Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-07-29 / 30. szám
4 1998. július 29. Háttér Visszapillantó — Síitizmus Iránban Iránban az iszlám vallás két nagy irányzata, a mohamedán világ több mint 80 százalékát „tömörítő” szunnita és a síita közül az utóbbi az uralkodó. Fontos emlékeztetni arra, hogy Irán őslakossága perzsa, s így a Mohamed halála után néhány évvel megjelent arabok idegen hódítóknak számítottak. Miután 636-ban Qadiszija mellett a perzsa hadsereg vereséget szenvedett, semmi sem állt útjában az iszlamizáció folyamatának. De az arabellenes közhangulat és az őslakosok általános elégedetlensége tág teret nyitott minden olyan mozgalom számára, amely ellentétben állt a kalifátus (szunnita) államrendjével. A perzsa vallási tradíciók, a kulturális és nyelvi örökség is szerepet játszott abban, hogy Irán már a kezdetektől a kháridzsita és síita ellenzék térítő tevékenységének bázisa lett. Irán politikai és vallási megújulására azonban a 15. századig kellett várni. Egy új nemzeti dinasztia, a Szafawida vezette be a régi receptet: az ország vallási adottságát, másságát katonai-politikai céljai szolgálatába állították a török-perzsa háború idején. Ennek köszönhetően Khodabende sah az 1570-es évek végén a síita irányzatot deklarálta Irán államvallásaként, így történt, hogy a mozgalom lgfontosabb központja Irán, ahol a közel 40 milliós lakosság több mint 90%-a síita vallás híve. A síita egyház mozgásszabadságát nagymértékben fokozta, hogy a papság itt nem függött az állam támogatásától. Bár az iszlám - a keresztény egyházaktól eltérően - nem ismeri a hierarchikusan felépített egyház fogalmát, maga a papság azonban erősen differenciált. A tollahok, a teológusjelöltek alapképzésben részesülnek, majd mullahként teljesítenek szolgálatot valamelyik faluban vagy városban. Magasabb iskolázottságot követel az uláma, aki a muszlim vallásjogászok csoportjába tartozik. A klérus felsőbb rétegét az ún. mudzstahídok alkotják, akik nem elsősorban papok, hanem egyfajta törvénymagyarázók. Csak a legfelsőbb réteg kiváltsága, hogy új tanítást, hitelveket (az ún. fatva) mondhassanak ki: ezek az ajatollahok. A síita közösség legfelsőbb vezetőinek, mint nevük is mutatja -jelentése: Allah bizonysága - abszolút tekintélyéhez nem férhet kétség. Az 1906- os alkotmány szerint közülük kerül ki egy öttagú, vétójoggal felruházott tanács, amely adott esetben felülbírálhat minden politikai, társadalmi kérdést. Közülük kerül ki a legnagyobb ajatollah, aki első az egyenlők között, de (személyében) a legfontosabb vallási vezetőként reprezentálja a közösséget a politikai életben is. (J. B.) Khomeini ajatollah is első volt az egyenlők között Archív felvétel Az iráni-amerikai kapcsolatok jövőjét a múlthoz hasonlóan az olaj határozza meg Iszonyból lesz a viszony Jarábik Balázs ___________ Cse reprogramok jegyében zajlik éppen az iráni-amerikai kapcsolatok feljavítása abban az időben, amikor a két ország közt már tarthatatlan a (v) iszony. Birkózódelegáció látogatott az egyik országból a másikba, Albright külügyminiszter asz- szony 1979 óta az első pozitív tartalmú üzenetet küldte az iszlám országba, na és az annyit ragozott Irán-Amerika franciaországi futballmeccstől is komoly áttörést vártak a sportdiplomáciától megrészegedett elemzők. Pedig a sport vajmi keveset rúg labdába ott, ahol kétfajta matéria az uralkodó: az olaj meg a gáz. Iránban található ugyanis a világ gázkészleteinek al5%-a, ugyanez olajban 9%. Ez a tény határozza meg a legnagyobb fogyasztó (Egyesült Államok) és e nagy tartalékokkal rendelkező ország közti kapcsolatot, s ad magyarázatot a század közepén kezdődő sztorira. Ekkor lett prioritás a szuperhatalommá váló Egyesült Államok számára az energiaforrások keresése, majd - főleg politikai eszközökkel való - megtartása. Iránban ment minden, mint a karikacsapás, ám az 1979-ben kitört iszlám forradalom a világ, főleg az USA óriási megdöbbenésére szinte órák alatt megdöntötte az addigi államformát. Az iszlám sarija (törvénykezés) bevezetése azonnal szembeállította a két országot, amelynek vetélkedése mind a mai napig tart. Ez a vetélkedés mindkét oldalról olyan reakciókat indított el, amelyek egyrészt a „Nagy Sátán” jelző perzsa meghonosodását eredményezte, a másik oldalon pedig a terrorizmussal kapcsolatos vádak már nemzetbiztonsági kérdést gerjesztettek, végső soron pedig súlyos gazdasági szankciókhoz vezettek. Az elhí- resült D’Amato republikánus szenátorról elnevezett törvény szankciókkal sújtja azokat a vállalatokat, amelyek több mint 20 millió dolláros üzletet körnek Iránnal. Az idők azonban mindenhol változnak. Iránban valószínűleg a demográfiai mutatók fogják megdönteni azt a dogmatikus rendszert, amelyhez közel 20 éve nincs kulcsa az Egyesült Államoknak sem. Irán 60 milliós lakosságának 70%-a 25 év alatti (!), s a fiatalok szabadságvágyuk kielégítését a demokratikus és szabadságjogok komolyabb alapokra helyezésétől várják. Erre 1979 óta először van esélyük a síita klérus által irányított Iránban. Történt ugyanis, hogy egy éve az irániak 69%-a a „liberális” Mohamed Khatamit választotta elnöknek. Persze a politikai változás nem ennyire egyértelmű, mint amilyen szembeöüő, hiszen a helyzet kulcsa nem Khatami elnök, hanem a konzervatív papság kezében van, amely a „főnöklő” vallási vezető, Ali Khamenei zsebtartozéka. A derék papság azonban elhanyagolt több gazdasági kérdést, így hiánycikk a külföldi tőke; nélküle Irán hiába gazdag olajban, gázban, természeti adottságait nem tudja kiaknázni. A meglévő feldolgozó létesítményei megértek a felújításra, újabbakra pedig sok pénz kellene. Ami, ha lenne, segíthetne Iránnak igazi tartalommal megtölteni geopolitikai helyzetéből fakadó regionális hatalmi státusát. Irán helyzetén jócskán javítana, ha az ország részt vehetne a Kaszpi-tenger menti olaj külföldre juttatásában. Az iráni-amerikai kapcsolatok javítása végett hatalmas nyomás nehezedik az amerikai kormányzatra - hazai részről. A francia Total és Irán között az orosz Gazprom és a malajziai Petronas bevonásával nyélbe ütött 2 milliárdos üzlet jelezte, hogy az amerikaiak kimaradhatnak a zsírosbödön körüli tülekedésből. A néhai külügyi és nemzetbiztonsági tanácsadók egy része úgy gondolta, elég abból a marhaságból, amit iráni-amerikai kapcsolatoknak hívnak, s amit ők is segítettek jegelni. Brze- zinski és Scowcroft komoly offenzívát fejtett ki a probléma megoldásáért. Brze- zinski és Scowcroft erős lobbizásba kezdett főleg az azeri olaj kiaknázása végett. Csak az az érdekes, hogy az olaj szállítása a legköny- nyebben - Iránon át történhet. Mit ad isten, az elemzők csődöt mondtak. Ám ez mit sem von le Khatami és a reformszámy érdeméből, hiszen nem minden tekintetben rózsás a helyzete. Letartóztatták a Khatami hívének számító teherá- ni polgármestert korrupció és csalás vádjával, holott e két dolog művelése hozzátartozik a hivatalnokok mindennapos teendőihez. Ráadásul a lépésről Nuri belügyminiszter (szintén az elnök híve) is csak másnap értesült, köszönhetően annak, hogy a rendőrséget és a hadsereget Ali Khamenei ajatollah irányítja. Nuri kiállt a polgármester mellett, de rosszul tette, mert a parlament leváltotta, csupán elrettentés gyanánt. Erre Khatami Nurit „a fejlesztésért felelős” elnökhelyettessé nevezte ki, mert erre meg szerencsére neki van kompetenciája. Az óvatos politika a nyerő Iránban, ami a fentiek jegyében ugyancsak érthető. A játszma Iránban kétesélyes, az ország demográfiai viszonyai, magyarul: a fiatalok jelentik a reformisták legnagyobb tromfját. A Khatami tarsolyában lévő fegyverek (felesége Khamenei klánjába tartozik) eséllyel kecsegtetnek akár a győzelemre is. Ám legvalószínűbb a kompromisszum kialakítása, hisz Iránban jövőre esedékes az Ali Khamenei vallási vezetői posztjáról való döntés. Az erről döntő tanács tagja Khatami elnök is. A hatalom pedig Iránban is édes. A demográfiai mutatók dönthetik meg a dogmatikus rendszert. A derék papság elhanyagolt több gazdasági kérdést. Újvidéki jegyzet Szálka a rezsim szemében Gyarmati József Ismét szálka lett az aktuális hatalom szemében a délvidéki magyarok napilapja, az újvidéki Magyar Szó. Jóllehet nem tudni, mi a vétke, nagy baj lehet vele, mert Jan Pimak, a vajdasági tartományi tájékoztatási titkár bírósági eljárást indítványozott a lap ellen. Hogy pontosan fogalmazzunk: a miniszter utasította a tartományi ügyészt, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket. A fenyegetés több mint egy hónappal ezelőtt hangzott el, azóta semmi hír. Vagy Pimak gondolta meg magát, vagy nem kapott újabb utasítást Belgrádból, esetleg az ügyész tanácstalan. Noha a Magyar Szó szakmai szemszögből nem vétett az objektív tájékoztatás írott és íratían törvényei ellen, ürügy a zaklatására mindig akadhat. Nem árt, ha időnként ráijesztenek. Most egy hír- ügynökségi tudósítás jelentette az ürügyet. Május derekán közölte az újvidéki napilap az errefelé terrorista szervezetnek tartott s rendszerint „úgynevezett” vagy „illegális” jelzővel ellátott Koszovói Felszabadítási Hadsereg közleményét, amelyben az albán szakadár fegyveresek „keményebb ellenállásra szólítják az albánokat”. A tartományi kormányzat - egyben a lap alapítója - igencsak felháborodott a hír közlése miatt - pedig „a hír szent, a vélemény szabad” s tájékoztatási minisztere révén azonnal reagált. Az egészben az a szokatlan, hogy ugyanez az alapító tíz nappal korábban nevezte ki újabb négy évre a lap főszerkesztőjét. Szokatlan az is, hogy nem kommentár vagy álláspont miatt fenyegetik a lapot, hanem olyan információ miatt, amelyet egy belgrádi hírügynökség juttatott el a szerkesztőséghez, akárcsak a többihez, s független belgrádi napilapok is közöltek. Ellenük mégsem tettek „szükséges intézkedéseket”. A Magyar Szó lázit, fegyveres felkelésre serkenti az albánokat - érvel az alapító képviselője, figyelmen kívül hagyva, hogy a lapot Koszovóban nem terjesztik, s bajosan találni albánt, aki az újvidéki magyar újságban megjelent hírt olvasva ragadott volna fegyvert. A szálka máshol keresendő. Amióta Vojiszlav Seselj radikálisai helyet kaptak a köztársasági kormányban, nem tűrik meg azt, aki nem hajlandó behódolni a rezsim erőszakos politikájának, amely Horvátország és Bosznia után most Koszovói vette sorra. A baloldali-radikális kormányzatnak száz nap sem kellett ahhoz, hogy ismét újabb katasztrófa szélére sodorja az országot. A Magyar Szó hangja most sem változik, kitart azon „absztrakt pacifizmusa” mellett, amellyel a háború idején vádolták meg azok, akik nem sokkal később maguk is igazi „absztrakt pacifisták” lettek. Seselj nem tűri, ha valaki nem hajlandó behódolni ŐTK/AP-felv.. Egyelőre szunnyadóban a magukat lefátyolozni kényszerülő iráni nők szabadságvágya. CTK/AP-felvétel
