Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-12-16 / 50-51. szám
Kópé 1998. december 16. 27 Móra Ferenc A cinegék királya Most már tudom, hogy a kis- húgom torokgyíkban halt meg. Akkor még az orvosok se nagyon ismerték ezt a bajt, gyógyítani se tudták. Azzal se igen törődtek, hogy egyik gyerekről könnyen ráragad a másikra. Arra meg nyilván senki se gondolt, hogy én a körte-muzsikával a halált hordhatom a zsebemben. Gyerekkönny hamar kicsordul, hamar fölszárad. Egykét nap múlva a nagy szomorúság után már egész vígan éltem világomat. A kukoricaföldünkön találtam egy szép nagy tököt. Arról eszembe jutott, hogy jó lenne cinegét fogni. A cinegefogás nekem mindig kedves téli mulatságom volt. Persze nekem nem az orrom fogta a cinegét, mint a mostani gyerekeknek. Tökből csináltam a cinegefogót, kitettem a kerítés tetejére vagy a kút kávájára, s estefelé már rendesen benne jajveszékelt a szegény kis fogoly:- Nyitni kék, nyitni kék, nyitni kék! Ilyenkor én mindig a két tenyerem közé csuktam a fekete sapkás kis madarat, s lestem vele Messzi Gyurkát, az öreg csőszt:- Nézze, Gyurka bácsi, milyen cinegém van nekem!- Milyen ugyan? - neszeit ki Gyurka bácsi a nagy báránybőr sapkából, aztán kelletlenül legyintett a kezével. - No, ezért ugyan kár volt azt a szép nagy tököt elprédálni, hiszen ez csak olyan paraszt cinege.- Hát van másforma cinege is?- Meghiszem azt, hékám. A cinegék királya, az a valami. Azt kellene megfogni, gyerekem. Az viszi a szerencsét a házhoz. No, erre én mindig elszomorodtam, és kiröpítettem a markomból a paraszt cinegét.- Küncsücsü, küncsücsü, küncsücsü! - kiabálta vissza hálásan a madárka a sövény ágai közül, de én bizony meg nem vigasztalódtam arra, hogy ő most már kint csücsül. Eszem-lelkem csak a cinegekirályon volt már nekem akkor.- Hát aztán milyen királyuk van a cinegéknek? - faggattam Gyurka bácsit. - Van annak koronája is?-Van ám, szolgám! Kék koronája, rózsaszín palástja, fehér mellénye, piros csizmája van a cinegekirálynak. De legkönnyebben megismerszik arról, hogy hosszú fekete bársony a szakálla. A kerek világon egy madárnak sincs olyan. Attól fogva aztán mindig lestem a cinegekirályt, de sohase került elő. Hallani se hallott róla senki, csak Messzi Gyurka, az pedig mindig fabulás ember volt. Az édesapám meg is pirongatta érte, hogy mit ámít ilyen mesékkel.- Nem mese az, Márton szomszéd - erősítgette az öreg. - Láttam én egyszer még a fészkén is a nádasban. Még a szavát is hallottam. Azt mondta, hogy: csitt, csitt!- Álmodta kend azt, bátya - nevetett az édesapám, s magam se igen hittem többet a cinegék királyában. Hanem ekkortájt megint hírt hallottam róla. Messzi Gyurka újságolta, hogy mikor hajnalban kerülte a szőlőt, látta a cinegekirályt a bo- gáncskórók tetejében.- Most nyáron? - vetettem ellen. - Hiszen télen van a cinegék járása, mert olyankor nincs mit enni az erdőben.- Drótoztasd össze a fejedet, öcsém, hogy szét ne vesse az a nagy ész! - fortyant föl az öreg. - Nem úgy van ám az a cinegekirálynál, mint a szegényfajta cinegénél; az akkor jön-megy, amikor ő akar. Vizsgázza a népeit, ahogy neki tetszik. Hát ez jutott eszembe most, ahogy ezt a szép nagy tököt megláttam. Megcsináltam a fogót, és kitettem az ól tetejére, szeren- csétpró- bálni. 'J Egy kis óra múlva látom ám, hogy valami hosszú farkú madárkára csapódik rá a kelepce ajtaja.- Jaj, tán a cinegekirály! - dobbant nagyot a szívem, s nyargaltam oda az ólhoz ész nélkül. Az volt az csakugyan. Kék a feje, fehér a melle, rózsaszín a háta, fekete bársony a szakálla. Szakasztott olyan, amilyennek Gyurka bácsi mondta. Még a szava is az: - Csitt, csitt! Ijedten nézett rám az aranyszínű szemecskéjével, ahogy a markomba vettem. De nem haragosan csittegett, csak félénken. Úgy, hogy egyszerre megfájósodott a szívem, mert a testvérkém utolsó tekintetének az emléke nyilallott bele. Egyszerre szétnyitottam a markomat:- Eredj haza, cinegék királya, a népeidhez! Á madárka kirebbent a kezemből, de nem surrant el