényt, drámát vagy éppen egyperceseket ír, hanem levelet vagy képeslapot, netán szombat esti mesét. Örkény István tudniillik ezt a műfajt is mesterien művelte. Csak éppen nem tudtunk róla. Illetve: nem igazán. Radnóti Zsuzsa jóvoltából most még közelebb kerülünk Örkény Istvánhoz. Az a harmincvalahány levél, amelyet kötetbe gyűjtött, irodalmi csemege, hiszen a gyermekeit humorral formáló Apát láttatja. Radnóti Zsuzsa 1963 óta a Vígszínház dramaturgja. Örkény Istvánnal 1965-ben kötöt házasságot, s az író halála óta ő gondozza és rendezi sajtó-alá minden munkáját. Az ember azt hinné, kiürültek a fiókok, elfogytak a kéziratok, Örkény utolsó sora is napvilágot látott már. Erre megjelenik egy könyv, amelynek tartalma új is, meglepő is az olvasó számára. Egy korábbi kötetben, a Levelek egy percben című válogatásban már megjelent néhány ezekből a gyerekeknek szóló levelekből. Természetesen szerényen meghúzódtak a felnőttéknek írt levelek mellett, hiszen azok domináltak a könyvben. Az Angélának és Antalnak, Örkény István lányának és fiának címzett levelek tüneményessége, rajzos-figurás jellege, amit én úgy hívok magamban, hogy a kis Örkény-land, valahogy el is tűnt, szinte észrevétlen maradt ab„Számomra a szépség a világ groteszk látásmódjában valósul meg. Ez persze nem sajátom, hanem ősrégi látásmódja az emberiségnek. Minden, ami van, több értelmű. (...) És akár egy gyermek, akár egy író szemével nézem a világot - ez a kettő nincs nagyon messze egymástól - úgy vélem, hogy másmerről nézve másképp is látom, és így talán egy araszszal vagy ha annyival nem, egy hajszállal jobban megközelítem azt az igazságot, amelyet egy groteszk szemvillanás néha jobban meglát, mint a világ legerősebb nagyítója." Örkény István ban a fekete-fehér fénymásolatban. Ezért aztán mindenki olyan szeretetteljes rácsodálkozással néz erre az új kötetre, a Mese-levelekre, és akkor szerényen és pironkodva meg kell jegyeznem: ezeknek egy részét már ismerhettük. Szeretnivaló és meglepetést szerző azonban attól lett a könyv, hogy Magyar Béla és Szigethy Örs, a Palatínus Kiadó két nagyszerű komputergrafikusa, valamint Háy János, a kiadó felelős szerkesztője azt találták ki, hogy ebbe senkinek sem szabad beleillusztrálnia. Hogy ez a „mesekönyv" akkor lesz igazán szép és izgalmas, ha itt a rajzok is Örkény Istvántól származnak. Ez számomra is lényeges kérdés volt, és most elmondhatom: sikerült egy szép, sugárzó kötetet létrehoznunk, amelyet az ember ugyanolyan szívesen eltesz magának, mint a régi nagy mesekönyveket. Magyar Béla és Szigethy Örs kezei alatt csoda született. Gyakorlatilag varázslatot hoztak létre, hiszen azokat a kicsi kis rajzos figurákat, amelyek ott voltak a levelekben, kiemelték a közegükből, felnagyították és megsokszorozták, szétszedték és kiszínezték, hogy az egész könyvet ezekkel dúsíthassák. Magyarul: itt egyetlen vonás sincs, amely ne Örkény Istvántól származna. Több levél kétféle változatban is bekerült a könyvbe. Ha kinyitjuk a kötetet, akkor nagyon sokszor a bal oldalon látjuk az eredeti, kézzel írt levelet, benne a kis figurákkal, a másik oldalon pedig ugyanazt, a komputer bevonásával. A fényképeket én válogattam a gyerekekről, és jó néhány levél valóban itt jelent meg először. Tehát még mindig vannak „titkos" fiókok, szigorúan őrzött szövegek? Jövőre vagy pár év múlva ismét összeállhat egy újabb Örkény-kötet? ^ / /iU JJLCMÍ 1 ľ ' ' ' í lu* A ^t^tu A J ' s . , eJtXk \f~" 0 A-% -O ^ •i it t* jUtr A , ***/] ~ " ^ t^ I. Í^um * k*. ^^ j* , , , , j ď" r 5 3! • J ^^ ^ V.I te „ Aju jrvi a^S — •í+k U o Ezt már nem