Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)

1998-11-25 / 47. szám

b 1998. november 25. % * «c P \ Villanófényben Németh Pál, a nyárasdi kézilabda számtalanszor félreállított, majd később újra visszacsalogatott sikerkovácsa Ha baj volt, mindig bekopogtattak hozzá J. mészáros károly Dél-szlovákiai magyarságunk köztiszteletben álló alakjai közé tartozik. Neve tájainkon évtize­dek óta fogalom. Németh Pál és a nyárasdi kézilabda annyira el- választhatadan egymástól, mint az anya a gyermekétől. A neves sportember egész életét a Csalló­köz vonzásában töltötte. Edző­ként is csak egyszer hagyta el a Duna és a Kis-Duna által körül­határolt szülőföldjét, akkor is ni Önről. Mivel telnek mosta­nában a hétköznapjai? Tavaly Csallóközaranyoson kezdtem az idényt, onnan eljöt­tem, s februártól újra Nyáras- don edzősködtem. Ám az akkori klub, a RIM a POL vezetői még arra sem méltattak, hogy szer­ződést kössenek velem. Később a nyárasdi iskola igazgatója ígért pedagógusi állást, abból sem lett semmi. Ezért nyártól munkanélküli- segélyből élek. A magam módján próbálom eltöl­„Újra élünk, játszunk, készülünk, amire egy szebb jövőt lehet építeni.” kényszerből. A sors furcsa finto­ra, hogy éppen abban az idény­ben jutott együttesével (Par- tizánske) a bajnoki dobogó tete­jére. Soha máskor nem. Ott volt a nyárasdi kézilabda felemelke­désénél, első élvonalbeli bukfen­cénél, sikereiből és balsikereiből egyaránt bőven kivehette a ré­szét, s ma is egyik kulcsfigurája a második vonalban szereplő csal­lóközi csapatnak. Amióta májusban a nyá- rasdiakkal búcsút intett az él­vonalnak, szinte nem is halla­teni a hétköznapjaimat, de kissé nagy luxusnak tartom, hogy így fecsérelem az életemet. Nyáron majdhogynem végnapja­it élte a nyárasdi kézilabda. Mi késztette arra, hogy maradjon, hogy legújabb szerepkörében, klubelnökként is színre lépjen? A hatvanas években meghonosí­tottuk a faluban ezt a sportágat. Negyven év alatt rááldoztam az életem egy szeletét. Nyáron darabokra hullott a szakosztály. Szerencsére akadt néhány igaz, tiszta lelkű sportbarát, akik meg­Nevjegykartya Név: Németh Pál Született: 1939. augusztus 21-én, Bélvatán Családi állapota: nős, gye­rekei Gergely (21), Erika (32) és Ágnes (31), unokái Orsolya, Péter, Éva és Ádám Kedvenc időtöltése: séta a természetben, sport és kulturális rendezvények lá­togatása, növény- és állat- gondozás Legnagyobb öröme: a csa­ládja Legnagyobb csalódása: mindig azok okozták, akik edzői posztjáról menesztet­ték, és akik nem álltak mellé Kedvenc politikusa: Dolník Erzsébet Kedvenc sportolója: régen Kocsis Sándor és Pola- csekné Angyal Piroska, je­lenleg Zinedine Zidane és Kovács István (Kokó) próbálták életre kelteni, s örül­tem, hogy még számítottak a se­gítségemre, függetlenül a beosz­tástól. Tájainkon az élvonalbeli női ké­zilabdát anyagi összeomlás fe­nyegeti. Egyetlen, aranyosi bástyája is pénzhiányban szen­ved. E sportág dél-szlovákiai meghonosítójaként biztosan nem ilyen jelent képzelt el. In­kább gyógyítás, mintsem a fel­virágzás küszöbén állunk. Ha jól tudom, gyerekkorában orvos szeretett volna lenni. Milyen a dél-szlovákiai női kézilabda di­agnózisa 1998-ban? Elszomorít a vidék sportjának szenvedése, minden szakosz­tály, csapat megszűnése. Rossz útra tévedt a