Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-08-05 / 31. szám
Kultúra 1998. augusztus 5. 13 Anatolij Fokanov a régi olasz iskolát, főleg Verdit csodálja Egy aranyszívű intrikus Réfi Zsuzsanna _____________ A Budapesti Operaházat meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Anatolij Fokanovot nemcsak az épület szépsége, hanem repertoárjának gazdagsága is lenyűgözte. Turistaként járt a magyar fővárosban, de merész lépésre szánta el magát, s bekopogott a dalszínház akkori igazgatójához, hogy hallgassa meg két áriáját. Bár a direktor nehezen állt kötélnek, Fokanov végül énekelhetett, és ősszel már vendégként léphetett fel a Rigolettóban, a Traviatában és az Aidában. Az azóta eltelt hét esztendőben az Ybl-palota társulatának vezető baritonistája lett, ma már magyar állampolgár, s egyre gyakrabban szerepel a világ nagy dalszínházaiban. A repertoárján harminckét darab szerepel, gyakran kelti életre Jágót, Luna grófot, Scarpiát vagy Amonasrót, s baritonistaként az ármányos tervek kiagyalóját, az operairodalom örök cselszövőjét alakítja. Pedig egyébként köztudott önről, hogy civilben igazi szláv lelkű, mosolygós, aranyszívű ember. Imádok intrikusszerepeket megformálni, mert remek lehetőséget nyújtanak a színészi já„Rengeteg intrikus mászkál körülöttünk a világban, csak körül kell néz- nünk időnként...” tékra. Igazi drámai alakokat lehet így életre kelteni, s már főiskolás koromban is a karakterszerepeket szerettem a legjobban. A baritonista az operákban gyakran az a szereplő, aki az összes szálat a kezében tartja. Mindenképpen karizmatikus egyéniségnek kell lennie, hogy hatni tudjon a többiekre, és képes legyen irányítani őket. Ráadásul rengeteg intrikus mászkál körülöttünk a világban, csak körül kell néznünk időnként, s máris elleshetünk néhány viselkedésmintát. A novoszibirszki zeneakadémián nemcsak énekesi, hanem tanári és karmesteri diplomát is szerzett. Előzőleg azonban a zongora mellett tangóharmoni- kázni is tanult. Miért éppen ezt a hangszert választotta? Az én hazámban ez nagyon kedvelt instrumentum, sokan muzsikálnak otthon, kedvtelésből tangóharmonikán. Egyébként is zeneszerető családban nőttem fel, hiszen bár az édesapám pilóta volt, remekül játszott mandolinon, s édesanyám ha időnként kissé hamisan is, de gyönyörűen énekelt. Valószínűleg azonban a nagyszüleimtől örököltem a hangomat, nekik volt a családban legendásan szép orgánumuk. Egyébként az első tanárnőm a Bolsoj Tyeatr egyik vezető mezzoszopránja volt, s én magam is már főiskolásként gyakran léphettem színpadra. Míg azonban Oroszországban főleg a hazai operák kerültek színre, Budapesten végre lehetőségem van arra, hogy Puccinit, Mascagnit, sőt Kodályt is énekelhessek. Az egyik kedvencem például a Háry János To- borzója, amit megtanultam magyarul is, sőt egyszer szeretnék majd Erkel Bánk bánjában is színpadra lépni. De úgy tudom, Verdi-szerepek- ben a legboldogabb. Teljesen egyetértek Simándy Józseffel, aki egyszer azt nyilatkozta, úgy érzi, mintha Verdi kimondottan az ő számára írta volna a szerepeket. Több karmester, köztük Lamberto Gardelli és Rico Saccani is ideális Verdi-hősnek nevezett már, s valóban olyan, mintha a lelkem- ből szólna az olasz komponista muzsikája. Egyébként is a régi olasz énekesi iskola a kedvencem. Verdinek sosem tudok ellenállni, legyen szó beugrásról vagy akár új szerepről. Legutóbb például még a Requiemet is megtanultam, mert a frankfurti Alte Operben énekelhettem. Most éppen az Álarcosbál Renatójára készülök, amelyet nemcsak a Szegedi Szabadtéri Játékokon s az augusztusi Budafesten, hanem az Operaház szezonnyitó premierjén is én alakítok. A nagy álmom pedig az, hogy egyszer majd készíthessek egy lemezt Verdi baritonáriáiból. Valóban otthonra lelt Budapesten? Boldog vagyok, hiszen egy csodálatos dalszínházban dolgozhatom. S valóban igazi otthonom lett a magyar főváros, hiszen feleségre, társra találtam