Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-01-07 / 1. szám
Politika 1998. január 7. Támogatása a demokrácia igenlését, elutasítása a demokrácia hiányát jelzi Az autonómia - korparancs „Jövőnk oda van letéve az iskola falai közé” Gyökeres György illusztrációs felvétele Duray Miklós _____________ Az autonómiának vannak hívei és ellenfelei. Mivel én a hívek közé tartozom, ezért nyilván elfogult lesz a véleményem, miszerint: az autonómia a demokrácia igenlését, elutasítása pedig de- mokrácia-ellenességet jelent. Szerintem ilyen egyszerű módon jellemezhetők a szekértáborok, még akkor is, ha az egyik és a másik vélemény sokrétűen árnyalható és magyarázható is. Mi is az autonómia lényege? A klasszikus műveltségűek egyre vékonyodó rétege számára minden világos, mert e kifejezés nem jelent mást, mint önkormányzást. A társadalomszervezés fejlődése pedig szintén nem jelent mást, mint az autonómia, azaz az önkormányzás fokozatos ki- teljesedését. Ennek két iránya van: az öntörvényű és az alkotmányos megvalósulás. Az előbbihez tartozott a középkorban az oligarchia uralma, az utóbbihoz a szabad királyi városok, a kun, jász, szász önkormányzás, azaz a kiváltságok. A kiváltság különleges státuszt jelent, amit egyre inkább ismerünk a nemzetközi dokumentumokból is. Mi tehát az autonómia lényege? Az önkormányzat. Jelenleg a magyarság lakóterületén két megvalósult formáját ismerjük: általában a községi (helyi) önkormányzatot, Magyarországon pedig a kisebbségi önkormányzatot is. Ám az ön- kormányzatot nem szabad összekeverni az alacsonyabb rendű önigazgatási rendszerekkel. A helyi vagy megyei (regionális) önkormányzat, ha az egész ország területére egyenletesen terjed ki, szimmetrikus önkormányzati rendszernek nevezhető, azaz kiváltságoktól mentesnek. Ezek működőképességét az önkormányzatok jogkörei határozzák meg, ami annak a függvénye, hogy a szubszidiaritás (az alulról fölfelé emelkedés, építkezés) vagy pedig a juttatás elve (a központi hatalom jogkörátruházó kegye) érvényesül-e inkább. Abevezető mondatokból világossá válhat, hogy a teljes körű önkormányzatiság, azaz a szubszidiaritás elvének vagyok a híve, ami azt is jelenti, hogy a központi hatalomra és egyéb állami hivatalokra csak azt a jogkört szabad ráruházni, amit sem helyi, sem regionális keretek között nem lehet már gyakorolni - ilyen viszonylag kevés van. Az ilyen jellegű önkormányzat elsősorban akkor valósulhat meg, ha az állam erősnek érzi magát, mert minden tekintetben legitim. A legitimitás illetve demokrácia elvei érvényesítésének csökkenő mértékével egyenlő arányban korlátozott az önkormányzatok jogköre is. Ez helyi feszültségeket teremthet, mert az állam területén lévő történelmi vagy etnikai eredetű különbségek kezelését nem teszi lehetővé. Ezekben az esetekben az aszimmetrikus rendszert kell megvalósítani. Ez kétfajta megoldást igényel. Az egyik a testületi (helyi regionális), azaz a területi választott ön- kormányzati szervekhez rendelt, azokkal azonos legitimitá- sú, sajátos jogkörrel felruházott testületek kialakítása. Ezt perszonális vagy személyi elvű autonómiának (önkormányzatnak) nevezik. De nevezhetjük etnikai vagy kisebbségi autonómiának is, mert a számbeli kisebbségben élő közösségek ügyeinek a jogszerű intézésére találták ki. A másik a területi autonómia, azaz a klasszikus aszimmetrikus ön- kormányzati rendszer, amely keretében az ország egy vagy több történelmi vagy etnikai elv szerint meghatározott régiója különleges státuszt kap, amelyen belül az ország többi területéhez képest eltérő, de alkotmányosan illetve szerződésileg meghatározott jogszabályozás lép életbe. A személyi elvű autonómia érvényesíthető mind a szimmetrikus, mind az aszimmetrikus rendszeren belül. De míg a szimmetrikus rendszer (a svájci modell) az ország történelmi és etnikai elvű kantonizálása révén a társnemzeti kapcsolatrendszerhez vezethet, az aszimmetrikus rendszer (a dél-tiroli modell) a különleges státusz megteremtésére alkalmas. Le kell azonban szögezni, hogy egyik megoldás sem ellentétes a polgári társadalom rendező elveivel, mert mindegyik az önkormányzatiságra épül. De míg a szimmetrikus rendszerben a polgári társadalom rendező elve területileg mindenütt érvényes, az aszimmetrikus rendszerben eltérő módon érvényesül. Lényeges még az egyéni és a kollektívjogok kérdése, mivel az autonómiát sokan a kollektívjogokkal