Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-02-18 / 7. szám
Vasárnap ■TTvSilgml JL Szlovákiai magyar családi magazin 1998. február 18. • 31. évfolyam 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1998. február 21-től február 27-ig Melléklet Tizenhat oldalas információs magazin. Benne: Érsekújvári képeslap és sok-sok plusz... Riport Ők a szívükkel látnak. Helyzetkép a vakok és gyengén látók pozsonyi iskolájából. A Don-kanyar után jöhet a Dunakanyar, avagy Lök a magyar... Kövesdi Károly Ne tessék semmi vulgárisra gondolni. A fenti mondat egy, a naganói téli olimpiára induló magyar sportolótól ered, akinek a hamuban sült pogácsájánál csak az optimizmusa volt nagyobb. A négyesbob négyes fogata ugyanis bob nélkül indult el világverni. Mint már any- nyi éve. Versenyezni. Olyanokkal, akiknek bobjuk is van, meg bobpályájuk is. Meg bobcipőjük. Nem tudom persze, lehetne-e a Mecsekben, a Mátrában, esetleg a budai hegyekben bobpályát építeni, vagy akadna- e megszállott mecénás, aki hajlandó lenne ezt a pingpongütőnél drágább sportszert megvenni a fiúknak. Azt sem tudom, érdemes-e erőltetni azt, aminek nincsenek hagyományai. Mást ne mondjak: Brazíliának és Görögországnak sincs szenzációs hokicsapata. Azt sem tudom, ér- demes-e efölött rágódni, mikor a fiúk lelkesedése maradéktalan volt. Mert ha már nincs technika, legalább jól meglökik azt a fránya szekeret, amit valaki kölcsönad. Megmutatják, hogyan lök a magyar. Nem tudom, ki hogy van vele, de úgy tűnik, szép nagy magyar elszánásoknak nem vagyunk híján mostanában. A magyar közszolgálati televízió például lassan egy falusi kolbász- és szalonnafüstölőre hasonlít a vízerőmű körüli legújabb elszá- nások hevétől. Ha például Mátyás király lennék, aki nem vagyok, és letekintve a visegrádi palotámból a Dunakanyarra, előre látván kései maradékaim vergődését, lehet, hogy nagy el- szánással odarittyentenék egy gátat. Hogy később ne legyen min meditálni. S nem lenne Dunakanyar, csak egy görbület egy nagy folyón. Azért meg nem kár. Sőt mindjárt többet is A Horn-kormány kampányol, s még azt is felkínálja, amire nem kötelezték. építenék: például Budán, Bara- cson, Baján, Belgrádban és Brailában egyet-egyet (hogy csak a b betűseket soroljam). S ha már a bősi tizenhét méteres tengert ringat a csallóközi ember feje fölött, a lejjebb fekvők huszonötöt, majd negyvenet és így tovább. Határ a csillagos ég. Mátyás királynak persze sejtelme sem lehetett arról, hogy kései maradékai vízből akarnak majd hegyeket összehordani, egy gigantikus monstrancia- ként magasba emelni egy folyamot. A magyar kormányt pedig mintha mindez nem érdekelné. A kampányoló szocialista kormány ígérget a polgárok feje fölött. Felüllicitálja önmagát és a hágai bíróság döntését, szemérmesen elhallgatja, hogy a szlovák fél hajlandó lemondani a kártérítésről. Ehelyett dollár- milliárdokat röpködtet a levegőben, s homályos keretet emleget, amit majd ismét gumibugyiként lehet kezelni. Úgymond el lehet majd térni tőle. Meg kell alapozni az újabb csapdát, amelybe bele lehet sétálni. De hogy miért nem a szakértőké most sem (amikor már szinte késő) a döntő szó, hanem a politikai „szakértőké”, azt nehéz felfogni ép ésszel. Azon csak ámul- ni lehet. Végül is, volt már Mohácsunk, Don-kanyarunk, legyen Dunakanyarunk is. Sőt az Alföldet is ki lehet bágerozni, abba a marha nagy lyukba meg beledóze- rolni az esztergomi bazilikát Esztergomostul. Hogy messze van? Csak vagonok kérdése. Mindent lehet, csak akarni kell. Esetleg Székesfehérvár is felpakolható. Elszánás dolga. Aki meg tegnap Balaton-szakértő volt, holnap nyugodtan lehet szürkemarha- vagy Omnipur- szakértő. Csak olyan szakértő legyen, aki a kormány nevében szakért. A többi megy, mint a karikacsapás. Csak meg kell lökni, akár a kölcsönkért bobot. Vezércikk Farsangi epekedés Miklósi Péter _______________ Ho sszú az idei farsang, így a kötelező vígság heteiben nemcsak a tánc meg a flört, hanem az ábrándozás is bocsánatos bűnnek számít... Például arról, hogy kellene ide egy jótündér! Egyjóravaló, pár(t)atlan teremtmény; egy jólelkű, a varázslás minden csínját-bínját a kisujjában tudó szerzet, aki végre nem babrál ki velünk, aki nem akar átvágni bennünket a palánkon ostoba csodavárásokkal, aki nem ültet fel bennünket, kijátszva jóhiszeműségünket, aki nem dumál lyukat a hasunkba, akinek nem dőlünk be, hogyjó- pofáskodva kikosarazzon, kifosszon, kisemmizzen bennünket. Az sem ártana, ha mindentudó varázspálcája is lenne a mi tündérünknek. Olyan, amellyel hókuszpókuszok helyett végre csodákat művelni is lehet; s csak annyit kell a körkörös és körmönfont mozdulatokhoz szelíden duruzsolni a régi bevált recept szerint: csiribí-csiribá. S akkor egyszeriben minden jóra, jobbra fordul. Igenis, kellene végre egyjótündér itt, az Üveghegyen is túl, aki kiütné a nyeregből a mindenható HZDS-t (és szlovák-magyar csatlóspártjait), aki helyrepofozná az igazságot ebben a Tündérországon kívüli Szlovákiában. Aki addig suhintgatná a csodapálcáját, míg egy csapásra rendbe nem tenné, amit esztendők leforgása alatt korántsem jóakaratú emberek el- baltáztak a mi, azaz a köznép érdekeire hivatkozva. Kellene ide egyjótündér, aki rendet teremtene ebben a hetedhét országban, visszaadván az emberek méltóságérzetét s elűzve a lakosság zömének rosszkedvét; aki a társadalmi igazságtétel mezét magára öltve - miközben kiköszörülné az egyszerű halandók igazságérzetén sorozatosan esett csorbákat - megdorgálná azokat, akik a Eupták-Meciar-Slota trojka „pünkösdi királyságának” hosszúra nyúlt éveiben jócskán tettek rossz fát a tűzre. Nos, ha szűkében vagyunk is mostanság a jótündéreknek, szembetűnő, hogy nagymellű, nagy lábon élő és hatalomittas boszorkányokból azért bőséggel akad. Ők azok, akik törvénysértések árán is ragaszkodnak boszorkányos furfanggaí megszerzett kiváltságaikhoz. Tudom, akinél a seprű, annál a hatalom. De vajon mire lehet a mélynemzeti eszmék jegyében lefoglalt seprűket hasznosítani? A józan többségnek ugyanis szemet szúr, hogy nem áll jól mindenki kezében a seprű, ráadásul szépecskén akad, aki bánni sem tud vele. A közakaratnak, a közhangulatnak megfelelően tanácsos volna mielőbb nagytakarítást tartani; mert különben sosem érünk a higgadt rendcsinálás végére. S akkor majd igazat kell adni azoknak, akik arra figyelmeztetnek: ha elmarad az őszi nagy- takarítás, meggátolhatatlanul folytatódik a személyi kultusz és az állampárti diktatúra visz- szaállításának időszaka, illetve az azt kiszolgáló törleszke- dők kora. Úgy, mint 1994 novemberétől napjainkig; 1989 ősze előtt pedig évtizedeken át. Nem csoda hát, ha lépten- nyomon azt hallom, hogy az emberekben egyre erősebb a gyanú: Szlovákiában nem rendszerváltás történt, hanem csak a hatalmi elit cserélődött ki. Ezért fontos, hogy az idén esedékes választások mindegyikén a demokratikus erők kerekedjenek felül, hiszen csak a hatalmi visszaéléseket lehetővé tevő rossz törvények kiseprűzésével lehet végre visszaadni az embereknek a demokráciába vetett hitét. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha ki-ki a saját környezetében tapasztalja: valóban végbement a rendszerváltás, befellegzett a nagyratörő helyi kiskirályoknak, elszámoltatják a régi-új seprősöket. Az elrontott évekre egyetlen jótündér sem tud gyógyírt adni. így hát marad a civil kurázsi. Az enyém, a tied, mindannyiunké! A készülődő iraki háború árnyékában, sporttal a békéért cm-feivétei
