Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-12-16 / 50-51. szám
4 1998. december 16. Háttér Ez sem iszlám Tálib túlkapások Lehet szidni a sajtót szenzá- cióhajhász túlkapásaiért, de nem lehet elhallgatni: az afganisztáni Korán-tanulók, a tálibok rémséges uralkodásáról szóló hírek igazak - bár nem minden részlet ismert. Nem is lehet, hiszen az újságírókat, a nemzetközi szervezeteket is elüldözték. S mindezt az iszlám tisztaságának és erkölcsének védelmében. A sors iróniája: jelenlegi legnagyobb ellenségük nem az északra szorult belső ellenzék, hanem Irán, amelynek szintén iszlám rezsimje van. Az egyre jobban iszlamizálódó Pakisztánnak is komoly gondokat okoznak egykori védencei, hiszen a tálibok „karrierje” Pakisztánban kezdődött a korábbi, Szovjetunió támogatta rezsimmel szembeni ellenállás idején. Nemcsak katonai kiképzést kaptak a Pakisztánba menekültek közül toborzott fiatalok, hanem eszmeit is. Az ötlet, hogy „Allah katonáit” küldjék harcba, Iránból származott - a végrehajtás pedig túl jól sikerült. Közvetve az USA is ludas, hiszen a katonai kiképzésben aktívan részt vett. Ma már az sem titok, hogy a rettegett terrorista, Oszama bin Laden is a védencek között volt. Ez a múlt, a jelen pedig az, hogy a köny- nyűszerrel fanatizálható fegyveresek lelkesen végrehajtják a papok legvadabb utasításait is. Mivel a Korán tiltja az emberábrázolást, először a mozik estek áldozatul, majd a televízió. Igaz, már évek óta nem működik az afgán tévé, de vehető volt az orosz, iráni vagy pakisztáni adás. Amióta azonban elrendelték az antennák leszerelését, marad a barkácsolás: vájdlingból, lavórból, bicikliláncból bütykölnek elmés szerkezeteket, melyek képet nem, de legalább hangot „vesznek”. Ez is valami, hiszen az egyeden rádió- állomás összes zenei felvételét megsemmisítették, a videokazetták után a hangkazettákat is látványosan tönkretették: a vallási énekeken kívül minden zene bűnösnek nyilváníttatott. A nőket kitiltották a munkahelyekről, a lányokat az iskolákból. Az asszonyokat beparancsolták a házba, utcán csak férfi rokon kíséretében mutatkozhatnak. Csak azok az otthon végezhető munkára kiképző tanfolyamok engedélyezettek, ahol nincs férfi oktató, s ha mégis - a szomszéd helyiségből átkiabálva kell tanítania. A házak földszinti ablakait feketére mázoltatták, nehogy kíváncsi szemek fátyoltalan nőt pillanthassanak meg. November végén lejárt az az idő, amelyet az afgánok a Korán betanulására kaptak - most már a tálibok bárkit megállíthatnak az utcán, és kikérdezhetik. Aki nem fújja a megnevezett részt, verést vagy börtönt kap. A csupasz képű férfiakat is börtönbe zárják, csak azután szabadulnak, ha Allah már megnövesztette a szakállukat. A büntetések nyilvánosak és kegyetlenek: a lenyakazást a sértett családtagja hajthatja végre, az erkölcstelennek ítélt nő megkövezésében való részvétel kötelező, a homoszexuálisokra bulldózerrel falat döntenek. A látványosság helyszínéül a stadionok szolgálnak - legalább nem állnak kihasználatlanul, mert a sport is tilos. A tálibok szerint az a jó és erkölcsös, ha az emberek a mecsetekben töltik a szabad idejüket, a munkán, imádságon és a harcon kívül minden más foglalatosság istenkáromlással ér fel. Kétségtelen, a Korán alázatra inti a nőket, óvja a férfiakat a nő csábító látványától, de nem szól a nők tanulásának