azonosítják és szembeállítják az egyéni jogokkal. Ez a szembeállítás azonban az autonómia 1 ocsán helytelen. A kollektív jogok fogalma leginkább szociális kiváltságra vonatkozik (például a nemesség előjogai a liberális jogállam előtti időben), az autonómia pedig az egyén joggyakorlására épül. Az egyéni jogok kérdéskörén belül meg kell különböztetnünk két jogcsoportot. Az egyik az, amelyet mindenkitől függetlenül gyakorolhat az egyén - ide tartozik például a bíróság előtti egyenlőség joga, a polgári szabadság- jogok, az alapvető emberi jogok jelentős része. A másikba olyan jogok tartoznak, amelyeknek csak közösségben van értelmük. Ilyen az anyanyelvhasználatra, az anyanyelvű iskolákra, a kultúra közösségi ápolására, a lakóterület etnikai jellegének megtartására, a csoport hátrányos megkülönböztetés elleni védekezésére, a saját ügyekben való döntés lehetőségének a megteremtésére, stb. való jog. Mindezek a kérdések a XXI. század küszöbén és a kontinentális mértű integrálódás előtt álló Európában egyértelműen a demokratikus elvek érvényesítésének a körébe tartoznak. Sőt azt is mondhatnánk, hogy ma mindazok, akik autonómia-, azaz önkormányzat-ellenesek, az európai fejlődés gátlói, azaz a társadalom primitivizálásának a hívei, a támogatói pedig a fejlődés hívei. Sajnos, hogy a kettő közötti választóvonal Európának egy újabb kettéosz- tottságát jeleníti meg. Akik az autonómia elvét elfogadják, azok érezhetően könnyebben fognak integrálódni, akik pedig elutasítják, azok feltételezhetően a várakozók listájára kerülnek. Ezt a korszellem diktálja és nem valamilyen alattomos hatalmi érdek. Az autonómia támogatói a fejlődés hívei. Sokan a kollektívjogokkal azonosítják az autonómiát. Jegyzet Győzelmes kudarc Szűcs Béla Vagyis fából vaskarika. Magabiztos kormányfőnk a múlt év külpolitikáját értékelte a legsikeresebbnek. Ha a makroökonómiai mutatókkal, vagy az alacsony inflációval hencegett volna, senki nem szólna semmit, azonban a külpolitikai győzelem hangoztatása még az átlagpolgárt is megdöbbenti és a szépítéstől jóval nagyobb lódításnak tartja. A legtalálóbban talán a köz- társasági elnök állapította meg, hogy ilyesmit csak az állíthat, aki bolonddá teszi az embereket. Igaz ugyan, hogy a kormány a programjában elkötelezte magát, hogy „az európai és atlanti politikai, biztonsági és gazdasági struktúrákkal intenzívebben fog együttműködni, hogy hangsúlyozza: szándékában áll, hogy e csoportosulások teljes értékű tagjává válhasson”. Azt is megígérte, hogy biztonsági orientációja és törekvése a NATO- és EU-tagság elérése lesz. Ha ezeket az ígéreteket, fogadalmakat összevetjük a tényekkel, kiderül, hogy a kormány semmit sem valósított meg belőlük. Szlovákiát kihagyták a NATO- ból, sőt még a következő felvételi körbe sem került be. Luxemburgban pedig az Európai Unió hat tagjelöltjének csoportjából maradtunk ki. Miniszterelnökünk a szlovák diplomácia óriási sikerének tartja, hogy Szlovákiát nem hagyták ki a startvonalon állók közül, és valamikor a jövőben számolnak a tagságával. A Meciar- kormány már két külügyminisztert „fogyasztott el”, míg ezt a „sikert” elérte. Hogy a tagság várományosai között maradtunk, az nem a kormány politikájának eredménye, hanem a Nyugat belátása: Meciar ballépéseiért nem szabad büntetni az egész ötmilliós Szlovákiát. Nem a kormány, hanem az ország népénekjövője iránti jóindulat eredménye, hogy legalább az EU-ba lépés „reményfutamában” bent maradtunk. A Nyugat jól tudja, hogy ki felelős a demokrácia terén mutatkozó deficitért. Nem véletlenül jelentette ki egy nyugati politikus, hogy vagy a kormány politikáját, vagy a kormányt kell megváltoztatni ahhoz, hogy Szlovákia bejusson az Európai Unióba. Uj kormány pedig az idén esedékes parlamenti választásokból kerülhet ki. Nálunk azonban ez is hihetetlenül bonyolult esemény lehet. Bár a legfrissebb közvélemény-kutatások is a Szlovák Demokratikus Koalíció fölényét igazolják, a választási győzelem még nem minden. Meciar ugyan többször kijelentette, hogy ha veszít a választásokon, távozik a politikai életből. A helyzetelemzők szerint ha a köztársasági elnök távozik és nem sikerül új elnököt választani, hiába nyeri meg a választásokat az ellenzék, nem lesz köztársasági elnök, aki elfogadja a régi kormány lemondását és kinevezze az újat. Ez azt jelenti, hogy amíg nem lesz új elnök, addig Meciar hatalmon marad, hacsak az ellenzéknek nem sikerül ötharmados többségre szert tennie a parlamentben, ami lehetővé tenné az új köztársasági elnök megválasztását. Ez azonban minden optimizmusunk mellett valószínűtlen. Olyan patthelyzet alakulhat ki, amelyből nem látszik kiút. Jelenleg ugyanis a kormánykoalíciónak nincs elnökjelöltje. Az ellenzék és a DSZM jelöltjei pedig szinte biztos, hogy nem szerzik meg a szükséges szavazatot. Eközben az elnöki hatáskör átszáll a kormányra, vagyis Meciar lesz az ország teljhatalmú vezetője, aki a maga rafinált politikájával irányítja majd az eseményeket és megpróbálja megtartani a hatalmat. Nehéz napok várnak az ellenzékre. Az egyetlenjárható út az összefogás és az egység erősítése, a szavazók tömegeinek meggyőzése, hogy a jelenlegi kusza helyzetből csupán egy új politika vezetheti ki az országot. Csak egy demokratikus kormány képes bejuttatni Szlovákiát az európai struktúrákba. A Magyar Koalíció ezért kötött szövetséget az SZDK-val, s ezért igyekszik meggyőzni a választóit, hogy szavazzanak a demokráciára. Dokumentum Magyarok a fordulat után TomásG. Masaryk Magyarul már elfelejtettem... Apám azonban magyar állampolgár volt, köpcsényi (ma Kittsee, Ausztria - a szerk. megj.) születésű, és így én is magyar állampolgárnak születtem, bár Hodonínban, Morvaország legdélibb részén jöttem a világra. De ez közel van a magyar határhoz. Szüleim nem beszéltek magyarul, de én gyakran pihentem a Balatonnál, sok kellemes órát töltöttem ott, többször átutaztam Magyar- országon, és a szlovák nép érdekében figyelemmel kísértem Magyarország kultúráját és politikáját, és jól beszéltem magyarul. Idővel azonban elfelejtettem, és ezt őszintén sajnálom. Most azon vagyok, hogy újra elsajátítsam a magyar nyelvet. A Csehszlovák Köztársaság a legdemokratikusabb alapelvekre épül, mivel meggyőződésünk, hogy az állam csak akkor lehet szilárd és egységes, ha ezen az alapon áll, és ezt az alapot el nem hagyja. A nemzeti kisebbségek jogait a párizsi békekonferencia megállapítoi La. Mi azonban sokkal töbl agarunk adni a nemzeti kisebbségeinknek, így a magyaroknak is, ennek az értékes, törekvő, becsületes és jó népnek. A csehszlovák államban egyáltalán nem ismerünk nyelvi vagy faji különbségeket, és minden állampolgárnak azonos jogai vannak - legyen bármilyen a vallása vagy az anyanyelve. Itt meg kell jegyeznem, tudunk arról, hogy magyar kö rökben, a másik parton, érthetetlen, erős agitáció folyik, melynek célja, hogy az állam egységét megdöntsék, és a nehezen újjáteremtett rendet és társadalmi békét megbontsák. Remélem, hogy Magyarország a béke aláírása után felhagy az agitációval, és meggyőződésem, hogy a magyar nemzet, melynek lovagiassága és férfiassága kétségtelen, komolyan állani fogja szavát, és nem fogja megnehezíteni a csehszlovák állam helyzetét, s azokét sem, akik itt élnek. Ha nem így lenne, és a túloldalról vezetett propaganda termékenytalajra találna, akkor természetesen az állam integritásának és nyugalmának érdekében minden módot megragadnánk, hogy az ilyen propagandával szembeszálljunk. Szívem mélyéből kívánom, hogy a béke magyar szomszédunkkal ne csak papíron legyen meg, hanem a valóságban is, hogy kéz a kézben mielőbb segíthessünk egymáson. (...) Nemcsak megértem a magyarokat, hanem együtt is érzek velük. Teljesen érthető, hogy fáj nekik - igen, ismétlem, megértem, hogy fáj nekik -, hogy történelmi nevezetességű ezeréves hazájuk ösz- szeomlott. Ezen azonban nem lehet változtatni. A magyaroknak bele kell nyugodniuk. Alkalmazkodniuk kell a mai helyzethez, ha ebben az államban akarnak élni. Magyarországon sok szlovák maradt; ez azt mutatja, hogy nem lehet pontosan megállapítani az országhatárt a lakosság anyanyelve szerint. De a magyaroknak nálunk annyi iskolájuk lehet, amennyire szükségük van. A magyarok használhatják anyanyelvűket nemcsak társaságban, hanem a hivatalos érintkezésben is: beadványaikat magyar nyelven is megtehetik a hivataloknak, magyarul beszélhetnek a bíróval. Ennek fejében a csehszlovák állam azt kívánja, hogy hűséges állampolgárok legyenek. Ä magyarok nyelvi és kulturális jogai nem valamiféle állami kedvezmény, mert az állam jól felfogott érdeke azt kívánja, hogy polgárai nyugodtan éljenek, és jól érezzék magukat. (A szerző filozófus, politikus, Csehszlovákia első köztársasági elnöke, 1850 és 1937 között élt. Az írás 1920-ban jelent meg.)
