Új Szó, 1999. május (52. évfolyxam, 100-123. szám)
1999-05-18 / 112. szám, kedd
ÚJ SZÓ 1999. MÁJUS 1558. SPOR T G'™ 5 Az olimpiai és világbajnok cseh jégkorong-válogatott a hosszabbítás és a büntető lövések nagymestere Ivan Hlinka újabb nagy diadala Kevin Keegan is megtekinti a szlovák-bolgár mérkőzést Véget ér a gólböjt? Pozsony. Csehország jégkorong-válogatottja hároméves szünetet követően ismét világbajnokságot nyert. A norvégiai vb-n kiharcolt elsőség volt már a nyolcadik (hatot közösen, a szlovákokkal szereztek), s tegyük hozzá: a legváratlanabb. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Ivan Hlinka edző legénysége nagyvonalúan kezdte a kéthetes seregszemlét, az alapcsoportban valamennyi ellenfelét könnyedén legyőzte, majd a középdöntő nyitófordulójában következett a nagy bukfenc, a váratlan 6:l-es, megalázó vereség az erősen megfiatalított orosz együttestől. Már-már úgy tűnt, csomagolhat az olimpiai bajnok, hiszen a szlovákok ellen is csapnivalóan kezdett, 2:0-ás vesztésre állt. Az első harmad végén az ellenfél fegyelmezetlen és naiv játékának köszönhetően talpra állt és hengerelt (8:2). Ez a kiütéses győzelem továbbra is „életben tartotta" a cseheket, no meg az, hogy a szlovákok pontot raboltak a szbornajától. Ez utóbbi segítség annyira feldobta Pateráékat, hogy hatalmas csatában két vállra fektették (2:0) a címvédő svédeket, és csoportgyőztesként kerültek a legjobb négy közé. Az elődöntőben ugyan vereséggel (2:1) kezdtek, ám a második mérkőzésen visszavágtak (6:4) az esélyesebbnek tartott kanadaiaknak. Mivel a lebonyolítási forma csak a pontszámot veszi figyelembe (a gólarányt nem), így következtek a mindent eldöntő büntető ütések. A naganói olimpiához hasonlóan, Norvégiában is a Hlinka-legénység örülhetett. A másik ágon szintén egy-egy meccset nyertek a finnek és a svédek, s itt sem maradt el a hosszabbítás, melynek 7. percében a hirtelen halál, pontosabban Tou• Gécsek Tibor a világ idei legjobb teljesítményével (82,57 m) nyerte Clermont-Ferrandban az atlétikai viadal férfi kalapácsvető számát. • A labdarúgó PNB 30. fordulójának zárótalálkozóján: Újpest-Kispest 3:0 (1:0), g.: Szekeres (34.), Korsós A. (67.), Urbán, 86. -11-esből). Az Újpest maradt a 3., a Kispest a 13. a táblázaton. • Az osztrák Gúnter Benkő fújja szerdán Birminghamben a LazioMallorca, utolsó labdarúgó KEKdöntőt. • Natália Hejková, a szlovák női kosárlabda-válogatott edzője kijelölte csapatát a közelgő lengyelországi Eb-re: Kalistová, Hudecová, Frniaková (osztogatók), Kameníková, Godályová, Žirková, Luptáková (szélsők), Dobrovičová, KoDöntő utáni csapatkép a világbajnokról. mainen aranygólja döntött Suomi válogatottja javára. A címvédő tehát „csak" a bronzéremért játszhatott, amelyet aztán ki is harcolt egy könnyelműen hokizó - a végére ugyan feljavuló - kanadai csapat ellen. A skandinávok ennél sokkal jobb eredményt vártak... Igencsak nyilvánvaló volt a csehek taktikája a fináléban: megnyerni az első mérkőzést, megpróbálkozni a bravúrral a visszavágón, s ha ez nem sikerül, akkor hadd nyerjen a finn csapat, majd a hosszabbításban ismét ők következnek. És minden e szerint a forgatókönyv szerint történt a lillehammeri Hakon sportcsarnokban. Szombaton gyorsabbak, veszélyesebbek voltak Ručinskýék, hiba nélkül védekeztek, Hnilička kapus pedig - egy kivételtől eltekintve - mindent hárított, s oroszlánrészt vállalt a győzelemből (3:1). Egy nappal később rá sem lehetett ismerni az északiakra, akik hatalmas lendülettel kezdtek, s csakhamar kétgólos előnyre tettek szert. Ezután már nyilvánvaló volt: a hosszabbításban dől majd el a vb-cím. Az olimpiai bajnok ezúttal is bebizonyította, hogy a rájátszás nagymestere. Mindent összevetve: a taktikailag és erőnlétileg remekül felkészített cseh válogatott teljesen megérdemelten lett világbajnok. Újabb diadalt könyvelhetett el Ivan Hlinka edző, aki 15 hónap alatt olimpiát és világbajnokságot is nyert védenceivel. Nem akármilyen teljesítmény! Vasárnap este tízezrek vonultak a cseh nagyvárosok utcáira, EREDMENYEK - ESEAAENYEK točová, Janoštinová, Slosiarová, Kováčová (centerek). • Düsseldorfban megkezdődött a férfi teniszcsapatok Világ Kupája (összdíjazás 1,9 millió dollár). Kékcsoport: Szlovákia-Ausztrália 1:2 (Hrbatý-Philippoussis 6:4, 6:7,4:6; Kučera-Rafter 6:3, 7:6; Kučera, Hrbatý-Rafter, Sandon 6:3, 3:6, 4:6.). Vörös-csoport: Spanyolország -Svédország 1:2. • Motokrossz vb-futamok: 125 ccm (Mill) 1. Chioldi (olasz, Husqarna); 250 ccm (Belo Horizonte) Bervoets (belga, Kawasaki); 500 ccm (Perugia) Johansson (svéd, KTM). • Az orosz Jevgenyij Kafelnyikov vezeti a férfi (3371), a svájci Martina Hingis a női teniszezők (5593) legfrissebb világranglistáját. Kučera továbbra is a 12. (2185). Kereseti lista: 1. Kuerten 999 056 dollár... 17. Kučera 294 052 dollár. • Alex Fergussont, a bajnokságot nyert Manchester United szakmai irányítóját választották az év labdarúgó menedzserének Angliában. • Két mérkőzéssel folytatódott a jégkorong Stanley Kupa 2. fordulója. Keleti Főcsoport: Boston-Buffalo 5:3 (1:1, 3:0, 1:2). Az állás: 2:3. Nyugati Főcsoport: ColoradoDetroit 3:0 (1:0, 2:0, 0:0), g.: Odgers (12.), Deadmarsh (25.), Fordberg (28.). Az állás: 3:2. • Május 29-én Barátság Kerékpártúrát rendeznek Pozsony és Mosonmagyaróvár között. Á 70 km-es táv rajtja 9 órakor lesz a Hodža téren, a mezőny 15 órakor tér vissza a ligetfalui Kormorán csárdához. (ČTK-felvétel) hogy megünnepeljék az igen népszerű hokicsapat újabb aranyérmét. A Vencel téren például több mint ötvenezer ember gyűlt össze, a lelkes tömeg zászlókat lengetve, a cseh himnuszt énekelve, a játékosok neveit kiabálva, petárdákat durrogtatva és pezsgőket bontva ünnepelt. Nemcsak éremosztás volt a 63. hoki vb-n, hanem pénzosztás is. Az elődöntő résztvevői 725-725 000 svájci frankkal lettek gazdagabbak. Az alibihokit játszó és a hetedik helyezett szlovák válogatott 525 000-et kapott a Nemzetközi Jégkorong Szövetségtől (IIHF). Az aranyérmes cseh válogatott tagjai 11 millió koronán osztozhatnak, ennyivel jutalmazta őket az ország hoki szövetsége. • Kosárlabda NBA, rájátszás, Keleti Főcsoport: Miami-New York 77:78. Továbbjutott 3:2-es összesítéssel a New York. Atlanta-Detroit 87:75, tj.: Adanta (3:2). Nyugati Főcsoport: Utah-Sacramento 99:92, tj.: Utah(3:2). • Szurkolói kérésre visszatér a román labdarúgó-válogatottba Georghe Hagi, aki legközelebb címeres mezben a román-magyar (június 5.) Eb-selejtezőn lép pályára. • A holland Jeroen Blijlevens nyerte (az összetettben is az élre ugrott) a Giro d'ltalia olasz kerékpáros körverseny harmadik, Catania és Massina közötti (176 km) útszakaszát. • A KENŐ 10 tegnapi nyerőszámai: 2, 7, 10, 17, 26, 27, 28, 34, 35, 40, 43, 46, 48, 52, 53, 59, 68, 70, 76, 79. „Szikora-cseppek" nincsenek, de van edzői megérzés, hogy mit, mikor, hogyan kell csinálni Nyitrán jobbra fordult a helyzet TOMI VINCE Az újságírók csak markáns futballtrénereket ruháznak fel „díszítő" jelzőkkel. Ezek lehetnek pozitív és negatív értékűek. Szikora Györgyöt, a Nitra mostani szakvezetőjét legtöbbször Tűzoltónak vagy Varázslónak becézik. Megmenti a csapatot a kieséstől, illetve felsőbb osztályba vezényli, aztán odébbáll. A Nitra esetében is így lesz? Nem tudom, az edzők útjai kiszámíthatatlanok. Teszem a dolgom, meg kell menteni a kieséstől az együttest. Nyitra nem maradhat Szuperliga nélkül. Képletesen szólva, léteznek valamilyen varázslatos „Szikoracseppek", amelyek adagolásával újjáéled egy-egy csapat? Hogy volt ez konkrétan a nyitraiak esetében? Elárulhatom, „cseppek" nincsenek, csak edzői intuíció van, a játékosok lelkivilágának és képességeinek a megismerése. Hat vesztett meccs után léptem először az öltözőbe, és egy pszichikailag összetört, szomorú fiatalemberekből álló csapattal találtam magam szemben. Annyira nyomasztó volt a hangulat, hogy egy pillanatra én is elszomorodtam. Aztán a „lelkükbe néztem", tudván, hogy itt kell kezdenem; nincs önbizalmuk, s ez rosszabb, mintha falábúak lennének. Játékos edzésekkel igyekeztem feloldani a merevséget, az iskolásokra jellemző alázatos fegyelmet. Jobb is lett a hangulat a kollektívában. Ezek fontos momemtumok, de a javuláshoz tnás dolgok is kellettek. Igen. A fiúk edzettségi állapota magas szinten van, de úgy láttam, egy-két ember nem a neki megfelelő poszton szerepel. Módosítanom kellett a felállást. És jöttek az eredmények... Nem ennyire egyszerű a futball. Elkezdtük forszírozni a csatárjátékot, itt nagyok a csapat tartalékai. A játékosok szerint az elmúlt öt meccsen annyi gólhelyzetünk volt, mint az összes előzőn együttvéve. Másodvirágzását éli például a már elparentált Klago, egyre jobb a fiatal Ivan Hodúr. Könnyedén, felszabadultan focizik a csapat. Tehát bízik a bentmaradásban. Ez csak természetes. Azért vállaltam a kihívást. Távolról sem tartozunk a leggyengébbek közé. Az elején azt mondta, nem tudja, hol köt ki edzőként Van ajánlatom I. ligás csapattól, s olyan II. ligásoktól, amelyek a Szuperligába igyekeznek. SZABÓ ZOLTÁN Pozsony. Holnap (17.00) Dubnicán rendezik a Szlovákia-Bulgária barátságos labdarúgó-mérkőzést. Bališ (Trnava) sérülés miatt nem