állítom. Van még néhány novellája, kisebb-nagyobb írása, amelyet nem ismer az olvasóközönség, egyelőre azonban úgy gondolom, nem lenne helyes a „maradékokat" is kiadni. Az irodalomtörténészek számára természetesen ez is hozzáférhető, és nincs kizárva, hogy egyszer valamilyen formában ezek az írások is megjelennek majd. Én nem akarok rátelepedni egyre sem, de újabb kötetről, egyelőre, nem gondolkoVolt olyan kívánsága Örkénynek, hogy bizonyos írásai soha nejelenjenek meg? Igen. Ő ezt többször is hangoztatta, és a végrendeletében is ott van. Úgyhogy minden egyes alkalommal, amikor olyan művek kerülnek összeállításra, amelyek - ha akarom, vagy ha nagyon szigorú vagyok - ebbe a kategóriába tartoznak, akkor komoly lelkiismereti gondjaim vannak. Ilyenkor nagyon sok barátjával, barátommal, irodalomtörténésszel konzultálok, nehogy pro vagy kontra elkövessek valami hibát. Ezt tettem akkor is, amikor a befejezetlen regényeit jelentettem meg. Annyira egyértelmű volt a hozzáértők véleménye, hogy úgy döntöttem, ezek a munkái is megérdemlik a nyilvánosságot, mivel töredékeiben is izgalmasak, és hozzátartoznak az írói életműhöz. Maradtak még ilyen töredékek? Komoly, nagy meglepetéssel nem szolgálhatok már. Ami van, az nem sok, néhány rövidebb írás csupán. Természetes, hogy érzem a kísértést, hiszen jön az igény, a szándék, és ami nagyon jólesik a szívemnek, sokszor hallom, hogy az ő írásai olyanok, mint a finom óbor. Ahogy múlik az idő, egyre fontosabbak, jelentősebbek, érdekesebbek. Őszintén mondom: továbbra is komoly az érdeklődés Örkény István művei iránt. A Macskajátékot például Londonban és Prágában mutatták be legutóbb. Az olvasók a nevét, a művei pedig önmagukat tartják életben. Azt meséld el, Pista! címmel Mácsai Pálnak van nagy sikerű estje. Fel is merült nemrég az ötlet, hogy ennek az estnek a szövegét is kiadhatnánk. Ezt Mácsai Pál állította össze Bereményi Géza segítségével. Gyakorlatilag az egész életművet maga köré tette, és az egyes szám első személyben elmondott anyagokból állított össze egy olyan válogatást, hogy az egy életrajzi mélyinterjúnak tűnik. Mintha ma mondaná el alapos részletességgel az egész életét. Remek előadás, mindenki elragadtatással beszél róla. Mácsai Pál olyannyira magáévá tette a szöveget, hogy szellemi partnere lett Örkénynek, teljes mértékben azonossá vált vele. Ez a siker vetette fel aztán azt a kérdést, hogy nem kellene-e kiadni az est anyagát. Két hónapig töprengtünk azon, hogy szabad-e vagy sem egy olyan létező-nem létező Örkény-művet kiadni, aminél természetesen jeleztük volna, hogy mi ez. „Csalás" tehát szóba sem jött volna. Végül Örkény Antal és - ami tiszteletreméltó! - Mácsai Pál is amellett állt, hogy mégse! Tudniillik nagyon sok szövegrészlet valósággal megnemesült általa. Annyira erős volt a szelleme jelenléte, hozzájárulása a szöveghez, hogy egyszerűen úgy éreztük, nem biztos, hogy minden sor megélne nélküle. A Mese-levelek számomra azért is meglepetésszerűek, mert ezekben a szeretnivalóan naiv rajzaiban ugyanazt a kedvességet érzem, mint a szavai mögött. Aki olvasta a Levelek egy percbent, az már láthatott egy-két hasonló rajzot. Örkény azonban, Tandori Dezsőtől eltérően, csak a gyerekeknek rajzolt. „Az embernek a cselekvés az utolsó egyetlen reménye" (Archív felvétel) Angélának és Antalnak hogyan alakult az élete? Melyikük került irodalomközelbe? Angéla vágó a televízióban, Antal jó nevű szociológus. Az irodalmi érdeklődés Angéla lányában, Fannyban mutatkozik meg. Ezen a téren ő sokkal ambigiózusabb, mint unokatestvére, Iván, akihez a kötet utolsó levele