Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-07-01 / 26. szám
Kultúra 1998. július 1. 13 Makk Károly legújabb filmje Dosztojevszkij világhírű regénye alapján A játékos ember pechje Polina a Játékos ölelésében Markovics Ferenc felvétele Tamás Amaryllis _________ Ne gyvennégy évvel ezelőtt a ma már kultuszfílmnek számító Liliomfi csintalan derűjével Cannes-ban is belopta magát a nézők és a fesztiválzsűri szívébe Makk Károly. Karrierje a nagy európai filmrendezők, Fellini, Visconti, Resnais, Wajda pályájával egy időben ívelt felfelé. Azon kevés alkotók egyike, akiket a publikum és a szakma is elismer. A hatvanas, hetvenes években milliók váltottak mozijegyet egy-egy filmjére, a szőkébb szakma pedig San Francis- cótól Karlovy Varyig ünnepelte a magyar film „aranykorában”. Az 1970-ben bemutatott Szerelem nemcsak Cannes-ban tarolt, de éltették Chicagóban, Várnában is. Következő rendezését, a Macskajátékot 1975- ben Oscar-díjra jelölték. A Makk-filmek varázsát - különösen a legutóbbiét, A játékosét „A közönségre gyakran hivatkozunk, de valójában kevéssé törődünk vele.” azok őszintesége adja, a rendezői, operatőri, színészi mívesség, a póztalan sokszólamúság. Egyszóval: játékosságuk. Makk - akinek édesapja mozigépész volt, s aki művészettörténetet, filozófiát, esztétikát tanult Budapesten és Debrecenben, mielőtt filmrendező szakos hallgató lett - nem szereti a túlzott esz- tétizálást, a körmönfont magyarázatokat, ha filmről és közönségről esik szó: „Egy filmet befűz a mozigépész, és levetíti - mondja. - Aztán a nézők vagy tapsolnak, vagy fütyülnek. A közönségre gyakran hivatkozunk, de valójában kevéssé törődünk vele.” Makk szeret jó irodalmi alapanyagból dolgozni. Déry Tibor, Örkény István, Sarkadi Imre után most Dosztojevszkij a forrás. Az emberi kapcsolatok érdeklik. „Engem mindig is jobban izgatott az emberi természetrajz, mint a dramaturgia vagy a különféle esztétikai elméletek. A filmnek önmagáért kell helytállnia - nem az önelemzésekben és önkommentárokban” - vallja rokonszenves egyszerűséggel. „Szükségem van az emberi léptékű alaphelyzetekre. A Macskajátéknál is - akár a Szerelem esetében - a vállalkozás lehetetlensége izgatott. Az, hogy lényegében nincs igazi filmszüzsé: csak két ember arca van, egy csomó levél és egy sor megfilmesítésre alkal- madan jelenet.” A Macskajátékban is együtt munkál a képzelet, az emlékezet. Ósdi, megsárgult fényképek, egy kalap lebbenő szalagja, makacsul visszatérő enteriőrrészletek nyomulnak az elmúlt életből a jelen idő valóságába. A Szkalla lányok levelekkel őrzik egymást az életnek. Legújabb filmjében, A játékosban Anna - Dosztojevszkij későbbi felesége - ismét egy olyan hagyományosan értékőrző figura, aki hiheteüen kitartással, erejével kimozdítja az írót a magánéleti és alkotói mélypontról. Áldozatot hozni a másikért - nem mondható manapság divatos attitűdnek. „Én azt gondolom, hogy ez alapvető emberi attitűd. Lehet, hogy ódivatú vagyok, de úgy hiszem, hogy vannak még rejtett értékek. Mióta az amerikai film irtózatos agresszióval átállt az erőszakra, a technikai hatásra, a lenyűgözésre, a vüág úgy látszik, ki van éhezve az ember- szabású dolgokra. És lesz egy kör, amelyik élvezni fogja ezt a filmet-videón, otthon-, egyetemisták, mozibolondok.” A játékos valódi eseményeken alapul. 1866-ban Dosztojevszkij fillérekért elkötelezte magát kiadójánál, hogy ha november 1- jéig nem adná át új regénye kéziratát, szerzői jogai a kiadó tulajdonába kerülnek. Az író A játékost 28 nap alatt mondta tollba Sznyitkinának, a barátai által küldött gyorsírónőnek (aki később a felesége lett). A film, a történet kerete a zseniális, megfáradt, középkorú Dosztojevszkij és Anna, a huszonéves diáklány egyre bonyolultabb emberi és alkotótársi érdekszövetsége, Férfi és Nő egymásrautaltságának szövetsége. Makk elismerő szeretettel emlékezik A játékos társalkotóira. ,A Dosztojevszkijt játszó Michael Gambont Greenaway A szakács, atolvaj... című filmjéből ismerhetik, az egyik legnagyobb angol színpadi színészként tartják számon. A nagymamát alakító, osztrák származású Luise Rainer briliáns személyiség, filmtörténeti legenda. Max Reinhardt fedezte fel, 1934-ben szerződtették Hollywoodba. Kétszeres Oscar-díjas, aki fél évszázada nem vállalt szerepet. Londonban él, félje angol könyvkiadó” - mondj a a rendező. A filmet Magyarországon forgatták, Keszthelyen, Sopronban és a budapesti New York-palotában angol, francia, holland, magyar „Lehet, hogy ódivatú vagyok, de úgy hiszem, hogy vannak még rejtett értékek.” pénzből. Japán, Új-Zéland, Ausztrália, Kanada, Dél-Amerika máris megvásárolta. Dosztojevszkij utolsó elbeszélésében leírt szépséges álma - miszerint ha az emberek akarnák, „egyetlen óra alatt, egy csapásra rendbe jön minden” - utópia. Makk ennél jóval realistább, józanabb, filmjeiben nyoma sincs hurráoptimizmusnak. Ó csak vezényel - játékosan és komolyan -, és azt mondja: „Fogjátok meg egymás kezét!” Heti kultúra Könyvespolc Öllős Edit Négydimenziós pókháló „nyakamra tekeredik néhány gondolatnyi pókháló ugye erre mondják majd hogy szándékosan véletlen öngyilkosság?” Lét és nemlét határán, pókhálófonálon. Tér, idő mozdul, pörög. Amikor maga a lét a tét, megtart-e a négydimenziós pókháló? Miként válik lánccsörgéssé a mozdulat? Túlélnek-e bennünket érzelmeink? Csupa kérdés, csupa csontighatoló vallomás. Versírás. Verssírás. Öllős Edit 1975-ben született Dunaszerdahelyen. Az ottani magyar tannyelvű gimnáziumban érettségizett. Két év után balesete miatt megszakította tanulmányait a brünni Masaryk Égyetem Öllős Edit Négydimenziós pókháló bölcsészkarán. Szerepelt a Pegazus-nemzedék Angyalzsugor című antológiájában. Most megjelent kötetében többoldalas és néhány soros verseket egyformán találunk. Öllős Edit ugyanis a japán négysorosok tömörségével és feszességével igyekszik továbbítani mindazt az érzést, hangulatot, amelyet a lelke mélyén hordoz, illetve naponta megél. ____________Fotókiállítás___________ A magyar szabadságharc képei Losonc szívében Losoncon, a Magyar Kulturális Központban a magyar forradalom és szabadság- harc százötvenedik évfordulója alkalmából fotókiállítást láthatnak az érdeklődők a budapesti Hadtörténeti Múzeum anyagából. „Magyarország a XIX. század első felére képessé vált felzárkózni a fejlett Európához. Az 1848-as tavasz meghozta a lehetőséget, hogy az Európán végigsöprő forradalmakhoz kapcsolódva a magyar liberalizmus vezetésével a nemzet átalakítsa társadalmi és gazdasági rendjét, és a felzárkózás üteme felgyorsuljon. Megalakulhatott az első önálló, népképviseleti alapon újonnan választott ország- gyűlésnek felelős magyar kormány. Lázas törvényhozói munka számolta fel a feudalizmus maradványait, megkezdődött a modern Magyarország megteremtése” - írja Kedves Gyula történész, a kiállítás anyagának összeállítója. Regény M it mondhattam neki? Előttem állt, és rám nézett, és én az övé voltam egészen, tetőtől talpig, mihelyt reám nézett... Negyed órával később már a hadapróddal és Zinaidával versenyt szaladgáltunk: nem sírtam, hanem nevettem, bár dagadt szemhéjaim alól hullott a könny a nevetéstől: nyakkendőm helyett Zinaida szalagja volt a nyakamra kötve, s felkiáltottam örömömben, ha sikerült elkapnom a derekát. Mindent tehetett velem, amit akart. Nagy zavarba estem volna, ha valaki arra biztat, hogy mondjam el részletesen, mi történt velem egy hét alatt, szerencsétlen éjjeli kirándulásom után. Különös, lázas időszak volt, káossze- rű, melyben a legellentétesebb érzések, gondolatok, gyanakvások, remények és szenvedélyek kavarogtak förgetegesen; féltem magamba nézni, ha ugyan tud egy tizenhat éves fiú magába nézni, féltem magamnak bármiről is számot adni; siettem élni a napot, hogy jöjjön az este; de éjjel aludtam... gyermeki könnyelműség segített ebben. Nem akartam tudni, szeretnek-e, s nem akartam bevallani magamnak, hogy nem szeretnek; apámat kerültem, de Zinaidát nem tudtam kerülni... Ha társaságban voltam, tűz égetett... de minek tudjam, miféle tűz volt az, amelyben égElső szerelem Turgenyev 22. rész tem és olvadoztam, mikor olyan boldog olvadozás és égés volt ez. Átengedtem magam