Bárkányi Csilla táncművésznőben. S ami számomra nagyon fontos, az a kollégák és a közönség elismerése és szeretete. Minden este örömmel lépek színpadra, mert érzem ezt a kedvességet felém sugározni. Heti kultúra Könyvespolc Csáky Károly: Honti arcképcsarnok A Felvidék, azon belül pedig a történelmi Hont megye rengetegjeles szülöttel büszkélkedhet. Ez a vidék sok-sok kiváló tudóst, művészt, kutatót, hadvezért és közéleti személyiséget adott az országnak. Mindehhez bizonyára az is hozzájárult, hogy itt évszázadokon át jelen voltak a tudományok bölcsői és műhelyei. Gondoljunk csak a Selmecbányái líceumra, a Bányászati és Erdészeti Akadémiára, a kolostorok, Márianosztra, Ság és Bozók szellemi műhelyeire stb. Nyilván az is közrejátszott a jeles szülöttek nagy számának kialakulásában, hogy errefelé olyan gazdag királyi városok voltak, mint Selmecbánya, Bélabánya, Bakabánya vgy Korpona. Az itteni előkelő és gazdag családoknak nem okozott gondot és anyagi megterhelést gyermekeik hazai és külföldi egyetemeken való továbbtaníttatása. Az ipari központok főleg a műszaki tudományok fejlődését befolyásolták kedvezően, s neveltek neves tudósokat, feltalálókat. Hont megye többek közt olyan jeles személyiségeket adott az egyetemes magyar művelődéstörténetnek, mint néprajzkutatásunk úttörői: Csaplovics János, Ipolyi Arnold és Szeder Fábián. Történetíróink közt is több itteni kiválóságot találunk, például Thuróczy János krónikaírót, Kubinyi Ferencet, Nyáry Jenőt és Nyáry Albertet. A nagy feltalálók közt találjuk a Faller, a Divald, a Schittkó, a Rupperecht és a Hell család tagjait. Innen indul az európai hírű csillagász, Hell Miksa s az első irodalomtörténti mű szerzője, Czwittinger Dávid. Errefelé ringott több ismert utazó és misszionárius bölcsője is, többek közt Éder Xavér Ferencé, Kayling Józsefé és Czobor Gyuláé. A kiadvány elsősorban a pedagógusoknak, a diákoknak és a helytörténeti kutatóknak szeretne segíteni. Az önismeretre nevelésben, a további kutatásokra való buzdításban. De haszonnal forgathatják azok is az Arcképcsarnokot, akik szeretik szülőföldjüket, igénylika múltismeretet. S mindegy, melyik táján élnek a magyar nyelvterületnek. (Lilium Aurum, Dunaszerdahely) Fesztiváljelző A velencei kalmár Nyitrán Október 2-a és 7-e között ismét megrendezik Nyitrán, a nemzetközi színházi fesztivált. Szlovákián kívül ebben az évben kilenc ország (Hollandia, Lengyelország, Ukrajna, Franciaország, Csehország, Moldávia, Magyarország, Németország és Nagy-Britannia) képviselteti magát a rendezvényen. A Budapesti Kamaraszínház társulata Alföldi Róbert nagy sikerű rendezésével, A velencei kalmárral lép majd közönségeié. Regény óbb csuklóján, akár egy római gladiátor, fémpántot, öklében halálos sebet ütő fegyverként összetekert vasláncot hordott, s nyakában sima, védőszent arcmása nélküli érem lógott, mely mintha szíve csendes rémületének ütemében lüktetett volna. Együtt jártak elemi iskolába, sok születésnapi tortát ettek meg, hiszen mindketten ugyanahhoz a vidéki uralkodó réteghez tartoztak, amely ké- nye-kedve szerint irányította a város sorsát a spanyol uralom óta, de már olyan régen találkoztak, hogy első pillantásra nem ismerték meg egymást. Nena Daconte dermedten állt, moccanni sem tudott, hogy elrejtse vakító meztelenségét. Billy Sánchez ekkor gyermekes szertartásnak áldozott: letolta leopárdbőr úszónadrágját, feltárta előtte tekintélyes, felmeredő tagját, mely olyan volt, mint egy vicsorgó vadállat. A lány csodálkozás nélkül szemlélte.- Láttam nagyobbakat és keményebbeket is - mondta rémületét leplezve. - Fontold meg hát alaposan, hogy belefogsz-e, mert nálam egy négernél különbül kell szerepelned. Nena Daconte valójában nemcsak szűz volt, de életében még nem látott meztelen férfit, a kihívó hang azonban hatott. Billy Véred nyoma a havon Gabriel Garcia Márquez 2.rész Sáncheznek nem jutott okosabb az eszébe, csak láncba csavart öklével dühös csapást mért a falra, szilánkokká törve kézcsontjait. A lány vitte kórházba kocsiján, segített neki elviselni a lábadozás unalmát, és végül együtt kezdték el tanulgatni a szerelmet úgy istenigazából. A nyomasztó júniusi délutánokat a ház belső verandáján töltötték, ebben a házban hunyta le szemét Nena Daconte kiváló őseinek hat nemzedéke, a lány most divatos dalokat játszott szaxofonján, a begipszelt kezű fiú meg csak bámulta, a függőágyban heverve, és menthetetlenül megbabonázva. z öböl bűzlő állóvizére nyíló sok franciablakos ház a legnagyobb és legöregebb volt a Manga negyedben, és kétségtelenül a legcsúnyább is. Ám a sakktáblakövezetű hűvös veranda, ahol Nena Daconte szaxofonozott, enyhülést nyújtott a délutáni hőségben, árnyas udvarra nyílt, ahol terebélyes mangó- és banánfák alatt névtelen sírkő állt, ősibb a háznál és a család emlékezeténél. Még akinek nem volt sok érzéke a zenéhez, az is úgy vélte, hogy a szaxofon nem illik egy ilyen ősi kúriához. - Mint egy hajókürt - mondta Nena Daconte nagyanyja, amikor először hallotta. Ányja pedig hiába próbálta rávenni, hogy illedelmesebben játsszék, ne olyan hanyag kényelemmel, hogy szoknyája felcsússzon a combján, térde szétnyíljon, érzékien, mert ez szerinte egyáltalán nem tartozott a zenéhez. - Nem érdekel, hogy milyen hangszeren játszol - mondta neki -, feltéve, hogy összezárod közben a combod. Mégis ezek a búcsúzó hajókürt hangok és a szerelem megtestesülése tették lehetővé, hogy Nena Daconte lehántsa Billy Sánchez lelkének tüskés kérgét. A durva fickó hírnév mögött, melyet gondosan őrzött a két nemesi név mellett, a lány gyöngéd, ijedt kis árvát fedezett fel. Mialatt a fiú kézcsontjai összeforrtak, annyira közel kerültek egymáshoz, hogy alig ocsúdtak föl, olyan természetes egyszerűséggel esett meg köztük a szerelem, a lány szűzi ágyába vitte őt egy esős délutánon, amikor kettesben maradtak a házban. Két héten át, minden délután ugyanabban az órában ott hancúroztak meztelenül a polgárháborús hős nagyatyák és mohó nagyanyák fényképének elképedt pillantásai alatt, azok előtt, akik megelőzték őket a történelmi ágy paradicsomában. A szerelmeskedés rövid szüneteiben csupaszon maradtak, a nyitott ablakon át belélegezték az öbölből áradó, hajóroncsok rothadásával telt levegőt, és hallgatták a szaxofon csöndjében az udvar mindennapos zajait, a békák brekegését a banánligetből, a kopogó esőcsöppeket a névtelen sírján, az élet természetes neszeit, amelyekre azelőtt nem volt idejük figyelni. M ire Nena Daconte szülei hazatértek, már annyira előrehaladtak a szerelemben, hogy a világon semmi más nem érdekelte őket, azt gyakorolták mindenütt, mindenkor, igyekeztek újra és újra felfedezni azt, amit már többször kipróbáltak. Eleinte az ajándék sportkocsiban űzték a szerelem mesterségét, az autóban, mellyel Billy apja saját bűntudatát akarta elaltatni. Aztán amikor a kocsi már túl megszokott volt, megszállták Marbella elhagyatott kabinjait, ahol sok év után újra összehozta őket a sors, a novemberi karneválon jelmezben béreltek szobát a régi rabszolganegyedben, a Getsemaniban, a bordélyosnők oltalma alatt, akik pár hónapja még Billy Sáncheztől és láncos bandájától reszkettek. Nena Daconte úgy adta át magát a titkos szerelemnek, azzal az őrjöngő áhítattal, amelyet azelőtt a szaxofonra pazarolt, hogy megszelídített banditája végre rájött, mit értett a lány az alatt, hogy nála egy négernél különbül kell szerepelnie. Billy Sánchez ujjongó társ volt mindenkor, mindenben. Míg a légikisasszonyok aludtak, az Atlanti-óceán kellős közepe fölött, ők engedelmeskedtek a szerelem parancsának, és inkább az ötlet fölötti nevetéstől, mint a gyönyörtől félholtan bepréselték magukat a repülőgép toalettjébe. Ekkor még, huszonnégy órával az esküvő után csak ők tudták, hogy Nena Daconte már két hónapja terhes volt. (folytatjuk) Germont szerepében Verdi Traviatájában Archív felvétel
