Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-07-01 / 26. szám
4 1998. július 1. Háttér Hová juttatta a Slavkovská miniszter asszony vezette tárca a szlovákiai magyar iskolákat? Oktatásügyünk négyéves mélyrepülése Szlovákiai magyar pedagógussors 1998. A kétnyelvű bizonyítványok kiállításáért mozgóbérelvonással büntetett Agócs Béla lányaival utcai zenélésre kényszerült. Somogyi Tibor felvétele Szigeti László, PARLAMENTI KÉPVISELŐ Az 1997/98-as tanév utolsó órájáról is kicsöngettek, vége az iskolaévnek, itt a vakáció. Sokan közülünk kételyek közt vágnak neki a két hónapos szünidőnek, a pihenés, a szabadságolás, az igazi uborkaszezon időszakának. Félelmeink indokoltak, hiszen Damoklész kardjaként függ a fejünk felett a készülő közoktatási törvény- módosítás elfogadásának veszélye. Arról a törvényről van szó, amely végleg megszüntetheti anyanyelvű oktatásunkat. Ez a veszély tulajdonképpen csak a jéghegy csúcsa a jobb időket is megélt honi oktatásügyünk problémái közül. AII. világháború utáni időszak egyetlen szakasza sem nevezhető ideálisnak a szlovákiai oktatásügy szempontjából, de az utolsó négyéves ciklus romboló hatása talán csak a hontalanság éveiéhez mérhető. A hazai magyar oktatás tudatos, politikailag irányított leépítésének voltunk és vagyunk a tanúi a jelenlegi kormányzati ciklusban, amelynek eredményeként - ha csak az 1994-es állapotokat vesszük alapul - óriási visszalépések és igazságtalanságok, sőt alkotmánysértések történtek. Honi magyarságunkat gyakran vádolja a hatalom azzal, hogy állandóan növeljük követeléseinket, és ezzel feszültséget, nemzetiségi konfliktusokat idézünk elő az ország déli területein. Megítélésem szerint - s ezzel talán sokan egyetértenek - pontosan a fordítottjáról van szó. Sajnos, az utóbbi négy évben energiánk legnagyobb része a védekezésre, a vészhelyzetek elkerülésére összpontosul, s pozitív irányban lépni csak elvétve sikerült. Az utóbbi négy évben szinte két hónaponként történik olyasmi, ami az oktatás terén felborzolja a kedélyeket, s ami minden alkalommal az előző állapothoz képest jelentős visszalépésnek tekinthető. A teljesség igénye nélkül szeretném összefoglalni a magyar oktatásügyünket ért négyéves sérelmeket, s úgy gondolom, utána feltehetjük a jogos kérdést, vajon a szlovákiai magyarság-e az a fél, amely az oktatás terén állandóan fokozza követeléseit, vagy csupán arról van szó, hogy a hatalom „szalámipolitikája” következményeként permanens harcot vív szerzett jogaink megtartásáért. Azt hiszem, egyértelművé válik, ki az, aki szítja és fokozza a feszültséget. A 94-es parlamenti választások után az SZNP kormányba kerülésével és az oktatási tárca megszerzésével világossá vált, hogy mire is számíthatunk az oktatásügyben az elkövetkező négyéves időszakban. A kormányprogram szerves részévé vált az alternatív oktatás bevezetése, s a program sugallta a nemzetiségi oktatás leépítésének gondolatát. Nem is kellett sokáig vámunk, mert ’95 tavaszán beindult az alternatív oktatás bevezetését szorgalmazó hadjárat. Az események júniusban tetőztek, amikor is konkrét lépésekre került sor a minisztérium és a tanügyi hivatalok részéről. Okulva az SZMPSZ első országos találkozóján Rozsnyón elhangzottakból és az ellenállás csökkentése, valamint az engedetlen igazgatók betörése és eltávolítása végett a hatalom módosította az oktatás állami igazgatásáról és az iskolai önigazgatásról szóló 542/1990- es törvényt, amely az iskolaigazgatók kinevezését és visszahívását az addigi gyakorlattól eltérően a járási és kerületi elöljárók jogkörébe utalta. Ez az 1995. április 6-án elfogadott törvénymódosítás indította el az igazgatóleváltások lavináját, amelynek ez idáig majd 20 iskola- igazgatónk esett áldozatául. Mindezek ellenére a szlovákiai magyarság határozott, elutasító magatartásának köszönhetően a hatalom részére fiaskóval végződött az alternatív oktatás bevezetésére tett kísérlet. Sajnos azonban, ahogy a későbbiekből kiderül, Slavkovská erről a szándékáról a mai napig nem mondott le. A következő övön aluli ütés a ’95 novemberében elfogadott és 1996. január 1-jével hatályba lépett nyelvtörvény volt. A törvény megszüntette a pedagógiai dokumentáció kétnyelvű vezetését, és több mint 70 év után betiltotta a kétnyelvű bizonyítványok használatát. 1996 júniusában a magyar tannyelvű iskolák több mint egy- harmadában a nyelvtörvény elleni tiltakozásunk jeléül tanulóink kétnyelvű bizonyítványt kaptak, illetve az egynyelvűt nem vették át. Mint később kiderült, több igazgatónk leváltásának ez az esemény volt az oka. Eközben a kormány és az oktatási minisztérium sorra fogadta el határozatait, amelyek lényege a nemzetiségi oktatásban bizonyos tantárgyak tanítási nyelvének megváltoztatására és bizonyos tantárgyakat oktató pedagógusok nemzetiségének a meghatározására irányultak. Nemcok államtitkár körlevelében egyenesen azt javasolta, hogy a magyar tannyelvű iskolákban bizonyos tantárgyakat csakis szlovák nemzetiségű pedagógusok oktathassanak. A minisztérium rendeletet hozott, amelynek értelmében az eddigi gyakorlattól eltérően a magyar alapiskolából magyar középiskolába jelentkező tanulóknak nem kell magyar nyelvből és irodalomból felvételizniük, ellenben a szlovák nyelv és irodalom mindenütt kötelező felvételi tantárggyá vált. Rendeletben módosította, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően a nemzetiségi oktatásban dolgozó pedagógusok és iskolavezetők számára nem szükséges az oktatási nyelv ismerete. Gyakorlatilag magyarul nem tudó pedagógus taníthat magyar iskolában (mondjuk, biológiát), és ugyanígy lehet az iskola igazgatója is. Úgy látszik, a diákokkal és a szülőkkel kialakított kapcsolat és kommunikációs rendszer nem fontos. A kilencéves alapiskola-típusra való hároméves átállás iskola- hálózatunknak óriási, pótolhatatlan károkat okozott. Sok középiskolánkban indokolaüanul és aránytalanul csökkentették az osztályok számát. Ennek elsősorban a tanulóifjúság látja kárát. Ezeket az osztályokat nagyon nehéz lesz a későbbiekben visszaállítani, s ez is az amúgy is áldatlan helyzetben lévő középiskoláinkat sújtja. A hatalom a felsőoktatás terén sem „feledkezett meg” rólunk. Míg mi magyar egyetemről, magyar pedagógus- és lelkészképzésről álmodoztunk, azalatt megnyirbálták a nyitrai egyetem eddigi jogköreit, s új statútum elfogadásával korlátozták a magyar nyelvű pedagógusképzést. Az új felsőoktatási törvény jóváhagyásával városi egyetemeink alól húzták ki a talajt. Utaltam már arra, hogy Slavkovskáék nem mondtak le az ún. alternatív oktatás bevezetéséről, és 1997 májusában új közoktatási törvénytervezettel „lepték meg” honi magyarjainkat, amely törvényerőre emelte volna a földrajz, a történelem és a testnevelés államnyelven történő oktatását. Ösz- szefogásunknak és derekas kiállásunknak, valamint a több mint 70 ezer tiltakozó levélnek köszönhetően sikerült újra elhárítanunk a ránk leselkedő veszélyt; a törvényből nem lett semmi. Tavaly decemberben a közoktatási törvény újabb módosítására került sor, amelynek értelmében iskoláink jogalanyisága egy ideig elodázható. A most véget ért tanévre az igazgatóleváltások voltak a jellemzőek, hogy csak Popély Gyulát, Kovács Pétert, Novák Ferencet és Varga Lajost említsem. Napjaink legégetőbb magyar vonatkozású oktatáspolitikai problémája pedig az SZNP harmadik nekifutása az alternatív oktatás bevezetésére, amelyet a közoktatási törvény újabb módosításával szeretne legalizálni. Valamennyi eddigi tervezet közül a jelenlegi a legveszélyesebb, mert három lépcsőben számolná fel alkotmány adta jogunkat, az anyanyelvű oktatáshoz való jogot. Átlagos vagy átlagon felüli-e a szlovákiai magyarság helyzete és ennek keretében oktatási rendszerünk? Öt-hat évvel ezelőtt talán még elfogadhatónak tűnt az, hogy kiegyensúlyozott, korrekt körülmények és feltételek közt gyakorolhattuk alkotmányos jogainkat. Jelenleg a helyzet azonban merőben más, és óriási hanyatlás tapasztalható. Szlovákiában a lakosság több mint 14%-a nem a többségi nemzethez tartozó állampolgár. Átlagos vagy átlagon fe- lüli-e a nemzetiségekhez tartozók részaránya? Mivel más országokhoz viszonyítva átlagon felüli a nemzetiségek részaránya, azért a probléma kezelésének is átlagon felülinek kellene lennie, s joggal várjuk el, mi, szlovákiai magyarok, hogy több európai országhoz hasonlóan a nemzetiségi kérdést és ezen belül a nemzetiségi oktatás ügyét a hatalom nagyvonalúan és elsősorban az itt élő nemzetiségek teljes megelégedésére kezelje. Kicsöngettek, vége a tanévnek. Csöngessünk mi is: mindnyájan, 1989. november 17-e szellemében rázzuk meg jelképesen kulcscsomóinkat. Mert valaminek véget kell érnie, valakiknek lejárt az idejük. Jobb sorsra érdemes a szlovákiai magyar oktatás, és bízom benne, hogy a szeptember végi fontos választások ehhez majd kellő reményt adnak. Kudarccal végződött az alternatív oktatás bevezetését célzó kísérlet. Most van soron az SZNP harmadik nekifutása. Csaknem kéthavonta születnek döntések, amelyek visszalépést jelentenek. Csehországi választások Változást, de nem túl radikálisát! KokesJános, Prága Ismét feladta a leckét a hatalmasoknak a cseh választópolgár. Ajúnius 19-én és 20-án lezajlott idő előtti képviselőházi választásokon kinyilvánította, hogy változást akar. Egyben azt is jelezte: azért nem nagyon radikálisát, inkább csak azt, hogy az illetékesek, a politikai pártok és vezetőik tegyék sürgősen rendbe a dolgokat. Azt, amit elrontottak, vagy elmulasztottak megtenni, s az önző pártérdekek helyett főleg a társadalom, az ország dolgaival törődjenek, mert hiszen problémából, gondból van éppen elég. A Milos Zeman által vezetett Cseh Szociáldemokrata Párt tehát megnyerte az idő előtti választásokat; de győzelme, akárcsak Václav Klaus PDP-jéé 1996-ban, pirruszi győzelem. Többségi támogatást élvező, stabü kormányt egymaga nem képes alakítani, s a koalíciós kabinetet is nagyon nehéz lesz összehozni, ha a felek nem tanúsítanak megfelelő és felettébb szükséges kompromisz- szumkészséget.A szociáldemokratáknak és a velük rokonszenvező Josef Lux vezette kereszténydemokratáknak ugyanis egy harmadik partnerre is szükségük van, hogy többségük legyen a képviselőházban. Ezt a támogatást csak két párt adhatja meg: a Szabadság Unió vagy a kommunisták. Az utóbbiak Luxék számára teljesen elfogadhatatlanok, marad tehát a Szabadság Unió. Jan Rumi egyelőre határozottan kizárja a koah'ciót, de a tárgyalást nem utasította el. A kommunista párt, amely megerősítette pozícióit, jelezte: hajlandó az együttműködésre. Vele azonban egyelőre senki sem kíván tárgyaim. Klaus pártja a vártnál jóval nagyobb támogatást kapott, sőt az az érdekes helyzet állt elő, hogy a volt jobbközép koalíciónak, ha ismét összeállna, mérsékelt többsége lenne. A választási sikeren felbuzdult Klaus szorgalmazza is ezt az elképzelést, s nem titkolja: ismét szívesen állna a kormány élére. A régi-új koalíció a személyi ellentétek miatt nemigen lehetne működőképes. A volt koalíció ugyanis éppen Klaus politikai stílusa miatt került válságba, majd volt kénytelen távozni az ország éléről E koalíció felújítása ezért egyebek között erkölcsi kérdés is. Nyilvánvaló azonban, hogy Klaus megerősödve került ki a voksolásból, bár régi pozíciójának visszaszerzése egyelőre eléggé kétséges. S nem szolgálja ezt az alig titkolt hatalomvágya sem. A legnagyobb meglepetés az, hogy Miroslav Sládek szélsőséges republikánus pártjától a lakosság megvonta támogatását, és Sládekék nem kerültek be a képviselőházba. Cseh politikai körök ezt rendkívül pozitívan értékelték, s általános a vélemény, hogy ez használni fog a parlamentnek, és az egész országnak is. A választások legfontosabb üzenete a pártok és politikusok felé tehát az, hogy meg kell egyezniük. A többé- kevésbé patthelyzetben, amikor a baloldal és a jobboldal erői nagyjából kiegyenlítettek, ismét megnövekszik Havel államfő szerepe. Prágában nemcsak bonyolult, nehéz, hanem várhatóan el is húzódó koalíciós tárgyalásokra számítanak. A mihamarabbi megegyezésre azonban szüksége van az országnak. Ha most nem egyeznek meg, nem lesz más kiút: s újra az urnákhoz hívják az embereket... Zeman, a győztes CTK-felvétel
