Új Szó, 1999. május (52. évfolyxam, 100-123. szám)
1999-05-04 / 101. szám, kedd
ÚJ SZÓ 1999. MÁJUS 15. SPORT £ 5 Kolníkék megszerezték első győzelmüket a Norvégiában zajló hatvanharmadik jégkorong-világbajnokságon Szlovákia-Olaszország 7:4 SPORTHÍRADÓ Pozsony. Két nappal a kanadaiaktól elszenvedett vereség után az olaszokkal játszott a szlovák válogatott, s megszerezte első (várt) győzelmét a Norvégiában zajló 63. jégkorong-világbajnokságon. ÖSSZEÁLLÍTÁS A két csapat legutóbbi egymás elleni összecsapását a februári Svájci Kupán nem kis meglepetésre az olaszok nyerték (3:2), s talán ezért is tartottak a mérkőzéstől a szlovákok, akik ezúttal sem kezdtek jól, hiszen már az első percben gólt kaphattak volna: Topatti elől azonban az önfeláldozó Droppa az utolsó pillanatban mentett. A másik oldalon Pálffy közeli lövését védte Carpano nagy bravúrral. Majd mindkét együttes elpuskázott két-két emberelőnyt! Daňo, aztán Peter Pucher lőhetett volna gólt, ám baj volt az irányzékkal. A 12. percben megszerezte a vezetést a jóval többet és veszélyesebben támadó szlovák válogatott: egy formás „Slovan-akció", Kölnik emberfórból talált a hálóba. Az első harmad végén Pálffy, pár másodperccel később pedig Pardavý puskázott el egy ziccert. A fáradt csapat benyomását keltő olaszok létszámfölényben sem tudtak mit kezdeni a koronggal az ellenfél kapuja előtt. Főleg azért, mert Marián Hossát (világos mezben) szabálytalanul szerelik a Szlovákia-Olaszország (7:4) találkozón (Fotó: TA SR) 15M€í€t€IE¥ VM *»9 UUIHAMMÍ* HAMAR OSIO í m*s ííwŕ Šimonovič igencsak magabiztosan védett. A második játékrészben is fölényben játszott Ján Šterbák edző legénysége, és a 25. percben növelte előnyét. Öt perccel később Pálffy is feliratkozhatott volna a gólütők listájára, de a kapu torkából csak az oldalhálót találta el. Az ellenakcióból, távoli bombából szépítettek az olaszok, akik két perc múlva ismét emberhátrányban korongoztak, s újabb gólt kaptak. Nem sokáig örülhettek a 3:l-es vezetésnek a szlovákok, mivel az ellenfél emberelőnyből csökkentette hátrányát. De a szlovákok azon nyomban válaszoltak - szintén fórból - méghozzá kétszer. Pálffy gólja a második harmad végén élményszámba ment. Az utolsó húsz percben érthetetlenül visszaesett a szlovák válogatott, és így az olaszoknak sikerült szépíteniük, s elfogadható vereséget szenvedtek. A mérkőzés érdekessége, hogy 7 gól is emberelőnyből esett. Harmadok - 1:0, 5:2, 1:2. Gólütők: Kölnik (12. és 37.), Pardavý (25.), Hossa (33.), Daňo (36.), Pálffy (40.) Cíger (59.), ill. Bartolone (30., 35., 47.), Busillo (51.). Játékvezető: Müller (német); 1000 néző. Kiállítások 11:9; gól emberelőnyből-4:3. Az A-csoport másik tegnapi mérkőzése, a Kanada-Norvégia találkozó lapzárta után ért véget. 1. Norvégia 1 1 0 0 5:2 2 2. Szlovákia 2 1 0 1 9:7 2 3. Kanada 1 1 0 0 3:2 2 4. Olaszország 2 0 0 2 6:12 0 C-csoport: Csehország-Japán 12:2 (4:2, 7:0,1:0). 