Új Szó, 1999. február (52. évfolyam, 25-48. szám)

1999-02-08 / 31. szám, hétfő

ESEMENYEK, EREDMENYEK, CSÚCSOK Hétfő, 1999. február 8. 9. oldal Ha Albert Flórián nem sérül meg a dánok elleni mérkőzésen, akár 125-szörös válogatott lehetett volna A brazil Flamengo is hívta Idén lesz 40 esztendeje, hogy Albert Flórián elő­szörjátszott a magyar nemzeti tizenegyben. Mintegy fél évvel koráb­ban lett NB l-es futballista, és amint bekerült az FTC első csapatába, máris szin­te kihagyhatatlanná vált. BÁNYAI GYÖRGY Jószerivel ugyanez történt válo­gatottbeli szereplését illetően. Sőt: bemutatkozása alkalmával, a Népstadionban, a svédek ellen már össze is állt a legendás ötösfogat: Sándor, Göröcs, Al­bert, Tichy, Fenyvesi. Mintha csak önt keresték vol­na a másik négy csatár közé centerbe. Ez nagyon érdekes dolog, annál is inkább, mert Sándor, Tichy és Fenyvesi még játszott az Arany­csapatban is. Göröcs Jancsi 1958-ban lett válogatott. Én ak­kor még az ifiben játszottam. 1959 június 28-án kerültem elő­ször a „nagyok" csatársorának tengelyébe. Akkor elhangzottak olyasmik, hogy ezzel megtalálták a meg­felelő középcsatárt? Albert Flórián fénykorában A csapat, ezen belül a csatársor összeállítása természetesen mindig az edző dolga. Ez eset­ben a szövetségi kapitányé, Baróti Lajosé volt. Úgy gondo­lom, Sándor, Tichy, Fenyvesi már jóval korábban kivívta jogát arra, hogy a válogatott támadó­sorában szerepeljen. Nem vélet­lenül állították be őket már az előző években is a csapatba. Utána került ugye melléjük, Göröcs Titi, aztán jöttem én. Hozzá kell tegyem, hogy ugyan­csak benne volt akkoriban a gár­dában Bozsik, Grosics a régi na­gyok közül, és az említetteken kívül szintén voltak jó néhá­nyan, akik már 56 októbere előtt is játszottak a válogatottban, gondolok itt például Mátraira, Kotászra, hadd ne soroljam to­vább a neveket... Az ma már evidens, hogy az ön neve egybeforrt a Ferenc­városéval. Ám volt-e olyan pil­lanat vagy szituáció, amikor egyáltalán nem volt biztos, hogy épp a Fradiban megy fut­ballozni? 1952 óta vagyok a Fradinál, és ennek rendkívül prózai oka van. Annak az évnek szeptemberé­ben költöztünk fel Hercegszán­tóról Budapesten. A bátyám itt szolgált. Az első utam rajta ke­resztül a Ferencvároshoz veze­tett. Száger Misi bácsi épp to­borzót tartott. Neki nagyon so­kat köszönhetek. Ő volt tulaj­donképpen az első nevelőapám. Elképzelhető lett volna, hogy nem a Fradihoz hozzák, ha­nem mondjuk a Dózsához vagy a Vasashoz? Ismétlem magam. Roppant egy­szerű a válasz. Ha a családtagja­im, köztük a bátyáim nem a Fra­dihoz kötődnek, lehet, hogy nem az Üllői úton kötök ki. De hál istennek úgy történt, ahogy történt. A külhoni ajánlatok eljutottak önhöz, annak ellenére, hogy legálisan a pályafutása idején még nem lehetett külföldre szerződni? Eljutott néhány, természetesen. Abban az időben volt jó pár játé­kos, aki megállta volna a helyét az európai futballpályákon, de hát az volt a válasz, hogy a szoci­alista erkölcsökkel nem egyez­tethető össze a profi sport. Mely országokból, csapatok­tól keresték? Volt olasz, volt francia ajánlat, dél-amerikai is, hívott például a Flamengo. Utólag visszagondolva is hihe­tetlen nagy dolog volt, hogy 1967-ben megkapta az Arany­labdát. Szoktam mondani, amikor meg­kérdezik, ahogy most ön is: ez az egyedüli olyan labda, amit még egyetlenegy védő sem vett el tőlem... Mennyiben volt ez váratlan, különösen úgy, ha valamikor, 1966-ban lehetett volna szá­mítani rá, az emlékezetes ma­gyar-brazil esztendejében? Váratlanul érte? Persze. Nagyon sokan az 1966­os évre utaltak vissza az Arany­labdával kapcsolatban. Szerin­tem pedig nem azért kaptam, hiszen az angliai világbajnok­ság nyáron volt, és december­ben szavaztak