Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-12-30 / 52. szám
10 1998. december 30. Pásztor Gábor rajza Nemes Nagy Agnes Hóesésben Szakad a hó nagy csomókban, veréb mászkál lent a hóban. Veréb! Elment az eszed? A hóesés betemet. Nem is ugrálsz, araszolsz, hóesésben vacakolsz. Fölfujtad a tolladat, ázott pamutgombolyag. Mi kell neked? Fatető! Fatető! Deszka madár-etető. Zelk Zoltán A sparherd, az mindig éhes A sparherd, az mindig éhes, nem kap enni, azért mérges. Szaladna, de nem tud járni, alig tud a lábán állni. Ha elérné a fásládát, fával tömné tele száját, nekimenne a szekrénynek, felfalná az asztalt, széket - s ha akkor is éhes lenne: még engemet is megenne! Gondolkodom, tehát... 96 224 243 280 960 952 632 72 328 152 176 40 111 433 479 24 14 55 32 195 514 617 696 00 o <£> 56 1 00 552 91 199 344 766 286 811 286 407 571 59 304 448 27 552 910 455 767 579 984 575 809 19 617 286 64 533 58 531 192 74 544 88 816 48 504 216 64 376 296 32 790 530 900 368 619 69 377 578 457 380 704 201 15 312 136 111 700 536 272 744 39 96 350 59 264 580 21 343 296 49 16 129 112 64 39 96 112 408 576 264 130 872 56 Számlabirintus Indulj el a felső nyílnál, és kanyarogj végig a számlabirintuson. Mindig csak egy mezőt léphetsz függőleges vagy vízszintes irányban, de úgy, hogy csak a nyolccal osztható számokat érintheted. A helyes megfejtést ragaszd levelezőlapra, és küldd el szerkesztőségünk címére. Volt, ahogy volt, mert ha nem lett volna, el sem mesélném. Volt egyszer egy özvegyasszony, annak három gyermeke. Két fiú meg egy lány. A két fiú elment szántani. Egy nagy erdőben törtek fői egy tisztást, hogy az tán bevessék krumplival, kukoricával. Elmentek tehát, de nem vittek magukkal ennivalót, mert nem sült még ki a kenyerük. Azt kérték az anyjuktól, küldje utánuk a kis húgukat az elemózsiával.- Küldöm én, de nem szívesen, mert még eltéved abban az irdatlan erdőben. Még a sárkány is elrabolhatja. El is tévedt, el is rabolta a sárkány. A fiúk hiába várták az ennivalót. Hát most már mi legyen? Az lett, hogy a nagyobbik fiú elindult kis húgának keresésére. Meg is találta hétnapi gyaloglás után, nagy sziklahegyek között, a sárkány udvara ban. Megölelték, megcsókolták egymást. Éppen akkor ért haza a sárkány.- Hát te ki vagy? - bömbölte dühösen a sárkány.-A bátyám. Eljött, hogy lásson - szipogta rémülten a lány.- Hogy mertél idejönni? ! - ordította a sárkány, azzal rávetette magát a fiúra, és egyetlen csapással agyonvágta. Sírt, jajveszékelt a lány, és jajveszékelt otthon a szegény özvegyasszony is, mert hiába várta haza a fiát. A kisebbik fiút most már nem lehetett semmiképpen visszatartani. Elindult a húga meg a bátyja keresésére. Meg is ta lálta őket a nagy sziklahegyek közt; a lányt a palotában, a fiút a palota kertjében a sírban. Bors Péter - így hívták a fiút, mert olyan csuda erős volt, mint a bors, ráadásul nagyobb is a borsszemnél, vagyis jó erős lehetett - megöleli a húgát, és várja a sárkányt. Nem is késlekedett az soká. Egyszer csak nyílik az ajtó, és nagy suttogással egy buzogány penderül be rajta. Forog egy darabig a szoba közepén, aztán szépen felfüggeszti magát egy falba vert szögre. Ez volt a sárkány érkezésének a jele. Bors Péter nem teketóriázott sokat, kapta a buzogányt, és a nyitott ajtón keresztül visszahajította; de úgy, hogy három napig röpült; aztán belefúródott egy kemény sziklafalba. A sárkánynak kilenc napjába telt, míg kivéste onnét a buzogányt. Mérges is volt nagyon, dúl- va-fúlva érkezett haza:- Ki csúfolkodik az én buzogányommal?- Én, ha nem haragszol, kedves sógor.- Hát te ki vagy?- Bors Péter, a sógorod. Te meg mindjárt a néhai sógorom leszel! - És azzal úgy vágta homlokon a sárkányt, hogy az menten összerogyott. Bors Péter gyorsan levágta a halott sárkány farkát, kiment a bátyja sírjához, megcsapkodta a friss hantot a döglött farokkal éppen hetvenhétszer. Megnyílt a sír, és a nagyobbik fiú épen, egészségesen lépett elő. Összeölelkeztek, és boldogan indultak hármasban haza. A szegény özvegyasszony most már nem bánatában, hanem örömében sírt. Román népmese A giliszta meg a százlábú Egy barázdabillegetőtől hallottam, miért is nem ment feleségül a százlábú a földigilisztához, s miért nem vette el a földigiliszta a százlábút Réges-régen egy öreg kő alatt lakott egy világszép százlábúhajadon. Szép volt, de hiú is nagyon, egész nap a száz karcsú lábát nézegette, gyönyörködött bennük. Estig tartott, míg mind a százat végigbámulgatta. Egyebet nem is csinált, nem mosott, nem főzött, csak pipiskédé«. A szomszédjában egy hosszú földigiliszta éldegélt. Ez meg szorgalmas legény volt, dolgos, egész nap a földet ásta-túr- ta, tekervényes alagutakat fúrt a föld alatt, és nagyon elégedett volt a sorsával. Egyszer, eső után, kibújt föld alatti folyosójából, és megpillantotta a világszép százlábú-hajadont. Egy csapásra beleszeretett, elhatározta, hogy vagy ő lesz a felesége, vagy senki. A hajadon- nak is tetszett a legény. A giliszta nemsokára kérőket küldött a százlábúhoz. A hajadon igent mondott, készültek tehát a lagzira. Egykettőre híre futott a dolognak. Megtudták a férgek, kukacok, bogarak, és rákezdték a sopánkodást, pusmogást, óbégatást.- Meghibbantál? - futottak a gilisztához. - Ilyen menyecskét viszel a házhoz? No, majd veheted neki a cipellőket, csak győzzed! Ötven párat egyszerre!- Még ha egy cipellőt! - mondták mások. - De ötven pár szattyáncsizmát is venned kell neki télire! Honnan szerzel annyi pénzt? Aztán meg képzeld csak el: ha leveti az ötven pár csizmáját, micsoda kopogás, dobogás támad a házadban! Nem lesz ebből jó dolog! A százlábúnak meg a barátnői próbáltak beszélni a fejével:,- Nyomorék az a te kérőd! Egy lába sincs! Csúszik-mászik a boldogtalan! Mások tódították:- Aztán gondold csak el, mennyit kell majd mosnod-vasalnod rá! Egész nap a földet túrja, mindennap elmocskol egy inget! Moshatsz-vasalhatsz napestig! Gondolkodóba esett a százlábúhajadon, igazat adott a barátnőinek. Meg- hányta-vetette magában a dolgot, végül fogott egy árkus papirost, és megírta a földigilisztának: nem megy hozzá feleségül. Közben a giliszta is eltöprenkedett. „Igaz is - gondolta -, szegény legény vagyok én! Miből vegyek neki annyi cipellőt meg annyi szattyáncsizmát? Aztán dologtalan hajadon is a százlábú, cifrálkodó. Nem lenne az nekem jó feleségem!” Fogta magát, és ő is levelet rótt a százlábúnak: keressen mást magának! Egyszerre kapták meg egymás levelét. Elmaradt hát a lagzi, odalett a szerelem. Máig se lett egy pár a százlábúból meg a gilisztából. Most már tudjátok, miért. Koreai népmese Kópé Verssarok Bors Péter
