Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

1998-05-13 / 19. szám

12 1998. május 13. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Pengeélen A valós történetet feldolgo- z< i film a szellemileg vissza­maradt Kari elmegyógyin­tézetből való szabadulásá­nak, a külső világgal való találkozásának és gyilkossá válásának hiteles króniká­ja. Forrest Gump és a film hőse egy tőről valók. Mind­ketten végtelenül egyszerű, egyenes, meleg szívű embe­rek, bár nem túl sok ésszel megáldva. Egy, az egész életüket meghatározó kü­lönbség van köztük: a csa­ládi háttér. Míg Forrest sze­retetteljes környezetben nő fel, Kari éhezi a szeretet, s ennek hiánya végzetes tett elkövetéséhez vezeti. Anyja meggyilkolásáért jószerivel egész életét a zárt osztály falai között éli le. Huszonöt év bezártság után igyekszik megtalálni helyét a külvi­lágban. Derűs egyénisége komor küllemén, sötét múltján és tüskés modorán is átsugárzik. Hamarosan munkát, szállást kap, és ba­rátra lel egy tízéves kisfiú­ban. A gyerek és mamája családtaggá fogadja, ám az asszony barátja rabiátus vadember. A gyengeelméjű ragaszkodása határtalan, a szeretetével kitüntetettért bármire képes. Erkölcsi ér­zékenysége bármilyen igaz­ságtalanságot tapasztalva tüstént „riadót fúj”, ettől kezdve minden „penge­élen" táncol... Billy Bob Thornton, az író, rendező és főszereplő negy­venévesen szinte az isme­retlenségből robbant be a film világába. Számára ez az alkotás két fontos dolgot jelentett: első rendezői munkáját és első egyedül írt forgatókönyvét, ame­lyért egyből Oscar-díjjal ju­talmazták, mellette a leg­jobb férfi alakításért is je­lölték, nem alaptalanul. Thornton kis költségvetésű kamaradarabot készített, a színészgárdát barátai közül választotta, sőt a szerepe­ket eleve rájuk írta. Epizód- szerepre Jim Jarmusch filmrendezőt is meghívta. S mivel ő maga sikeres rockzenészként kezdte pá­lyáját, egy szedett-vedett kisvárosi zenekart is beleírt a sztoriba, hogy neves ze­nészegyéniségek is színesít­sék a filmet. Heti hír Schwarzenegger újra a régi Csak a napokban, az ameri­kai ABC televízióban sugár­zott interjúból derült ki, hogy Arnold Schwarze­negger, a világszerte nép­szerű hollywoodi filmszí­nész életveszélyben volt. Ugyanis nemrégiben nem egy, hanem két szívműtéten esett át. Az történt, hogy súlyos szívbaja miatt meg­operálták. A műtét sikeres­nek bizonyult, ám pár órá­val utána egy újabb beavat­kozás vált szükségessé, mert kiderült, hogy az első műtétkor beültetett egyik szívbillentyű nem működött megfelelően. Ha huszon­négy órán belül nem ope­rálják meg a világsztárt, élete komoly veszélybe ke­rült volna. Gyorsan kellett tehát cselekedni az orvo­soknak. Nos, a második műtét már tökéletesen sikerült, Schwarzenegger rekordidő alatt épült fel, még az ilyen­kor szinte elkerülhetetlen rehabilitációs utókezelésre sem volt szükség. Hihetet­len erős fizikumának, szer­vezetének köszönhetően Schwarzi ismét a régi for­mában kezdte el új filmjé­nek forgatását. Salman Rushdie nem tartja magát posztmodem írónak, és hisz az igényes kultúra jövőjében Egy sátáni versíró V. Bálint Éva _______________ A Sátáni versek szerzője, Sal­man Rushdie kicsit se démoni- kus. Egynapos budapesti tar­tózkodása alatt - mint egy ál­lamfőt vagy királyt - testőrök garmadája vette körül. Nem véletlenül. Bizonyára bizarrnak tartja a kérdést: milyen pozitívummal járt önre nézve az 1988-ban kimondott halálos ítélet? Filo- zofikusabbá tette-e, megér­tőbbé, átalakította-e a szemé­lyiségét?