Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-07-01 / 26. szám
Publicisztika 1998. július 1. 9 Jarábikné Trúchly Gabriella rendezte a Tabarin mester vásári komédiáiból készített előadást: „A csoport ez év áprilisában Erdélyben - Háromszéken - szerepelt. A nagy sikerű út után még inkább tudatosult a színpad tagjaiban a nemzetiségi tudat, az összefogásnak és egymás megismerésének anyanyelvűnk ápolásának és megőrzésének fontossága.” Dömötör Ede felvételei A Klapka téren felállított szabadtéri színpadon adta elő a csatai roma színtársulat Cigányszív című zenés balladáját, amelyet Babindák István írt és rendezett. Az apró gyerekektől a meglett emberekig több korosztályt felvonultató, táncokkal fűszerezett bemutatkozásnak a váratlanul eleredt eső ellenére is nagy sikere volt. Érdemes lesz odafigyelni erre a csapatra. Szakmai és anyagi támogatás mellett jeles magyarul játszó roma színházi társulás válhatna belőle. Csémy Éva rendező sajátos előadásai a belső utazások tükrei. Az érsekújvári Maszk Diákszínpaddal idén egy Oscar Wilde- mesét állított színpadra. A halász meg a lelke című előadás után így vallott: „Borzasztóan vegyes érzéseim vannak. Előtte is tudtam, hogy a technikai dolgok, a váltások szétforgácsolják a darabot. Egyébként én úgy érzem, hogy a színészeim szépen, lelkesen kihoztak magukból mindent, amit lehet.” 150 éve történt Régi és új tanulságok - 1848 és Gömör B. Kovács István (2., befejező rész) Mikor ez eszembe jut, mindig azt hiszem, hogy rosszabb volnék a Sólymoknál, hogyha ezt valamikor elfelejteném.“ A szlovák nemzeti ellenállás és a magyar elnyomás dokumentálására hivatott pelsőci pernek voltaképp ellopták az igazi tanulságát. És ez a tanulság ma is hasznosítható! Polgári társadalom építése és egyidejűleg a nemzeti érdekek egybehangolása másfél század előtt sem volt könnyű - ma sem az. Jó szándék esetén sem egyszerű, hát még ha az hiányzik! A pelsőci törvényszék rendkívül bölcsen döntött - ezt ma, 150 év távolából egyre tisztábban láthatja az - aki látni akarja. De térjünk vissza a korabeli történésekhez! A rozsnyói nemzetőrök 1849 elején Budimírnál esnek át a tűzkeresztségen, ahol csatát vesztenek Schlick tábornok csapatai ellen. Február hó 26- án Murány mellett szétverik a szlovák szabadcsapatokat. Július 20-án Görgey Artúr tábornok Rimaszombatba érkezik. Megkezdi a tapogatózó tárgyalásokat a cári seregek parancsnokával az esedeges fegyverletétel feltételeiről. Közeledik a vég. Szeptember 14-én a pelsőci megyei közgyűlés tudomásul veszi, hogy a magyar kormány megszűnt létezni. Október 13-án a Lewatowski ezredes vezette szlovák szabadcsapatok bevonulnak Rimaszombatba. Köztük van a három Sólyom is. Soha ellentmondásosabb és dicstelenebb bevonulást. Aligha érezhették győzelmi mámort. Az árát - a Bach-korszak alatti szerepvállalásukért is - kamatostul fizetteti meg velük a kiegyezés után a hatalom. Ám addig még történik egy s más. Szabadjon csupán egyetlen mozzanatra utalni. S. M. Daxner és társai erőfeszítéseként 1862-ben megnyitja kapuit az első szlovák evangélikus gimnázium Nagyrőcén. Egy reáliskola alapítása már egy évtizeddel korábban felmerült, és gondolata évekig vajúdott. Miután a terv nem sikerült, az e célra elkülönített több mint 25 ezer aranyat a két helyi elemi iskola, az evangélikus és római katolikus javára használták fel. Miután egyházi intézményekről van szó, lehet találgatni, milyen a tanítás nyelve. Lehet találgatni, de minek: természetesen szlovák. Miközben országunkban folyik a „bizonyítványháború“, nem árt felemlíteni egy-két tényt. A nagyrőcei szlovák evangélikus gimnáziumban az éves jelentéseket 1869-ig kizárólag szlovák nyelven készítik, egynyelvű, azaz szlovák nyelvű bizonyítványokat állítanak ki, s a kétnyelvűség bevezetését még 1869- ben is megtagadják. A kérdést végérvényesen csak az egyetemes evangélikus konvent 1869. szeptember 14-15-én Rozsnyón tartott ülésén zárják le. Ennek eredményeként még az iskola bezárása évében (1874) is a szlovák nyelvű formanyomtatványt használják, amelyen csupán kézzel van magyarul bejegyezve a tantárgy megnevezése. A bezárást megelőző vizsgálat alapjául szolgáló vádpontok között olvasható egyebek közt: a jegyzőkönyveket és osztálynaplókat (csak) szlovákul vezetik, hogy a tanári kar a magyart idegen nyelvnek minősíti... Ugye ismerős gondok manapság is? S nem csupán a bizonyítványügy és az ezeréves magyar elnyomás hamis mítosza okán...Az emlékezés és a tanulságok levonása nem csupán számunkra, de a szlovák értelmiség és politikai elit számára is időszerű lehet... Térjünk most vissza Rimaszombatba, amely 1883-tól immár véglegesen a megye székvárosa. A további sorsfordító változásokat a piac talán leginkább a mindenkori nevében tükrözi. Először a forradalom és szabadságharc elnyomását nevével fémjelző Ferenc József magyarokat szerető és általuk szeretett nejének, Erzsébetnek a nevét adták neki. 1919. január 12-én a Tiszolc irányából érkező vonat a cseh-szlovák csapatokat és védelmük alatt Samo Daxner kinevezett ispánt hozza városunkba. Ő ugyan - látva és megtapasztalva az ellenszenvet-sokkalta inkább értelmiségiként, semmint politikusként viselkedik: felül az első vonatra, és visszatér Tiszolcra. Ő visszatér, de a politikai-hatalmi rendszer marad! Hiába volt az önkormányzat korábbi és többszöri tiltakozása a Magyarországtól való elcsatolás ellen. És nemcsak Rimaszombat, de Rozsnyó, sőt Dobsina is tiltakozik. Hiába. Az önrendelkezésijog arcul csapatott. Igaz, hamarosan kiverik a cseh- szlovák katonaságot Kun Béla vörös seregei - mindez azonban már csak közjáték. 1919. július 5-én katonai ceremónia színhelye a rimaszombati piac: itt zajlik a város átadása a cseh-szlovák katonaságnak. A térnek hamarosan az államalapító Masaryk nevét adományozzák. 1938. novemberében az 1. bécsi döntés értelmében a várost visszacsatolják Magyarországhoz. A bevonuló magyar katonaság díszszemlét tart, a tér pedig új nevet kap: Horthy Miklós nevét viseli ezentúl. 1944/45 telén a szovjet és román hadsereg foglalja el a várost. A téren hamarosan könyvmáglyák füstje gomolyog, és a magyar szót jobbik esetben kopaszra nyírással jutalmazzák. A gondolkodó, felelős értelmiségre a ki- és áttelepítés vár. Az 1948. évi kommunista puccsot követően Gottwald tér lesz, és helyszíneként szolgál a hírhedt május elseji felvonulásoknak. Az 1989. évi változásokat követően kapja a Fő tér nevet. Egy évszázad után visszatértünk hát oda, ahonnan elindultunk. Az emlékezés a szlovák értelmi- ség és poli- tikai elit számára is időszerű lehet...
