Új Szó, 1999. február (52. évfolyam, 25-48. szám)

1999-02-11 / 34. szám, csütörtök

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1999. FEBRUÁR 11 KOMMENTÁR Engem nem érdekel V. KRASZNICA MELITTA Ezekkel a szavakkal reagált Pavel Koncoš földművelésügyi miniszter arra a tényre, hogy a Magyar Koalíció Pártja igényt tart a földalap vezérigazgatói posztjára. Hozzátette: nem politikai funkcióról van szó, ezért rendkívül szerencsétlennek tartja, hogy a politikai pártok beleszólnak a miniszterek munkájába. Ha pusztán politikai beavatkozásról lenne szó - mint azt állítja -, még igazat is lehetne adni neki, de itt sokkal nagyobb a tét. Az, hogy a koalíciós kormány miniszterei megtartják-e a koalíciós tárgyalásokon elhangzott ígéreteket. Mert azt egyetlen koalíciós partner sem tagadja, megállapodás született arról, hogy a földalap élére az MKP jelöltje kerül. Mikuláš Dzurinda kormányfő kitért a közvetlen állásfoglalás elől. Leszögezte, érdeke a politikai egyensúly fenntartása, ugyanakkor megvédi a miniszterek jogait is. A koalíciós megbeszéléseket követően ismét a magyarok voltak kénytelenek hátrálni, illetve kompromisszumos javaslattal előállni. Bugár Béla szerint erre azért volt szükség, mert Koncoš mindvégig hajthatatlan maradt. Bugár hangsúlyozta, a nevesítetlen földek községek általi kezelésről van szó, és nem a tulajdonviszonyok megváltoztatásáról, mint ahogyan azt egyesek próbálják félremagyarázni. Koncoš ugyanis kijelentette, már a római jogrendben is az állam tulajdonát képezték az ismeretlen tulajdonú földek és ő nem engedi, hogy Szlovákiában ez másként legyen. Most az agrártárca vezetőjén a sor, hajlania kell a megegyezésre. Hiszen olvasnia kellett a kormány programnyilatkozatát és a koalíciós szerződést is, amelyek egyértelműen leszögezik: a nevesítetlen földek az önkormányzatok kezelésébe kerülnek - csupán az időpont maradt nyitott. Hamisan cseng a miniszter kijelentése, miszerint csak kárt okozna ez a változás. Mint mondta, a bérbeadásból származó bevételből finanszírozza a földalap a zöldhiteleket és téríti a restitúciós igényeket, ami évente 40 millió koronát tesz ki. Igen ám, de ha a községek adhatnák bérbe ezeket a területeket, akkor kevésbé lennének ráutalva a központi költségvetésre. Egyszerűsítve a dolgot, csupán arról van szó, hogy amit az állam kivesz az egyik zsebéből, azt a másikban megtalálja. Nem beszélve arról, hogy áttekinthetőbbé válna a bérleti díjak felhasználási módja. Hiszen minél hosszabb utat kell megtennie a pénznek a forrástól a felhasználóig - mint ahogyan annak a földalap esetében tanúi lehetünk -, annál nehezebben követhető az útja. Fény derülne arra is, kik, mekkora területet és mennyiért bérelnek a nevesítetlen földekből. Csak remélhetjük, hogy nem ennek megakadályozása irányul a miniszter vehemens tiltakozása! JEGYZET Unokáink látni fogják GRENDEL ÁGOTA Azt ugyan nem hiszem, hogy föllélegezhet a kormány, amennyiben - reményeink, várakozásunk szerint - négy évig megmarad, mély lélegzetvételekre nemigen lesz módja. Egyrészt, mert rengeteg időt, energiát fölemészt annak a lomtárnak a kitakarítása, amelyet az előző kormány hagyott rá, másrészt a megszorító intézkedéseket nem egyforma megértéssel (kitörő lelkesedésről pedig egyáltalán nem beszélhetünk) fogadta az ország népe. Talán a szlovákiai magyarok értették meg elsőként, hiszen mi már hallottuk hírét a Bokros-csomagnak, tehát tudjuk, hogy a fájdalmas gazdasági intézkedések nélkül továbbra is a mocsárban dagonyázva, fájó szívvel integetnénk az Európa-expressznek. A Mečiargulyással szellemileg alultáplált áldemokrata anyókák és társaik bizonyára visszasírják a régi rossz időket. Szerencse, hogy unokáik látása még nem romlik, s tudják, ha romlana is, azon nem segítene a rózsaszín szemüveg. Ezek az unokák itt és most, az első száz nap után bizalmat szavaztak Dzurinda kabinetjének, s ezt ezer képeslappal támasztották alá. Ezért aztán kormányunk vehet egy mély lélegzetet, előkaparhatja választásiígéretdossziéját, és hozzáláthat az egyes tételek megvalósításához, kipipálásához. Mert ezek az ifjak már nemcsak kacsingatnak Európa felé, hanem egyszerűen ott szeretnének élni. Mondjuk úgy, mint például ma a náluk egy nemzedékkel idősebb svájci. mMM K^MM Megbízott főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, 58238341) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt-politika- (58238338), Sidó H. Zoltán-gazdaság (58238310), - kultúra - (58238313), Urbán Gabriella - panoráma (58238338), Tomi Vince - sport - (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49, 824 88 Bratislava 26 Szerkesztőségi titkárság: 58238341, 58238342, telefax: 58238343, hírfelvétel és üzenetrögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/6382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/215 90. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262,58238332, fax: 58238331 Szedés és tördelés a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a CONCORDIA Kft. - Kolárska 8, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. - Šamorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1, 813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12,1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.voxnova.sk/ E-mail: redakcia@voxnova.sk Fiúk, nem tudtok olyan maltert keverni, amelyik egyben tartaná a koalíciót? (Peter Gossányi karikatúrája) TALLÓZÓ SME Miroslav Maxonnak arról kellene nyilatkoznia, amihez ért, s a külpolitika nem tartozik e területek közé - reagált Pavol Hamžík a lapnak adott rövid inteijújában a volt pénzügyminiszternek arra a kijelentésére, melyben a Dzurinda-kabinetet „nem kompetens engedékenységgel" vádolta. A miniszterelnök-helyettes tapasztalatai szerint a Nyugat értékeli Szlovákiának az EU-tagság elérése érdekében tett lépéseit. A visegrádi négyes felújításával kapcsolatban Hamžík elmondta: „Tisztában vagyunk vele, hogy olyan integrációs igyekezetről van szó, melyet csupán közösen tudunk megvalósítani." A DSZMről a kormány alelnöke a lapnak azt nyilatkozta, a mozgalom sem kormánypolitikát, sem ellenzékit nem tud folytami, így a DSZMmel kapcsolatban nem lehet konstruktív politikáról beszélni. Az elmúlt néhány hónapban erőteljesen megváltozott a kormánykoalíció politikusainak nézőpontja Még száz nap türelmi idő Sokan, sokféleképpen elemezték az új szlovák kormány első száz napját. Dicsérték új hozzáállásáért, szidták lassúságáért, ki-ki pártállása szerint. Szlovákia „királycsinálója", a média szempontjából azonban eddig még senki sem elemezte a kormány első 100 napját. JARÁBIK BALÁZS Itt akár rögvest meg is cáfolhatom magam: a szlovák politika fenegyereke, Róbert Fico ebben is megelőzött mindenkit. Épp a minapjelentette ki, hogy számára a legnagyobb csalódást a kormány médiával való kommunikációja jelentette, magyarán: nem tudták eladni az ország lakosságának a megszorító intézkedéseket. Én nem tudom, mire gondolt Fico (már megint), mindenesetre a honi sajtóban megjelenő vélemények a kormánykoalíció első száz napjáról eléggé homogének, leszámítva persze minden demokrata és hivatalnok kedvenc napilapját, a Slovenská Republikát. A mindenkori kormányt megillető kritikákat inkább visszafogottság jellemzi, mintsem a kritikus hangvétel. Még a legradikálisabbnak tartott Domino forum is csak egy dolgot vetett a szemükre: gazdasági és belügyi területen nagyobb sebességre kapcsolni, vagyis gyorsítani az elkezdett reformokat. Az elemzéseket olvasva olyan érzése támad az embernek, mintha a kormány-legalábbis a médiától - újabb száz nap türelmi időt kapott volna. Az egyetlen negatív kommentár, amely ismételten visszatér, s - egyelőre - cáfolhatatlannak Jogosnak tűnik a kérdés: mi lesz itt még száz nap múlva? tűnik, az az új kormány kritikához való viszonya. Egyesek szerint ez a (v) iszony egyenes arányban növekszik a szolgálati BMW-kben töltött napok számával. Jogosnak tűnik a kérdés: mi lesz itt még száz nap múlva? Mivel az ország gazdaságistruktúra-váltása még várat magára, a kommentátorok többsége ebben látja a koalíció legnagyobb defektusát. Kedves magyar vonatkozása a dolognak, hogy Bokros Lajos, Magyarország egykori pénzügyminisztere (gazdasági) csomagjával együtt sztár lett a szlovák médiában, a szlovák újságírók szíve szaporábban ver, ha az ő nevét írhatják. Hiába, senki sem lehet próféta a saját hazájában. A legnagyobb probléma azonban, hogy a Magyarországon anno mindenki által szidható Lajos nálunk nem vall kudarcot, mivel a megszorító intézkedések távolról sem olyan radikálisak és megszorítóak, mint Magyarországon voltak. Fico téved, amikor arról beszél, hogy a média nem tálalta megfelelően a gazdasági csomagot. Sokkal inkább igaza lenne, ha a külügyi kommunikációt helyezte volna előtérbe. Ajó Eduard, egyelőre hasztalan röpdös a világ egyik szegletéből a másikba, Szlovákiát nem árasztja el sem a NATO, sem az EU csadakozási ajánlatokkal. Pedig az SZDK választási programjában éppen azt ígérte, 100 nap alatt eléri országunk stratégiai helyzetének politikai megbecsülését, a transzatlanti integrációt. Ami a legveszélyesebb, hogy az illetékesek bevették az SZDK programjának eme külügyi maszlagját. Persze arról, hogy a világpolitika malmai nem az SZDK és a kormány programja szerint őrölnek, mit sem tehet Kukán és a többiek. Arról azonban igen, hogy az új szlovák külügyi garnitúra egyáltalán nem használja fel az egyik legnagyobb tromíját az integrációs folyamatban: a magyarok kormányzati szerepét. Mindezek ellenére, vagy éppen ezért az újságírók toleránsak a kormánnyal. Természetesen tudatosítják, a régi sokkal roszszabb volt. Azt is tudják, ahhoz, hogy a bajok rendezéséhez nagyobb sebességre kapcsolhassanak, először üresbe kell váltani. Enélkül a nagyobb sebesség nagyobb veszélyeket rejt - főleg, ha egy olyan rozoga tragacsot kell vezetni, mint Szlovákia -, nagyobb a bukás lehetősége is. Az európai üdvösséghez és a polgárok szociális biztonságérzetéhez azonban nem lehet sokáig üresben haladni. Úgy hírlik, a kormánynak a külügy s a gazdaság területén nemhogy a következő száz nap nem elég, hanem félő, hogy egy év is kevés lesz. A szerző a Márai Sándor Alapítvány munkatársa A PNS lapterjesztő és a Danubiaprint igazgatótanácsának elnöke félrevezeti a közvéleményt Intézkedéseket fontolnak a lapkiadók OSSZEFOGLALONK A Szlovák Lapkiadók Szövetsége nem kíván az Első Lapterjesztő Társaságra (PNS) és a Danubiaprintre támadni, mert azok a lapkiadás pillérének tekinthetők Szlovákiában. Ugyanakkor a lapkiadók elvárják, hogy a PNS és a Danubiaprint korrekt módon terjessze és nyomja az újságokat és folyóiratokat. A OLVASÓI LEVÉL Az eltévesztett ajtó Fiam ez év szeptemberétől iskolaköteles, így az esedékes beíratási napon elvittem az iskolába. Már reggel „lázban" égett, hogy láthatja belülről az iskolát, melyről olyan sokat meséltem. Választásom a volt iskolámra esett, nevezetesen az Ipolysági Magyar Tannyelvű Alapiskolára. Büszkén mutattam fiamnak már kintről azt az osztályt, ahonnét elballagtam a „nagybetűs életbe". hét elején a PNS tartozása a kiadóknak elérte a 75 millió koronát, s ha hozzávesszük a postának és a cseh kiadóknak való tartozást is, az összeg körülbelül százmillió koronára rúg. A Szlovák Lapkiadók Szövetsége szerint a PNS-nek vissza kellene kerülnie a Nemzeti Vagyonalapba, majd a kiadók közreműködésével ellenőrzést kellene végrehajtani a cég könywiA tantestületi szobában felvették az adatokat, majd egy kifestőt és színes ceruzát kapott a kis elsős. Szegény kisfiam megköszönte szépen szlovákul, majd elszavalta a nevét s címét, ahogy azt egy óvodás csinálja. Mosolyogva mondtam Dávidnak, nem kell szlovákul beszélni, mert magyar nyelvű iskolába fog járni. Egy ideig nézett rám, majd villámgyorsan átváltott az anyanyelvére. Míg a barátnőm átesett a procedúrán, Dávid szerencsémre vagy szerencsétlenségemre ismét szlovákul kommunikált velem. Megjegyzem, folyékonyan, hibátlanul beszéli a szlovák nyeltelében, végül a PNS-t magánosítanák. A kiadóknak nem kizárólagos célja a privatizáció, csupán abban az esetben tartják reálisnak, ha más kiút már nem lesz. A PNS egyre fegyelmezetlenebb, a kiadók vagy későn, vagy egyáltalán meg sem kapják a pénzüket, pedig a PNS és a Danubiaprint igazgatótanácsának elnöke, Stanislav Srník a múlt év vévet. Az igazgató úr, Kolev Ivan így szólt: - Nem tévesztették el véletlenül az ajtót? Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit mondjak. Alig tudtam jó képet vágni, de már kinn a folyosón tudtam, másnap visszaviszem a kifestőt és a színezőceruzát, s közlöm: „tényleg eltévesztettem az ajtót". Kérdésem vagy inkább felháborodásom oka: miért rossz az, ha egy gyermek két nyelven beszél? Joggal kérdezhetné az olvasó, miért beszél folyékonyan szlovákul Dávid, miért járt kétéves korától szlovák óvodába, s most miért adom (adnám) mégis magyar iskolába? Válaszom egyszegén nyilvánosan megígérte a lapkiadóknak, hogy a pénzt a visszafizetési határidőn belül megtérítik. Srníknek a Slovenská Republikában tegnapelőtt megjelent állításaira a Szlovák Monopolellenes Hivatal is reagált, melynek végrehajtó igazgatója, Ivan Gajdoš azt állította, Srník félrevezető nyilatkozatokat adott, és elferdítette a valóságot. rű és kézenfekvő. Szerettem volna, ha elsajátítja a hazája hivatalos nyelvét alaposan. S nem beszélve arról, hogy csak alapokra lehet építeni. Tulajdonképpen minden rosszban van valami jó. Most már tudom, hogy rosszul választottam. Hogy milyen iskolába fog járni a fiam? Mindenképp magyar nyelvűbe, de ezúttal egy emberibb, korrektebb iskolánál döntök. Az ipolyságiak biztosan tudják, melyik általános iskolára gondolok. Magyar vagy nem magyar? Ez itt a kérdés. Hagymási Jónás Kornélia Ipolyság