Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-12-16 / 50-51. szám
26 1998. december 16. Kópé Az álatok, növények, tárgyak nevét ügyeskedő be az ábra megfelelő soraiba. Segítségül néhány betűt előre beírtunk. Helyes megoldás esetén a színnel jelölt oszlopban egy egzotikus állat neve alakul ki végső megfejtésül. Melyiké? Verssarok Nemes Nagy Ágnes Csillagszóró A barlangvasutat mindig szerettem. Egy sárkány húzta a Városligetben. Legalábbis sárkány volt a feje, zöldből, aranyból minden pikkelye, a sárkánytestben meg apró padok, ott kuporogtunk a sötétben, amíg a sárkány sínen ballagott, mind sötétebb lett, vaksötét, és a falból egyszerre csak kiléptek a mesék. Felgyűlt a fény, öblöt vetett a barlang, s Hófehérkét láttuk, a Halhatatlant, sohasem láttam olyan hófehéret, mint akkor, ott, a vaksötét után. Aztán fal jött, majd újabb bábmutatvány, Jancsi, Juliska és mézeskalács, s újra sötétség és szívdobogás, és fény és fal és fény és fal megint, olyan volt ez a vonulás, mint egy szüntelen leküzdött veszély, olyan volt, mint a nappal és az éj, olyan volt, mintha évszakok között vonulna lassan ez a sárkány, és kétoldalt kísérné végtelen a gyönyörűség és a félelem. És épp ma délután az utcán jártam, s láttam, hogy borul a téli ég barlangja kőre, útra, az emberkígyó hullámzott a járdán - barlangvasút volt az az utca, s láttam kétoldalt a kirakatok nagy fényeit, amint kiugranak, láttam talpig selyemben bábukat, s bársonyra téve óriási tál úgy fénylett, mint ezüst, barlangi nap. És kiugrottak az illatok is, és üdvözöltek: Jó napot! Frissen pörkölt kávé vagyok. Én meg olajban táncolok, de tudhatod: lángos vagyok. S kopár vadgesztenyék alatt, ahol kezdődik a sötét, egy zöld lámpás fényében áztak jószagú szelídgesztenyék. S mikor leszállt az éjszaka, az aszfaltra telepedett egy fenyőerdő illata. S oly régi volt, s oly hirtelen jött e réges-réges-régi szag, mint nagy fenyőfa-oszlopokon át az őskorból egy távirat. S fönt a neonbetűk kigyúltak, s végigégtek egymás után, mint a csillagszóró a fán. Megint kigyúltak, és megint letűntek - nem is tudom, mi szebb: az ünnep vagy az ünnep előtti délután. Kulcsár Ferenc A tündérek harangja Németh Ilona rajza Valamikor hajdanában, amikor még a tündérek dalában gyönyörködtek a bodrogközi emberek, Karcsa falu környékén csodálatosan szép, titkokat rejtegető erdők és ringó nádasok zöldelltek. Az örökké susogó fák és hajlongó nádasok mélyén, mint nevető leányszem, kék vizű tó hullámzott. A tó egyik felének a vize langyos és illatos volt, itt laktak víz alatti palotájukban a tündérek. A tó másik felének a vize pedig hideg volt és kénsza- gú, itt meg a boszorkányok éltek. Miért, miért nem, ki tudná azt ma már megmondani, de való igaz, hogy a boszorkányok valami okból szerettek volna összebarátkozni a tündérekkel. Nem múlt el nap, hogy valamelyikük ne röpködte volna körül a tündérek csillogó-villogó üvegpalotáját, s ne zörgetett volna be seprűnyelével a kristályablakon. A tündérek tudták, hogy ez nincs rendjén, mert amióta a világ világ, olyan még nem volt, hogy a boszorkányok a tündérekkel barátkozzanak. Nem is csoda hát, hogy ha csak tehették, elkerülték a boszorkányokat. Éjjelek váltották a nappalokat, hónapokká épültek a hetek, telekből és nyarakból évek kerekültek, s nem tudni, milyen mesterkedések nyomán, de az idő haladtával a boszorkányok úgy elszaporodtak, hogy már a puszta létükkel is menekülésre késztették a tündérlányokat. Látta a tündérkirálynő, hogy a boszorkányokkal egy tóban nem lehet tovább maradásuk, már csak azért