Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-10-14 / 41. szám
port 1998. október 14. 9 gének megfelelően választ sze- Lést, csak egy-egy feltűnő ruharab árulja el a szakmabelit. Per- j nem a nagyközönség, azaz m az újságolvasók számára! A hetvenes évek végétől kialakultak a műfaj alapszabályai: minél több színnel, minél ravaszabb stílusban tekerni a betűket, hogy nehéz legyen kiolvasni. A feliratok az egyszerű halandónak nem sokat mondanak, mivel többnyire becenevek, művésznevek, csoportok neve díszítik a falakat. A graffitis így teszi le a névjegyét a város utcáin. Bizonyos értelemben a népművészethez hasonlít a dolog, nemcsak az önkifejezés spontán vágya miatt, hanem azért is, mert a gyakorlott firkászok átadják ismereteiket az újaknak, amolyan „apáról fiúra” módon. M P nek, a nagyváros sajátos lórjának. Dömötör Ede felvételei Manapság már nálunk is igyekeznek minél nehezebben megközelíthető helyekre festeni, ezzel is ámulatba ejtve a konkurens bandákat és persze az egyszerű járókelőket. Nem ritka a hidakon, kőfalak tetején vagy forgalmas buszmegállókban díszelgő rajz. Ezek többnyire agyondíszített művésznevek, úgynevezett „tag”-ek, ábrákkal ritkán találkozunk veszélyes helyeken. Annak idején New Yorkban egy Seen becenevű firkász úgy lett híres, hogy a Brooklyn Bridge tetején hagyta ott a kézjegyét. Külön graffitielhárító csoporttól nálunk egyelőre nem kell tartani, de az utóbbi években a hazai rendőrség is egyre éberebb, izmos pénzbüntetések repkednek: 1000-től 10 ezer koronáig terjedhet a helyszíni bírság. A filctollal készült rajzok könnyen lemoshatok, a komolyabb festékeket viszont szinte lehetetlen úgy eltüntetni, hogy át ne kelljen festeni az egész épületet.