1. Csehország 2 2 0 0 19:2 4 2. USA 1 1 0 0 7:1 2 3. Ausztria 1 0 0 1 0:7 0 4. Japán 2 0 0 2 3:19 0 Az USA-Ausztria meccs lapzárta után ért véget, (t-zsi) A MAI MŰSOR B-CSOPORT - 16.00: Franciaország-Lettország; 20.00: Svédország-Svájc. D-CSOPORT - 16.00: OroszországUkrajna; 20.00: FinnországFehéroroszország. A Slovan nyert, az Inter kikapott, de mindkét bajnokjelölt rangon alul futballozott a legutóbbi fordulóban Elfáradt a két pozsonyi élcsapat? TOMI VINCE Pozsony. Nem kímélik a trénerek a labdarúgókat, főleg nem a két bajnokaspiráns edzői. Jozef Bubenko (Inter) szombaton legszívesebben lecserélte volna az egész csapatot. Stanislav Griga (Slovan) azt mondta a Dubnica elleni győztes meccs után, hogy csapnivalóan játszó védencei „érettek" voltak minimálisan a döntetlenre, teljesítményük méltatlan volt az éllovashoz. Mindkét szakvezető elégedetlen. Mit szóljon akkor a szurkoló, ha a két élcsapat is csak kergeti a labdát, nem pedig játszik vele? És akkor még hol vannak az úgymond „futottak még" együttesek, az alsóház legalján vegetálok, a kiesés elkerüléséért harcolók? Ott vannak, ahol vannak. Azt azonban meg kell mondanunk, az úgynevezett menőkhöz képest nem a játékuk miatt leledzenek a középmezőnyben vagy a sereghajtók között, hanem mert kevesebb pontot szereztek. Es mint tudjuk, a pontok nagyon sok esetben nincsenek egyenes arányban a mutatott játékkal. Hányszor láthattuk a tavasz folyamán is, hogy a gyengébbeknek tartott csapatokjátékosságban szinte semmiben sem maradtak el többre taksált riválisuknál. Elég nagy baj az, ha például az őszszel összevásárolt Slovan csak egyszer (maximum kétszer) játszott (hangsúlyozzuk, játszott) pozíciójához méltóan. Egyszer nekünk is volt alkalmunk látni, de az ellenfél, a Petržalka annyira gyenge volt, hogy nem lehetett igazi mérce. A tréner ősszel türelmet kért, sok az új játékos, majd tavasszal, ha összeszokik a gárda. De valahogy nem nagyon szokott össze, és már nem is fog, mert most már itt van a játékra mindig negatív hatással levő véghajrá a bajnoki címért. És üyenkor minden fontosabb a játéknál. Az Inter szolid formában (hazai viszonylatban) játszotta végig a bajnokságot, mostanra mintha pszichikailag elfáradtak volna játékosai, nyilvánvaló a csapat formahanyatlása. A küzdőképesség, a harcosság hiányával magyarázni a Humennétől elszenvedett vereséget, nem éppen bölcs dolog. A játék hiányzott, az Intertől megszokott kombinatív futballozás. Látszott, hogy nincsenek bőrükben a labdarúgók, a sok pontatlan indítás, a kerge összjáték bizonytalanná tette a sárga-feketéket; ha az offenzíva során vezettek is néhány szép, ígéretes támadást, nem tudták azokat befejezni. Azt nem mondanánk, hogy nem küzdöttek, nem harcoltak, de játékukból hiányzott a könynyedség, a lendület; a sok-sok hiba visszavetette a korábban oly gyakran megcsodált csapatjátékot, amikor az offenzívából szinte minden formáció kivette a részét. No és az a két potyagól? Ha az ifi kettőben történik, a tréner azt mondja a védőknek: „Fiaim, menjetek inkább tollaslabdázni." Még nem dőlt el a bajnoki cím. De