Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-07-01 / 26. szám
12 1998. július 1. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató se, Howard Bracket (Kevin Kline) vidéki irodalomtanár. A diákok kedvenc „tanerője” éppen esküvőjére készülődik, miközben a városka lakóit a közelgő Oscar-ceremónia tartja izgalomban. Ajelöltek között van ugyanis Cameron (Matt Dillon), Bracket egykori tanítványa, az újdonsült filmsztár. A sorsdöntő estén mindenki a tévé előtt várja az eredményt. Cameron megkapja az aranyszobrot, és a szokásos köszönetnyilvánítás során megemlíti Bracketet, homoszexuális (!) tanárát. Ily módon ország-világ értesül a kisváros pedagógusának állítólagos hajlamairól. A dolog leginkább magát Bracketet lepi meg. Es elindul a lavina: megjelenik Peter Malloy, a szenzációéhes tévériporter (Tom Selleck), az iskolaigazgató dilemma elé kerül, megtarthat-e egy meleg tanárt, a diákok elfordulnak az addig szeretett Brackettől. Emily, a menyasszony (az Oscar-díjra jelölt Joan Cusack alakítja) nem tudja, mit higgyen, ám a sokéves jegyesség után most már ragaszkodik az esküvőhöz. És Bracket idős szülei is szeretnék nyélbe ütni a frigyet. Howard mindenesetre kénytelen elgondolkozni többek között azon, normálisnak mondható-e, hogy viszonya menyasszonyával mindeddig plátói érzelmekre korlátozódott... Kevin Kline hihetetlen azonosulással játssza a nemi sze- repazonossági zavarba került kisembert, aki a látszat megőrzéséért elhazudná, magába fojtaná ösztönét. Telitalálat az Oscar-ceremónia groteszk jelenete - igazi sztárok sta- dsztálásával. A boldogító nem A habkönnyű vígjáték főhőHeti hír Hunter távozott Kilépett a Melrose Place-ből Hunter Tylo. Amikor ugyanis kiderült róla, hogy babát vár, a sorozatgyártói azonnal felmondtak neki, szerződésszegéssel vádolva. Egyéb sem kellett a színésznőnek: azonnal beperelte a céget. Tavaly decemberben a Santa Monica-i bíróság helyt adott panaszának, és négymillió dolláros kártérítésre kötelezte a sorozat gyártóit. Hunter Ty- lonnak két fiú mellett van már egy tizenhét éves lánya is. Ez év januárjában megszülte : második kislányát, akiről máris azt állítják: legalább olyan szép és bátor lesz, mint csinos édesanyja. Marton Éva nagy kirándulása. Nemcsak az operaszínpadokra figyel. Minden érdekel a világból Most éppen Márai-korszakomat élem... Réfi Zsuzsanna ___________ Ma ximalista. Magával és másokkal szemben is. Marton Éva számára nincs hakni, kevésbé fontos feladat. Mindent a lehető legmagasabb színvonalon akar produkálni, mert csak így érdemes. Legyen szó akár komoly-, akár könnyűzenéről. Világhírű operaénekesnőnket ugyanis nyáron szokatlan szerepkörben, egy klipben is lát- hatja-hallhatja a közönség. Az Európa című dalt adja elő duettben Varga Miklóssal. Ez a népszerű, most új köntösbe öltöztetett sláger az atlétikai Európa-bajnokság hivatalos dala. Marton Éva ugyanis a kihívásokat, az új, izgalmas feladatokat is szereti. Könnyen szánta rá magát a könnyűzenére? Át kellett gondolnom alaposan, mert bár operettet gyakran énekeltem már, s most, tavasz- szal készül Kölnben az első Ha csak a hagyományra építkezünk, az megöl bennünket. operettlemezem, a könnyűzenében az Európával debütáltam. Amikor Koltay Gábortól, a programsorozat rendezőjétől megkaptam a felkérést, első dolgom volt meghallgatni a dalt, megnézni a kottáját. Ezután azonban igent mondtam, mert tetszett a muzsika, s valóban szeretem kipróbálni magam új műfajokban is. Ön híres arról, hogy számos operaénekessel ellentétben nem feltétlen híve a hagyományos színreviteleknek, szívesen vállalkozik modern produkciókra is. Ha csak a hagyományra építkezünk, az