Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-05-13 / 19. szám
Kultúra 1998. május 13. Két bretagne-i fiatalember, azaz a Deep Forest töretlen világsikere A jövő optimista zenéje Eric Mouquet, a Deep Forest „fele” Kieb Attila felvétele Gyurkovics Tamás __________ Sö tét erdő. így hangzik magyarul annak a csapatnak a neve, amely a televényes, szerteindázó, életerőtől duzzadó zenét játssza. Eric Mouquet és Michel Sanchez, azaz a Deep Forest zenéje teret hódít a világban. A két bretagne-i fiatalember - muzsikus és önképzett programozó - 1992-ben készítette el első albumát, amely akkor, az etnozenék felé nyitó világban, Sydney-től Budapestig kedvező fogadtatásban részesült. Második lemezük, a Boheme már igazi közönségsiker lett, hiszen a dal, amelyet Sebestyén Márta hangja repített a világhírbe, és a másik, amelyet az erdélyi cigányember énekelt, már nem csupán vájt- fülűek közt tette ismertté a Deep Forestet. Egy világsiker, amelynek köze van hozzánk, magyarul beszélőkhöz, közép-kelet-euró- paiakhoz. Compare. Pajtások: ezt a címet adta Eric és Michel harmadik, most megjelent albumának. A latinos név nem véletlen: a két észak-francia „hangriporter” zenés világjáró útján most Kuba és Dél-Amerika tradicionális zenéjéből merített néhány följegyzésre valót, hogy fölvegye a Deep Forest naplójába. Hogy van az, hogy önök, akik franciák, és a világ minden tájáról összegyűjtött tradicionális zenéket dolgoznak föl, éppen angol elnevezést választottak maguknak? Nem volt ennek semmi különösebb oka. Amikor az első albumon dolgoztunk, összeírtunk egy jókora listát, rajta a legkülönbözőbb címekkel, amelyekről úgy gondoltuk, hogy illenek a szerzeményekbe. Ezek java része angolul volt, talán azért, mert Brüsz- szelben dolgoztunk, és a munkatársakkal a flamand és a francia mellett az angol volt a közvetítő nyelv. Leginkább azonban, azt hiszem, az lehetett az oka, hogy a számítógépen mindent angolul mentettünk. Tudja, az ember a számítógép mellett hozzászokik, hogy nem „elment”, hanem „save”-el, és „printel”, nem pedig „nyomtat”. Aznap este aztán, amikor befejeztük a munkát, utalva a közép-afrikai pigmeusoktól gyűjtött zenékre, Deep Forest néven mentettük el a dokumentumot, majd ez lett az első album címe is. Amikor az anyag kezdett sikeressé válni, az emberek azonosítottak minket a Deep Forest névvel. Nem mondom, hogy különösebben szeretjük, de megszoktuk már. Egyszerűen rajtunk ragadt. Mit gondolnak, mitől lettek ilyen sikeresek? Egyszerűen szerencsés volt, hogy egy etno divathullám idején indultak, vagy netán megelőzték a saját korukat, és azt a zenét kezdték játszani, amely majd a jövő, a huszonegyedik század zenéje lesz? Szerintem mindkettő igaz lehet. Az biztos, hogy mi nem akartunk avantgárdok lenni. Akkortájt, amikor együtt kezdtünk zenélni a szülőföldünkön, Észak-Francia- országban, éppen a house zene volt a menő. Az egyik bretagne-i klubba gyakran lejártunk, csak hogy meghallgassuk ezt az elképesztő stílust, amit tulajdonképpen nem is igazi zenészek csináltak, mégis képesek voltak akár húsz percig is valami sajátos légkört teremteni. A dolog nagy hatással volt ránk, hiszen muzsikusok lévén először nem is igazán értettük, hogy működik ez. Amikor