- Tíz évet vett el az életemből - erre valamilyen módon reflek­tálni kell. Ha az történt volna, hogy tíz éven keresztül nem al­kothatok, az egy dolog. Ám, ha- s mint azt bizonyítottam - dol­gozni tudtam, akkor nem járt sikerrel a fatvá üzenete. Amely arról szólt, hogy megfélemlítse­nek, s rajtam keresztül a szólás- szabadságot is korlátozzák. Hogy megváltoztatta-e a sze­mélyiségemet? Igen. Számot kellett vetnem azzal, hogy mi történt velem. És végig kellett gondolnom, hogy mi történhe­tett volna. Ebből adódik, hogy sokkal közelebb kerültem a ha­lál problematikájához, mint ko­rábban bármikor. Ha ennek az elmélyülésnek az írásaimban is nyoma van, akkor ez kétségte­lenül pozitívum. Egyszer azt mondta, hogy a könyvei az utókor számára legalább olyan fontosak lesz­nek, mint Indira és Radzsiv Gandhi tevékenységének tör­ténelmi értékelései...- Elsősorban Az éjfél gyerme­kei című regényemre céloz­tam, amelyet most másodíz­ben ad ki az Európa Kiadó, és ahol egyszerre jelenik meg az indiai világ egy bizonyos euró­pai nézőpontból. A könyvben olyan angol nyelvezetet hasz­nálok, amilyet az indiaiak használtak, és ez nem azonos a rendes angollal. Számomra ki­tüntetetten fontos a nyelv. Hi­szek és bízom a nyelv szociali­zációs szerepében, abban, hogy van egy családi nyelv, amely tökéletesen jellemző az adott család habitusára, és amely hat, és minősíti azt a kö­zeget, amelyben a történetek játszódnak. Igyekszem ezt a nyelvet mind pontosabban és gazdagabban visszaadni. Ép­pen ezért elég sokáig dolgo­zom a könyveimen, legalább öt-öt évet. Az ön méltatói hol posztmo­dern írónak tartják önt, hol meg hagyományosnak. Mit gondol erről? Nem tanultam irodalomtudo­mányt, és nem ismerem túl mélyen a posztmodern művé­szetfilozófiát. Lehetséges, hogy az írásaimban van né­hány olyan oldal, amire hasz­nálható a posztmodern megje­lölés. Nem szeretem a poszt­modernben, hogy hangsúlyoz­za a kulturális relativizmust. És ezzel előbb-utóbb konzer­vatív megoldást előlegez. Ha minden viszonylagos, akkor ha mondjuk az egyik kultúrában helyénvaló dolog, hogy megöl­jenek egy írót, akkor ez már nem kifogásolható, hiszen kul­turális szempontból érvényes megoldás. Ilyen gondolatme­nettel lehetetlenné válik a vi­lág morális szemlélete. A ma­gamfajta író számára pedig semmiképp sem követhető egy ilyen gondolatrendszer, mert lehetetlennek tartom, hogy le­mondjak a moralitásról. Végső soron tehát azt hiszem, én nem vagyok posztmodern író. Az öbölháború idején önt fog­lalkoztatta egy alapítvány lét­rehozatala, amely az iszlám és az amerikai kultúra kölcsönös elfogadtatására, megismerte­tésére irányult volna. Hol tart a munkában?- Sehol, mert ez bizony csak egy kacsa. Mint értelmiségi persze fontosnak tartom, hogy közelebb hozzuk egymáshoz ezeket a kultúrákat. Az öböl­háború tanulsága éppen az, hogy a kölcsönös bizalmatlan­ság tartósítása lehetetlen. En­gem hosszan foglalkoztatott az iszlám, és nemcsak a pro­testantizmus. Amikor a Sátáni verseket írtam, az élt bennem, hogy én egy tökéletesen val­lástalan, hitetlen ember va­gyok, akit a hit, a vallás csak mint a műalkotás lehetséges tárgya érdekelt. De megpró­báltam megérteni a hívők gon­dolatrendszerét is. Velem ugyan nem fordulhat elő, hogy a hegytetőn megjelenjen az arkangyal, de elfogadom, hogy másoknak megjelenhet. Meg kell mondanom, hogy az el­múlt tíz év inkább abban erősí­tett meg, hogy erre a témára ne figyeljek. Az ön fejére nemcsak vérdíjat tűztek ki, de számos kitünte­tésben is részesült. Ezek kö­zött - ahogy tudom - az angli­ai Booker-díjat becsülte a leg­többre (ezt mindig az elmúlt negyedszázad legjobb könyvé­re adják). Ön most átvette a Budapest-díjat. Hadd kérdez­zem meg, mit ismer a magyar irodalomból? Egy ilyen kis nemzetnél, mint a magyar, amelynek a nyelve meglehetősen unikális, a mű­vek lefordítása a legégetőbb kérdés. így csak azokat olvas­hattam el, amelyek idegen nyelven is hozzáférhetők. A kortárs magyar irodalomból természetesen ismerem Ester­házy Péter és Konrád György munkáit. Jelenleg Nádas Péter Emlékiratok könyvének egy- harmadán vagyok túl, s nagy benyomást tett rám. Igazolta a hitemet: a tömegkultúra ter­mékeiben fuldokló világunk­ban is van szerepe, tere és jö­vője a magas irodalomnak, az igényes kultúrának. Julianna Margulies, azaz Hathaway főnővér nem adja fel álmait a hatalmas népszerűségnek örvendő amerikai tévésorozatban Carol is orvos lesz a hamarosan folytatódó Vészhelyzetben Akik a Vészhelyzet világsike­rének titkát górcsövezik, jó ideje felismerték már a kór­házszéria páratlan népszerű­ségének alapvető szimptómá- it: az Emergency Room telje­sen más, mint a műfaj és téma­kör hasonló képernyős pro­duktumai. Gyors pergésű rit­mus, sok-sok hordónyi vér, patikamérlegen adagolt izga­lom, amitől sem az orvosnak, sem a nézőnek nincs percnyi nyugalma. A diagnosztizálok pedig abban is egyetértenek: a sorozat világsztárt „csinált” mindegyik szereplőjéből. Köztük Julianna Marguliesből is, aki Hathaway főnővérként egyből a tévénézők egyik ked­vence lett. Erről a forgató­könyv írója gondoskodott el­sősorban: a sorozat első részé­ben már arra kényszerített bennünket, hogy csakis Caro- lért izguljunk: öngyilkosságba kergette a lányt, ám mielőtt megszakadt volna a szívünk a fájdalomtól, gyorsan magához térítette. így elkezdődhetett Julianna csodás színészi karri­erje is. Bár annak idején ügy­nökei nem sok jóval kecsegtet­ték, a „kis pincérlány” még­sem hagyta magát eltanácsol­ni, hanem kitartóan forgoló­dott az álomgyári stúdiók kör­nyékén. Először John Flynn szeme akadt meg rajta, aki rögtön szerepet is osztott neki a Törvényre törve című mozi­jában, méghozzá Steven Seagal oldalán. Az sem ártott ennek a lánynak, hogy Steven Spielberg kapásból exnejéhez, Amy Irvinghez, mások pedig hol Nancy Kerriganhez, hol Kirstie Alleyhez, hol pedig egyenesen Michelle Pfeiffer- hez hasonlították. Ennyi pedig elég is volt a Vészhelyzet stáb­jának: nemcsak „keresték a nőt”, de meg is találták az acélkemény és hideg, józan és látszólag csak a hivatásának, munkájának élő főnővér alakí­tóját. Juliannának eleinte nem nagyon tetszett a szerep, min­dig is egy múlt századbeli sze­relmi történet hősnőjéről ál­modozott, de még az is jobb lett volna számára, ha olyan szereppel kínálják meg, amelyben vígan dohányozhat, ihat, és kedvére káromkodhat. Julianna Margulies azonban beleszokott a sorozatba. Vége annak a gyakran gyötrő rém­álomnak is, amelyből sokszor arra riadt, hogy egyszer a való életben csöppen valamilyen „vészhelyzetbe”, és akkor bi­zony alaposan felsül majd. Ad­dig viszont nem adódhat olyan probléma vagy színészi feladat a műtőben, amit ne tudna briliánsán megoldani. Méltán kapta meg 1995-ben az Emmy-díjat. És erre már Bruce Beresford, az Út a para­dicsomba rendezője is felfi­gyelt. A Malajziában forgatott filmben Glenn Close partnere­ként Julianna egy fogolytábor­ba került nőt alakított igazi drámai színészi kvalitásokat csillogtatva. Majd következett A Newton fiúk Mathew McConaugheyvel és Az utazó Bili Paxtonnal. Megannyi siker, megannyi „sztárosodási” lehetőség. Juli­anna Margulies mégsem „szé­dült meg”, mégsem „játssza a sztárt”. Igyekszik önmaga ma­radni. Kiegyensúlyozott élet­vitelét nem zavarják magán­életi botrányok, a sajtó keres­ve sem talál olyan történetet, amelyen csámcsogni lehetne. Julianna szeret olvasni, futni és imád dolgozni. Apropó: a Vészhelyzet újabb sorozatá­ban már orvosként tér vissza a főnővér. R. T. „Szerepe, tere és jövője van a magas irodalomnak, az igényes kultúrának...”

Next

/
Oldalképek
Tartalom