Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-04-08 / 14. szám
Melléklet: Tizenhat oldalas információs magazin. Benne: Rimaszombati képeslap és sok-sok plusz Vasárnap Szlovákiai magyar családi magazin „Sajnos, ma már többet I járunk a temetőbe, mint a templomba.” Csupán Calgary maradt ki a sorból. Villanófényben Mária "I /I Jasencáková. -LVJ Kálváriáinkról. És arról, tudunk-e jó hírt mondani Égi és földi üzenet Miklósi Péter Beleszületünk, így természetesnek vesszük, hogy a karácsony mellett a legnagyobb ünnep a húsvét, amit Jézus Krisztus feltámadásának emlékére tartunk meg évről évre. Természetesnek tartjuk, hogy húsvét az ünnep neve, hogy ilyenkor puha kalácsot, ízes füstölt sonkát, lágy bárányhúst és az élet színére festett piros tojást eszünk; hogy húsvéthétfőn a gyerekek locsolni járnak, és a keresztény hívek közül aki teheti, templomba megy. Egyszerűen elfogadjuk, hogy az ünnepnek ez a rendje, pedig épp húsvétkor nem ártana kissé jobban odafigyelni a zajos, túlhajszolt életünket megszólító, meditációra hívó hangokra. A kálváriáinkról. És arról, tudunk-e jót hírt mondani. Ugyanis a húsvéti misztérium nemcsak azért különleges az ünnepek sorában, mert különféle vallások és kultúrkörök rétegződnek benne egymásra izgalmas harmóniában, hanem azért is, mert együtt van meg benne a visszavonhatatlan, illetve az azt mégiscsak felülbíráló remény. Azt is mondhatnánk: épp olyan, mint az életünk. Naponta ott állunk keresztjeink tövében, hogy szembesüljünk a valóság dilemmájával: megmaradunk-e? És a keresztjeink megmaradnak-e? De a keresztút dramaturgiája is olyan, mint az élet maga: a földre esésekkel, az akkurátusán megkomponált stációkkal, a megváltás reményével. Persze, mindez lehetne csak meddő töprengés is, ha az ország, amelyhez tartozunk, és amelyben élünk, nem járná ugyancsak huzamosan a saját kálváriáját. Ez az ország ezt a golgotát távolról sem csak jószántából választotta bő öt éve; s azok, akik elindították ezen az úton, nem csupán mossák, hanem már meg is szárították kezüket. Ráadásul a stációk száma sem fix: a kövecses ösvény minden kanyarulatában felbukkan egy újabb. Itt legföljebb a megfeszítés a bizonyos, hogyan lenne hát az a feltámadás? Kisebbségi sorsban pedig már előre retteghetünk ama harmadnaptól: mit találnak a sírban, ha elgörgetik róla a követ? Ha már nem leszünk ott, az e világi törvények szerint hasztalanul teljesült be a jövendölés - ám ha ott leszünk, akkor mi végre csinál- juk/csináltuk végig az egészet? Keresztjeink (melyek összekötik az eget és a földet, az idő és az örökkévalóság középpontjait) tövében állva illene rádöbbennünk arra: kellene, hogy legyenek értékeink. Tudnunk kellene különbséget tenni lényeges és lényegtelen között. Tudnunk kellene megkülönböztetni az igazat a hamistól, a jót a rossztól. Életünkben nem a pillanatnyi érdekek uralmának kellene érvényesülni, hanem az igazi értékeknek, az élet iránti tiszteletet igazoló jó híreknek. Már „csak” azért is, mert egy csüggedt közösségnek, reményvesztett társadalomnak szüksége van az örömhírre. Nem politikai ígérgetésekre, nem kara-kánkodó presztízsharcra, hanem higgadt tényekre, amelyek az életet szolgálják. Húsvétkor ezért meg kell kérdeznünk magunktól: tudunk-e egyáltalában jó hírt mondani? Bizonyítjuk-e, hogy élni érdemes? Vagy minden mindegy? Ám az már ne csak húsvétkor jusson eszünkbe, hogy az evangéliumok legmegragadóbb részletei azok a jelenetek, amelyek Jézus feltámadásáról szólnak. A húsvét így nemesedik a mindennapi lét, a létezés színdarabjává. Színmű: dráma a sötétségből a világosságba, a télből a tavaszba, álomból az életbe - hogy a mi mindennapi húsvéti drámáink végkifejleteként elhangozhassák: „Bízzatok!” Bízzunk hát, mert a húsvét a feltámadás példázata. A katarzis, a megrendülés, az erkölcsi megtisztulás nagy lehetősége. Annak vizsgálata, vajon van-e bennünk készség és tehetség a mai kínhalálok, remények, folyamatok jelentőségének felismeréséhez. Annak latolgatása, vajon a gonoszoknak is ugyanolyan esélyeket biztosítunk-e, mint az igazaknak - hogy ne kívánja itt senki a bosszúállást. Ne feledjük: Jézust is politikai vádakkal, másként gondolkodása okán hurcolták Pilátus elé, s az az ítélet meghozatala után mosta kezét, méghozzá nyilvános lavórban. A húsvét égi és földi üzenete mégis a feltámadás! Az, hogy a megfeszített a feltámadott, nem pedig a győztes, az erejét fitogtató. Egycsüg- gedt közösségnek, társadalomnak szüksége van az örömhírre. A húsvét így nemesedik a mindennapi lét, a létezés színdarabjává. Akiért a hegedű szól Ez a kis legény nem harcba indul. Fegyvere a világ legbékésebb eszköze, csákója nem az ellent készül ijeszteni, de a szíveket meghódítani. Rajta (is) múlik, lesz-e feltámadás ezen a tájon. És rajtunk, akik felelünk érte és a jövőjéért. A jövőnkért. Politikai csatazajban, mindennapi dulakodásban. Irigységben, gyűlöletben. Dömötör Ede felvétele Kegyelemteljes húsvéti ünnepeket kíván mindenkinek a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom. VKV-383
