Új Szó, 1999. február (52. évfolyam, 25-48. szám)

1999-02-11 / 34. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 1999. FEBRUÁR 10. Panoráma - hirdetÉs GJ Karol Seman igazgató szerint alig lesz elég a városi költségvetésből juttatott 14,6 millió korona Állatkerti séta KASSA Az idei városi költségvetésből 14,6 millió korona jut a kassai állatkertnek. Ez az összeg Karol Seman igazgató szerint alig-alig lesz elég, nagyon meg kell gon­dolni, mire költik. A legfonto­sabb az állatok etetése, méghoz­zá megfelelő mennyiségű és mi­nőségű táplálékkal. A fontossági sorrendben második a dolgozók fizetése, ami az elmúlt évben 5,7 millió volt, és az etetésre szánt 1,4 millióval együtt az idei összeg csaknem felét tette ki. Az állatkert épületeinek rendbe­hozatalára már jó pár éve nem jut pénz, ezért idén azt fontol­gatják, hogyan tudnának „hoz­zákeresni" a városi támogatás­hoz. A legkézenfekvőbb megol­dások egyike az állatkert terüle­tén lévő zöld területek hasznosí­tása az állatok etetésében, azaz rendszeres kaszálás és eseten­kénti legelészés várható a nyá­ron. Az eddigiek mellé új büfék és frissítőket árusító bódék nyíl­nak a látogatók számára, sőt az állatkert dolgozói emléktárgyak árusítását is tervezik. Ha meggondoljuk, hogy csak a medveház építése és a gáz beve­zetése hárommillió koronát emésztett fel, azon sem kellene csodálkoznunk, ha a kassai ál­latkert igazgatója úgy járna el, mint Kevin Kline és John Cleese a Fészkes fenevadak című nagy sikerű vígjátékában. Ök a na­gyobb látogatottság érdekében minden állatot vérszomjas raga­dozóként tüntettek fel az ismer­tető táblákon, állatoknak öltöz­ve fényképezkedtek a látogatók­kal, és neves sztárok kis kedven­ceit állították ki. (juk) Az első hullámban négy szakosztály élére keresett pályázat útján vezetőt a Rimaszombati Járási Hiva­tal elöljárója. RIMASZOMBAT Boros Zoltán mérnök lapunknak elmondta, hogy a kiírt pályáza­tokra összesen huszonheten je­lentkeztek: az eddigi gyakorlat­tól eltérően ezúttal lényegesen nagyobb számban jelentkeztek a nők. Az értékelő bizottságot kel­lemesen meglepte a pályázók felkészültsége és kreativitása. A kerületi hivatal képviselője sze­rint nehéz volt felállítani bármi­féle sorrendet, mivel a pályázók nagy része megfelelt a feltételek­nek. (Boros egy korábbi nyilat­kozatában sajnálkozva jegyezte meg, hogy a járási hivatalban nincs egyeden személy sem, aki beszél valamilyen világnyelvet. Az egyik pályázó például hét ide­gen nyelven beszél.) „Egyéb elfoglaltságaim miatt személyesen nem vettem részt a pályázatok kiértékelésében, de egy másik alkalommal vala­mennyi jelentkezővel találkoz­tam - mondta az elöljáró. - A napokban nyilvánosságra ho­zom döntésemet, amely meg­egyezik a pályázati bizottság ér­tékelésével." Négyen tehát hamarosan elfog­lalhatják helyüket a járási hiva­talban. Hogy mi lesz a többiek Nehéz volt felállítani bármiféle sorrendet. sorsa? „Kár lenne útjukra bocsá­tani azokat a személyeket, akik a pályázati elbíráláson és a sze­mélyes beszélgetés során is be­bizonyították, hogy hatalmas tudással és jó szervezőképesség­gel rendelkeznek - folytatta Bo­Márciusi hatállyal felmondott Ján Jankura, a kassai lakáshivatal igazgatója Jobbnak látta távozni KASSA Ján Jankura, a kassai lakáshiva­tal igazgatója jelenleg öthetes szabadságát tölti, melynek letel­tével már nem tér vissza munka­helyére. Március elsejei hatály­lyal ugyanis beadta felmondá­sát. Más választása nemigen volt, mivel ha nem távozik ön­ként, minden bizonnyal hama­rosan leváltották volna. A nem­rég alakult, városi képviselőkből álló bizottság ugyanis bizonyíté­kokat talált arra vonatkozóan, hogy Jankura visszaélt funkció­jával. A szégyenteljes körülmények között leváltott kassai alpolgár­mesterrel, Štefan Andrejkóval együttműködve Ján Jankura irá­nyította a lakáskiutalásokat, és ezzel kapcsolatban több kivéte­lezésre, előnyös üzletre került sor. Néhány lakást például az igaz­gató „saját zsebre" adott bérbe, továbbá egyik munkatársnőjé­nek lakását 112 ezer koronáért újíttatta fel, annak ellenére, hogy a lakáshivatal köztudottan veszteséghalmozó intézmény. Az 1999-re jósolt veszteség 26 millió korona körül mozog. Ru­dolf Schuster főpolgármester többször ígérte ugyan az összes városi tulajdonú kiutalt lakásról szóló szerződés átvizsgálását a kilencvenes évek elejéig vissza­menőleg, érdemben azonban még semmi nem történt, a váro­si főellenőr továbbra is írásbeli meghatalmazásra vár, addig ugyanis nem cselekedhet. Jankurán nem segített az sem, hogy a parlamenti választások előtt nem sokkal a Demokrata Unióból Schuster pártjába lépett át. Nem került a városi képvise­lő-testületbe, így teljesen kiszo­rult a helyi politikából, (juk) ZSELIZ Ismét lesz Ritmus popfesztivál! A Panta Rhei művészeti ügynökség ismét megszervezi a Rit­mus országos popfesztivált. Az amatőr énekesek, zeneszerzők és együttesek seregszemléjére 1999. március 27-én szomba­ton kerül sor a zselizi VMK-ban. A fiatal amatőr művészek ez­úttal négy kategóriában nevezhetnek be. I. kategória: szólóénekesek, II. kategória: zeneszerzők, III. ka­tegória: szövegírók, IV. kategória: együttesek. Az érdeklődők 1999. február 15-ig jelentkezhetnek a következő címen: Panta Rhei művészeti ügynökség, Kpt. Nálepku 21, 937 01 Želiezovce, vagy telefonon: 0905/585 011,0905/411 088, 0811/7711 502, amelyeken a szervezők bővebb információt ad­nak az érdeklődőknek és a jelentkezőknek a fesztivállal kapcso­latban. Mediális partnerek: Pohronie, Nové Pohronie, Hlas ľudu, Práca, Új Szó, Rádio Koliba, N-Rádio. Jelenleg három iskolában szünetel a tanítás Terjed az influenza Csak a medveház építése és a gáz bevezetése hárommillió koronát emésztett fel (Somogyi Tibor felvétele) KASSA Pályázat útján választanak igazgatót a Šrobár Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában is Kreatív, felkészült jelentkezők A Kassai kerület szlovákiai vi­szonylatban a veszélyteleneb­bek közé tartozik; ezen a héten ugyan emelkedett az influenzás megbetegedések száma, de a helyzet nem katasztrofális. Kas­sán e héten százezer lakos közül 2600-an fordultak orvoshoz pa­naszaikkal. Az influenzára legérzékenyebb korcsoport az óvodások, illetve általános iskolások. Az iskola­igazgatók influenzaszünetet rendelhetnek el, ha a hiányzók száma eléri az összlétszám 30 %­át. A legfrissebb adatok szerint Kassán eddig három iskolában szünetel a tanítás: a Jakoby utcai iparművészeti középiskolában, a bárcai mezőgazdasági szakmun­kásképzőben, illetve a Rožňav­ská utcai kisegítő iskolában. A kassai kórházakban nem láto­gathatók a fekvőbetegek, és az ügyeleteken szolgáló orvosok számát is növelték. A betegek 5 százalékánál az influenza kü­lönböző komplikációkkal jár, de haláleset szerencsére eddig nem fordult elő a városban, (juk) ros. - Tudtukra is adtam, hogy számítok a munkájukra. Amint megkezdjük a szakosztályok át­alakítását, lehetőséget kapnak." A további négy szakosztályveze­tői állás betöltésére kiírt pályá­zat tegnap zárult, és tíz napon belül megtörténik a kiértékelés. A regionális sajtóban a héten már megjelent az újabb öt szak­osztályra kiírt pályázati felhívás, a Šrobár Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatói posztjára kiírt pályázat értékelé­sére ma kerül sor. Értesüléseink szerint négyen adták be jelent­kezésüket - valamennyien az is­kola pedagógusai, (fo) NAGYMIHALY Palackozott tej nincs Kelet-Szlovákia élelmiszerüzle­teiből fokozatosan eltűnt a nagymihályi Zempmilk által szállított palackozott tej. Az üzem vezetőinek tájékoztatása szerint a környezetvédők javas­latára három éve kezdték a lite­res üveges tej forgalmazását. Az ígéretes kezdet után egyre kisebb volt az érdeklődés, s az utóbbi időben a heti 1500 liter eladása is gondot okozott a tej­üzemnek. A társulás vezetősége úgy döntött, felhagy a palacko­zással és a megszokott csomago­lást alkalmazza, (kat) Az Új Szó és a Vasárnap közös játéka gyerekeknek Gyűjtsünk együtt! Kedves ifjú Olvasóink, szerkesz­tőségünk új játékot készített számotokra. Az Új Szó és a Va­sárnap segítségével szórakozta­tó és tanulságos gyűjtőjátékban vehettek részt. A játék február 17-én kezdődik, és augusztus 26-án ér véget. Minden héten négy képet találtok a Vasárnap HANG- KÉP mellékletében. A képekhez tartozó szöveget ugyanazon a héten az Új Szóban közöljük, kettőt a szerdai, kettőt a csütörtöki számban. A képek­kel és a kísérőszövegekkel egy­egy számozott szelvényt is köz­lünk. A február 17-i Vasárnap szelvényének szám lesz az l-es, a február 17-i Új Szóban közölté a 2-es, a február 18-i Új Szóban megjelenőé a 3-as, és így tovább. A játék elején a Vasárnapban és az Új Szóban is egy négyzethálót találtok. Erre kell felragasztano­tok a játék első öt hete alatt kö­zölt szelvényeket az elsőtől a ti­zenötödikig. Ha ezt a teleragasz­tott négyzethálót elkülditek szer­kesztőségünk címére, egy ingye­nes gyűjtőalbumot küldünk nektek, amelybe a játék végéig beragaszthatjátok az összes kö­zölt képet és kísérőszöveget. Eb­ben az albumban találjátok meg a következő, nagy négyzethálót, amelyre a további szelvényeket kell felragasztanotok, mégpedig a 16-ostól egészen a 84-esig. A nagy négyzethálót beküldők között 100 értékes díjat sorso­lunk ki, köztük hegyi kerékpárt, görkorcsolyát, discmant stb. Már most figyelmeztessétek szü­leiteket, hogy biztosítsák számo­tokra az Új Szót és a Vasárnapot, legjobb, ha a lapokat előfizetik. PALYAZAT • A Márai Sándor Alapítvány pályázatot ír ki a következő mun­katerület betöltésére: - tréningprogramok szervezése. A féltételek a következők: -egyetemi, főiskolai végzettség; korhatár: 23-35 év között; an­gol nyelvtudás. Kérjük az érdeklődőket, hogy angol nyelvű, szakmai életrajzu­kat küldjék a Márai Sándor Alapítvány címére: Hviezdoslavovo nám. 17, 811 02 Bratislava, tel.: 07/5443 1169 fax: 07/5443 5900, e-mail: nsm@gtinet.sk Az időjárás az alacsony vér­nyomásúaknál növeli a fizikai és szellemi tel­jesítőképessé­get, a magas vérnyomásban szenvedőknél viszont nagyobb esély van torokgyulladás kiala­kulására. Az arra hajlamosaknál előfordulhatnak gyomor-, vese­vagy bélbántalmak, ezért aján­latos diétát tartani. Megnövek­szik az alvásigény. A légzőszervi megbetegedésben szenvedők­nél légzési zavarok jelentkez­hetnek, ezért ajánlatos a meg­előzés. Szenteljünk kellő figyel­met a megfázási tüneteknek! VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: FELHŐS, BORULT IDŐ, -2, -6 FOK KIJEV Q A Nap kel 07.08 - nyugszik 17.05 órakor. A Hold kel 03.17-nyugszik 12.36 órakor. A Duna vízállása - Pozsony: 315, árad; Medve: 210, apad; Komá­rom: 270, apad; Párkány: 195, apad. ELŐREJELZÉS Felhős, borult idő, több he­lyen havazás. A legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet mí­nusz 2 és mínusz 6, a völgyek­ben helyenként mínusz 10 fok. A legmagasabb nappali hőmér­séklet mínusz három és plusz 1, északon helyenként mínusz 5 fok körül alakul. Északnyugati, északkeleti szél. Pénteken és szombaton borult idő várható, az ország nagy részén havazás. A legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet mínusz 3 és mínusz 8, a legmagasabb nappali mínusz 4 és nulla fok körül alakul. ORVOSMETEOROLÓGIA

Next

/
Oldalképek
Tartalom