tilalmáról, sem hermetikus elzárásukról. A Korán a zenét, a szórakozást sem tiltja. Vagyis annak, amit a tálibok követnek, kevés köze van az iszlámhoz, valójában a nagyon erős és makacsul élő törzsi hagyományokból indul ki. De könnyebb terjeszteni, ha „rákenik” Allahra... (gzs) Afganisztánban már (női) szem sem látható. Archívum A fundamentalista iszlám nem vallás - színtiszta politika, úgy is kell hozzá viszonyulni Allah nem vérszomjas Láncait csörgeti a Hamász híve, aki terrorcselekményekért bebörtönzött társai szabadon bocsátását követeli. A politikai iszlám előszeretettel folyamodik az ilyen hatásvadász eszközökhöz. CTK/AP GörfölZsuzsa _____________ Ma hathir Mohamad malajziai miniszterelnök szerint részben a nyugati sajtót terheli a felelősség azért, hogy az európaiak és az amerikaiak ellenségnek, a kereszténységgel szemben álló erőnek tekintik az iszlámot. Van ebben igazság, hiszen a sajtó kötelességének tartja, hogy olvasóinak szállítsa a mindennapi Az előítéletek szülték a kollektív bűnösség elvét. szenzációt. A televízió még rátesz egy lapáttal: sokkoló képekkel köríti az amúgy is idegborzoló híreket. Lehet kifogásolni a tálalást, de hú, az van! Ez az igazságnak az a része, amelyről a maláj kormányfő - érthető okokból - nem tett említést. A kettő együtt azonban még mindig kevesebb, mint féligazság: Allah több tízmillió jámbor híve között valóban található néhány ezer fanatikus gyilkos, s valóban több tízezren vannak azok, akik ilyenolyan okból készek támogatni őket. De ex cathedra kijelenteni, hogy a muzulmánok fanatikus gyilkosok, ugyanolyan badarság, mint azt állítani, hogy a keresztények vérszomjas emberirtók. Pedig ez utóbbi állításra is találhatnánk akárhány bizonyítékot a történelemben, legyen szó a keresztes háborúkról, Amerika vagy Afrika leigázásáról, a sok évszázados zsidóüldözésről. Minden arabot veszélyes terroristának tekinteni ugyanúgy előítélet, mint lefasisztázni a németeket (olaszokat, spanyolokat), vagy éppen elvakult robbantga- tóknak tartani az íreket. Az ilyen primitív előítéletek szülték a kollektív bűnösség elvét, amely nem is olyan régen még széles körben dívott Európában, és mi, magyarok is kárvallottjai vol- tunk-vagyunk. A tavasszal Kuala Lumpurban tartott, Európa és az iszlám világ viszonyával foglalkozó értekezleten a malajziai kormányfőnek volt egy megszívlelendő javaslata: az európaiaknak ugyanúgy kellene viszonyulniuk a muzulmánokhoz, mint a zsidókhoz, meg kellene tanulniuk elfogadni őket. S reményét fejezte ki, hogy ennek eléréséhez nem lesz szükség egy újabb holocaustra. Elfogadni az ember csak azt tudja, amit megismer, s erre van mód számtalan, hiszen a muzulmánok itt élnek közöttünk. Érdekes, az itt tanuló, az ide házasuló muzulmánokat az emberek simán elfogadják, legyenek bár barnák vagy feketék. Es őszintén felháborodnak, ha a bőrfejűek megtámadják őket. Ugyanakkor készek elhinni, hogy csak az itt élők rendesek, az „ottaniak” pedig agresszívek. Még csak megközelítőleg sem tudjuk, hány muzulmán él Szlovákiában, s a csehországi statisztikák sem tartalmaznak ilyen Senki sem tudja, hány muzulmán él Szlovákiában. adatot. S az sem közismert, hogy Brünnben az idén májusban nyílt egy mecset, az első Csehországban, amelyet a pénteki főima idején 70-80 hívő látogat, még pozsonyiak is. Magyarországon hivatalos egyházként