mindjárt. Háromszor-négy- szer körülrepkedett, mintha mondani akarna valamit:- Csin-csin-csin - csengett a hangja, mint a karácsonyi angyal kis ezüstcsengője. Engem hirtelen végigborzongatott a hideg, s ahogy befutottam a szobába édesszülémhez, egyszerre eszembe jutott, amit Messzi Gyurka mondott:- No, nem tudom, nem sza- lajtottam-e el a szerencsemadárral a szerencsémet. El biz azt, másnap már én is ott feküdtem a tisztaszoba nagyágyában, este elővett a láz, s Titulász doktor bácsi énfelettem is törülgette már a pápaszemét:- Torokgyík biz ez, lelkem, mint a másiké volt! Ettől fogva aztán napokig nem tudtam magamról semmit. Csak arra emlékszem, hogy amint egyszer fölnyitottam a szememet, nagy fekete madár gubbasztott az ágyam végiben. Olyanforma volt, mint a holló, s ahogy a szemét rám szegezte, dideregni kezdtem.- Kergessék el, kergessék el! - sikoltottam el magamat. Nagy riadalom támadt arra a szobában. Az édesapám, az édesanyám, a Titulász doktor, mind a madarat hajszolta. Nem ért az semmit. A madár felröppent, keringett körülöttem, s mikor leszállt, közelebb volt hozzám, mint azelőtt. Utoljára már a fejemnél ült a csúf fekete madár. Csak hallottam, ahogy az alsó, felső csőrét egymáshoz reszelte, de látni nem láttam, mert a szememet nem mertem kinyitni. S ekkor egyszerre valami halk csittegést hallottam a szobában.- Csitt, csitt, csitt, csitt! De erre már bátorságra kaptam, és kinyitottam a szememet:- Hiszen ez a cinegekirály! Az volt az csakugyan, de alig lehetett ráismerni. A szeme égett, mint a tűz, a szakálla lobogott, mint a zászló, égnek meredt minden tolla, s kis csőre csattogott, mint valami kard.- Csitt, csitt, csitt, csitt! - vágott a fejéhez haragosan a nagy fekete madárnak.- Segítsetek neki! - néztem könyörögve apámékra, de meg se moccant senki. Ült mindenki mereven, és kisírt szemmel nézett maga elé. De nem is kellett segítség az én cinegekirályomnak. Sür- gött-forgott, cikázott, mint a villám, a nagy, otromba madár körül, amely hiába Reich Károly rajzai kapkodott utána. Utoljára nagyot koppantott a fejére, arra fölrebbent a nagy lomha madár, károgott egy keserveset, és kilebbent az ablakon.- Csin-csen, csincsen - csilingelt utána diadalmasan a cinegeldrály ezüstcsengety- tyűje. Én pedig felültem az ágyban, és elnevettem magamat:-Jaj de jó, hogy elment! Szüleim sírva-nevetve borultak rám, és boldogan kérdezték:- Ki ment el, lelkem gyermekem? Hiszen nem volt itt senki.- Dehogynem volt! Hát az a nagy fekete madár? Elkergette az a kis cinegekirály, ni! - mutattam rá a madaramra, aki a fogas szélére szállt pihenni.- Nini, észre se vettük! - tekintett oda édesapám. - Bizonyosan az előbb repült be, mikor szellőztettünk. Nagyon helyes kis madár, szakállas cinegének hívják. Nem szóltam semmit, de tudtam, hogy az a cinegekirály, és az kergette el mellőlem a halál fekete hollóját. Gondolkodom, tehát... Árnyékkereső Az itt látható tárgyak, élőlények árnyéka bizony igencsak összekeveredett. A te feladatod nem más, mint rendet teremteni, azaz minden árnyéknak párt találni. Ugye sikerült? Dénes György versei Leesett a hó Leesett a hó, lehullott a hó, hóba ragadt egy rozoga teherautó. Csizmáink nyomát, cipőink nyomát megőrzi a hótakaró egész napon át. De ha enged a kemény fagy, a hó összetöpped s nem lesz többé semmire se jó. Locspocs mindenütt, sáros hókupac, eb fúr belé lyukat, mint a sajtba a kukac. Betlehem csillaga Karácsony, karácsony, Jézus ma született, érezzük, nem hal meg soha a szeretet. Az a fényes csillag, Betlehem csillaga elkísér bennünket a világból - haza. Valahol várnak ránk, vár a tiszta béke, régi gyermekszemmel nézünk föl az égé. Ragyog a fenyőfa, ének, zene csendül, jönnek a pásztorok, jönnek seregestül: hol van a Megváltó, aki ma született? Langymeleg jászolból árad a szeretet. A beteg Samuka panasza Tas, Huba, Töhötöm, a tüdőm kiköhögöm. Míg az öcsém sárba mász, engem hévvel ráz a láz! Harákolok, krákogok, ágyból elkívánkozók. Herbateát hörbölök, vinnék el az ördögök!