sport. Elvesztette igazi küldetését. Jó volna el­hinni, hogy dögkeselyűi már degeszre ették magukat. A di­agnózist nem szükséges felta­lálni. Tőlünk néhány száz kilo­méterre nyugatra utánozható példa kínálkozik. Kérdés, hogy akarjuk-e követni. Egy ideje könyvet ír edzői, sport­ághonosító életművéről. Mikor olvashatjuk el? Mikor kerül pi­acra? Kéziratban már elkészült. To­vábbi sorsa nagyrészt anyagi fe­dezet kérdése. Hogy munkanél­küli-segélyből mikor gyűlik ösz- sze rá a pénz, nem tudom. Tudom, hogy csallóközi lokál- patrióta. Többször csalogat­ták máshova, de inkább ma­radt. Bélvatán született, Du- naszerdahelyen lakik, de nyá­ron Nyárasdon él. Hova valósi­nak tartja magát? Európai gondolkodású, Szlová­kiában élő magyar vagyok. Va­lóban több helyen megfordul­tam, hosszabb-rövidebb időre letelepedtem. Mindenütt mint pedagógus, edző tevékenyked­tem. Úgy érzem, nem keveset adtam tanítványaimnak. En­gem akkor tölt el jó érzés, ami­kor úticélom a szülőfalum, Bélvata. Hiába, ott érzi jól ma­gát az ember, ahol befogadják. Én talán el sem jöttem onnan. Mi foglalkoztatja többet mos­tanában: a gazdag nyárasdi kézilabdamúlt vagy a jelen apró-cseprő dolgai a második vonalban? Ahogy múlnak az évek, úgy érté­kelődik fel a múlt. Akkor az ese­mények sodrásában nem sok idő jutott az ovációkra. A gazdag képanyag, az újságkivágások és jegyzeteim lapozgatása kedvelt időtöltésemhez tartozik. A mos­tani, második vonalbeli szereplé­sünkről nekem más a vélemé­nyem, mint ami a kérdésből ki­cseng. Újra élünk, játszunk, ké­szülünk, amire egy szebb jövőt lehet építeni. Kémia-biológia szakos pedagó­gusként kezdte pályafutását, később azonban a kézilabda kiszorította életéből a pedagó­gusi munkát. Az évtizedek so­rán nem vágyakozott vissza az iskolába, újra tanítani? Érzékeny, mélybe nyilalló kér­dés. Én mindig pedagógusnak tartottam magam, az edzői munka csupán az élet által fel­kínált lehetőség elérésének egyik feltétele volt számomra. Az egyik legszebb hivatást, a kollégákat cseréltem fel a leg­kegyetlenebb foglalkozással, ahol sok „mihasznának” lettem a játékszere. Többször felme­rült bennem a visszatérés gon­dolata, aminek hangot is ad­tam, de az érintetteknél csak az ígéretekig jutottam el. Leg­utóbb éppen a mostani iskola­évben. Hogy onnan mehessek egy esztendő után nyugdíjba, ahol negyven éve elkezdtem. Nem volt számomra hely... Nemegyszer előfordult, hogy edzőként menesztették Nyá- rasdról. Egyszer a Parti- zánskéval bajnok lett, má­sodszor Aranyoson volt rövid ideig. Miért tért vissza min­dig újra és újra a csallóközi faluba, hisz a mai edzői élet nem más, mint egy keringő: egyik klubból a másikba? Mert ahányszor elküldték, a csa­pat minden esetben visszaesett, lecsúszott a táblázaton, és elfo­gyott a pénz. Borzasztóan fél­tem, hogy egyszer tönkreteszik, és vége lesz mindennek. Az el­múlt idényben ez be is követke­zett. Sajnos. Mire vágyik a nyárasdi klubel­nök és edző egy személyben 1998-ban? Hogy családom egészséges le­gyen, tagjainak az iskolában, munkahelyükön sikerük és örö­mük legyen. Ez megelégedéssel és örömmel töltene el engemet is. S mire vágyok a kézilabdával összefüggő szerepeimben? Erről még vagy már nem is gondolkodom. Most legalább­is nem. Futballkaleidoszkop Moszkvában is verekednek a szurkolók Nemcsak a