ha megnézzük a két csapat hátralevő meccseit, akkor sem SLOVAN (63 pont) : FC Košice (i), Trenčín (o), Prievidza (i), Trnava (o). INTER (58 pont): Dubnica (o), Ružomberok (i), Rím. Sobota (o), Nitra (i). A NIKÉ 19. JÉTÉKHETENEK MUSORA SPORTFOGADAS A NIKÉ irodáiban a következő mai mérkőzésekre tippelhetünk: Jégkorong NHL: 45. New Jesrey-Pittsburgh 1,9-4,0-2,3-1,41,55; 47. Phoenix-St. Louis 2,04,0-2,2-1,5-1,55. A-csoportos jégkorong-világbajnokság: 56. Lettország-Franciaország 1,6-4,5-2,7-1,25-1,85; 57. Oroszország-Ukrajna 1,3-5,03,8-1,15-2,4; 58. SvédországSvájc 1,2-5,4-5,0-1,05-2,6; 59. Finnország-Fehéroroszország 1,25-5,2-4,4-1,1-2,5;. Labdarúgó Mars Szuperliga: 60. Inter-Dubnica 1,25-4,0-7,0-02,8; 61. Trnava-Petržalka 1,33,5-6,5-0-2,6; 62. Prievidza-Žilina 1,8-2,8-3,4-1,15-1,55; 63. FC Košice-Slovan 2,4-2,7-2,5-1,31,3; 64. Humenné-Ružomberok 1,9-2,8-3,2-1,2-1,5; 65. B. Bystrica-Rim. Sobota 2,2-3,0-2,4-1,31,3; 66. Trenčín-Prešov 1,45-3,24,8-1,1-2,0;. Német labdarúgó Bundesliga I: 67. Kaiserslautern-Bremen 1,63,0-3,8-1,1-1,7; 68. Stuttgart-Bayem 2,6-2,8-2,2-1,35-1,25; 69. Mönchengladbach-Rostock 2,22,8-2,6-1,25-1,35; 70. FrankfurtHamburg 2,3-2,8-2,5-1,3-1,35. Francia futballbajnokság: 71. Paris SG-Marseille 2,4-2,8-2,4-1,31,3; 72. Montpellier-Metz 1,92,8-3,2-1,2-1,5; 73. Lens-Bordeaux 2,4-2,8-2,4-1,3-1,3. Labdarúgó Cseh Kupa, elődöntő: 76. Sparta-Slavia 2,0-2,8-2,91,2-1,45. A ŠPORTKA 18. játékhetének nyereményei, I. HÚZÁS - 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 1 nyertes á 237 046 korona; 3. díj: 18 nyertes á 16 506 korona; 4. díj: 1037 nyertes á 481 korona; 5. díj : 17 628 nyertes á 72 korona. Az átvitt nyeremény: 1 434 459 korona. A II. HÚZÁS nyereményei - 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 12 nyertes á 30 639 korona; 4. díj: 1070 nyertes á 516 korona; 5. díj: 19 178 nyertes á 71 korona. Az e hétre átvitt nyeremény: 4 336 007 korona. A LEHETŐSÉG 18. játékhetének nyereményei - 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 1 nyertes á 100 000 korona; 3. díj: 8 nyertes á 10 000 korona; 4. díj: 51 nyertes á 1000 korona; 5. díj: 567 nyertes á 100 korona. Az e hétre átvitt nyeremény: 1 536 295 korona. A MATES 18. fogadóhetének nyereményei -1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 42 nyertes á 2430 korona; 3. díj: 1766 nyertes á 96 korona. Az e hétre átvitt nyeremény: 67 917 korona. A magyar ÖTÖSLOTTÓ 17. játékhetének nyereményei: telitalálatos nem volt. A négyesekre 1039 451, a hármasokra 10 748, a kettesekre 611 Ft-ot fizetnek. A magyar HATOSLOTTÓ 17. játékhetének nyereményei: egy darab telitalálatos szelvény volt, nyereménye: 23 715 539 forint. 10 db 5 + 1 találatos szelvény volt, nyereményük: 677 587 forint. Az ötösökre 82 633, a négyesekre 1832, a hármasokra pedig 480 forintot fizetnek. (TXT) • Ma játsszák a labdarúgó Szuperliga 27. fordulóját - 16.30: B. Bystrica-Rim. Sobota (játékvezető: Michel'), 1. FC Košice-Slovan (Bezák), Humenné-Ružomberok (Stredák), Bardejov-Nitra (Jakubec), Trenčín-Prešov (Ligocký); 19.00: Inter-Dubnica (Barczi), TrnavaPetržalka (Weiss), Prievidza- Žilina (Jekkel). • A Glasgow Rangers a Celtic otthonában 3:0-ra felülmúlta a Jozef Vengloš által irányított bajnoki címvédő, hazai együttest, és győzelmének köszönhetően 11 éven belül tizedik alkalommal nyerte meg a skót labdarúgó-bajnokságot. • Továbbra is a svájci Martina Hingis vezeti a női teniszezők világranglistáját: 1. Hingis 5530 pont, 2. Davenport 5098, 3. Szeles 4033,4. Novotná 3770, 5. V. Williams 3326, 6. Graf 3079. • Menesztették Rainer Adriont, a Stuttgart futballcsapatának vezetőedzőjét, helyette Ralf Ranging irányítja az együttest. • Wayne Gretzky, az április 18-án visszavonult kanadai jégkorongozó várhatóan a tizedik olyan játékos lesz, aki a kötelező hároméves várakozás nélkül azonnal bekerül a Hírességek Csarnokába. • Pályafutása során először az orosz Jevgenyij Kafelnyikov vezeti a férfi teniszezők ATP-ranglistáját: 1. Kafelnyikov 3382 pont, 2. Sampras 3367, 3. Corretja 3016, 4. Rafter 2978, 5. Krajíček 2958, 6. Moya 2944... 10. Kučera 2253. • Autóbalesetben elhunyt Steve Chiasson, a Carolina 32 éves jégkorongozója. A játékos a Boston elleni mérkőzés után hétfő hajnalban egyedül tartott hazafelé, amikor elveszítette uralmát járműve felett, és kirepült a vezetőfülkéből. • Hamburgban férfi tenisztorna kezdődött: Meneschincheri- Krošlák 1:6, 7:5, 6:4; Ferreira-Kohlmann 7:5, 7:5; Gambill-Jonsson 3:6, 6:2, 6:3; Ketola-Delgado 6:3, 7:5, Schalken-Chang 6:7, 6:1. • A kosárlabda NBA eredményeiből: Indiana-New York 94:71, San Antonio-Utah 84:78, Seattle-LA Lakers 84:91, Cleveland-Atlanta 65:76, Detroit-Philadelphia 100:96, Miami-Charlotte 100:93, Houston-LA Clippers 110:84, Denver-Portland 102:110, Sacramento-Phoenix 111:100. • A római női tenisztorna nyitófordulójában Karina Habšudová 6:4, 6:3 arányú vereséget szenvedett a spanyol Leon-Garciától. • Hat ország szövetsége jelentkezett hivatalosan a 2006-os labdarúgó-vb megrendezésére: Németország, Anglia, Brazília, Nigéria, Marokkkó és Dél-Afrika száll harcba a házigazda szerepért. • A KENÓ 10 tegnapi nyerőszámai: 6,15,16, 20, 26, 33, 37, 38, 41, 44, 47,52,54,59,60,66, 70, 73,74,80. JÉGKORONG NHL Négy mérkőzéssel folytatódott a jégkorong NHL rájátszásának első fordulója. EREDMÉNYEK - KELETI FŐCSOPORT: Pittsburgh-New Jersey 3:2 (0:1, 1:0, 1:1 - 1:0), gólütők: Straka, Jágr 2, ill. Brylin, Niedermayer; 15 400 néző. Az állás 3:3. - Boston-Carolina2:0 (1:0,1:0,0:0), gólütők: Thornton, Carter; 17 600 néző. A Boston 4:2-es összesítéssel került a 2. fordulóba. - Philadelphia-Toronto 0:1 (0:0, 0:0, 1:0), gólütő: Berezin; 19 700 néző. A Toronto 4:2-es összesítéssel jutott tovább. NYUGATI FŐCSOPORT: St. LouisPhoenix5:3 (2:1,1:2,2:0), gólütők: Conroy 2, Young, Pronger, Finley, ill. Stapleton, Leach, Numminen; 16 700 néző. Az állás 3:3. LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK Losonc: Panické Dravce-Breznička 2:0, Halič-Podrečany 0:1, Málinec-Sušany 2:1, Hrnčiarska VesRátka 3:1, Biskupice-Utekáč 2:0, Vidiná-Kokava 2:2, Lovinobaňa-České Brezovo 1:0. 1. Hr. Zalužany 19 13 3 3 40:18 42 2. Č. Brezovo 19 12 4 3 43:22 40 3. Biskupice 19 12 2 5 49:24 38 4. Pan. Dravce 20 11 5 4 33:22 38 5. Kokavan/R 18 11 4 3 46:26 37 6. Lovinobaňa 19 9 2 8 26:30 29 7. Sušany 20 8 3 9 27:41 27 8. Utekáč 19 7 5 7 33:31 26 9. Podrečany 20 7 3 10 28:37 24 10. Breznička 20 6 5 9 35:32 23 11. Hrnč. Ves 20 5 6 9 39:37 21 12. Vidirtá 19 6 2 11 28:36 20 13. Málinec 20 5 5 10 23:41 20 14. Rátka 20 5 2 13 33:50 17 15. Halič 20 1 5 14 15:51 8 Kassa-környéke: Budimír-N. Klatov 5:2, Ruskov-Jasov 4:3, Rešica-Poroč félbeszakadt, Medzev-Valaliky 0:1, Drienovec-Ždaňa 1:0, Ďurkov-K. Bakša 1:2. 1. Valaliky 20 17 0 3 67:15 51 2. Jasov 20 13 0 7 55:33 39 3. Ďurkov 20 11 3 6 50:26 36 4. K. Bakša 20 9 5 6 36:27 32 5. Ruskov 19 10 1 8 46:33 31 6. Budimír 20 8 5 7 38:30 29 7. Drienovec 20 8 3 9 31:53 27 8. Medzev 20 8 1 11 28:34 25 9. Sokoľany 20 6 6 8 37:41 24 10. Ždaňa 20 7 2 11 42:59 23 11. Poproč 19 6 4 9 20:27 22 12. Rešica 19 6 3 10 20:32 21 13. Bohdanovce 20 6 1 13 20:48 19 14. N. Klatov 19 5 2 12 29:61 17 Rozsnyó: Dedinky-Kr. Podhradie 2:1, Kružná-Lipovník 2:0, Vlachovo-Kovstav RV 1:2, Dlhá Ves-N. Slaná 4:3, Plešivec-Dobšina 2:1, Reidova-R. Bystré 7:2. 1. Dedinky 18 12 3 3 53:30 39 2. Kružná 17 12 1 1 55:23 37 3. Kovstav RV 18 10 2 6 42:28 32 4. Dlhá Ves 18 9 4 5 40:40 31 5. Lipovník 18 9 1 8 34:25 28 6. V. Slaná 18 8 3 7 35:29 27 7. Dobšina 18 9 0 9 45:43 27 8. Reidova 18 8 2 8 36:33 26 9. Plešivec 18 8 2 8 35:36 26 10. Kr. Podhradie 17 7 3 7 36:28 24 11. Vlachovo 18 6 2 10 36:43 20 12. R. Bystré 18 5 2 11 31:61 17 13. Pača 18 4 3 11 22:56 15 14. N. Slaná 18 3 2 13 28:59 11 Tôketerebes: Sv. Mária-Dvorianky 2:1, Milhostov-Upor 0:0, Streda n/B-Zatín 3:0, Somotor-Kuzmice 1:0, Slivník-Hraň 7:1, Z. Teplica-Novosad 3:0, Boťany-Borša 1:0. 1. Streda n/B 18 14 1 3 39:20 43 2. Slivník 18 12 3 3 52:20 39 3. Somotor 18 10 3 5 41:29 33 4. Upor 18 8 3 7 31:21 27 5. Novosad 18 8 3 7 34:30 27 6. Z. Teplica 18 8 3 7 32:32 27 7. Hraň 18 9 0 9 37:46 27 8. Kuzmice 18 8 1 9 37:37 25 9. Milhostov 18 7 3 8 30:29 24 10. Boťany 18 7 1 10 28:48 22 11. Borša 18 6 2 10 40:40 20 12. Sv. Mária 18 6 1 11 19:36 19 13. Zatín 18 5 3 10 34:46 18 14. Dvorianky 18 4 1 13 30:57 13 Nagymihály: Ruská-V. Remety 3:2, Dúbravka-Vrbovecká 1:3, Nac. Ves-Rakovec 5:1, Strážske-Tušice 0:0, Petrovce-Z. Široká 2:0, Vysoká-Senné 1:2, Bracovce-P. Čemerné 1:0. 1. Nac. Ves 21 15 3 3 61:18 48 2. Vysoká n/U 21 13 4 4 56:25 43 3. Tušice 21 13 3 5 57:22 42 4. Budkovce 21 12 5 4 12:24 41 5. Ruská 21 12 4 5 34:29 40 6. Vojany 20 10 1 9 46:38 31 7. Strážske 21 9 4 8 37:32 31 8. Senné 20 8 6 6 40:27 30 9. P. Čemerné 21 10 0 11 32:32 30 10. Bracovce 21 7 5 9 28:35 26 11. Dúbravka 21 7 4 10 48:51 25 12. Petrovce 21 7 3 11 43:40 24 13. Rakovec 21 4 5 12 28:61 17 14. Z. Široká 21 5 2 14 17:60 17 15. V. Remety 21 4 4 13 26:54 16 16. Vrboveká 21 4 1 16 17:64 13