otthon, a saját számítógépeinken mi is megpróbálkoztunk hasonlóval, persze valami egész más sült ki a dologból: viszont megszülettek az első album alapjai. Honnan a „füles”, hogy hová érdemes utazni? Honnan tudják, hogy, mondjuk, Madagaszkáron él valaki, aki szép dalokat énekel? Az útjaink előtt rengeteg zenét hallgatunk. A muzikológusok igazán remek munkát végeznek. Ezek a derék emberek mintegy fél évszázad alatt tekintélyes mennyiségű zenét gyűjtöttek össze a világ legeldugottabb sarkaiból is, melyet bárki igen kényelmesen meghallgathat, miután megveszi a sarki CD-üzlet- ben. Mi nagyon kíváncsi emberek vagyunk, rendszeresen vásárolgatjuk különböző népcsoportok zenéit. Ha a dolog hatással van ránk, odautazunk. Előtte persze mgszervezzük, hogy ott már szakavatott segítők várjanak. Nem okoz gondot, hogy nem beszélik az adott nép nyelvét? Nem fordul elő, hogy rossz helyen vágnak el egy mondatot, amikor földolgozzák az eredeti dalt? Nem, ez nem fordult elő. Egyrészt van velünk tolmács, másrészt a népzenében is sok az improvizálás, nem ritka, hogy egy témára akár 10-15 percig rögtönöz valaki. Ha ezt így, egyben használod föl, nincs gond. Ha csak részletekben, akkor már szükség van az anyanyelvet beszélő segítségére. Főleg azonban a zenei effektusokra kell koncentrálni. Hasonlít ez a századelő szürrealista művészeinek a módszerére, az automatikus írásra. Hagyjuk, hogy a zene hasson ránk, és aszerint nyúlunk a nyersanyaghoz. Spontaneitás és nagy beleélés. Szeretünk így dolgozni. Mennyire tudnak személyes kapcsolatokat kiépíteni azokkal az emberekkel, akiknek a hangfelvételeit felhasználják? Amikor utazunk, megpróbáljuk a lehető legtöbb időt együtt tölteni velük. Elmagyarázzuk a terveinket, megmutatjuk, hogyan szeretnénk fölhasználni a hangjukat, miképp keverjük majd más hangokkal, más effektusokkal. Hála istennek, mindig igen boldogok, hogy részt vehetnek a munkában, sőt gyakran nincs elég kazettánk, hogy fölvegyük mindazt, amit énekelni akarnak, hiszen nap nap után visszajönnek, hogy még ez jutott eszembe, még amaz. Mi a leggyakoribb kritika a Deep Foresttel szemben? Azt szokták kérdezni, nem rös- telljük-e magunkat, hogy tradicionális népi dallamokat azért keverünk össze valami modernnel, hogy azt fogyaszthatóvá tegyük. Vannak, akik szerint ez szentség- törés. Szerintünk azonban a zene önmagában is fogyasztásra való, ha már egyszer szeretik az emberek. Ráadásul ez zene kérdése is: egyetértünk, vannak olyan művészek, akik - holmi slágergyárosként - olcsó zenével elegyítenek valami nemesebbet. A Deep Forest azonban, efelől biztosak vagyunk, egészen más. Heti kultúra Könyvjelző PiryCirjék János: Érsekújvári napló 1848/1849 A ferences Piry Cirjék 1842— 1852-ben az érsekújvári algimnáziumban tanított, s Naplóját 1848. március 16- án az újvári kolostori cella védettségében nyitotta meg. Az iskolai füzetekbe rótt lázas sorok nemcsak az európai és magyar forradalmi események emlékét, hanem izzó légkörüket is fölidézik. Piry művelt férfi volt, érdeklődése és látóköre tág, s több forrásból tájékozódott. Rendelkezésére állt a korabeli magyar sajtó, számos embert megszólított, s mint papi személy aránylag szabadon j árukéit a vidéken, le Révkomá- romig s