Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-06-17 / 24. szám
Vasárnap .,:r; wss^—^sm \ Szlovákiai magyar családi magazin Sport Másodszor a trónon. Rendhagyó idénymérleg az FC Kosice 3 dolgairól. Riport A Párkányi Kereskedelmi Magánakadémia az IES rendszerébe Q kíván tartozni. ö 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1998. június 20-ától 26-áig Nem a szlovákiai magyarok provokálják a politika aberráltjait Hóhérok, bohócok Barak László _______________ Ot t tartunk, hogy egy jobb sorsra érdemes tanár úr utcai zenéléssel kénytelen pótolni azt a keresetkiesést, amellyel megkurtította fizetését egy állami akárki. A tanár urat Agócs Bélának hívják, öt gyermeke van, a civil kurázsijáról nem beszélve. Őszintén szólva, immár fél éve tartó makacs igazságkeresését szemlélve, jó ideig csupán meg-megmosolyogtam őt, gondolván, lám csak!, életre kelt Mátyusföldön Don Quijote. Csakhogy világos: holmi képzelt szélmalmok helyett Don Agócs nagyon is valóságos, hús-vér, a hatalomtól, gyűlölettől megitta- sult, beképzelt léhűtőkkel hadakozik. Minden ott kezdődött, hogy osztályfőnökként félévkor kétnyelvű bizonyítványt merészelt adni az általa oktatott csemetéknek. Amire föl rögtön megvonták tőle a végzettségének megfelelő fizetéskiegészítést. Megfejelték ezt egy írásbeli megrovással, igazgatónője, kollégáinak egy része meg értetlenül szemléli, hogy mit művel, s hogy nem tetszik neki a rendszer... Ott tartunk, hogy Búcson és Bátorkeszin leváltották az iskola- igazgatót, ami sem több, sem kevesebb, mint mocskos kézzel be- letenyerelni a mit sem sejtő szülők- akik egyébként egytől egyig fegyelmezett adófizető polgárai ennek a mostoha honnak - leikébe. Mert, mondjuk, Búcson Varga Lajos igazgató úrral, Eudovít Vargával, vagy ha úgy tetszik, Varga Öcsivel tisztára meg voltak elégedve. Aminek következménye, hogy a búcsiak nem kívánnak alkudozni afelől, kit tesznek helyette a búcsi magyar iskola élére. Azaz hajlanak mégis némi alternatívák felé. Nevezetesen, hogy vagy Varga Lajos, vagy Varga Eudovít, vagy Varga Öcsi lesz az igazgatójuk. így megy ez Búcson, ahol nem is egészen mel„A legnagyobb csapás, ami egy népet érhet, ha egyoldalú irányítással az ítélőképességét tönkreteszik.” lesleg, Bulcsú vezér lovasszobra vigyázza a falut... Ezt kéne megértenie Macho járási elöljárónak, aki az események eddigi állását tekintve, legalább olyan messze van a normális, emberi magatartástól, mint Jeruzsálemtől. (Macho Jeruzsálemtől, érted!?) Ott tartunk, hogy megint kimentek a magyarok az utcára. Don Agóccsal, a búcsiakkal meg a bátorkesziekkel együtt. Énekeltek, szónokoltak és hallgattak az utcán. Pedig más dolguk is volna. Mivel azonban nem szeretik, ha a csizma az asztalra kerül, megkérdezik, hogy kerül a csizma az asztalra. Még akkor is megkérdezik, ha nyilvánvalóan azért került oda, hogy meg kelljen kérdezniük... Ami tehát van, nem egy alkuhelyzet. Egyértelmű, hogy nem a szlovákiai magyarok provokálják a politika aberráltjait, nem ők diktálják a terrort és a buta önkényt, hiszen Meciarékkal, Slotáékkal, Slavkovskáékkal ellentétben nem rendelkeznek kommandósokkal, spiclikkel, szerencsétlen rendőrökkel, katonasággal és izomagyú gengszterekkel. Igazságuk tudatában még mindig nyugodtak, mert nem kell hazudozniuk a világnak. Nem kívánnak fölényben lenni, nem lesznek hóhérrá vagy bohóccá, mert Weöres Sándorral szólva, tudják: ,.Amelyik nemzet fölényben akar lenni más nemzetek fölött: hóhérrá vagy bohóccá válik. Nemzetük életét elmocsarasítják, kik nemzetük valódi vagy vélt erényeit hangoztatják, s a kíméletlen bírálatot tűrni nem akarják. A legnagyobb csapás, ami egy népet érhet, ha egyoldalú irányítással az ítélőképességét tönkreteszik. Az ilyen nép elzüllik, és mennél vásáribb kalandor nyúl érte, annál könnyebben odadobja magát. Nincs az a kívülről jövő veszedelem, végigdúlás, évezredes elnyomás, mely ezzel fölérne.” Itt tartunk! Vezércikk Betyárok évada KÖVESDI károly____________ Valamikor a kilencvenes évek elején, amikor a legmell- döngetőbb szlovák nemzeti atyafiak, ráérezve a rendszer- váltó értelmiség következetlenségeire, gyengeségére, politikai gyakorlatlanságára, elkezdték követelni a nemzetállamot, olvashattunk egy frappáns cikket. Ha emlékezetem nem csal, Valér Mikula tollából. (Az Új Szó is közölte, talán sokan emlékeznek rá.) A cikk arról szólt, hogy a szerző miért nem akar Szlovák Államot. Pedig akkor még nem volt délszláv háború, nem volt se Bosznia, se Koszovó, hajói emlékszem, a moszkvai puccs is később riogatta a világot. Azóta is rejtély számomra, honnan érezhette meg Mikula, milyen következményekkel járhatnak az emancipációs törekvések, ha azokat nem a legszalonképesebb garnitúra erőszakolja ki. Nemzetismeret? Történelmi következtetés? Vagy egyszerűen leült a tévé elé, és megfigyelte az eltorzult, bosszúra éhes figurákat, akik nyolcvankilenc novembere után, kitaszítva a hatalomból, minden izgató tömegtüntetésen ott ágáltak az első sorokban, öklüket rázva, s akik azóta is minden destruktív törekvés „élharcosai”? Akik, keresve a kitörés irányát, honfiak lettek? Mikula cikkében volt egy mondat, amelyet, ha elfelejtek is, most óhatatlanul eszembe jutna, látva a Szlovák Nemzeti Párt egyik prominens képviselőjét kerítésen átmászni. Vífazoslav Móric úr ugyanis, aki mellesleg az ország egyik legmenőbb fegyvergyárosa, missziós feladatának tartotta a minap lelátogatni Dél-Szlová- kiába. Nem rokoni tűznézőbe, se nem mártózni egyet valamelyik termálfürdőben, netán elkölteni egyjó halpaprikást egy Duna menti csárdában. Dehogyis, kérem! Móric urat és társaságát az érdekelte, vajon honnan veszik a merszet egynémely izgága magyarok, hogy egyszerűen ellenszegülnek az ő szent akaratuknak, s csak úgy ukmuk- fuk, becsukják az iskoláikat. Hová jut a világ, ha itt egyesek azt akarhatják, ami alkotmányos joguk? Ennek, ugye, utána kell nézni, azon melegében. Be kell menni az iskolába, oda kell állni a gyerekek elé. Azt hiszem, az ilyen „européerek” betyárkodásaitól tartva fogalmazta meg Mikula néhány évvel ezelőtt, miért nem akar nemzetállamot. Meg hát a többiek miatt, hiszen a nemzeti párt csak marcipánból készült fülemüle a torta tetején. Igaz, csicsergésére az egész nagy trutymóorta odafigyel, mint lakodalom másnapján a vőlegény az anyós szeme villanására. Nem tudom, ki hogy van vele, de bennem baljós előérzetet kelt, ha fegyvergyárosokat látok zárt kapun átmászni, iskolaablakon bekukucskálni. Óhatatlanul eszembe jut Mikulának az a mondata, amelyben az egymás udvarába ugrálástól, majd kézigránátok konyhaablakon történő besu- hintásától igyekezett megóvni, pontosabban annak víziójára figyelmeztetni a szlovák polgárokat. Mert valóban, mi a frászt kereshet valaki egy bezárt udvaron, hajó szándék vezérli? Valószínűleg szó sincs baráti szándékról, sokkal inkább a rendcsinálás ösztökélte indulatról, amely birtokháborításra, izgatásra ragadtatta a nemzetisszimuszi eszmék he- roldját. Akkoriban, a kilencvenes évek elején, erre is emlékezhetünk, a szlovákiai magyarság politikai képviselete némi óvatos tartózkodással kezelte az emancipáció ügyét, elismerve, hogy minden nemzetnek joga van az önrendelkezésen. Ám az önrendelkezésen valószínűleg azóta sem azt értjük, hogy valaki önmaga nevében mások fölött is rendelkezzék. Apropó, éppen a napokban kerül a román törvényhozás elé a romániai magyarok törvény- tervezete, amely magyar anyanyelvű felsőoktatási intézmény létrehozásáról fog szólni. Úgy tűnik, már ott is kezdik kapisgálni az idők szavát. Igaz, ott az uszítás ősi mesterségét űző urak ízetlen provokációit a román rendőrség akadályozza meg újabban... Még mindig keletről jön a fény? Somogyi Tibor felvétele