jegyzik az 1988-ban alapított Magyar Iszlám Közösséget, amely már óvoda, iskola nyitását is tervezi. A Magyarországon élő iszlám hívők számát 80 ezerre becsülik, s kb. tíz százalékuk magyar. Ez persze csak „szórvány” a Németországban, Franciaországban, Angliában élő muzulmánok számához viszonyítva, s figyelembe véve, hogy százával vannak iskoláik, mecsetjeik, de még kórházaik is. Bármilyen furcsa, az egykoron a mórok által leigázott, mélyen katolikus Spanyolország a legvendégszeretőbb Európában a muzulmánokkal szemben. Több mint 500 évvel azután, hogy megdőlt az iszlám hatalom az Ibériai-félszigeten, a muszlim vallás újjászületőben van: Allah közel félmillió híve mintegy 200 mecsetben imádkozhat. A spanyolok nem az egykori elnyomásra emlékeznek, hanem arra, hogy a móroknak köszönhetik számtalan kulturális kincsüket, például a granadai Alhambrát vagy a córdobai Nagymecsetet - és legalább négyezer arab eredetű szavukat. Hogy ez a rendkívül gazdag örökség mennyire élő, mennyire szerves része a spanyol kultúrának, bizonyítja: az elmúlt néhány évben mintegy ötezer spanyol tért át a muszlim vallásra - és nem dőlt össze a világ. Aki csak egy kicsit is foglalkozott az iszlámmal, megpróbálta legalább főbb vonalaiban megismerni, az bizonyára egyetért azzal, hogy az iszlám nem vérszomjas, nem barbár, hanem nagyon is kifinomult vallás. Gyökerei - hasonlóan a kereszténységéihez - a legősibb egyistenhívő vallásból, a zsidó vallásból táplálkoznak, s hozzá hasonlóan az iszlám sem kizárólag világnézetet, filozófiát, hanem sajátos életformát is jelent. Az iszlám békés, megértést tanúsító vallás, a befogadás, nem pedig a kitaszítás jellemzi. Egyik legfontosabb tartópillére a jótékonyság, a segítőkészség. A jogos félelmeNemcsak vallás, sajátos életformát is jelent két keltő iszlám fundamentalizmus mindennek az ellenkezője, s reális veszélyként nemcsak a keresztényeket és zsidókat, hanem a muzulmánokat is fenyegeti. A fundamentalizmus ebben az esetben helytelen megnevezés, hiszen ez az áramlat nem a vallás gyökereihez nyúlik vissza, még csak nem is szó szerint értelmezi a Koránt, hanem ellenkezőleg: olyan dolgokat magyaráz bele a szent szövegekbe, amelyek a magukat nagyképűen fundamentalistának nevezők politikai céljait hivatottak leplezni. Helyesebb tehát, ha nem iszlám fundamentalizmusról, hanem politikai iszlámról beszélünk. Célja a fennálló rezsim megdöntése, s az eltorzított vallás által a hatalom megszerzése. Termőtalaja a szegénység, a tudatlanság, a kilátástalanság és a megaláztatás, amelyből bőven kijutott a volt gyarmatoknak és mandátumterületeknek a magukat civilizáltnak tartó keresztények részéről. A politikai iszlám valahol ideológiai kiútkeresés az általános válságból, valahol re- vánskísérlet, valahol próbálkozás az elszakított gyökerek ösz- szecsomózására - vagy mindez együtt. És ez már nem vallás, hanem színtiszta politika. Palesztin fiatalok: az öngyilkos merénylők között egyre több a középiskolai végzettségű munkanélküli Isten nevében gyilkolni nem muzulmán „találmány” Már az ősi, többistenhívő vallások is kivétel nélkül ismerték a háború istenének „intézményét” - ő felelt azért, hogy a főisten és az uralkodó érdekesmód egybeeső vagyon-, terület- és befolyásszerző hadjáratai sikerrel járjanak. A monoteista vallások sem mondtak le a hadak útjának