az észak-dunántúli részekig a magyar, a császári és a megszálló orosz csapattestek tömegében is. Naplója ezáltal nemcsak a sajtóban szállított tényeket rögzíti, hanem európai és magyar panorámájukban a saját közvetlen észleleteit is átmentette utókorába. Ettől igazán érLapozgató Jump Magazin Nem éppen rövid kihagyás után pár héttel ezelőtt újraindult a magyarországi JUMP kortárs előadó-művészeti magazin. Ez évi első száma rovatok (Fényfüggöny, Frontvonal, Fürdővíz, Fotongráf, Fehér zaj) szerint csupa érdekes írást tartalmaz. A lap első oldalain beszélgetést olvasha- tunkTadeusz Slobodzianek lengyel drámaíróval, majd beszámolók következnek a szlovén színházakról, a kolozsvári Mozgó Ház Társulásról és a hargitai avantgárdról. Méhes Csabával, a világhírű budapesti pantomimművésszel két nagy oldalon közöl interjút a lap. Ben Patterson, a kortárs zenei szcéna pittsburgh-i úttörője, aki a nagyközönség számara leleplezte a Tudatalatti Múzeumát, rövidebb lélegzetű írásban vall magáról. A lap kisgalériájában Bruno Bourel, a neves francia fotós magyar- országi alkotásai láthatóak. a v-----jQ Cs ő!lóközi Kiskönyvtár ^ Piry Cirjék János Érsekújvári napló 1848/1849 $ ITQUlgrém fb •6 sekújvári, mátyusföldi, révkomáromi és csallóközi ez a napló. Piry Cirjék János műve 1989 végéig egy pozsonyi levéltárban rejtőzött, s a forradalom 150. évfordulójára jelenik meg először, hogy színes és fontos helyi adalékokkal tegye teljesebbé függetlenségi harcaink történelmi emlékezetét. (Kalligram, Pozsony) Regény O tt ülök egyszer a falon, nézek a távolba, s hallgatom a harangszót... hirtelen végigfut rajtam - nem szélfúvás, nem is remegés, valami fuva- lomszerű, valaki közelségének a megérzése... Lefelé irányoztam a szemem. Lent az úton, köny- nyű, szürke ruhában, piros napernyővel a vállán, gyors lépésekkel Zinaida haladt. Meglátott, megállt, s szalmakalapjának a karimáját felhajtva, rám emelte két bársonyos szemét. - Mit csinál maga odafenn a magasban?- kérdezte tőlem különös mosollyal. - Látja - folytatta -, maga azt állítja, hogy szeret engem - ugorjék le hozzám az útra, ha csakugyan szeret! Alig ejtette ki Zinaida ezeket a szavakat, már le is ugrottam, mintha valaki meglökött volna hátulról. A fal körülbelül két öl magas volt. Lábbal értem a földet, de a rázkódás olyan erős volt, hogy nem tudtam megőrizni az egyensúlyomat: elestem, és egy pillanatra elveszítettem az eszméletemet. Mikor magamhoz tértem, még csukott szemmel, magam mellett éreztem Zinaidát.- Kedves gyermekem - mondta fölém hajolva, s nyugtalanság és gyengédség volt a hangjában-, hogy tehetted ezt, hogy engedelmeskedhettél... Hiszen szeretlek... kelj fel. Első szerelem Turgenyev 15. rész A melle az enyém mellett lélegzett, keze megsimogatta a fejemet, s hirtelen - mi történt akkor velem! - puha, üde szája, elkezdte csókkal borítani az arcomat... Megérintette az ajkam... De Zinaida akkor már arcom kifejezéséről bizonyosan megsejtette, hogy magamhoz tértem, bár nem nyitottam ki a szemem - s gyorsan felemelkedve, megszólalt: - De hát keljen már fel, maga csintalan, esztelen; miért fekszik itt a porban? -Felemelkedtem. -Adja ide a napernyőmet - mondta Zinaida -, látja, hova dobtam; de ne nézzen úgy rám... Micsoda butaság ez? Nem sértette meg magát? Bizonyosan összecsípte a csalán. Mondom, ne nézzen rám... De nem érti a szavam, nem felel - tette hozzá, mintha magának mondaná. - Menjen haza, möszjő Voldemar, hozza rendbe magát-s ne merjen utánam jönni, mert különben megharagszom, s többé soha... N em mondta végig, amit akart, s gyorsan eltávozott, én meg leültem az útra... nem bírt a lábam. A csalán ösz- szecsípte a kezemet, a hátam sajgott, a fejem szédült, de a boldogságnak az az érzése, mely akkor eltöltött, nem ismétlődött meg életemben soha többé. Édes kínnal sajgatta minden tagomat, s végül mámoros ugrásokban és felkiáltásokban robbant ki belőlem. Gyermek voltam még valóban. 13 Olyan jókedvű és büszke voltam egész nap, olyan elevenen megőriztem Zinaida csókjait az arcomon, olyan mámoros remegéssel emlékeztem vissza minden szavára, annyira dédelgettem váraüanul jött boldogságomat, hogy már féltem is, látni sem kívántam őt, új érzéseim okozóját. Úgy éreztem, nem is kívánhatok többet a sorstól, most „egy nagyot és utolsót kellene sóhajtanom s utána meghalnom”. Viszont másnap, mikor a szárnyépületbe mentem, nagy zavart éreztem magamban, s hiába próbáltam szerény fesztelenség álarca mögé rejteni, mely illik az olyan emberhez, aki azt akarja értésül adni, hogy tud titkot tartani. Zinaida nagyon egyszerűen, teljesen nyugodtan fogadott, csak az ujjával fenyegetett meg, s azt kérdezte, nincsenek-e kék foltjaim. Szerény fesztelenségem és titokzatosságom s velük együtt zavarom is egy szempillantás alatt eltűnt. Természetesen nem vártam semmi különöst, de Zinaida nyugodtsága hideg zuhanyként hatott reám: megértettem, hogy gyermek vagyok - s nagyon megnehezült a szívem! Zinaida fel és alá járt a szobában, s valahányszor rám nézett, mindig gyors mosoly suhant át az arcán; de tisztán láttam, hogy gondolatai messze járnak... „Beszélni kellene vele a tegnapi dologról - gondoltam magamban -, megkérdezni tőle, hova sietett, hogy megtudjam végérvényesen...”, de csak legyintettem egyet, s leültem a sarokban. Bejött Belovzorov; örültem neki.- Nem találtam magának jó erkölcsű lovat - mondta szigorú hangon. - Freitag kezeskednék egyért, de én nem bízom ebben. Félek. itől fél, ha szabad kérdeznem - tudakolta Zinaida. - Mitől? Hiszen maga nem tud lovagolni. Isten ments, hogy baleset érje! De hát mi is ötlött hirtelen az eszébe!- Hát ez az én dolgom, kedves fenevadam. Akkor megkérem PjotrVaszilevicsot... (Apámat Pjotr Vaszilevicsnak hívták. Csodálkoztam, hogy ilyen könnyen és szabadon mondta ki a nevét, mintha meg lett volna győződve szolgálatkészségéről.)- Micsoda? - kérdezte Belovzorov. - Maga vele akar kilovagolni?- Vele vagy mással - ez magának mindegy lehet. Csak magával nem.- Velem nem - ismételte Belovzorov. - Ahogy tetszik. Tudja mit? Szerzek magának lovat.- De vigyázzon, nehogy valami lassú tehén legyen. Előre is figyelmeztetem, hogy vágtatni akarok.- Hát csak vágtasson, kérem. De kivel? Malevszkijjal kilovagol majd?- S vele miért ne, harcosom? No, nyugodjék meg - tette hozzá -, s ne villogtassa a szemét. Magát is elviszem. Tudhatja, hogy Malevszkij nekem most - pfuj! - Megrázta a fejét.- Csak azért mondja, hogy megvigasztaljon - dörmögte. (folytatjuk)