sem, mert lassan-las- san az egész tó vize kénszagtól kezdett bűzleni. Ezért hát egy szép nyári reggelen felöltötte aranyos ruháját, palotáját elhagyva kiúszott a vízpartra, s útnak indult, hogy olyan szigetet keressen, amely méltó a tündérekhez, s ahol új palotát emelhetnek maguknak. Rövidesen talált is egy illatozó, zöld hársfaligetet, amely első pillantásra megdobogtatta a szívét. Boldogan, sietve tért haza tündértársaihoz, egy percet sem akart tovább vesztegetni. Lett is nagy sürgés-forgás azonnal, a szorgalmas tündérek három nap, három éjjel, megállás nélkül építették új palotájukat, a víz alól hatalmas, szépséges vörös márványköveket hordtak fel, a falak gomba módra nőttek, óráról órára emelkedtek. A tündérek csodálatosan értettek a díszítéshez, varázslatos alakokat formáltak a márványból, csipkékkel ékesítették őket, s amikor kész lett a palota, úgy festett a zöld liget közepén, mint egy emberi szem nem látta, különleges ékszer. Már csak a harang hiányzott. A tündérek előrelátók voltak: úgy határoztak, hogy varázserejű ezüstharangot helyeznek el a palota tornyában, mert attól tartottak, a boszorkányok a hársfaligetbe is követni akarják majd őket. Olyan harangot kívántak hát a toronyba állítani, amelynek bűvös kongása minden időben távol tartja a tolakodó boszorkányokat. Két tündér sebes szárnyalással már repítette is a csodatévő ezüstharangot, de amikor a Karcsa-tó fölé értek, hirtelen bűzlő kénszag ütötte meg az orrukat. Mindjárt tudták, hogy rettenetes veszélybe kerültek. Amint hátrapillantottak, a seprűnyélen nyargaló, kócos, csúnyán vigyor- gó boszorkányokat látták maguk mögött. Suhantak a tündérek a súlyos haranggal, amennyire csak erejükből tellett, de a gonosz boszorkányok sem voltak ám restek. Már a sarkukban voltak, de ekkor olyasmi történt, amire egyikük sem számított... Harsány kakaskukorékolás hasított a levegőbe, jelezve a hajnal megérkezését. A boszorkányok abban a minutumban megfordultak, és ész nélkül iszkoltak vissza víz alatti birodalmukba. Igen ám, csakhogy a két tündért is úgy meglepte a váratlanul égre harsanó kakaskiáltás, hogy ijedtükben elejtették a harangot, amely egy utolsó panaszos csendüléssel belezuhant a Karcsa-tóba. Máig is ott fekszik a vízfenék iszapjában, és minden száz évben megcsendülve jelt ad magáról. Ezért nincs hát a karcsai templomnak harangja. Régi magyar mesék Két rákról Egy gyermekded rákot látott az ő apja, hogy a vízbe hátrafelé ment, s ezen igen megharagudott:- Jó fiam, ne járj így, mert rút vagy! Előrefelé járj, mint a többi állat. Felelt a fiú az atyjának, a nagy ráknak:- Vallom, hogy a fiú tartozik az apjának engedelmeskedni s annak példáját követni. De merthogy rákot soha nem láttam, ki előre ment volna, hanem csak olyat, ki hátra, ezért a mi nemzetünknek példáját követtem eddig. De ha te, édesapám, jó és szép példát adsz énné- kem, és előttem előre mész, én is igyekszem példádat követni. Mikoron az öreg rák jó példát igyekezett adni a fiának, és előre akart menni, igen lassan ballagott, merthogy nem szokta ezt. Mondta a fia:- Ha a halászok kergetni kezdenek, igen hamar elérnek és megfognak, ha így kezdesz ballagni. Felelt az apja:- Más módon megyek akkor.- Mint mégy akkoron?- így - és gyorsan hátrafelé ment.- Édesapám, ha ez a járás hasznosabb, én akkor csak emellett maradok meg. Ám ha valaki előre akar menni, csak menjen! Gondolkodom, tehát... Labirintus A fenti nyílnál merészkedj be a labirintusba, hogy abból az alsó nyílnál minél kevesebb kóborlás, tekergés után ki is juss. Merre fogsz haladni?
