Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)

1998-12-16 / 50-51. szám

Interjú 1998. december 16. 3 Beszélgetés Bauer Edittel, a szociális és munkaügyi minisztérium államtitkárával, aki a házimunkák közül legkevésbé a takarítást szereti Karácsonyról, családról, politikáról Dömötör Ede felvételei Malinak István Államtitkár asszony, az ön titkár­sága, vagyis előszobája akkora, mint egy háromszobás lakás, süppedő szőnyegekkel, plüssfo- telekkel. Nem nyomasztja ez a környezet? Soha nem dolgoztam ekkora iro­dákban, az első napokban igen­csak árvának éreztem itt magam. De az ember ehhez is hozzászo­kik, most már nagyon gyakran benépesülnek ezek a nagy helyi­ségek. Nem félt, nem voltak szorongá­sai? Egyszerűen nem volt ilyesmire idő, olyan hirtelenjött az egész. A kihívás is nagy, itt régóta nem foglalkoztak érdemben a problé­mákkal, sem a választások előtt, sem közvetlenül utána. Rengeteg gond halmozódott fel, amelyeket gyorsan meg kellett oldani. Még a választási kampány ide­jén szerepelt a Markíza televízió Rosta című műsorában, Brigita Schmögnerová és három férfi társaságában. Másnap reggel a buszon két hölgy is erről beszélt, s az, aki nem látta a műsort, meg­kérdezte, hogy kik voltak a meg­hívottak. A válasz az volt, hogy két okos nő meg három politi­kus. Milyen érzés ezt hallani? Jó. Örülök, hogy valaki így látta. E vitaműsor után tu­datosítottam, müyen nagy hatásuk van a médiumoknak, néha egy jól sikerült tévé­adás, egy jó fellépés a népszerűségi mutató­kat tekintve sokkal többet nyom a latban, mint több­évi munka. Ez komoly tanulság volt számomra. Látszott, hogy ön nagyon felké­szült, meggyőzően, szigorúan té­nyekkel érvelt. Az ilyesmit nem lehet a véletlenre bízni, azt mondják, a tudomány­ban sincsenek véletlenek, mert még a nagy fölfedezések esetén is csak annak segít a véletlen, aki jól felkészült. Azt is nagyon meg kell fontolni, hogy az ember milyen tényeket sorakoztat föl, hiszen azt is mondják, hogy a statisztiká­val mindent be lehet takarni. Ha megkérdezném a férjét, Bauer Győzőt, hogy milyen az élet egy nagyon okos nő mellett, akkor, ön szerint, mit válaszol­na? Mosolyogna. Ilyen szempontból szerencsém van. Nálunk ő az okosabb, ezt egész tudományos munkásságával, eredményeivel bizonyítja. Amikor a három magyar párt kö­zött folyt az egyesülési vita, majd a négypárti, kormánykoalícós al­kudozások idején egyesek azt mondták, a tárgyalásokat há­rom, illetve négy nőre kellett vol­na bízni, mert a nők sokkal na­gyobb realitásérzékről tettek vol­na bizonyságot. Voltak ilyen vélemények. A szak­mában is sok talpra­esett nőt ismertem meg. Egy dolog biz­tos: ahhoz, hogy egy nő eléije azt, amit egy férfi, legalább három­szor annyit kell dol­goznia. Ez jelen van a társadalmi valóságban, rengeteg statisztika is alátámasztja. Ami­kor e tárcához jöttem, rögtön tu­datosítottam, annyi itt a gond, hogy nem négy, nem nyolc év alatt, de egy emberöltő alatt sem lehet mindennel érdemben fog­lalkozni. Van néhány hozzám kö­zel álló terület, amelyeket ki­emelten szeretnék kezelni, pl. a hátrányos helyzetű gyerekek el­látása. A másik kedvenc témám a férfiak és nők közötti egyenlőség kérdése. Amikor a hivatalból hazamegy főzni, mosni, vasalni, úgy érzi, hogy el van nyomva? Egyáltalán nem érzem úgy, ez na­gyon sarkított fogalmazás. Az élethez hozzátartozik a család, a tűzhely éppúgy, mint az íróasz­tal, a számítógép. Talán a szolgál­tatások, a társadalom fejletlensé­gében, az igények szintjében, a gazdasági, a jövedelmi színvo­nalban kell keresni az okokat. Nagy irigységgel emlékszem vissza egy londoni áruházra, ahol egy akkora hűtőpultban, mint ez az iroda, csak torta volt. Ott egy­szerűen más az élet. Ha a csalá­dok nálunk is átállnak a kétkarri- eres pályára, itt is meg kell változ­nia az életnek. Melyik házimunkát utálja a leg­jobban? Azt a házimunkát szeretem, amely mellett mást is lehet csinál­ni, tehát a takarítást szeretem a legkevésbé. A mosogatás mellett lehet rádiót hallgatni, beszélget­ni, de porszívózás és padlósúro­lás közben nem. Az ön új beosztása megváltoztat­ja az idei karácsonyukat? Nem hiszem, az elmúlt években szinte rendszeres volt az, hogy a parlament majdnem karácsonyig ülésezett. Olyan karácsonyra is emlékszem, amikor a kolléganőim vásárol­tak be nekem. Az utób­bi években ez már részben áthárult a lá­nyaimra. Számomra pihentetők azok a va­sárnapok, amikora ka­rácsonyi süteménye­ket készítjük. Nem osztom azt, amit egy politikus asszony nyilatkozatában olvas­tam, hogy a politika teljesen kisa­játítja az embert, hogy más nincs az életben. Én nagyon védem a családot, az otthont. Amikor az ember olyan helyet keres, ahová el lehet menekülni a politikából, akkor az a hely a család. A két lá­nyomban - a fiatalabbik tizenki­lenc, a nagyobbik huszonnégy éves - megvan az a tulajdonság, hogy ráérezzenek, amikor „leme­rülnek az energiáim”. Otthon, Somorján szoktak kará- csonyozni? Igen, ez a legszorosabban vett családi ünnep, aminek azonnal ellent is mondok: szinte már ha­gyomány az is, hogy ha a környe­zetünkben valaki egyedül van, akkor velünk karácsonyozik. Volt már vietnami vendégünk, aki a féljem intézetében dolgozott, volt ukrán vendégünk, aztán az egyedül élő barátnőmet hívtuk meg, idén pedig egy fiatal japán házaspárt várunk karácsonyra. A karácsonyi asztalunk hagyomá­nyos, ehhez ragaszkodunk, ak­kor is, ha egyébként nagyon vál­tozatos a konyhánk. Hogyan jön ki a közvetlen főnö­kével, a miniszterrel? Számomra nagyon érdekes ez az új helyzet, amíg kép­viselő voltam, meg­volt a teljes szabadsá­gom. Egyelőre na­gyon korrekt a kap­csolatunk, többször mondta, hogy mi le­szünk a legjobb csa­pat, hát majd kiderül. Nincs okom panaszra, munkával ellátott bőven, nem unatkozom. Meg kell mondjam, nagyon nehéz úgy kezelni az ál­lamtitkári tisztséget, hogy ez gya­korlatilag politikai funkció, és nem egy főhivatal. A kettő között azért van érezhető konfliktus, mert a hivatalnak az a szokása, az a habitusa, hogy beőrölje az em­bert. Most nem kevés energiába kerül, hogy az ember kívül maradjon a dará­lón, ugyanis a minden­napi problémák, ame­lyeket kezelni kell, a látogatók, panaszo­sok, panaszlevelek és sok egyéb, amivel ta­lálkozom, hatással van rám. Befolyik ide a pártpolitika? Ebben a helyzetben nem beszél­nék pártpolitikáról. Az, hogy megpróbáljunk egy igazságo­sabb szociális támogatási rend­szert létrehozni, igazságosabb kritériumokat teremteni, az, hogy olyan jogi kereteket alkos­sunk, melyek révén például az el­hagyott gyerekek vagy az egész­ségkárosultak megtalálják azo­kat a szociális fogódzókat, ame­lyek lehetővé teszik, hogy telje­sebb életet éljenek, az nem párt- politika, hanem más filozófia kér­dése. Arra is gondoltam, hogy a mi­niszter a DBP, ön pedig az MKP tagja. Ebből egyelőre nem származott semmiféle konfliktus, hiszen a kormányprogramot egyeztet­tük. Nem azt mondom, hogy so­ha nem lesz nézeteltérés közöt­tünk. De ’94-ben is váltig állítot­tam, hogy a baloldal és a jobbol­dal együttműködése azért le­hetséges és szükségszerű, mert ezen a területen kicsi a mozgás­tér, csekélyek a választási lehe­tőségek, igazából elvész a jobb­oldali vagy baloldali jelzőnek a jelentősége. Ebben a minisztériumban voltak személycserék, ön is hozza ma­gával a saját csapatát, mint azt más tárcáknál tapasztaljuk? Még nem voltak, átszervezés előtt állunk. Az egész szerkezetet kell újragondolni, mert a minisz­térium belső struktúrájában sok minden a személyes viszonyok alapján alakult ki, és ez valahol nem etikus. Nálunk szerényeb­bek a lehetőségek, mint másutt, én is készülök arra, hogy hozok ide valakit, de a különböző tiszt­ségek, pl. atanácsadóké, az évvé­géig szerződésekkel kötöttek. In­kább csak kis lépéseket lehet itt tenni. Túl hosszúnak tűnik a miniszté­rium neve: szociális, munka­ügyi és családvédelmi. Igazából melyik az ön területe? Feladatkörömbe a foglalkoztatáspoliti­ka és a szociálpoliti­ka tartozik, ami azonban a miniszté­rium tevékenységé­nek kb. nyolcvan százaléka. És van­nak területek, ame­lyeket ezután kell kiépíteni, például van elképze­lésem egy gyermekvédelmi fő­osztálylétrehozásáról is. A három magyar párt egyesülé­sének napjaiban önt is a lehet­séges elnökjelöltek között em­legették. Igaz az, hogy ön nem akarta vállalni? Őszintén szólva: nem voltam el­ragadtatva az ötlettől, habár vol­tak, akik igyekeztek meggyőzni. Úgy látom, a mi közösségünk eléggé hagyománytisztelő, és egy része nagyon nehezen visel­ne el olyan elnököt, aki nemcsak hogy száznyolcvan centi alatti, de ráadásul nő is. Nem bánom, hogy úgy történt, ahogy történt, és úgy vélem, szerencsés volt az a döntés, hogy Bugár Béla lett az el­nök, ezt a választási eredmények is alátámasztják. Az interjú befejezése rendhagyó­ra sikeredett. Bauer Editet köz­ben otthonról kereste a lánya te­lefonon, akinek elmondta, mit szeretett volna egy újságíró kér­dezni Bauer Győzőtől. A közvet­ve érkezett válasz tudományosan pontos és szűkszavú volt: tudta, hogy kit vesz feleségül. Rengeteg gond gyűlt itt össze. Csak annak segít a vélet- len, aki jól felkészült. Száznyolc- van centi alatt, ráadá­sul nő... Karácsonyi jegyzet Te, aki égbeli Istentől és földi anyától születtél... Dusza István _______________ ... i gazán tudhatnád, hogy ilyentájt éppen a szeretetet nem adják karácsonyi sátrak alatt, fényeskedő áruházak­ban, de hangos szavú cukorka­árusok sem dekázzák staniclikbe. Mi mégis hajiunk arra, hogyha így lenne, s ha rőffel, vékával mérnék, akár sorakoznánk is érte. A sorban állás közben ugyanúgy nem lennénk tekintettel egymásra, mint szokásainkhoz