megöl bennünket. Egy lépéssel mindig előrébb és előrébb kell mennünk. Új formákra, új mondanivalókra az operának mindig szüksége volt, van és lesz. Már hatéves, kis fogatlan copfosként, amikor először zongoráztam el Bartók Mikrokozmoszát az izzadtság- szagú tornateremben, fogékony voltam a körülöttem lévő dolgokra, rengeteg minden érdekelt. A mai napig tágra nyitott szemmel tudok rácsodálkozni a világra, ezért aztán élvezem az új kísérleteket. Magam is igyekszem folyamatosan bővíteni a repertoáromat. Most kezdtem el dalesteket adni, amit azért élvezek, mert különleges intenzitásúak, egy-egy drámát, történetet mesélnek el néhány percben. Ilyen megrázó, különleges élmény számomra Janácek Jenufája, amelyben Kostelnická szerepét alakítom. Az opera premierje Hamburgban volt, a Staats- operben és cseh nyelven adtuk elő. Nyomasztó lehet esténként ennek az asszonynak a bőrébe bújni, hiszen feszültségektől, emberi drámáktól terhes a darab. Kostelnická végül a patakba fojtja nevelt lánya kisfiát, s ezért a darab végén letartóztatják. Roppant izgalmas figura. Kemény asszony, aki egyébként igyekszik az egész falunak jaKanyó Béla felvétele vasasszonyként, bábaként segíteni, de sajátos elvei vannak az életről, s ezekhez tartja magát. Nagyon nehéz végigjátszani, hiszen az ember estéről estére átéli az egész tragédiáját, de hatalmas kihívás is, hiszen a szavak mögött jelen kell lenniük az izzó érzelmeknek. Persze azért néha még álmomban is tragikus hősnőkkel hadakozom, valahogy fel kell dolgoznom magamban azt a rengeteg nyomorúságot, amit az operaszerzők kitaláltak nekünk. 2002-ig tele a naptára, a világ legnagyobb operaszínpadain szerepel. Többször választották New Yorkban az év énekesnőjévé, megkapta Milánóban az Ezüst Rózsát, a repertoárján kilencvennél több női főszerepet találni. Vágyik ilyenkor az ember még valamire? Szeretnék még néhány dolgot, de nem mindenáron és nem is idealizálva. Ha az ember feljut a csúcsra, ahonnan már nehéz továbbmenni, nem marad más, mint hogy megpróbálom tartani a nívót, azt a mércét, amelyet magamnak felállítottam. S ha az ember ilyen maximalista, minden pillanata a zenéről szól? A muzsikának rendelek alá mindent, de időnként töltődnöm is kell, s engem más művészeti ágak is érdekelnek. Szívesen ülök be egy jó színházi előadásra, nézek meg egy érdekes tárlatot. Kikapcsolódást jelentenek nekem a könyvek is, most éppen Márai-korszakomat élem, élvezem a nyelvet, a gyönyörű kifejezéseket. S ha van egy kis pihenőm, némi szünet, akkor remekül érzem magam attól is, ha monte-carlói otthonunkban magyar specialitásokat főzök barátainknak, ha a férjemmel sétálunk a tengerparton, ha úszhatom, vagy ha jut időnk egy teniszpartira. Ennyire jelen van mindennapjaiban a sport? Annak idején magam is röp- labdáztam, válogatott szinten, s az edzettségre szüksége van az énekesnek, hiszen egy-egy Wagner- vagy Richard Strauss- darabot állóképességgel is kell bírni. Egyébként most több alkalommal is stadionban lépek fel, igaz, énekesként. Bécsben, a Prater Stadionban július 5- én az Opera Univerzum elnevezésű, háromnapos ünnepHa az ember feljut a csúcsra, onnan már nehéz továbbmenni. De a nívót szüntelenül tartani kell. ségsorozaton szerepelek, ahol olyan művészeknek tapsolhat a közönség, mint Edita Gruberova, Alfredo Krause vagy a fiatal, népszerű tenorista, Jósé Cura. Majd a drezdai Stadion gála következik, ahol Agnes Baltsa is a partnereim között lesz. Utána jön a Budapesti stadionbeli fellépés, hiszen augusztusban ott adjuk elő az Európát Varga Miklóssal, az Eb nyitógáláján. Bemutatókra nem telik, de a fesztivál ebben az évben sem lesz szegényesebb, mint korábban. Világszínházi csemegék várják az érdeklődőket Avignonban Bogácsi Erzsébet Ha azt mondják: Avignon, a színházbarátoknak elsőként a nagy hírű fesztivál jut az eszükbe. És Jean Vilar, aki 1974-ben megalapította. Vagy Gérard Philipe, akit a pápai palota díszudvarában láthatott a hajdani közönség Óidként vagy Homburg hercegeként. Mintegy fél évszázad alatt sokat változott a szemle, szinte az egész várost elfoglalta. Megannyi kápolna, templom, kolostor, iskola, kert ad otthont a találkozónak, amelynek most Bemard Faivre d’Árcier a művészeti igazgatója. A történelmi hangzású név tulajdonosával arról beszélgettem, milyen a népszínházi hivatást öröklő avi- gnoni fesztivál napjainkban. Hajdan egyetlen társulat, a nevezetes TNP lépett fel, ez persze megváltozott - nyilatkozta az igazgató. - S annak is jó ideje, hogy nemcsak francia színházak lépnek fel. Már évek óta a program lényegében három részből áll. Egyrészt francia előadások láthatók, másrészt viszont szerte Európából hívunk meg produkciókat, művészeket. Az idén az angol Declan Donnelan Cid-rendezése látható. A litván Eimuntas Nekrosius hozza el Hamletjét. Az olasz Romeo Castellucci társulata Julius Caesar-előadással vendégszerepei. Két orosz produkció is lesz, Henrietta Jankovszkaja rendezte Osztrovszkij Viharját, Valerij Fokin pedig a Tatjána Rjepinát, Csehov, Labiche és Dumas művei nyomán. Ezek világszínházi csemegék. Sokat utazom én is, több munkatársam is, hogy a legérdekesebb produkciókat hívjuk meg. Hogy melyik a program harmadik vonulata? Az idén Ázsiát, azon belül is Tajvant és Japánt mutatják be. Volt már India, jövőre pedig Latin-Amerika lesz a műsorban. Évről évre kiválasztják a világnak egyik távoli tájékát, hogy a francia néző kíváncsiságát felébresszék olyan idegen kultúrák iránt, amelyek nemcsak földrajzi értelemben esnek messzire tőlünk. Ez afféle közönségpedagógia. Az emberek ilyenkor vakáción vannak, nyitottabbak, hajlamosabbak a kalandokra, új felfedezésekre. És csakugyan elfogadják azokat a játékokat is, amelyek távol állnak az Európában hagyományos szószínháztól, más kulturális gyökerekből táplálkoznak, amilyen a pekingi opera, a távol-keleti árny- és bábjáték. A közönséggel nincs gond, ilyenkor Avignonban egy tűt alig lehet leejteni. Ez meglátszik a jegybevételen is. Igaz, a fesztivál is törekszik arra, hogy az árak megfizethetők legyenek. Három éve nem emelték a helyárakat. Anyagi gondok persze arrafelé is vannak.- A saját bevételünk, vagyis az, ami jegyeladásból, illetve a szponzoroktól származik, mintegy negyven százalékát teszi ki annak az összegnek, amelyből gazdálkodhatunk folytatta az igazgató. - De ami a szponzorálást illeti, az Franciaországban nemigen megy. Avignon gazdasági szerkezetével bajok vannak, a vállalatok válságba kerültek. S egyébként is az a tendencia, hogy a szponzorok inkább támogatják a sportot, mint a művészeteket. Ha mégis a kultúrára szánnak pénzt, akkor inkább a nemzeti örökségre, a történelmi emlékekre fordítják, nem a kortárs művészetekre. Nem így volt azelőtt, de már négy-öt éve ez a jellemző. Bármennyire számottevő a saját bevétel, mégiscsak nagyrészt a szubvencióból élünk. A város nincs jó helyzetben, némileg csökkent is a részesedése a szubvencióból, amit kiegyenlített az állami támogatás növekedése annak köszönhetően, hogy nemzeti intézményként kezelik a fesztivált. Hat-hét éve nagyjából ugyanannyi támogatást kapunk. De ez, sajnos, ahhoz már nem elegendő, hogy producerként is felléphessünk, vagy legalább másokkal közösen finanszírozhassunk bemutatókat. Azért néhány francia előadás létrejöttét támogatjuk, hogy premierek is legyenek Avignonban.