védelmezéséről - az egy igaz istenre ruházták ezt a kényes feladatot is. A zsidók istene még nagyon békés és megértő volt, viszont az a két monoteista világvallás - a keresztény és a muzulmán -, amelynek a zsidó vallással közös gyökerei vannak, már meglehetősen harciasra sikeredett. A gyarmatosított népek a megmondhatói, hogy nemcsak békés misszionáriusok győzködték őket a kereszténység előnyeiről, s maguk a muzulmánok is megtapasztalták a keresztes lovagok kegyetlenkedéseit. Való igaz, hogy a Korán feladatul adja Allah híveinek a vallás terjesztését karddal is, de az a jelenség, amelyet ma iszlám terrorizmusnak nevezünk, nem a Koránból táplálkozik. Akik ma Allah nevében gyilkolnak, azok ugyanazon az úton járnak, mint a spanyol konkvisztádorok. Ők Közép- és Dél-Ame- rika indiánjait gyilkolták egy állítólagos szent ügy érdekében, a palesztin csoportok a zsidókat és az amerikaiakat tekintik a népükre leselkedő veszély hordozóinak, az algériai csoportok - hasonlóan az afganisztáni táli- bokhoz - minden „világit”. Az egyiptomi szélsőségesek is az ország arab-muzulmán jellegét féltik a külföldiektől, s persze felidézik az arab-izraeli háborúk következményeit is. Némüeg leegyszerűsítve: az iszlám terror mintegy mai megtorlása a régi sérelmeknek, az ősi életmód gyarmatosítók általi feldúlásá- nak. Ez azonban csak a külső máz, amely jól rejti a lényeget: a túlnépesedést, a társadalmi, politikai, gazdasági válságokat, melyek kitermelik a gyökérte- len, egzisztencia nélküli tömegeket. Mivel e problémák fokozottan sújtják a fiatalokat, a terrorista csoportok utánpótlása gyakorlatilag kimeríthetetlen. Bizonyítja ezt az a típusrajz is, amelyet a Le Monde francia napilap készített még két éve, az izraeli merényletek elkövetőinek jellemzőit összegezve. Eszerint a „tipikus” palesztin merénylő 18-25 éves, nőtlen, munkanélküli, szegény családból származik. Azóta némileg változott a helyzet, mégpedig veszélyes irányba: az öngyilkos merénylők között egyre több a középiskolai végzettségű munkanélküli, s akadnak már egyetemisták is. Vagyis már a magasabb végzettségű fiatalok sem számítanak biztos jövőre, megélhetésre. Ez a kilátástalanság párosul azokkal a sérelmekkel, amelyek ott élnek szinte minden palesztin családban: az izraeli megszállást már a harmadik nemzedék nyögi. Maradva a palesztinoknál: a menekülttáborok nyomorúságába beleszületett fiatalok a szögesdrótakadályok túloldalán egy virágzó országot láttak, jólétet, kényelmet, szabadságot. Méghozzá azon a földön, amelyet magukénak tudtak, amelyet őseik évszázadokon át műveltek. Ha az ember ilyet lát, gyilkolni tudna - szoktuk mondani. És nem lehet csodálkozni azon, hogy akadtak, akik nem maradtak meg a szavaknál. Las- san-lassan arra is fény derül, hogy a rettegett Hamász térnyerését maga Izrael segítette a nyolcvanas évek elején, mivel az Arafat vezette PFSZ riválisát látta benne, s alkalmazni próbálta az „oszd meg és uralkodj” sokszor bevált elvét. Mert a Hamász sem robbantásokkal kezdte, hanem a tengő-lengő fiatalok maga köré gyűjtésével, kulturális és sportklubok szervezésével, a leggyengébbek megsegítésével. Második lépésként felkeltették érdeklődésüket az iszlám iránt, amelyet a megmaradás útjaként népszerűsítettek. Ezután már logikusan következett a harmadik lépés: az aktív részvétel a „szent háborúban”. (görföl)