Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)

1998-07-15 / 28. szám

10 1998. július 15. Kópé Páczeli József Róka és farkas Egy éh róka, mindent kurdászván az útban, Még azt is megnézte, nincs-e tyúk a kútban? Hol a tele holdat meglátván, sóhajtott, Hogy kerek s fehér volt, úgy nézte, mint sajtot. Két-vedres volt a kút, ült az egyikére, így bocsátá magát a kút fenekére. Látván, hogy amire éhes nyála folya, Az egy múló árnyék, nem sajt, nem gomolya: Akkor kezdett félni, s kivált szégyenlette, Eszét e dologban hogy így félretette. A kijövetelról midőn gondolkozott, Egy farkast a kútra szerencse hozott, Ki mond neki: „Sógor, jól vagy ott, felteszem!” „Úgy van - mond a róka -, jöszte! Sajtot eszem. De már itt kell hagynom, mert a hasam tele, Oly nagy, hogy hatan is jól lakhatnánk vele!” „De miként menjek le, hogy megtöltsem bélem? Lemenésed módját, kérlek, közöld vélem.” , Annál nincsen könnyebb - mond a róka erre -, Bocsátkozz le, mint én, ülj fel a vederre.” így teve a farkas, a rókát felhúzta, De a vizet maga haldokolva úszta. Mond ekkor a róka: „Hé, én is úgy tettem, A feljövés módját eszembe nem vettem; Jól jártam, hogy idejöttél szerencsére, S kivált, hogy nem néztél a dolog végére. Róka vagyok, ismersz, tudod természetem, Mással jól nem teszek, csalok ha tehetem. Látod mint hibáznak sokszor a bölcs agyok -, Jöjj ki koma mint tudsz! Már én kívül vagyok!” Dolgában az ember keveset hibázna, Ha, míg hozzá nem fog, mindent jól megrázna. Gondolkodom, tehát... Keresd a kockát! Keresd ki a négy kocka közül azt az egyet, amelyiknek a kiterített palástját látod! Hányas számú ez a kocka? Megfejtés A július elseji szá­munkban közölt feladat megfejtése: Erkel. Nyertesek: Sykora Éva, Ipolyság; Pinke Réka, Érsekújvár; Koller Miriam, Dunaszerdahely; Szabó Lilla, Kamocsa; Varga Anita, Gömöralmágy. M. Csepécz Szilvia Durcáriában- Körte, körte, körte! Merre le­hetsz kis barátunk?! - Ivett só­hajtozva ballagott a póni mel­lett a kietlen úton. Közel s távol nem látszott semmi és senki, a két vándor tanácstalanul bá­multa az Ösvényt.- Én amondó vagyok - válaszolt Kipkop -, hogy menjünk csak tovább, egyenesen előre. A vá­rakozásnak semmi értelme, mert Körte, ha ugyan sikerült megszöknie a lufik elől, most jóval előttünk vagy mögöttünk járhat. És miért is indultunk út­nak? Hogy megkeressük a Ré­tek Asszonyát, s Hortenziának új mosolyvirág-készletet vi­gyünk.- Hány napja mindennek? Atyavüág, hiszen értem már na­gyon aggódhat az apukám! - sápadt bele Ivett a gondolatba. Most először jutott eszébe, hogy mi lehet odahaza. De Kipkop gyorsan megvigasztalta:- Ne aggódj, a Mesék Elfelejtett Birodalmában az idő is máskép­pen telik. - De ő is gondterhelten baktatott tovább. Már alig lát­szott a láp, Sárherceg szörnyű­séges birodalma. Az út mentén gabonatáblákkal ékes termőföl­dek sorakoztak. Az első emelke­dő után különös város terült az álmélkodó vándorok szeme elé. Amikor odaértek a város kapu­jához, ékszerekkel agyonagga­tott, selyembe-bársonyba öltö­zött őrszem fogadta őket, s nagy morgolódás közepette szánta rá magát a kapunyitásra.- Micsoda alantas utazók! - húzta fel a szemöldökét, amikor az ütött-kopott pónit és a menyasszonyi ruha maradéká­nak dacára szintén meglehető­sen viharvert külsejű Ivettet szemügyre vette. Mert Ivett tel­jes esküvői díszben szökött meg a Sárherceg menyegzőjéről, s jobb híján a fidres-fodros szok­nya alját leszakítva próbálta hétköznapivá alakítani feltűnő s módfelett kényelmeden öltözé­két. A város őrzője azonban ép­pen a maradék csipke és masni láttán hunyt szemet a jövetelük felett, és nyitotta meg előttük Durcária kapuját. Ivett és a póni csak ámult: Durcáriában min­denjárókelő fontoskodó képpel sietett valahová, és szabályos időközönként rápislantott a ke­zében levő furcsa masina - egy miniatűr személyi számítógép - monitorjára. Eltelt némi idő, Bugyács Sándor rajzai mi­re Ivették megtudták, hogy a Fontos Emberek listá­ját ellenőrzik ilyenképpen. Mert a Durcária örökös É versenylázban égett: minden­ki úgy tett, mint­ha rendkívül elfog­lalt volna, ezt követelte az il­lem. De egy durcáriai csak ak­kor vált igazán fontos és értékes személyiséggé, ha valami új különlegesség­gel kápráztatta el a többieket.-Nem érek rá! Nem érek rá! - haj­togatták a já- róke­lők, amikor Ivett megpróbálta megtudakolni, hogy melyik út vezet át a városon az Ösvény­hez. A sokadik próbálkozás után Kipkop türelmedenül top­pantott a mellső patájával: - Gyere, keressünk egy cukrász­dát vagy kávéházat. Ott majd talán akad valaki, aki útbaiga­zít. Addig-addig nézelődtek hát, amíg az egyik csupa tükörből készült épület fölött fel nem fe­dezték a Dupla Fekete Kávéház hivalkodó cégtábláját. A kávé­ház belsejét, még a padlót és a plafont is mindenütt tükrök bo­rították. Sőt az asztalok és a székek, a poharak és a tányérok is mind-mind tükörből készül­tek. Bárhová pillantottak, ön­magukkal néztek farkasszemet. Csak jó idő elteltével vették ész­re a kávéház többi vendégét. Csaknem minden asztalka mel­lett ücsö­rögtek ketten vagy hárman, de olyan mozdulatlan csöndben, hogy Ivett azt sem tudta, embe­rek-e vagy bábuk. Ön­kéntelenül is suttogva for­dult Kipkophoz: - Biztos, hogy nem tévesztettük el az ajtót? Ekkor egy különös lény indult feléjük. Mintha ő maga is csupa tükörből lett volna, de feketén csillogó tükörből. Ivett és Kipkop megbabonázva nézték, úgy érezték, egy varázsló vagy tün­dér köszönti őket. - Szieszta! - emel­te rájuk a tekinte­tét az illető.-Jó napot kívá­nok! Csak azt sze­retném megtudni, ho­gyan jutunk el a Min­denerdő felé vezető Ösvényhez - hajolt meg Ivett tétovázva.- Szieszta - mondta erre ismét az idegen. A fekete ruhás pincér - mert az volt - várt még egy pü- lanatig, aztán sarkon fordult, és egy utolsó méltatlankodó szi­esztával otthagyta őket.- Ez csak ezt az egy szót ismeri? - álmélkodott a kislány. - No, mindegy, megpróbálkozom va­laki mással. -Azzal odament a legköze­lebbi asztalkához, ahol két férfi és egy nő szorongatta a tükörcsészéjét. De azok csak annyit feleltek, „szieszta”, és vállat vonva visszafordul­tak a kávéjukhoz.- Menjünk innen! - rántotta meg Ivett szoknyáját Kipkop. - Ezektől ugyan hiába várunk választ!- De hát mi a csuda történhetett velük?- Tudja az öregló! A felnőttek néha a ti vüágotokban is na­gyon furcsák. - Míg Kipkop ezen morfondírozott, ki is értek a kávéházból. És akkor valaki harsány hangon megszólította őket. A kis kopasz férfi a bejárat mellett ácsorgott, zsíros képe csak úgy fénylett a mosolytól:- Szervusztok, kedves ide­genek! Hogy énzitek magato­kat a bőség városában? - Kö­szönjük, nem túl jól! - vála­szolta Ivett, mert udvarias, ámde őszinte kislány volt. - Igaz, hogy nagyon szép itt, de amióta megérkeztünk, te vagy az első ember, akit mosolyogni látunk. A többiek olyan has- fájósan néznek maguk elé, mintha elveszítettek volna valamit.- Tudod, talán inkább attól fél­nek, hogy egyszer elveszíthet­nek ezt-azt.- Előre félnek?! Nahát, micsoda butaság! - nevetett Ivett.- Ki tudja - vetett rá különös pillantást új ismerősük -, azt mondják, jobb félni, mint meg­ijedni! De gyertek el hozzám, a házamban megebédelhettek. Utána aztán elmesélhetitek, honnan kerültetek ide, és merre tartotok.- Te csakugyan ráérsz? - cso­dálkozott a kislány.- Igen, nekem az a dolgom, hogy mindenre ráérjek, min­dent alaposan megfigyeljek. Én vagyok ugyanis a Gyűjtő. Ná­lunk minden kiemelkedő lakost a foglalkozása után neveznek el. Az én munkám az, hogy ösz- szegyűjtsem a dolgokat. Ehhez sok idő kell, különösen mostanában, hiszen annyira megfogyatkoztak az újdonsá­gok.- És mi a jó a gyűjtögetésben?- Én nem gyűjtögetek, hanem begyűjtők mindenféle holmiból egy darabot. Ha már másutt nem is marad, nálam megle­gyen. A számítógépben a gyűj­teményem minden darabjáról vannak adatok. Ezt tudja az egész város, és ezért irigyelnek.- Ivett és Kipkop egyre növek- K vő elképedéssel figyelte a sa- \ ját vagyona gondolatától szemlátomást megbokroso­dó Gyűjtőt. Már nem is örültek annyira, hogy megismerkedtek vele. De aztán győzött a kí­váncsiság, és elhatá­rozták, hogy mégis meglátogatják. A részletet a szerző Kicsi, kisebb, legkisebb című mese­regényéből vettük, amelyet az AB-ART Könyvkiadó jelentetett meg, s amely elnyerte az Év Legjobb Mesekönyve díjat. Tücskök-bogarak Hogy kerül a kukac a cseresznyébe? Egy apró legyecske jóvoltá­ból. Az úgynevezett cse­resznyelégy mindössze hat mm hosszú, fényes, bamásfekete, alig tűnik fel valakinek. Májusban, ami­kor a zöld levelek között pirosodni kezdenek az érő cseresznyék, tojásait egyenként a gyümölcsökbe süllyeszti. Itt fejlődik ki a nyű vagy lárva, amelyet ál­talában csak kukacként szoktunk emlegetni. Ami­kor elhagyja a cseresznyét, a talajban bebábozódik, a következő tavasszal légy lesz belőle, és az egész kezdődik elölről. Miért kapható egész évben citrom? A kis méretű örökzöld cit­romfa a melegebb éghajla­tú országok gyakori nö­vénye. Hazánkban üveg­házakban vagy lakásban is terem. A citromfát ta­vasztól őszig, úgy is szok­ták mondani, fagytól fa­gyig a szabadban is tart­hatjuk. Ha a gyümölcsök lassan érnek be, előfor­dul, hogy a növény illatos fehér virága és a sárga cit­rom egyszerre látható a fán. Folyamatosan terem, ezért kapható mindig friss citrom a boltokban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom