Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-12-16 / 50-51. szám
14 1998. december 16. Publicisztika A szocialista rezsim idején nem lehetett kiadni munkáit, a rendszerváltás óta méltatlanul feledésbe merült Vass László viszontagságos pályája Turczel Lajos _______________ Va ss László a két világháború közötti csehszlovákiai magyar publicisztika és kritika kiváló művelője 1905. április 21-én Rozsnyón született. Apjáról, aki egy ideig fuvaros volt, a Rozsnyóra gyakran látogató Móricz Zsigmond Vass fiákeres címmel érdekes novellát írt. Ebben szó esik a Vass gyerekekről is, különösen a fiatalabbikról, aki apja szerint az iskola esze, és az úri gyerekek is hozzá fordulnak a házi számtanfeladatok megoldásánál. Néhány évvel később a még középiskolás Vass László egy novellisztikus írásában (Vass fiákeres megsértődik) tréfás önkritikával igazította helyre apjának és Móricznak túlzásait, és bevallotta, hogy a számtan nem tartozott az erősségei közé. Az iskolában egyébként derekasan megállta a helyét, de a gimnázium negyedik osztályának elvégzése után apja kívánságára fűszeresinas lett, s csak a szakma kitanulása után tudta folytatni középiskolai tanulmányait. Móricz közbenjárásával Debrecenben tanult és érettségizett, s A félbenmaradt és börtönviselt filológus újságírónak csapott fel. ugyancsak Móricznak köszönhette azt, hogy magyar-francia szakos budapesti egyetemi tanulmányai idején a nagy hírű Eötvös-kollégium lakója lett. Ő teremtette meg a kapcsolatot a Sarló és a magyarországi értelmiségi ifjúsági mozgalmak között, s a Sarló vezetőjét, Balogh Edgárt József Attilával is összeismertette. Sikeresen folytatott egyetemi tanulmányai a harmadik évfolyamban megszakadtak. Akkor a budapesti rendőrség az egyetemen és az Eötvös-kollégiumban leleplezett egy illegális politikai diákcsoportot, mellyel Vass is kapcsolatban volt. Az egyetemről kizárták, s el kellett hagynia az országot. Nem sokkal később, 1934-ben Rozsnyón letartóztatták, s hazaárulással vádolták. A hosszan elhúzódó perben sarlós múltú ügyvéd barátja, Boross Zoltán védte ót, s bebizonyítva a vád alaptalanságát, felmentést ért el. A félbenmaradt és börtönviselt filológus újságírónak csapott fel, s a pozsonyi Magyar Újságban közölt írásaival nagy népszerűséget szerzett. 1936 márciusától az akkor induló népfrontos kommunista napilapnak, a Magyar Napnak belső munkatársa, majd kulturális rovatának vezetője lett. Publicisztikai tevékenysége hatalmas mértékben bontakozott ki, s műfajai a glosszától a tárcán, riporton és politikai cikken keresztül a terjedelmes tanulmányokig, esszékig terjedtek ki. A népfrontos lapban számos olyan közleménye jelent meg, melyek az akkori csehszlovákiai magyar publicisztika legjobb teljesítményei közé tartoztak. Ilyen alapon tizenkét írása kerül abba az antológiába, melyet Csanda Sándor 1975-ben a Magyar Nap publicisztikai anyagaiból válogatott össze (Magyar Nap 1936-1938). Ebben a gyűjteményben három írás alatt a Dókus Dénes név olvasható. Ez Vass álneve volt, s az írásai egy részét ilyen jelzéssel közölte. 1936 szeptemberében aztán a Dókus Dénes én voltam című írásában oldotta fel az álnevét, s egyúttal képet adott nehéz gyermek- és ifjúkoráról. A Magyar Nap kulturális rovatának pártonkívüli szerkesztőjeként nagy tettet hajtott végre: 1. A kommunista szűkkeblűség- gel szemben a haladó nemzeti hagyományokat tágan értelmezte, s ilyen tárgyú és szemléletű anyagokat folyamatosan és sűrűn hozott. 2. A Magyarországon akkoriban nagyon elharapódzott urbánusnépi vitát helytelennek tartotta, s a lapban a Szép Szó urbánus íróit és a népi írókat békés egy- másmellettiségben szerepeltette. A magyarországi népi írói mozgalmat nálunk nemcsak a szociáldemokrata Csehszlovákiai Népszava kezelte ellenségesen, hanem a színvonalas Magyar Újság is, s ezt az ellenszenvet a hozzánk járogató Kassák Lajos nyilatkozatai is erősítették. Vass kemény kritikát írt az ilyen elfogultság ellen, s a népi íróknak a lapban kiemelten tág teret biztosított. Publicistaként a kisebbségi sérelmeket is számon tartotta: számos cikkben támadta a magyar iskolaügy krónikusan diszkriminatív kezelését, s tiltakozott az ellen, hogy a kisebbségi magyar írókat a németekkel ellentétben az államdíj-juttatásokból eleve kihagyták. Mikor aztán a jobboldalinak számító Darkó István az utolsó alkalomkor, 1937-ben államdíjat kapott, nagy cikkben méltatta a kivételes eseményt és Darkó jogosultságát. A kisebbségi szellemi teljesítmények értékelésekor mindig a művészi, tudományos és erkölcsi minőség érdekelte, s az alkotó, szerző politikai besoroltsága nem volt irányadó számára. Publicisztikai írásai mellett kitűnő irodalomkritikákat írt kortárs francia írókról, s néhány tanulmányában a kisebbségi tudományosság súlyos hiányaival, fogyatékosságaival foglalkozott. Keserűen konstatálta a publicisztikai módszereknek a tudományos kutatásban való eluralkodását s a publicisztika tudománypótló szerepét. „Minket nem tud megvigasztalni az a kijelentés, amit az egyik fiatal folyóirat szerkesztője tett: Szlovenszkó a publicisták földje. Jobban szeretnénk, ha nem az volna!” - írta A kiművelt emberfő hiánya című esszéjében (Magyar Nap, 1938. febr. 20.). Fábry Zoltánnal Vass szoros baráti és munkatársi kapcsolatban volt. A Magyar Nap befutásakor Fábry már nagyrészt fölszámolta hosszan tartó rappizmusát, s rendíthetetlen antifasizmusát a vox humanával párosította. Az erdélyi Korunk mellett a Magyar Nap is főmunkatársának tekintette őt, s Mai jegyzetek címmel állandó rovatot is biztosított számára. Fábry és Vass együttműködése és barátsága akkor szűnt meg, Fábry és Vass barátsága akkor szűnt meg, amikor Vass 1938 nyarán _____kilépett_____ a M agyar Napból. amikor Vass 1938 nyarán kilépett a Magyar Napból, és a jobboldali Egyesült Magyar Párt lapjainak: a Prágai Magyar Hírlapnak és a Szvatkó Pál által szerkesztett Új Szellemnek a munkatársa lett. Akkor őt többen, főleg Fábry és Berkó Sándor élesen támadták, s árulónak, dezertőmek nevezték. Ilyen becsmérlést nem érdemelt meg. Az Egyesült Magyar Párt sajtójába azért kapcsolódott be, mert látta, hogy a magyar kisebbség jogainak rendezéséről az államhatalom ezzel a párttal folytat tárgyalásokat. Később Fábry is belátta a tévedését, annál inkább, mert az 1939 augusztusában megkötött szovjet- német paktum hatására a Szovjetunió Kommunista Pártját már a fasizmussal rokonította, s az 1945 utáni szlovákiai magyar jogfosztottság idején ezt tette Csehszlovákia Kommunista Pártjával is. 1950-ben Vass korai halálakor írt nekrológjában visz- szavonta túlzó állításait, de a megfogalmazása az írása közölhetősége érdekében kissé körülményes volt. (Lásd: Vass László hazatérése, in: Kúria, kvaterka, kultúra, 267. o.) A Magyar Nap egykori főszerkesztője, a Kálmán Miklós írói nevet használó Moskovits Kálmán viszont nagyon egyszerűen reagált Vass esetére. O a kommunista rendszer idején nagy politikai karriert futott be, de aztán koncepciós per vádlottjaként hosszú börtönbüntetést szenvedett, s utolsó éveit erősen megrokkant állapotban élte le. Mikor megkérdeztem tőle, hogy dezertőmek tartja-e Vasst, dühösen azt válaszolta, hogy nem volt párttag, tehát nem lehetett a párt árulója sem. Szegény Berkó Sándornak nem volt módja az utólagos véleménynyilvánításra, mert 1943- ban a magyar hadsereg munkaszolgálatosaként a szovjet fronton pusztult el. Egyébként a szóban forgó esethez kapcsolha- tóan neki is van egy furcsa, naiv cselekedete. Az általa sokat támadott Új Szellem utolsó, 1938. november 1-es számában Építsünk együtt címmel cikke jelent meg. Abban az Új Szellem ideológiai ellenlábasának nevezte magát, de aztán Imrédy Béla magyar miniszterelnök egyik demagóg cikkének hatására olyan irreális helyzetképet rajzolt, amelyben ő és eszmetársai s fajtatestvérei együtt dolgoznak az Imrédy-hívőkkel és hozzájuk hasonlókkal a magyarság építésén. Ez talán nem naiv ábránd volt, hanem kétségbeesett hazárd reménykedés. Visszatérve Vass munkásságához: ő az Új Szellemben és a Prágai Magyar Hírlapban már csak néhány hónapot dolgozhatott, s közleményei közül a Kölcsey Ferencről írt esszé (Himnusz és lé- lekború - Emlékezés a magyar nép zivataros századairól, Új Szellem, 1938. szept.l.) emelkedik ki. Én ezt az írást első irodalmi szakaszunk legjobb esszéi közé sorolom. Tanulmányírói, esszéista kvalitásai Dél-Szlová- kia átmeneti visszacsatoltsága idején tetőződtek. 1938 végétől Budapesten élt, s munkahelye a Szvatkó Pál által szerkesztett Magyarország című napilap szerkesztősége volt. A Magyar- országba alkalmi cikkeket és szíIgényes publicisztikái a Nyugatban, Magyar Csillagban és az Új Életben jelentek meg. nikritikákat írt, s igényes publicisztikai és irodalmi tanulmányai a Nyugatban, Magyar Csillagban és a felvidéki Prohászka Körök tovább élő lapjában, az Új Életben jelentek meg. Az ősök nyomában című esszéjében - melyet 1944. május 14- én publikált - kipellengérezte a rasszista törvények és rendeletek által kötelezővé tett származási igazolást, és gúnyosan utalt arra, hogy a nemesi famíliák múltját rögzítő levéltárakban nem találhatók adatok arról a cselédsorsú néprétegről, amelyhez az ő elődei tartoztak. „Az országutak felé nézek és keresem, kutatom az ősök nyomát - írja ironikusan. - Dédapa, dédapa, miért nem vigyáztál a cselédkönyvedre? Most hol keresselek, melyik pusztán, melyik uradalmi majorban? Nyomtalanul elmerültél a végtelen szegénységben, még csak egy cselédkönyvet, egy árva keresztlevelet se hagytál unokádnak.” Ez a rendkívül vészterhes időben született bátor közlemény megfelel annak a jellemzésnek, mely Fábry kényszerűen körül- ményeskedő rehabilitáló írásának lényeges magvát alkotja: „Vass László nem volt áruló! Árulás akkor lett volna, ha átveszi a másik oldal bizantizmusát, náciszimpátiáját, ha együtt ordít a farkasokkal. Ö azonban ott folytatta a munkát, ahol abbahagyta... El kell olvasni a Hor- thy-Magyarországon írt írásait, a népért hadakozik ott is, az Apáczai Csere János szellemének hasít utat.” A háború befejezése utáni koalíciós kormányzás idején politikai munkát is vállalt, a Független Kisgazda Párt sajtófőnöke volt. Akkori tanulmányai főleg a Válaszban jelentek meg, s a felvidéki menekültek és kitelepítettek támogatására alapított Új Otthon hetilapba is sok cikket írt. 45 éves korában, 1950. április 28-án bekövetkezett halála egy kivételes kibontakozás lehetőségét hiúsította meg. Nehéz, szinte tragikus irodalmársors az övé. Szociális nehézségek miatt későn került az egyetemre, de ott Budapesten a tudósképző Eötvös-kollégium tagjaként az akkori legjobb magyar filológusi felkészítésben volt része. Az egyetemről való kizárás és a csehszlovákiai bebörtönzés után a megszakadt tanulmányait egyik helyen sem folytathatta. Csehszlovákiában a bírósági felmentés alapján megvolt erre az elvi lehetőség, de hosszú idejű magyarországi tanulása miatt nem tudott kellőképpen szlovákul, s a börtönből való szabadulásakor már 30 éves volt. Most, hogy Vass László nehéz sorsán eltöprengtem, arra is rádöbbentem, hogy hasonló sors az övével egy időben több rozs- nyói alkotó embernek is kijutott. Közülük itt hármat említek meg: a pedagógus Czabán Samut, akinek pályája kezdetétől folyamatos politikai üldözésben volt része; a neves szecessziós képzőművészt és scifi-írót, Tichy Gyulát, kinek teljes kibontakozását a gyermekkorától szenvedett tüdőbaj akadályozta meg; a világhírt szerzett strukturalista nyelvészt, Arany A. Lászlót, kinek élete a szlovákiai magyar jogfosztás elleni mozgalom üldözött tagjaként vált kálváriás- sá. A három rozsnyói sorstárs utóélete abban különbözik Vass Lászlóétól, hogy amíg ők utólag nagy elismertségben, tiszteletben részesültek, addig az ő értékes írásai - csekélyke kivétellel - a közönség számára hozzáférhetetlen régi újságokban, folyóiratokban porladnak. A szocialista rezsim idején többször is megpróbálkoztunk egy válogatott tanulmánykötet kiadásával, de az illetékesek ezt az „árulás”- ra való hivatkozással tagadták meg. 1989 után viszont róla valahogy megfeledkeztünk, s azóta az elégtételadást könyvkiadási helyzetünk fokozódó romlása akadályozza. Az elégtételadást én ilyen körülmények között is fontosnak tartom. Könözsi István felvétele
