Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-11-25 / 47. szám
1998. november 25. Sport Németh Krisztián, a DAC labdarúgócsapatának védője az ellenfél kapujára is veszélyes Gólgyárosok semlegesítője Portré Királyhelmecről a hoki Extraligába Győri Árpád útjai Csak elvétve hiányzik a csapatból. M. Nagy László felvétele Szabó Zoltán ____________ Né meth Krisztián a DAC II. ligás futballcsapatának kulcsemberei közé tartozik; nincs könnyű feladata, hiszen az ellenfél legveszélyesebb csatárát kell semlegesítenie. Emellett a 23 esztendős hátvéd a gólszerzésben is jeleskedik, az őszi idényben négy alkalommal fejjel talált a hálóba. Szülőfalujában, Dióspatonyban kezdte pályafutását, az iskolacsapatban középpályán és a csatársorban kapott helyet, 12 éves korában a dunaszerdahelyi sport tagozatos osztályba került, ahol Jákli László foglalkozott vele. Később a DAC ifjúsági együttese következett, melynek a szakvezetői Kalmár László és Grajcár Antal voltak. Ekkor már a védelem tengelyében szerepelt, magabiztos játékával hívta fel magára a figyelmet. Sikeresen érettségizett a Dunaszerdahelyi Mezőgazda- sági Középiskolában, majd a Komensky Egyetem Testnevelési Karán folytatta tanulmányait. Tehetségére felfigyeltek az ifjúsági válogatott edzői, több ízben magára ölthette a címeres mezt. „Óriási a különbség az ifjúsági és a felnőttcsapat között, nem mindenkinek sikerül az átállás. Az utazás és egyéb okok miatt a Slovant választottam, egy évet töltöttem a fakóban, fiatal kollektívába kerültem, a második vonal újoncaként kiharcoltuk a bennmaradást. Sobonával, Báliakkal, Kamasszal és Streleccel játszottam együtt. Dusán Galis néhányszor nevezett bajnoki találkozóra, de lehetőséget nem kaptam az élvonalban. Marasztaltak, de igent mondtam Jozef Valovic- nak, a sárga-kékek új mesterének invitálására, s visszatértem a Csallóközbe. Négy esztendőre köteleztem el magam. Az előkészületi mérkőzésekearendre szóhoz jutottam, ám közvetlenül a liNév: Németh Krisztián. Született: 1975. IV. 5-én Dunaszerdahelyen. Testméretei: 186 cm/82 kg. Családi állapota: nőtlen. garajt előtt ínszakadást szenvedtem, és féléves kényszerpihenő következett.” Felépülését követően nehéz volt formába lendülnie, meglátszott a hosszú kihagyás; sokáig a cserepad és a tartalékcsapat között pendlizett. Ekkor jelentkeztek a szenciek, örömmel választotta az ambiciózus gárdát. Hamarosan belelendült, Jozef Adamec visszahívta, de úgy érezte, nem bízik benne eléggé a DAC új szakvezetője. Mivel az egyetemen a záróvizsga és diploma- munka előtt állt, inkább a KOBÁ- nál maradt. „Az I. liga százszázalékos odafigyelést igényel, egész embert kíván. Jól éreztem magam Szencen, de minden futballista vágya, hogy az élvonalban rúgja a labdát. Örültem, hogy tavaly nyáron Ladislav Skorpil edző kijelentette, számít rám. Az Inter elleni nyitómeccsen csereként debütáltam, sajnos, 5:l-re Élvonalbeli mérkőzések száma: 24. Egyesületei: Dióspatony, Slovan B, Szene, DAC. Hobbija: sport, zene, mozi. kikaptunk.” Bártfán már kezdőként lépett pályára, az akkor válogatott formában lévő Piszárt kellett őriznie. Dicséretére válik, hogy a gólerős csatár nem sokat mutatott. Ezután már csak eltiltás miatt hiányzott, többek között Rusnákot, Kozlejt és Luhovyt is sikerült semlegesítenie. „ Már a labda átvételekor közbe kell lépni, mert ha a támadónál van a játékszer, sokkal nehezebb dolgom van. Luhovy izzasztóit meg a legjobban, a rutinos játékos érzi a játék ütemét, tudja, mit kell csinálni.” Míg őt egyre többször dicsérték a szakemberek, a csapat egyre gyakrabban bakizott, és tizenhárom esztendő után kiesett az élvonalból. „Feleslegesen pontokat veszítettünk, a szerencsével is hadilábon álltunk, a bírók is sokszor a kárunkra tévedtek. A zöld gyepen nem tudtuk megvalósítani az edzők elképzeléseit, a taktikai fegyelemmel is bajok voltak. A sorozatos kudarcok hatására egyre idegesebbé vált a légkör, görcsösen futballoztunk. Rendkívül rossz érzés volt elbúcsúzni a Szuperligától.” Nyáron több helyről megkeresték, de elutasította a kérőket. „Kötelességemnek éreztem, hogy segítsek. Az új edzőpáros felrázta a társaságot, nem volt idő a kiesésen morfondírozni, keményen dolgoztunk. Vladimír Rusnák egészen más típusú szakvezető, mint például Skorpil, de nekem sosem volt problémám az edzőkkel. Most lényegesen nagyobb a fegyelem, mint korábban, a vérátömlesztés is jót tett a csapatnak.” Odahaza igazolta az elvárásokat az együttes, csak a sereghajtó varannóiak raboltak pontot, viszont idegenben többször akadozott a gépezet. „Sokat gyakoroljuk a felállt védelem elleni játékot, a szélről belőtt labdákat és a távoli lövéseket sulykoljuk. Vendégként általában jól kezdünk, ám ha az első félórában nem találunk a hálóba, egyre idegesebbek leszünk. A dévényiekkel vívott rangadón ha valamelyest bátrabbak vagyunk, nyerhettünk volna. Egyébként erőnlétileg alaposan fel vagyunk készítve, ezt bizonyítja, hogy a trencséniek elleni kupameccsen tíz emberrel a hajrában vívtuk ki a továbbjutást.” Németh Krisztián nemcsak a védekezésben, hanem a gólszerzésben is jeleskedik. „Mivel boldogulok a légtérben a szabadrúgásoknál és a szögleteknél előremegyek segítem. Gogh Árpi labdáinak szemük van, hajói helyezkedem, nem probléma a hálóba találnom. A Slovan B elleni fejesemre gondolok a legszívesebben, az utolsó percben szereztem meg a győztes gólt.” Hogy mit kell tudnia egy emberfogónak? „Gyorsan felmérni a helyzetet, határozottnak lenni, a légtérben és zöld gyepen is párharcokat nyerni. Utána hosszú, pontos labdákkal indítani.” Terveiről így beszél: „Az első számú célom, hogy a DAC színeiben ismét a Szuperligában szerepeljek. Óriási bűnnek tartanám, ha nem sikerülne feljutnunk. Szinte minden tekintetben javulnom kell, ki szeretném hozni magamból a maximumot; hogy ez mire lesz elég, az majd elválik” A szlovák futballban jelenleg uralkodó helyzetről így vélekedik az edzői oklevéllel rendelkező védő: „Már évek óta hullámvölgyben van az ország labdarúgása, ezt a válogatott és a kupacsapatok eredményei bizonyítják. Egy biztos, az átszervezés nem oldja meg a problémákat, ez még sok fejtörést okoz majd az illetékeseknek... Az I. liga százszázalékos odafigyelést igényel. Névjegykártya Bűnnek tartanám, ha nem sikerülne feljutnunk. Zsigárdi László ________ So kan felkapják a fejüket, amikor a turócszentmártoni jégkorongcsapat összeállításában rábukkannak Győri Árpád nevére. Vajon hogyan kerülhetett egy magyar nevű hokis éppen a Martin együttesébe? Többek között erről (is) beszélgettem a 29 éves sportolóval... Hol is kezdődött pályafutásod? Királyhelmecen születtem, de csakhamar Kassára költöztünk, majd Csehországban éltem; sajnos, már nem tudokmagyarul... Teljesen véletlenül lettem jégkoron- gozó. A Hernád-parti városban jártam alapiskolába, s egy nap fiatalokat toboroztak a helyi hokiklubba. Jelentkeztem, és megtetszett a sportág. A kassai felnőttegyüttesben azonban nem sokat játszottál? Ez így igaz! Valahogy hadilábon álltam a szerencsével, csupán öt I. ligás meccsen léptem jégre. Aztán elvittek katonának a messzi Táborba, s itt meg is nősültem. Maradni akartam, mert a cseh városkában jól éreztem magam, no meg a játék is ment; a kassaiak viszont hazarendeltek. Nem egyeztünk meg, így féléves kényszer- szünet következett. Hosszas huzavona után Poprádra kerültem vendégjátékosnak, majd szerencsére közös nevezőre jutottunk, és - nagy örömömre - visszakerültem T áborba. Nem sokáig voltam itt, mivel leigazolt a Ceské Budéjovice. Hat éven át hokiztam a dél-csehországi város élvonalbeli együttesében... Vajon miért küldtek el a nyáron? Már az év elejétől igen feszült a helyzet az egyesületben. Az edzők és a klubvezetők alapvető dolgokban képtelenek megegyezni. Az edzők nem akartak elengedni, végül az igazgatótanács úgy döntött, mennem kell. Rettenetesen megviselt ez a felettébb furcsa döntés. Elárulnád, hogyan kerültél Turócszentmártonba? Megtudták, hogy szabadlistára kerültem, s azonnal cselekedtek. Nem volt más választásom, az első ajánlatot el kellett fogadnom. Hat év után kerültem vissza Szlovákiába. Melyik bajnokság a színvonalasabb? A cseh Extraliga jóval nívó- sabb, az alsóházban tanyázó csapatok bármikor megleckéztethetik a favoritokat. Hogy megy a játék a Martin gárdájában? Gyorsan akklimatizálódtam, az első 18 fordulóban 17 gólt ütöttem, s úgy hiszem, nem okoztam csalódást. Be szeretnénk jutni a playoffba, aztán majd meglátjuk. Meddig maradsz Turócszentmártonban? Véndégjátékosként jöttem, áprilisig szól a megállapodás; aztán külföldön (de nem Csehországban) szeretném folytatni, remélem, elenged a Ceské Budéjovice. Ha jól tudom, már korongoz- tál címeres mezben... Akármilyen furcsán hangzik is: meghívtak a cseh ligaválogatottba. A szlovák edzők egyelőre még nem figyellek fel rám! Somogyi Tibor felvétele Továbbpasszoljuk Új csarnokok az oroszországi hoki-vb-re Nagy terveket szövögetnek a Szentpétervárott és Jaroszlavlban sorra kerülő 2000-es jégkorong-világbajnokság rendezői. Mindkét helyszínen új csarnokot, edzőpályát akarnak építeni. A két város közötti távolság 900 kilométer. „Este felülnek a vonatra, és reggelre célba érnek” - mondta Alekszandr Jesztrohin, a szervezőbizottság elnöke. A szentpétervári csarnok hasonló lesz a helsinki Harwall Areena létesítményhez, amely a stockholmi Globennel Európa legmodernebb hokicsarnoka. Az oroszok úgy gondolják, hogy a régi stadionok renoválása és az újak építése mintegy 100 millió dollárt emészt fel. A kormány és a két város állja a költségeket. Félszemű a vakok között? Az AIK Stockholm labdarúgó- csapata tizedik bajnoki címét szerezte: az utolsó fordulóban legyőzte az Örgryte együttesét, és így megelőzte a Helsinborgot. A stockholmiak egyik meghatározó futballistája a magyar származású Anders Limpar játékmester volt, aki vénségére visszatért angliai „körútjáról”. Svédországban nincsenek elragadtatva az AIK bajnoki címétől: 26 meccsen mindössze 25 gólt lőtt, a legkevesebbet a mezőnyben, s ez negatív rekord és minden bizonnyal világunikum. Kétszáznegyvennégy „milliomos” az NHL-ben Az észak-amerikai profi jégkorongligában jól megfizetik még a középszerű játékosokat is. Idei évi fizetésük átlagban 42 millió szlovák koronának felel meg, ami havonta 3,3 milliót tesz ki. A szupersztárok ennek sokszorosát vágják zsebre. Ebben az idényben Szergej Fjodorov markát üti a legtöbb pénz, 14 millió dollárt kap a Detroittól. Fjodorov fizetése (nagyobb, mint a legszegényebb klub, a Nashville Predtors évi költségvetése) kuriózumnak számít. Az orosz hokis jövedelme ugyanis nem egyévi keresete, mivel már a következő szezonra esedékes dollármilliókat is megkapta, így a legjobban fizetett menők az NHL-ben évi 8,5-8,5 millióval Paul Kariya és Eric Lindros. Utánuk rögtön Dominik Hasek (Buffalo) következik 8 millióval, Jaromír Jágr (Pittsburgh) fizetése hárommal kevesebb, de jövőre a dupláját kapja. A takarékossági intézkedések ellenére a tavalyi 1,1 milliós évi átlagkereset 1,2 millió dollárra nőtt; az NHL 244 olyan játékost számlál, akiknek fizetése meghaladja az egymilliót. Dallasban tizenheten vannak... Philippoussis a nők bálványa A teniszezők nemcsak játékosok, hanem természetesen férfiak is, a nők érdeklődésének tárgyai. Akiért napjainkban a legtöbb nő rajong: Mark Philippoussis. A fekete hajú ausztrál nemcsak a női szurkolóknak rokonszenves, hanem kolléganőinek is. Az exvilágelső Martina Hingis korábban sokat flörtölt vele, mostanra azonban lecserélte egy másik szépfiúval, a spanyol Julian Alonsóval. Akik még szimpatikusak a nőknek: az ausztrál Rafter, az angol Henman, a német Haas vagy az amerikai Washington. És a gyengébb nem képviselői sorolják az okokat, hogy miért kedvelik az említetteket. Hogy miért nem tartanak érdekesnek más menőket? íme: Sampras állítólag gyakran ölti ki a nyelvét, és úgy néz ki, mint egy majom, a chilei Rios olyan benyomást kelt, mintha állandóan fájna a foga, Korda túlságosan sovány, és Agassi a lányok és az asszonyok szerint már túl kövér és kopasz. Kucera és Kafelnyikov állítólag túlságosan szimpla típusok, Krajicek haragos, Chang pedig nyamvadt... (t. v.)