Új Szó, 1999. február (52. évfolyam, 25-48. szám)
1999-02-26 / 47. szám, péntek
ÚJ SZÓ 1999. FEBRUÁR 27. Kultúra 3 LUKANÉNYE Édesanyja a kisfiút is szlovák iskolába akarta íratni, ám a legényke tiltakozott, és eredményes volt Csalc egyetlenegy magyar elsős akadt A Nagykürtösi járás egyik legrégebbi kisiskolája Lukanénye néhány éve átalakított, patinás kastélyában található. Korábban önálló igazgatósággal működött a magyar és a szlovák iskola is, ám három éve közös igazgatás alá vonták a két intézményt. Jelenleg 76 gyermeket oktatnak az iskolában. Mintegy 1400 lakosával Lukanénye a régió második legnagyobb községe. A lakosság háromnegyede magyar, ez azonban nem tükröződik az iskola magyar tagozatát látogató tanulók arányában. Ugyanis ott két összevont osztályban 22, viszont a szlovák tagozaton négy osztályban 54 gyermeket oktatnak. Az influenzajárvány miatt csak a napokban volt a beíratás az első osztályba. Božena Ferenčíková igazgatótól megtudtuk, csak 16 elsősük lesz a tavalyi 22-vel szemben. - Hány gyermeket írattak a szlovák, illetve a magyar tagozat első osztályába? - kérdeztük a több mmt 30 éve oktató pedagógust. „Szeptembertől a szlovák tagozaton 15, a magyaron Jelenleg 14 szlovák és 8 magyar elsős tanul az iskolában pedig egy elsősünk lesz. Csupán érdekességként említem, hogy édesanyja azt az egy szál kisfiút is szlovák iskolába akarta adni, ám a legényke ragaszkodott a magyar iskolához. Egyébként szerintem minden szülőnek saját meggyőződése szerint kell eldöntenie, milyen otatási nyelvű iskolába kívánja járatni csemetéjét. Azt is szükségesnek tartom megjegyezni, hogy itt nálunk, a faluban magyarok és szlovákok valóban nagyon jól megvannak egymással, s ez így van rendjén" - mondta válaszában Božena (A szerző felvétele) Ferenčíková. Az igazgatónő azt is közölte, hogy a leendő elsősök szüleinek többsége szlovák nemzetiségű. Csupán összehasonlításként a végére: a mostani tanévben 14 szlovák és 8 magyar elsős tanul a lukanényei kisiskolában. (bgy) Nyitra: az új önkormányzat szeretné megemelni az Orbis Művelődési Ház „nagyon előnyös" bérleti díját Prokeš is megadja a kivételt? Az önkormányzati választások előtt Nyitrán az egyik legfelkapottabb téma az Orbis Művelődési Ház bérbeadása, illetve a bérlő számára sokak szerint érthetetlenül előnyös szerződés megkötése volt. VRABEC MÁRIA A városközpontban álló házat évi ezer koronáéit vette bérbe Miroslav Kovarčík, az akkori járási elöljáró fivére; azzal a feltétellel, hogy bármikor térítésmentesen rendelkezésre bocsátja a mozitermet. Időközben az épületbe költözött a Kovarčík fivérek Nitra rádiója, amely azóta már a Hviezda FM névre hallgat, és számos kisebb-nagyobb butik is. Az Orbis tehát inkább bevásárlóközpontra kezdett hasonlítani, mint művelődési házra. A lakosoknak éppen ez szúrt szemet, hiszen bárki utánaszámolhatott, hogy a butikok bérleti díjából sokkal nagyobb bevétel csorog Kovarčíkék kasszájába, mint amennyit ők a városnak fizetnek. Ez ellentétben áll az önkormányzat idevonatkozó általános érvényű rendeletével, de kiderült, hogy a polgármester, Vladimír Libant az Orbis esetében kivételt hagyott jóvá. Hogy ezt miért csak a bérbeadás után három évvel hozta nyilvánosságra, csak ő tudja, mindenesetre a jelenleg túlerőben levő SZDK-s városatyák szorgalmazzák a kivétel