szól. Világrajövetelének másnapján írta ezt a dedikációt Örkény István. Angéla, akit Bábinak szólít, hároméves lehetett, amikor az első levelet kapta, és tizenöt-tizenhat, amikor az utolsót. Egyszer megkérdezték őt, hogyan fogadták ezeket a pár soros meséket, üzeneteket, beszámolókat, és azt mondta, hogy örültek mindegyiknek, de valahogy azt hitték, hogy mások is kapnak ilyeneket. Tehát ŕ semmi különöset nem láttak benne. Azt gondolták, minden édesapa ilyen szép és szeretni való leveleket ír a gyerekeinek. Új Örkényt ismer meg az olvasó a Mese-levelek alapján? Inkább úgy fogalmaznék: új oldalát mutatja. Itt több a líra, a vv Sokszor hallom, " hogy az ő írásai olyanok, mint a finom óbor. Ahogy múlik az idő, egyre fontosabbak, jelentősebbek, érdekesebbek. (( játékosság. Jelentősebb műveiben, az érzelemgazdagságot tekintve, ő mindig fed. Itt, ezekben az írásokban, a gyermekek iránt érzett szeretete által teljesen nyílt és elragadó. Ilyen értelemben tehát egészen új hangot üt meg. Érdekessé teszi a leveleket az is, hogy a humora ugyanolyan, mint a novelláiban vagy az egyperceseiben. Tehát semmiféle „leereszkedés" nincs benne. Nem tesz különbséget gyerek és felnőtt között. Az ötéves kölyöknek ugyanúgy megmutatja a dolgok fonákját, akár a felnőtteknek. Egyenrangú partnernek tekinti őket, illetve azt mondja: humor csak egyfajta van. Kis ember, felnőtt ember - a humorban nincs különbség. Bekerült a kötetbe néhány morbidabb hangvételű levél is, amelyeket egy érzékeny lelkű mama talán nem szívesen olvas fel, de én azt hiszem, a mai gyerekek már ezt is megszokták. Voltak olyan levelek, amelyeket azért hagyott ki a könyvből, mert mondjuk erélyesebb hangot ütnek meg? Nem hagytam ki semmit. Mindent beletettem, amit Angéla és Antal gyerekként kaptak. Felnőtt korukban aztán másféle leveleket is írt nekik a papájuk, de az már más kategória. Amikor a Vígszínház Weöres Sándor A kétfejű fenevad című darabjának bemutatójára készült, ön már itt dolgozott mint dramaturg. Hogyne! Még egy hosszabb interjút is készítettem vele. Weöres Sándor, aki csodálatos gyerekverseket írt ... talán nem árulok el semmiféle titkot... nem igazán rajongott a gyerekekért. Örkény esete mennyire volt más? Vagy ő is inkább csak távolról rajongott értük, de ha otthon volt, akkor félrevonult, bezárkózott, és a feleségére hagyta a gyereknevelést? Pontosan mondja. Szerette a gyerekeit, ez a levelekből is kiderül, de nagyon sokszor zavarták őt. Nem volt különösebben nagy gyerekbarát, végképp nem gyerekfaló. Játszani is csak kivételes alkalmakkor szokott velük. Neki erre nem volt ideje. A könyv utolsó lapjain a szülőkhöz írt három igaz történetet, majd két szombat esti mese zárja a kötetet. Ezek is humorosak, szellemesek, kedvesek. A Nápolyi már majdnem klasszikussá vált. Mindenki imádja. A másik kettőt is szülők olvassák gyerekeknek, pedig a gyerekek is olvashatnák a szüleiknek. A szombat esti mesék közül az egyiket, A beszélő hársfát akkor írta, amikor nem jelenhettek meg írásai. Ez még nem igazán ismert, szerintem az újdonság erejével hat. Ha ez a könyv az ön ötlete volt... ...igen, ezt én akartam. Akkor möst boldog lehet, mert szép kivitelű, színes, mosolyt fakasztó kötetet kap az olvasó. De van egy halvány rajzokkal díszített, megcímzetlen boríték is a könyvben, a levélpapíron pedig csak ez áll: „Édes kicsi fiam, lusta kukac!" A folytatást már az olvasóra bízza Örkény István. Ha most ezt a levelet ön írná meg és neki, oda föl, az égi dolgozószobába címezve, akkor mi állna benne? Mindössze annyi, hogy „Ugye, örülsz a könyvnek? Én nagyon!"