pályán hozott küz­delmet a moszkvai rangadó. A Dinamo-stadionban rendezett meccsen a bajnok Szpartak és a CSZKA találkozott egymás­sal. A szurkolók azonban úgy gondolták, hogy maguk is összemérik az erejüket még a mérkőzés előtt. Valószínűleg meg is beszélték egymással a dolgot, mert pár órával a der­bi előtt a stadiontól kilométe­res távolságra eső, Moszkva északi részén található Szpartak-jégkorong- csamoknál találkoztak. Ott aztán elszabadult a pokol, a zömmel skinhead drukkerek, akik csapatuk színeit viselték magukon, hatalmas vereke­désbe kezdtek. A tömegbunyó nemcsak puszta ököllel, ha­nem bicikliláncokkal, üvegek­kel, fahusángokkal is zajlott, és lövések is eldördültek. Természetesen a rendőrség hamar kivonult a helyszínre, s több tucat verekedőt letartóz­tatott. A sportszerű derbit egyébként a katonák nyer­ték... Jay-Jay Okocha a legdrágább Franciaországban A világbajnok Franciaország legdrágább játékosa a nigéri­ai válogatott Augustine „Jay- Jay” Okocha, akinek a Fenerbahce Istanbulból való átigazolása hihetetlenül nagy pénzbe, 80 millió frankba ke­rül a Paris SG-nek. Ez az összeg csak a török fél­nek adott lelépési pénz; ha hozzászámítjuk a menedzser­nek járó jutalékot és a 25 esz­tendős játékosnak kifizetett frankmilliókat, akkor ez a szám eléri a 100 milliót. Ed­dig a legdrágább külföldi az olasz Ravanelli volt, a Mar­seille 50 millió frankot fize­tett érte a Middlesbrough- nak. Új rekord született a bel­földi tranzakciót illetően is. A világbajnokságot nyert csa­pat tagja, a 25 éves Robert Pires (Metz) 60 millió frank­jába került ugyancsak az Olympique Marseille-nek, amely vezeti is a francia baj­nokságot. Argentína és Brazília exportálja a legtöbb játékost Már hosszú esztendők óta a két említett ország exportálja a világon a legtöbb futballistát, így volt ez az idei idény előtt is. Mielőtt beindult volna pél­dául az argentin pontvadászat, ötvenhárom I. ligás játékos tá­vozott a pampák országából; ebből negyvenhárom „benn­szülött”, három-három para­guayi és uruguayi, két bolíviai és egy chilei. Az utóbbit jól is­merjük az idei világbajnokság­ról: Marcelo Salas, a híres gól­vágó. Ő a római Lazióban kö­tött ki. A távozók többsége a spanyolországi futballparadi- csomot választotta. Arrogáns angol focisták Az utóbbi időben „fertőzéses megbetegedéssel” kell szem­benéznie az angol labdarú­gásnak, mégpedig azoknak a játékosoknak az arrogáns vi­selkedésével, akik érvényes szerződésük ellenére klubot akarnak cserélni. Itt van például Dwight Yorké, aki nem éppen sportszerű módon érte el, hogy az Aston Villából a Manchester Unitedbe távozhasson. „Ha nem enged el az Aston Villa, két esztendeig nyugodtan ki­bírom a truccolást, utána le­jár a szerződésem, és szabad leszek” fenyegetőzött Trini­dad és Tobago válogatott já­tékosa. John Gregory mene­dzser az okosabb enged elv alapján hozzájárult Yorké tá­vozásához: „Minek nekem olyan labdarúgó, aki nem akar játszani...” Yorké tehát a MU vörös mezébe bújhatott, az Aston Villa pedig kapott érte 12,6 millió fontot. Az an­golok azonban meg vannak döbbenve: ha ez így megy to­vább, akkor a szerződések nem érnek többet egy pa­pírcafatnál. (tv) „Nyártól munkanélküli-segélyből élek." Dömötör Ede felvételei

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom