Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-08-12 / 32. szám
Nagyvilág 1998. augusztus 12. 7 Új jelenség a médiapiacon, avagy Hogyan verjük át a nézőt? A dokumentumfilmben olykor nem tudni, vajon a harcos harcol, vagy csak pózol Fotó: SDR „Hatvannyolcasnak” lenni Hol vannak már a régi szép idők, amikor a közszolgálati televíziók elsődleges célja a nézők becsületes tájékoztatása volt! A magánadók elszaporodásával egy új probléma ütötte fel világszerte a fejét: kiderült, hogy a tények olykor meglehetősen unalmasak. A szenzációhajhászás eredményeként a valóság fikcióvá válik, a dokumentumfilm pedig sokszor kitaláció. A The Guardian brit napilap újságírói nemrég alaposan lerántották a leplet egy tévésorozatról, amely Az összekötő címet viselte. A filmet a Carlton Communications társaság forgatta és forgalmazta. A Guardian bebizonyította, hogy a film a legnagyobb átverés, amit angol televízió valaha is vetített. A leleplezés ellenére sem történt semmi: a producernek túlságosan fontos volt a dolog. Az összekötő című film azt szerette volna dokumentálni, milyen veszélyes új kábítószerút nyílt Kolumbia és Nagy-Britan- nia között. Az alkotók azonban, hogy érdekfeszítőbb legyen a cselekmény, néhány tényt alaposan „megkozmetikáztak”. A csempészbanda egyik tagja például, aki nem más volt, mint egy banktisztviselő, s akinek minimális kapcsolatai sem voltak az alvilággal, „ismeretlen helyen” volt filmezve - valójában a brit televízió egyik stúdiójában. A „dokumentumfilm” cselekményét (amely huszonnégy óráig tartott) valójában két helyszínen forgatták, s a két felvétel között hat hónap telt el. A csempészeknek nem a gyomrukban volt a drog, mint a filmben látható volt, és a repülőjegyet is a film producere, Mark de Beaufort fizette. Abban az időben semmilyen új csempészútvonal nem létesült, mint azt a „dokumentumfilm” állította. A közelmúltban Stuttgartban tartott, INPUT ’98 című televíziós konferencián először esett nyíltan szó arról, mekkora üzlet a hamis zsurnalisztika. Szó esett itt a mcdonaldizált monokultúráról, az európai önvédelemről s arról, hogy a tévénéző a reklámok áldozatává vált. Szóba került a képernyőn elszaporodott indokolatlan erőszak, a nézők rémisztgetése, beszéltek az esztétika zombijairól. Arról, hogy a német televíziókban hetente 536 gyilkosságot láthat a néző, hogy eltűnt a szociális felelősségérzet, elszaporodott a kulturális kannibalizmus. Hogy milyennek látjuk a híreszközöket, s milyennek látják azok a közönséget. A tágabb értelemben vett sajtó ugyanis egyre inkább lemond a körülöttünk levő világról, alkotni akarja a világot. Úgy viselkedik, mint egy szolgáló, miközben uralkodik és diktál. Megkérdi, mit akarunk, és azt tálalja elénk, amit szerinte akarnunk kell. S ennek a kaméleoni világnak nincs alternatívája, nincs mivel helyettesítenünk. Ez a meccs már akkor le lett játszva, amikor birtokba vett bennünket a televízió képernyője, s a világ egy képernyővé vált. Hogy bármikor kikapcsolhatjuk, az csak a piaci elméletek hangoztatóinak állítása. Nem kapcsolhatjuk ki. A képernyő mindenütt jelen van. Most már nem tudjuk leállítani, csak ha a saját fejünket kicserélnénk. Nicholas Barker brit antropológus és tévéproducer első „dokumentumfilmjét” néhány New York-i lakosról forgatta, akik partnert keresnek. Egy éjszakára vagy egy életre. A Vetetlen ágyak című film forgatásakor Barker kutatócsoporttal dolgozott, ötszáz hirdetésfeladóval készített interjút, további százat tartott megfigyelés alatt. Ezekből választotta ki azt a négyet, akik a filmben játszanak. A forgatókönyv a beszélgetések alapján készült. A film szigorú dokumentumjellege azonban csak látszat, valójában szappan- operáról van szó. A „dokumentarista szappan” csak imitálja az oknyomozó zsurnalisztikát: szórakoztatni akar. Olcsón készül, a szereplők tiszteletdíj nélkül játszanak, mint a klasszikus dokumentumfilmekben. A „szappandokumentum” melodramatikus elemekkel operál. Mottója: „ugye, milyen érdekes mások hálószobájába betekinteni”? Sikere óriási, üzleti szempontból biztos, megbízható. A nézők zabálják, azt hiszik, valóságot látnak, pedig manipuláció az egész. Barker „igazi történetekre” épít. Szereplői Brandy Monroe egykori táncosnő, akit a forgatás alatt dobtak ki a munkahelyéről, egy közvetítőirodából, és Michael di Stefano vénlegény, aki tizenöt éve keres partnert. A filmben láthatjuk még a huszonnyolc éves Aimee Coppot és Mikey Russo filmrajongót. Russo biztonsági technikus, szabadidejében forgatókönyveket ír, amelyekben az alteregója gyönyörű szeretőket hódít meg. Barker azt mondja, hogy csöndben és „elzártan” dolgozik, s azt állítja, hogy a dokumentumoknak nemcsak megtörtént eseményeket kell bemutatniuk, hanem érzelmeket is ki kell váltaniuk. A bevetetlen ágyak a mesterkélt jelenetekkel, zenei betétekkel és a poénekre épülő párbeszédekkel az új zsáner jellemző példáját adják. Nem az a cél, hogy a néző a valóságot kapja, hanem hogy elhiggye, ez a valóság. A dokumentumfilmnek ebben a típusában a kitaláció uralkodik: nem az, ami történik, hanem ami történhetne. A „szappandokumentum” és a hazug zsurnalisztika egy ponton közös: elmossák a valóság és a hazugság határait. A szórakoztatás totális térhódítása a publicisztikában, a tévéhírben és a dokumentumfilmben a moralizálás végét jelenti. A film többé nem az erkölcsi értékek közvetítője, hiszen kétségbe vonja, hogy egyáltalán léteznek ilyenek. Mottója az „anything goes”, a minden lehetséges. Egyébként is, mindent, amit tudunk, úgyis a televízióból tudjuk. Akkor meg hol a hiba? Radovan Holub, Reflex KokesJános Csehországban manapság nem nagy dicsőség „hatvannyolcasnak”, tehát olyannak lenni, aki a hatvanas évek második felében, a volt szocialista Csehszlovákiában lezajlott, „prágai tavaszként” ismert reformmozgalom aktív tagja volt. Furcsa helyzet: a csehszlovák kommunista rendszerben 1989-ig a „prágai tavasz” volt az eszmék, a szabadság szimbóluma, bizonyos értelemben a vágyak kéklő ege, mostanában, nem egészen tíz évvel a „bársonyos forradalom” után úgy tűnik, mintha 1968, az akkori rendkívüli nemzetközi visszhangot kiváltó reform- kísérlet senkinek sem kellene, mindenki megtagadná. Csehországban „nem sikk” azzal kérkedni, hogy az ember 1968-ban hitt valamiben, a szabadabb jövőben, pláne, ha azt „emberarcú szocializmusnak” hívták. Túl sok a lekicsinylés: kommunista hatalmi harc volt..., én már akkor tudtam, hogy a rendszer megreformálhatat- lan... Az idősebb generációk mintha szégyenkeznének, hogy 68-ban s főleg a husá- ki-bil’aki normalizáció éveiben nem voltak keményebb emberek a gáton, míg a vadkapitalizmuson felnőtt fiatalok jó részének a téma szinte semmit sem mond. Minden háború után sok a generális. így van ez ma is. A lekicsinylő nyilatkozatokat főleg azoktól hallani, akik sem 68-ban, sem később, az akkori rendszer korlátainak kitágításáért semmit sem tettek. Sem a rendszer keretein belül, sem az ellenzékiek körében. Manapság ők verik a legjobban a mellüket, mert ők tiszták maradtak. Csak a régi igazságot felejtik el: csak annak nem kérges a keze, aki semmit sem csinált. A cseh értelmiség egy része ezért határozottan állítja: nincs miért szégyenkezniük a hatvannyolcasoknak, sőt tisztelet és megbecsülés illeti őket, még ha kísérletük sikertelen volt is. Hiszen a történelem tele van fényes, de sikertelen forradalmakkal. Ugyanakkora múlt eseményeit csak a maguk korában és összefüggéseiben lehet korrekt és objektív módon megítélni. Thaiföld elhatározta, hogy az egész világnak megmutatja, megtartja az ígéretet. A távol-keleti ország kötelezte magát, hogy harcot indít a vieokazetták és CD-k hamisítói ellen. A legegyszerűbb módszer a hamis termékek megsemmisítésére az úthenger... CTK-felvétel A televízió úgy viselkedik, mint egy szolgáló, miközben uralkodik. A„doku- mentarista szappan” csak imitálja az oknyomozó zsurnalisztikát. DiCaprio legénylakása Leonardo DiCaprio kétmillió dolláros Beverly Hills-i villa tulajdonosa. Akkor miért vásárolt egy legénylakást a Sunset Boulvardon? Egyszerű a magyarázat: a fiatal hollywoodi sztárnak szüksége van újabb „szálláshelyre”, ahova az éjszakákba nyúló diszkók után elvonulhat barátaival, barátnőivel, s ahol tovább dorbézolhat, mulathat hajnalig anélkül, hogy zavarná előkelő szomszédait. Az utóbbi hetekben állítólag Éva Herzigovával „diszkózott” a leggyakrabban. Az idegenbe szakadt cseh szupermodell férje, Tico Torres Eva Herzigova sem tudott ellenállni neki Vasárnapi koktél aki persze nem volt hivatalos a bulikra - négy hét után benyújtotta a válókeresetet. Madonnát széttépnék... A férfiak finom különbségeket tesznek a hölgyek között- derült ki a legújabb felmérésből, amelyet az „Esquire” tett közzé a közelmúltban. Madonnát a férfiak többsége a legszívesebben széttépné, Sandra Bullockkal szívesen töltenének hosszabb időt egy lakatlan szigeten, Sharon Stone-nal rövid afférba bonyolódnának, a dúskeblű Pamela Andersonnal pedig sikamlós történetekről „beszélgetnének”. Ringó új lemeze Ringó Starr (58) hatévi hallgatás után új lemezt készített. A Vertical Mant kedvezően fogadták: sokak szerint a Beatles egykori dobosának ez a legjobb albuma az 1973-as második szólólemeze, a Ringó óta. Szerepel rajta az első Beatles-kislemezen hallható Love Me Do feldolgozása. Ringó énekel és dobol. A lemezre igazán illik egy másik Pamela Andersonnal sikamlós történetekről beszélgetnének Archív felvételek Beatles-szám címe - With a Little Help from My Friends - hiszen George Harrison és Paul McCartney is „bedolgozott”. A három Beatles-túlélő nem tervez további együttes zenélést. Ringó azért szeretné, ha a Beatles iránti érdeklődés nem halványulna, hiszen ez jót tenne szólókarrierjének is. Mára ismét sínen van: kikerült a magánéleti válságból is (többször elvált, s nem hiányzott életéből az alkohol sem), ma boldog, megállapodott nagyapa.