eltörlését. Vladimír Baláž alpolgármester szerint a város emelni kívánja a bérleti díjat, mert ehhez a tulajdonosnak joga van, még akkor is, ha a szerződés másról szól. Megkérdeztük az Orbis bérlőjét, Miroslav Kovarčíkot, mit tesz, ha a város többet kér majd a művelődési ház használatáért. Elmondta, kerülni szeretné a konfliktusokat, ezért hajlandó tárgyalni, de azt leszögezte, hogy az épület üzemeltetése veszteséges. A butikok bérleti díjából befolyó összeg szerinte csak látszatra jelentős, a valóságban nem fedezi a kulturális rendezvények és a vetítések költségeit sem, ezért a városnak legalább engedményekkel kellene támogatnia a kultúrát. Amit viszont a lakosok a leggyakrabban felrónak az Orbis üzemeltetőinek, az az, hogy a filmvetítéseken kívül alig történik valami a művelődési házban - esetleg kéthavonta egy-egy koncertet szerveznek. A végső szót az ügyben mindenesetre a polgármester, Jozef Prokeš mondja ki. Egyelőre csak annyit nyilatkozott, hogy „az ügyet minden oldalról tüzetesen áttanulmányozza, és csak ezt követően dönt". Valószínűleg gondatlanság miatt keletkezett a tűz Azért helyezték oda, hogy elmúljon a pusztító vész Két személy meghalt Állatszív az oltár alatt FÜLEKPÜSPÖKI Tragédiát okozott a minap egy családi házban keletkezett tűz. Á hölgy, aki észlelte az épületből kiáradó füstöt, leállította a főúton éppen arra haladó rendőrautót. A rendőrök azonnal hívták a tűzoltókat. Noha gyorsan cselekedtek, a bent tartózkodó lakókegy 50 év körüli hölgy és néhány évvel idősebb társa - életét már nem tudták megmenteni. A halált valószínűleg füstmérgezés okozta. Elképzelhető, hogy gondadanság okozta a tragádiát. A lakók ugyanis villanymelegítővel fűtöttek, s nem vették észre, hogy az izzó fűtőtesttől tüzet fogott a berendezés, (fo) KÉKKŐ Érdekes leletre bukkantak a helyi vármúzeum kápolnájában. A főoltár mögött körülbelül egy méter mélyen talált bronzedényből szerves eredetű tárgy került elő. Márton István állatorvos megállapította: szarvasmarha sóval tartósított szívéről van szó. Vladimír Siváček, a múzeum igazgatója elmondta: az 1700-as évek elején marhavész pusztított a környéken. Mivel a helybeliek a kápolnában található Szűzanya-képnek csodatevő hatást tulajdonítottak, buzgó imáiktól és attól remélték a pusztító vész elmúlását, hogy állatszívet helyeztek el a kép alá. (bgy) HÉTVÉGÉN - HOL? ML? Emlékezés Márai Sándorra A Fórum Intézet és a Márai Sándor Alapítvány szervezésében kerül sor Kassán a Márai Sándor halálának 10. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésre. Vasárnap 14.00 órakor a Mészáros utca 35. szám alatti Márai-emléktáblát koszorúzzák meg az egybegyűltek, majd 15 órakor Egy polgár vallomásai címmel Kováts Miklós tart előadást az íróról, Kassa szülöttéről. Közreműködik Dudás Péter, a Thália Színház színművésze. (juk) Kassa, vasárnap 14.00, illetve 15.00 Rajzok, táj- és aktképek Majorošitól A nagymihályi Dielo szaküzletben vasárnapig még megtekinthető az a kiállítás, amely Ladislav Majorosi festőművész alkotásait - táj- és aktképeit, rajzait - mutatja be. (kat) Nagymihály, Dielo szaküzlet, nyitva tartás szerint Kóstoló a szomszéd filmterméséből A hétvégén a kassai filmbarátoknak is lehetőségük nyílik megismerkedni a Febiofest elnevezésű vándorfesztivál filmjeivel. Szlovákia több nagyvárosában vetítették sikerrel a prágai filmszemle utazó szekciójának alkotásait, így nem kell Prágába utaznia annak, aki kíváncsi a legújabb cseh filmekre. A helyszín a Domonkosok terén működő Cinefil filmklub. A vetítések 18.30kor és 20.30-kor kezdődnek: Naponta két alkotás látható, köztük olyan gyöngyszemek is, mint az Elfeíejtett fény Vladimír Michálektől vagy Óskar Reif Ágy című filmje, (juk) Kassa, Cinefil filmklub, péntek, szombat, vasárnap 18.30; 20.30 Gyémántmisére várják a hívőket Papi szolgálatának jelentős évfordulójához érkezett Dombi Ferenc szentszéki tanácsos. A már több mint három évtizede Ipolynyéken tevékenykedő egyházi személyiség vasárnap délután mutatja be a helyi templomban pappá szentelésének 60. évfordulóján gyémántmiséjét. (-dzsár) Ipolynyék, vasárnap 15.00 Újabb gyalogtúra az Enciánnal A kassai Encián turistaklub tagjai és szimpatizánsai holnap ismét útnak indulnak a természetbe. Az útvonal a következő: Kassa-KavacsányHrešna-Csermely-vôlgyAlpinka- Bankófüred-Kassa. Indulás 8.30-kor a 29-es autóbusz főtéri megállójától, érkezés kb. 14 órakor, (juk) Kassa, szombat 8.30 - fellép a Gaudium Emlékműsor Az éberhardi művelődési ház Apponyi György halálának századik évfordulója alkalmából emlékműsort rendez. Előadást tart Kiss József történész. Az ünnepségen közreműködik az Ifjú Szivek Magyar Művészegyüttes Gaudium régi zenei csoportja, (cs) Éberhard, művelődési ház, vasárnap 15.00 Képzőművészek a szabadságharcról A megalakulásának ötödik évfordulóját ünneplő Dark Mirror - Sötét Tükör Stúdió az 1848-49-es szabadságharc 150. évfordulója alkalmából installációs kiállítást rendez a szimői Csemadok-klubban és a helyi Galériában. Holnap este 18 órakor Kantár Csaba Világos? című installációjának megnyitójára kerül sor, ezt követi Borka Zoltán Egy konkrét csata 1849-ben című képzőművészeti objektumának megnyitója. A rendezvény beszélgetőesttel zárul a könyvtárban. (Z. Zs.) Szimő, szombat 18.00 Összességében véve kedvező lesz az időjárás hatása. Fokozódik a szellemi és fizikai teljesítőképesség, javul az összpontosító készség. Ennek ellenére az alacsony vérnyomásúknak migrénes jellegű fejfájásra kell számítaniuk, és hányinger is előfordulhat. A szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők kerüljék a nagyobb megterhelést és a stresszhelyzeteket. Erősödhetnek a reumások fájdalmai. FIolnap nem várható lényeges változás a fronthatásban. Szombaton a • Otthoni veszélyek • Februári kamramustra • Ha támad a nátha VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: BEBORUL AZ ÉG, SOKFELÉ HAVAZÁS, ESŐ, -2 - + 2 FOK ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLOGIA A Nap kel 06.54-nyugszik 17.18 órakor. A Hold kel 08.38 - nyugszik 21.17 órakor. A Duna vízállása: Pozsony: 295, változatlan; Medve: 155, árad; Komárom: 210, árad; Párkány: 140, árad. Jobbára borult lesz az égbolt, és helyenként előfordulhat csapadék. A kora délutáni hőmérséklet 2 és 6 fok között alakul. A délnyugati szél élénk marad. Szombaton és vasárnap túlnyomóan napos időre számíthatunk. Köd is valószínű, s néhol csak a délelőtti órákban oszlik fel. Vasárnap északon megnövekszik a felhőzet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2 és mínusz 6, a legmagasabb nappali 3 és 7 fok között, délen a napsütötte helyeken 12 fok körül várható.