híven mindig. És majdnem kétezer éve mégis azt szeretnéd, hogy mindenkinek jusson belőle. Az sem baj, ha egy kicsit előbb, mint a Te igencsak réginek tet­sző születésnapodon, de az is jó lenne, ha napokkal később is osztogatható lenne mindenfe­lé azoknak, akik ínségét szen­vedik el. Furcsálljuk, nagyon furcsálljuk, hogy mégis Te adod a legtöbbet belőle, és semmit nem vársz cserébe. Lelked, szellemed, létezésed megfoghatatlan tisztaságából kiapadhatatlanul fakad a sze­retet. Pedig jócskán pazaroljuk mindennapjainkban. Legtöbb­ször eszünkbe sem jut a neved, amikor éppen kifogytunk a szeretetből. Olyankor nincs bennünk alázat, nincs ben­nünk mások iránti könyörület. Tévelyegve minduntalan mentségeket keresünk, öniga­zolást, ami újabb önigazolást követel, mígnem azt vesszük észre, hogy a magunk örömére cselekszünk mindent. A ma­gunk mentségére kitaláltuk, hogy születésnapod a szeretet ünnepe, gondolván arra: Te úgyis eljössz közénk, s több lesz belőle lelkűnkben általad. Ez így is van, csak hát legtöbb­ször be sem engedünk, mert nem tudhatjuk, ki az a lassan kétezer éves kisded, akinek örülnünk kellene. Kitaláltunk hát önigazoló dolgokat. Arra a néhány napra beszüntetjük a háborúskodást a világban, megetetjük az éhezőket, felöl­töztetjük a fagyoskodókat, megsimogatjuk az árvákat. Az ajándékozás ünnepének is mondjuk, s titokban a mirhát, tömjént, aranyat hozó három királyok vezérlő csillagát ke­ressük az égen. Muzsikálunk is magunknak meg egymásnak, hátha eljönnek közénk az an­gyalok ébresztgette pásztorok. Születésnapod a család ünne­pének is kineveztetett, pedig csak a családok gondjait sza­porítják az egyre nagyobb eltö­kéltséggel az édesanyák és az édesapák zsebében kotorászó fogyasztás démonai. így sok­szor nem a szükséglet igazsá­ga, hanem a bőség hazugsága szabja meg mindazt, amit adni szeretnénk. Te, aki égbeli Is­tentől és földi anyától szület­tél, Te tudod a legjobban, hogy mindezek ellenére idén is el­jössz, idén is derűs Kisdedként szemlélődsz földi dolgaink kö­zött. Nélküled nincs kará­csony. A baj csak az, hogy mintha már szeretet se nagyon volna a földön karácsony nél­kül. Pedig ez nem a Te hibád, mert mi, emberek herdáljuk el a tőled kapott szeretetet. Leg­többször olyan dolgokra, ame­lyek nem érdemlik meg. Dol­gok ezek, nem emberek. Em­beri hívságok, szenvedélyek. Hányán szeretjük az alkoholt, hányán a kábítószert, hányán a pénzt, a vagyont? Hányán a hatalmat? Pedig a Tőled való szeretet olyan szeretet, amely a másik emberért van, önzet­len, nem vár hálát, és nem kér­kedik. Gyermekeinkben még akkor is megsejthetjük a Tőled való szeretetet, ha nem va­gyunk keresztyének, ha az ál­talad megerősített hit általad bizonyított lényegét - a feltá­madást és az örök életet - nem hisszük is. Karácsony van. Tő­led való és minden évben belő­led fakadó szeretet árad szét közöttünk. Családi asztalok vendége vagy. Utcák koldusai­nak gyámolítója vagy. De mi­lyenek vagyunk mi? Egyálta­lán tudunk-e még kételkedni önmagunkban? Feltesszük-e a kérdéseket önmagunknak ar­ról, vajon cselekedeteinket a szeretet vagy az önzés motivál­ja-e? Ilyenkor, karácsony tájé­kán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom