Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-06-03 / 22. szám
ublicisztika 1998. június 3. 9 Jaj, kérem, ha egy Királylány mindent lát, s a Kondáslegény még szereti is ezt a gyönyörűséges teremtést, a mese csak jóra fordulhat, és csak lagzival fejeződhet be. Én is ott voltam Párkányban, s a Kuckó bábcsoport lagzijában mulattam egyet. Aki nem hiszi, járjon utána a Duna Menti Tavaszon. Járni ikinséTornát, a híres falut egy vár alján semmivel sem lehet összetéveszteni. Karakteres a táj, elvégre egy várrom látványától milyen is legyen? De leglább ilyen érdekes a helyi alapiskola színjátszó csoportjának népmese-feldolgozása a butaságról. Ha kitalálja valaki, hogy ez a Farkas és Piroska, az már látta a királyhelmeci gyerekek színpadi osztálybuliját. Ha meg nem látta, akkor legalább olyan gazdag a fantáziája, mint nekik. A Bodrogközi Aprószínpad idén is meglepi valamivel a Duna Menti Tavasz nézőit. Heti jegyzet Belső nyelvtörvényünk Vas Ottó Amikor mesterségesen próbálják anyanyelvűnk használatát korlátozni (például egy „ötletes” nyelvtörvénnyel), mindenki felháborodik, pedig a nyelvet (ha egy nép meg akarja tartani) politikai süledenségekkel befolyásolni nem lehet. Fejlődését az évszázadok, -ezredek alatt a mindenkori használatban kialakult belső törvények határozzák meg, ezért csak használói ronthatják meg igazán. Akkor kellene tehát jobban felháborodni, amikor egy természetes belső nyelvi törvény (szabály) meg- változ(tat)ásával veszélybe kerül valami, ami eddig nyelvünk természetes, szép sajátja volt, s azzal, hogy figyelmen kívül hagyjuk, veszít kifejezőerejéből, szépségéből, dallamából, és kopogó, monoton zörejjé válik. Éppen egy ilyen, az utóbbi időben igen divatos beszélt nyelvi torzulásra, a hosszú mássalhangzók elharapására, lerövidítésére szeretném felhívni a magyar nyelvet szerető közvélemény figyelmét. Rohanó világunk rohanó életstílusa megköveteli a„korszerű” rohanó embertől a pergő, hadarva vágtató beszédet, a gyorsításra pedig a magyar nyelvben a legjobb lehetőség, ha azt a sok „felesleges” - hadarást gátló-hosszú mássalhangzót lerövidítjük vagy elharapjuk, hiszen a bennünket körülvevő és divatos indoeurópai nyelvek is jól megvannak nélkülük. Az iMMár ma már a rádióban és a tévében is csak iMámak hangzik. Nem eRRe, hanem eRe vagy aRa meNek és nem meNNek az emberek, a piLLanat is piLanattá rövidült, és a FüGGeden Kisgazdapárt is füGetien, és csak egy lépésre áll a fügédentől. Az is jellemző, azaz jeLemző például a művészeteket kedvelő műsorvezetőre, hogy Margit nála már nem a roKKánál, csak a roKánál ül, és közel került a rókához, hogy kedvenc zeneszerzőjének nem iZZó, csak iZó a muzsikája, hogy a színészek feLépnek, nem pedig fellépnek, az író festő módszeRel, nem módszeRRel rajzolja meg a tájat, és felébreszti bennünk, no nem a laPPangó, hanem laPangó érzéseinket. A sporttudósításban kedvenc csapatunk (mivel gondolom, haragszunk rá) egy góLal kapoT ki a Slovan eLeni mérkőzésen, pedig nem lenne nagy megerőltetés azt mondani, hogy egy góLLal kapoTT ki a Slovan elleni mérkőzésen. Az is megmosolyogtató, amikor a műsorvezető így köszönt ránk: „Jó reGelt kedves hallgatók!” Nyelvében él a nemzet. A mindenki által tisztelt színművész így mondja Radnótit: „Ki gépen száL fölébe, aNak térkép e táj.” A beszédművészetet is oktató előadóművész eldicsekszik: „Sok előadást tartoTam”, a nyelvész pedig éppen a hosszú máSalhangzókról értekezik, s végül, de egyáltalán nem utolsósorban a Kazinczy-napokon megkérdi a riporter a nyelvészt: „Mi eNek a versenynek a jelentősége?” Hát(?), szerintem eNNek az, hogy a reGel reGGel, a száL, ha nem fű, hanem madár, száll, a tartoTam tartoTTam és a máSalhangzó máSSalhangzó légyen a kiejtésben. Ez azonban még csak a nyelvet elsüllyesztő jéghegy csúcsa, amikor a mássalhangzók egy szón belül és többnyire jelentésváltozás nélkül rövidülnek. Sokkal fülsértőbb és hátborzongatóbb a szóhatáron végbemenő rövidülés, amikor a magyaR Rendőrség helyett a magya’ rendőrség nyomoz, a magyaR Rádió helyett a magya’ rádió adása készül, a szlováK Katonák helyett a szlová’ katonák jönnek haza a volt Jugoszláviából, amikor a szülőnek nem befolyással keLL Lennie gyermekére, hanem befolyással ke’ lennie (és még szerencse, hogy nem kell ’ennie), amikor nem éV Végi, hanem csak É végi bizonyítványt osztanak, amikor a Spanyol NéPPárt vezetői helyett Né’párt képviselői érkeznek meg hozzánk, vagy amikor a szerb-muzulmán kollektív Vezetés helyett csak a kollektf vezetés nem tud megegyezni. Még csúnyább, amikor a hasonuló, illetve összeolvadó hosszan ejtendő hangokat csonkítják röviddé. A leGKed- vesebből így lesz le’kevesebb, a véG- KéPPből (a p-t is lerövidítve) vé’kép’, a meGKezdtékből me’kezték, a kormánypárt előDJéből előGYe, utóDJából utóGYa, a köszöN- Jükből pedig köszöNYük, röviden mondva a hosszan ejtendő gy-tésny-et,vagy ha értelemzavaróan a béRRendszerből BÉ-rendszert, az éR-Rendszerből É-rendszert, az éHHalálból É-halált, az áTTe- kintésből pedig Á-tekintést csinál a beszélő, és egészen pikáns területre tévedünk, ha összevonjuk az annaK Kapcsán és a káRRendezés hibás ejtését, és kiderül, hogy Anna’ kapcsán a KÁ- rendezésről lesz szó. Sorolhatnánk tovább a vadabbnál vadabb értelemzavaró, a nyelvünket kerékbe törő példákat, de jobb lesz abbahagyni, mert halmozódásukkal iróniánk lassan szomorú, majd komor hangulatra vált, s ennek oka, hogy a fenti torzulások „szülői” olyan emberek, akiknek a tiszta beszéd a munkájuk, vagy ha úgy tetszik, a hivatásuk mert rádió- és tévériporterek, bemondók, műsorvezetők, színészek, nyelvészek, tehát akiknek a példája, helyes vagy helytelen beszéde, a társadalom széles rétegeinek beszédmodorát befolyásolni képes. A hosszú mássalhangzó a magyar nyelv különleges ajándéka, nyelvünk zenéjének, ritmusainak, hangulatainak pá- radan megteremtője. Nem volna szabad elherdálnunk ezt a kincset. Bár félek, hogy napjainkban már akad szakember, aki mély sajnálattal ugyan, de kijelenti, a nyelvész a tömeges használattal szemben tehetetlen, és egyetlen lehetősége megállapítani a nyelvben végbemenő változásokat, és új kiejtési szabályokat alkotni az új használati szokásokról. Gondoljuk meg azonban, hogyan hangzik majd akkor az „ÍTT élned halnod keLL”, a haSS, alkoSS, gyarapíTS, a „MondoTTam ember: küzdj és bízva bíZZál!” A torzulások „szülői” olyan emberek, akiknek a tiszta beszéd a hivatásuk.