minden benyomásomnak, s ravasz játékot űztem önmagámmal, elfordultam emlékeimtől, s behunytam a szemem az előtt, amit előre éreztem... Ez a gyötrelem úgysem tarthatott volna sokáig... egy mennykőcsapás egyszerre mindennek véget vetett, s engem új kerékvágásba zökkentett. Mikor egyszer hosszabb sétából jöttem meg ebédre, csodálkozással értesültem róla, hogy egyedül ebédelek, apám elutazott, anyám gyengélkedik, nem kívánja az ételt, s bezárkózott a hálószobájában. Az inasok arckifejezéséből kitalálhattam, hogy valami egészen rendkívüli történt... Kérdezgetni nem mertem őket, de volt egy barátom, Filipp, a fiatal büféinas, szenvedélyes verskedvelő és gitárjátékos - hozzá fordultam. Megtudtam tőle, hogy apám és anyám között borzasztó jelenet játszódott le (a cselédszobában is mindent lehetett haliam az utolsó szóig; sok volt, amit franciául mondtak, de Masa szobalány öt évig egy Párizsból jött varrónőnél szolgált, és mindent megértett; anyám apámnak szemére lob- bantotta hűtlenségét, ismeretségét a szomszéd hercegkisasz- szonnyal, apám eleinte mentege- tődzött, aztán fellobbant, s ő is valami kemény szót mondott anyámnak, „talán az évei számáról”, mire anyám sírva fakadt; anyám meg egy váltóról tett említést, melyet állítólag apám az öreg hercegnének adott, s nagyon rossz véleményt mondott róla, de a kisasszony lányáról is, s akkor apám megfenyegette.- S az egész baj - folytatta Filipp- egy névtelen levéltől ered, de hogy azt ki írta - nem lehet tudni; mert különben nem lett volna ok arra, hogy ezek a dolgok kipattanjanak.- Hát volt valami? - kérdeztem szorongva, s a kezem és lábam közben kihűlt, s a mellem legbel- sejében valami remegést éreztem. Filipp sokatmondóan hunyorított.-Volt. Az ilyesmit nem lehet eltitkolni; lehetett az édesapja ebben a dologban bármüyen óvatos - de hát kocsit például csak kell bérelni, vagy ez, vagy az... emberek nélkül nem megy az efféle. Elküldtem Filippet - s levetettem magam az ágyra. Nem zokogtam, nem engedtem át magam a kétségbeesésnek; nem kérdeztem magamtól, mikor és hogyan történhetett ez; nem csodálkoztam, hogy miért nem találtam ki eddig, miért nem régen - még csak nem is nehezteltem apámra... Az, amit megtudtam, meghaladta az erőmet: ez a váratlan felfedezés szétzúzott egészen... Mindennek vége lett. Minden virágomat egyszerre tépték ki, ott feküdtek körülöttem szétszórva és eltaposva. A nyám másnap kijelentette, hogy beköltözik a városba. Reggel apám bement hozzá a hálószobába, s négyszemközt sokáig együtt maradt vele. Senki sem hallotta, mit mondott neki, de anyám már nem sírt; megnyugodott, és enni kért, de nem mutatkozott, és nem változtatott az elhatározásán. Emlékszem, egész nap kószáltam, de nem mentem a kertbe, s egyszer sem néztem a szárnyépület felé, este azonban csodálatos jelenetnek voltam tanúja: apám Malevszkij grófot karonfogva kivezette a termen át az előszobába, s egy inas jelenlétében hidegen így szólt hozzá:- Pár nappal ezelőtt nagyméltóságodnak ajtót mutattak egy házban, én azonban most nem bocsátkozom itt semmiféle magyarázkodásba, de van szerencsém kijelenteni, hogy ha még egyszer idejön hozzám, kihajítom az ablakon. Nekem a maga kezeírása nem tetszik. A gróf meghajolt, összeszorította a fogait, összehúzta magát és elpárolgott. Elkezdődtek az előkészületek a városba, az Arbatra költözésre, ahol házunk volt. Valószínűleg apámnak sem volt már kedve vidéken maradni, de úgy látszik, sikerült rávennie anyámat, hogy ne csináljon az esetből nagyobb dolgot; minden csendben ment, sietség nélkül, sőt anyám üdvözletét küldte a hercegnének, és sajnálkozását fejezte ki, hogy gyengélkedése miatt elutazása előtt már nem találkozhat vele. Kóboroltam, mint a bolond, s csak egyet kívántam: hogy az egésznek mielőbb vége szakadjon. Egy gondolat sehogy sem akart kimenni a fejemből: Hogy tudta egy fiatal lány - s méghozzá hercegkisasszony- elszánni magát ilyen lépésre, mikor tudta, hogy apám nem független ember, s mikor megvolt a lehetősége, hogy férjhez menjen, még ha például Belovzorovhoz is? Miben reménykedett? (folytaljuk)