léphet pályára, helyette a trencséni Valachovičot hívták be a keretbe, Ujlakyt pedig Kožuch váltotta fel. Varga (Slovan) sincs teljesen rendben, de egyelőre a többiekkel gyakorol. Ezúttal csupán egy idegenlégiós, a Slaviában futballozó Vladimír Labant kapott bizalmat, a középpályás tegnap még bajnoki találkozón játszott, ezért csak este csatlakozott az együtteshez. „Dubovský nem teljesen egészséges, rá nagy szükségünk lesz az Eb-selejtezőkön, a többi szlovák vendégmunkás pedig klubcsapatában csak a kispadon - vagy ott sem - kap helyet" - jelentette ki Jozef Adamec vezetőedző. „Nehéz dolgunk lesz a bolgárok ellen, márciusban, Sztara Zagorában mi húztuk a rövidebbet, vissza akarunk vágni a vereségért. Legfőbb ideje, hogy véget érjen a gólböjt, hiszen az idei három összecsapáson (Bulgária 0:2, Románia 0:0, Magyarország 0:0) nem sikerült a hálóba találnunk." Ma délelőtt érkeznek meg a bolgárok. Mint ismeretes, a legnagyobb sztárnak számító Hriszto Sztoicskovot japán klubja nem engedte el a meccsre. A találkozót a helyszínen megtekinti Kevin Keegan angol szövetségi kapitány, mivel a szigetországiak egy selejtező csoportban szerepelnek a bolgárokkal. Megtudtuk, František Laurinec, a szövetség első embere Zürichben tárgyal a FIFA vezérkarával, mert Szlovákia szeretné megpályázni a 2003-as ifjúsági (a felső korhatár 18 év) Eb rendezését. A szlovák keret: König (Slovan), Susko (Trnava)-Kratochvíl (Inter), M. Timko, Varga (Slovan), Valachovič (Trenčín), Karhan (Trnava), Šuchančok (Inter), Dzúrik (FC Košice)-Tomaschek (Slovan), Slicho, Zátek (FC Košice), P. Németh (Inter), Kožuch (Prešov), Labant (Slavia)-Pinte (Inter), Fabuš (Trenčín), Majoroš (Slovan). Máriatölgyesen kétezerötszáz belépő elővételben elkelt, a szervezők 6000 nézőre számítanak. SPORTFOGADÁS A ŠPORTKA 20. játékhetének nyereményei, I. HÚZÁS - 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 24 nyertes á 16 648 korona; 4. díj: 1062 nyertes á 579 korona; 5. díj : 24 420 nyertes á 60 korona. A következő, 21. fogadóhétre átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 2 865 149,50 korona. A II. HÚZÁS nyereményei - 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 38 nyertes á 10 538 korona; 4. díj: 1366 nyertes á 436 korona; 5. díj: 22 825 nyertes á 65 korona. Az e hétre átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 5 766 714,50 korona. A LEHETŐSÉG 20. játékhetének nyereményei - 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 6 nyertes, á 10 000 korona; 4. díj: 78 nyertes á 1000 korona; 5. díj: 768 nyertes á 100 korona. Az e hétre átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 1 902 750 korona. A MATES 20. fogadóhetének nyereményei - I. díj: 1 nyertes á 246 805 korona; 2. díj: 76 nyertes á 1132 korona; 3. díj: 2176 nyertes á 100 korona. A magyar ÖTÖSLOTTÓ 19. játékhetének nyereményei: ezúttal sem volt telitalálatos szelvény. Az e héten várható nettó nyereményösszeg: 170 millió forint. A négyesekre egyenként 844 472, a hármasokra 11 016, a kettesekre 619 Ft-ot fizetnek. A JOKER-játékban, az első nyerőosztályban 1 darab nyertes szelvény volt, nyereménye: 42 661 512 forint. A magyar HATOSLOTTÓ 19. játékhetének nyereményei. Egy darab telitalálatos szelvény volt, a nyereményösszeg: 51 629 562 forint. A következő hétre átvitt várható nettó nyereményösszeg: 23 millió forint. 5 + 1 találatos szelvény nem volt. Az ötösökre 217 592, a négyesekre 3914, a hármasokra pedig 620 forintot fizetnek. (TXT) LABDARUGO-BAJNOKSAGOK Losonc: Podrečany-Breznica 6:0, Panické Dravce-Sušany 2:0, Halič-Rátka 4:2, Hrnčiarska Ves-Utekáč 2:2, Hrnčiarske Zalužany-Kokava 0:1, Biskupice-České Brezovo 1:5, Vidiná-Lovinobaňa 2:1. 1. Č. Brezovo 21 14 4 3 53:24 46 2. Hrní. Zaluž. 21 13 4 4 40:19 43 3. Pan. Dravce 22 12 6 4 35:22 42 4. Kokava n/R. 20 12 5 3 47:26 41 5. Biskupice 21 12 3 6 50:29 39 6. Sušany 22 9 3 10 34:45 30 7. Lovinobaňa 21 9 2 10 27:34 29 8. Utekáč 21 7 7 7 35:33 28 9. Podrečany 22 8 4 10 34:37 26 10. Breznička 22 7 5 10 37:38 26 11. Vidiná 21 7 2 12 31:42 23 12. Málinec 21 6 5 10 26:42 23 13. Hrnč. Ves 21 5 7 9 41:39 22 14. Rátka 22 5 2 15 36:57 17 15. Halič 22 2 5 15 21:60 11 Kassa-környéke: Budimír-Jasov 6:2, N. Klatov-Poproč 2:1, Ruskov-Valaliky 0:4, Rešica-Ždaňa 5:1, MedzevK. Bakša 2:0, Drienovec-Sokoľany 8:1, Ďurkov-Bohdanovce 8:1. 1. Valaliky 22 19 0 3 75:15 57 2. Ďurkov 22 12 3 7 59:32 39 3. Jasov 22 13 0 9 57:41 39 4. Budimir 22 10 5 7 47:33 35 5. K. Bakša 22 10 5 7 39:29 35 6. Ruskov 22 10 1 11 48:43 31 7. Drienovec 22 9 3 10 39:57 20 8. Medzev 22 9 1 12 32:39 28 9. Sokoľany 22 7 6 9 43:50 27 10. Rešica 22 8 3 11 28:37 27 11. Ždaňa 22 8 2 12 48:66 26 12. N. Klatov 22 8 2 12 38:64 26 13. Poproč 22 7 4 11 22:32 25 14. Bohdanovce 22 6 1 15 22:59 19 Pontlevonás a bajnokság végén: Bohdanovce 3, Poproč 3. Tőketerebes: Úpor-Dvorianky 2:0, Svätá Mária-Zatín 2:3, MilhostovKuzmice 2:1, Streda nad/Bodrogom-Hraň 5:2, Somotor-Borša 6:0, Zemplínska Teplica-Boťany 3:0. 1. Streda n/B 20 16 1 3 56:23 49 2. Slivník 20 14 3 3 63:21 45 3. Somotor 20 11 3 6 47:34 36 4. Upor 20 10 3 7 45:25 33 5. Z. Teplica 20 9 3 8 36:35 30 6. Hraň 20 10 0 10 42:53 30 7. Milhostov 20 8 3 9 33:37 27 8. Novosad 20 8 3 9 37:42 27 9. Kuzmice 20 8 1 11 39:41 25 10. Zatin 20 7 3 10 44:49 24 11. Borša 20 7 2 11 43:47 23 12. Boťany 20 7 1 12 30:55 22 13. Sv. Mária 20 6 1 13 22:48 19 14. Dvorianky 20 5 1 14 34:61 16 Nagymihály: Ruská-Vrbovecká 3:3, Vyšné Remety-Rakovec 0:2, Dúbravka-Tušice 2:2, Nacina VesZemplinska Široká 12:0, StrážskeSenné 1:0, Petrovce-Budkovce 2:2, Vysoká-Pusté Čemerné 6:0, Bracovce-Vojany 1:0. 1. Nacina Ves 24 17 3 4 76:21 54 2. Vysoká n/U. 24 16 4 4 68:27 52 3. Tušice 24 15 4 5 25:49 49 4. Budkovce 24 12 7 5 47:31 43 5. Ruská 24 12 5 7 39:38 41 6. Srážske 24 11 4 9 43:36 37 7. Vojany 24 12 1 11 52:47 37 8. Senné 24 9 6 9 33:37 33 10. P. Čemerné 24 10 0 14 32:46 30 11. Petrovce 24 7 6 11 48:45 27 12. Dúbravka 24 7 6 11 53:53 27 13. Rakovec 24 7 5 12 39:62 26 14. Vrbovecká 24 5 3 16 24:70 18 15. Z. Široká 24 5 3 16 22:79 18 16. Vyš. Remety 24 4 4 16 29:62 16