az Aranylabdá­ról. Hogy 67-ben hogyan kerül­hettem szóba? Ez a válogatott az évi teljesítményének volt kö­szönhető. Akárkivel játszot­tunk, szinte mindenkit legyőz­tünk. Albert Flórián és a gól össze­tartozó fogalmak, önt zseniá­lis játékosként, alapvetően 1952-től vagyok a Fradinál, s ennek rendkívül prózai okai vannak góllövő csatárként tartotta meg az emlékezet. Érdekes, hogy élete legnagyobb labda­rúgó-elismerését mai fogal­mak szerint „középpályás­korszakában" kapta meg. Ez csak a válogatottban volt így. Baróti Lajos bácsi mondta még 1965-ben, jöjjek egy kicsit hát­rább, ehhez azonban olyan két ék kellett, mint a jobb oldalon Benne Feri, bal oldalon Farkas Jancsi, őket kellett kiszolgál­nom. Gólérzékenysége mellett ele­ganciáját, cselezőkészségét, káprázatos testcseleit szokták emlegetni... Minden játékosnak, minden korban megvan a maga jellegze­tessége. Azáltal válik vagy vál­hat azzá, ami. Ez posztonként is Szándékosan vetődött a lábamra, csak a térdemet figyelte. változik természetesen. Hogy mi volt egykor, és mi van most?. Kétségtelenül erőszakosabb, ke­ményebb lett a játék. Vegyünk mégis egy Ronaldót példának: a futógyorsaságát, technikai kép­zettségét, helyzetfelismerő, helyzetkihasználó képességét, ahogy vezeti a labdát, vagy ha labda nélkül indul be, úgy tudja átvenni azt, hogy az ott marad­jon előtte... Minden korszaknak megvoltak, megvannak azok a játékosai, akikért érdemes volt kimenni a stadionokba. Például sokan voltak így ön­nel. S egyszer csak bekövetke­FLORI Albert Flórián (1941. XI. 15-én született) az egyeden magyar futballista, aki elnyerte a France Football Aranylabdáját. Het­venötször szerepelt a nemzeti tizenegyben. Válogatott volt vi­lág- és Európa szinten is. Háromszoros gólkirály (összesen 256 gólt lőtt). Klubcsapatával négyszer lett bajnok és társaival együtt elnyerte 1965-ben a Vásárvárosok Kupáját. Kétszer edzősködött Líbiában, előtte és utána természetesen ott szol­gált, s szolgál ma is, ahol egész pályáját befutotta: a Ferencvá­rosban. A Kinizsiben lett igazolt labdarúgó 1952-ben, s az FTC futballistájaként búcsúzott az aktív játéktól, 1974-ben. Ma az FTC labdarúgó-szakosztályában az utánpótlásszakág elnöke. zett az a bizonyos sérülés Kop­penhágában... Itt van előttem most is a szituá­ció: Göröcs Jancsi majdnem a félpályáról, jobbösszekötőből belőtte a labdát, az elment a centerhalf feje fölött, én meg a tizenhatosról el akartam a leve­gőből passzolni a kapus mellett, mert láttam, hogy kiindul. Én ilyet soha nem szoktam monda­ni, de a mai napig meg vagyok győződve arról, hogy nem a lab­dával törődött. Szándékosan ve­tődött a lábamra, csak a térde­met figyelte. Hozzá sem ért a labdához, ami körülbelül húsz centivel ment el a kapu mellett. Ha van egy kis szerencsénk, gól lehetett volna. És az év végén következett Marseille... Ezt a sérülést tartják pályája fordulópontjának. Vagy csak felületesen tekinthető így? A következő év áprilisában tér­tem vissza pályára. Egy idő után azonban kiderült ,hogy a lábam már nem bírja a terhe­lést. Állandóan bedagadt a tér­dem, számtalanszor le kellett szívni a vizet belőle. Huszonki­lencedik évemben voltam. Nem sokkal később jött be a na­pi két edzés. Küszködtem, küszködtem, kijutottam a válo­gatottal Belgiumba, Európa­bajnokság négyes döntőjére is. Nagyon sokszor sikerült össze­drótozni egy-egy meccsre a tér­demet, de aztán 1974-ben elér­kezettnek láttam az időt, hogy abbahagyjam. Hetvenötször volt válogatott. Ha nincs az a bizonyos súlyos sérülés, lehetett volna sokkal többször. Üres óráimban elgondolkodtam azon, ha nem jön közbe koppen­hágai sérülésem, 120-125-szö­rös válogatott lehettem volna. Szép lett volna, jó lett volna, de ez elmúlt, nem ezzel kell most már foglalkozni. Inkább büszke vagyok arra, és örülök annak, amit elértem. Érdemes volt a futball-labdát űzni, hajszolni, kergetni, mert ez annyi szépet, örömöt, boldogságot hozott ne­kem. Természetesen keserűsé­get, csalódást is, de egészében véve érdemes volt 1952-től 1974-ig a pályán tartózkodni. Női asztalitenisz Európa Liga-döntő, 1. mérkőzés Váratlan vereség ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Szombaton dé­lelőtt a récsei pingpongcsar­nokban rendezték a női asz­talitenisz Európa Liga-döntő első mérkőzését, melyen a házigazda szlovák válogatott váradan, nagy arányú veresé­get szenvedett a jugoszlávok­tól, s minden jel arra mutat, hogy az egy hónap múlva sor­ra kerülő visszavágó már csak formalitás lesz. SZLOVÁKIA-JUGOSZLÁVIA 1:4. (Ódor-Bogdanics 1:2, Popova-Erdélyi 1:2, Po­liačková-Poliak 2:0, Popova, Poliačková-Bogdanics, Poli­ak 0:2, Ódor-Erdélyi 0:2). Az első mérkőzésen a komá­romi Ódor Éva idegesen kez­dett a vendégek legjobbja el­len, ám a második szettben feljött, és úgy tűnt, megnyeri a találkozót. A harmadik játszmában azonban sokat hi­bázott, és vesztett. Popova a védekező felfogásban játszó Erdélyi ellen esélyes volt, ezt bizonyítja az is, hogy meg­nyerte az első játszmát, ám a folytatásban hibát hibára hal­mozott, s meglepetésre vere­séget szenvedett. A hazai vá­logatott legjobbja Poliačková volt, aki minden különösebb gond nélkül legyőzte a szer­bek harmadik játékosát. A pá­rosban ismét a vendégek vol­tak az eredményesek, mégpe­dig azért, mert a szlovák szí­nekben szereplő orosz Popo­va igencsak sokszor hibázott. Az utolsó összecsapáson Ódor Éva mindent megtett a sikerért, de Erdélyi Szilvia, a Budapesti Postás erőssége a döntő pillanatokban határo­zottabb volt. (zsi) Elítélték a verekedő ökölvívó-világbajnokot Tyson szereti a bunyót TA SR-HIR Washington. Az egykori profi vi­lágbajnok ökölvívót, Mike Tysont szombaton egyéves börtönbünte­tésre ítélte a montgomeryi bíró­ság. Mégpedig azért, mert a világ­hírű bunyós egy kisebb közúti balesetet követően, Maryland ál­lamban megtámadott és tettleg bántalmazott két autóvezetőt. A bírósági tárgyaláson az illeté­kesek olyan megállapításra ju­tottak, hogy Tyson igencsak életveszélyes az utakon. A bíró­sági döntést követően szinte biz­tos, hogy Tyson a közeljövőben nem léphet majd szorítóba. Az ítélethirdetést követően a világ­hírű bokszoló semmit sem mon­dott, lehajtott fejjel elhagyta a termet. A jelenlévő újságírók fe­leségétől, Mónikától sem tudtak meg semmit... Mikor kezdődik a 35. sílövő-világbajnokság? Egyelőre a hideg diktál SITA-HlR Kontiolahti. Szombaton dé­lelőtt kellett volna kezdődnie a finnországi városban a 35. sí­lövő-világbajnokságnak. Ám az időjárás közbe szólt. Sem az első napon, sem pedig tegnap nem lehetett elkezdeni a versenyeket, mert a helyszínen mínusz 25 fo­kos hideg keseríti a rendezők dolgát. Tegnap délután például a hőmérő higanyszála mínusz 27 fokra süllyedt. A rendezők baj­ban vannak, hiszen nem tudják, hogy a hét végéig le tudják-e bo­nyolítani a vb valamennyi ver­senyszámát. Az időjárási előre­jelzések szerint a közeli napok­ban nem várható lényeges fel­melegedés, így elképzelhető, hogy a 28 ország 250 sportolóját felvonultató mezőny továbbra sem mérheti le tudását a világ­bajnokságon. A versenybíróság arra vár, hogy a hőmérséklet „legalább" mínusz 20 fok legyen. Martina Schwarzbacherová, a szlovák küldöttség éremesélyes versenyzője a következőket nyi­latkozta tegnap délután: „Ilyen időben valóban nem lehet verse­nyezni, főleg a lövéssel lenne probléma." szenvedett, pedig a meccs előtt abban reménykedett, hogy mindkét ellenfelét legyőzi. (M. Nagy László felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom