Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

1998-03-25 / 12. szám

1998. március 25. Kópé Szabó Lőrinc Csigabiga Napos mohán melegszik a botszemű kis csigabiga: korán kibújt s most vár, pihen, fél és örül, mint a szivem, nem tudva: itt van-e a tél, vagy új tavaszt hoz már a szél; nem tudja még, mi a világ: ibolya? vagy csak hóvirág? Devecseri Gábor Beröpül az ég a házba Beröpül az ég a házba, tele lesz a szoba éggel, tele lesz a téli ember keskeny szive szélességgel. Először csak ködkámzsában jön a tavasz leskelődve, aztán ez a kámzsa széthull: csupa virág lesz belőle. Szép Ernő Virágok Nincs nekem kedvenc virágom, Melyik szebb, nem prédikálom. Mind szeretem, mind csudálom, Tavasszal mind alig várom. És szeretem én a fákat, Amennyit csak szemem láthat. Szeretem én a fanépet, A fák is olyan szépek, szépek. Nem mások ők, nézz csak rájok: Égigérő zöld virágok. Horváth Klára Illusztrációja Burmái mese A náthás nyúl Kopócs Tibor illusztrációja Oroszlánkirály kinevezte miniszterének a medvét, a majmot meg a nyulat, és így négyesben járták az er­dőt. Hanem egy szép na­pon rájuk unt az oroszlán, s legszívesebben széttépte, felfalta volna őket. De mivel ő maga választot­ta hármójukat miniszteré­nek, ki kellett eszelnie va­lami ürügyet, hogy törvé­nyes színezetet adjon az igaztalan tettnek. Összehívta hát három mi­niszterét az Oroszlánki­rály, és így szólott hozzá­juk:- Urak, már jó ideje mi­nisztereim vagytok, szeret­ném tudni, nem rontott-e meg benneteket a magas méltóság. Azzal kitátotta száját, és szólította a med­vét: mondaná meg, milyen illatot áraszt a fenséges száj. Mivelhogy az orosz­lán húson élt, undok szag áradt a szájából. A medve, igazmondó lé­vén, azt mondta:- Felséges uram, undok a szaga.- Gaz áruló! - üvöltötte az oroszlán. Felségsértésre vetemedsz királyod füle hallatára?! Halál legyen árulásod bére! - s így szól­ván, rávetette magát a medvére, és széttépte azon nyomban. Aztán a majmot kérdezte meg az oroszlán: milyen szag száll a király szájából. Okult a majom a medve sorsán, gondolta, csak úgy menekülhet meg, ha hízeleg az oroszlánnak, így szólt tehát:- Felségednek üde a lehe­leté és édes, akár a legdrá­gább illatszer.- Hazug vagy és hízelgő! - üvöltötte a dühödt orosz­lán. - Tudja jól mindenki, hogy az én számból nem jöhet más, csak undok szag, hiszen húson élek. Veszélyben ott az állam, hol a királyt igaztalan, hí­zelgő tanácsosok veszik körül! - s így szólván, ráve­tette magát a majomra, és széttépte azon nyomban. Aztán a nyálhoz fordult az oroszlán:- Okos nyúl, miféle szag árad a számból?- Felséges uram - kezdte a nyúl -, igencsak szánom, de bizony náthás vagyok, és eldugult az orrom. En­gedj hazatérnem, hadd pi­henjek, míg meg nem gyógyulok. Akkor majd megmondom, milyen illatot áraszt a fen­séges száj. Mit tehetett az oroszlán, hazaengedte a nyulat, az meg - gondol­hatjátok - soha többé nem merészkedett az oroszlán közelébe. Füri Olga A szelek szökése Szép tavasz volt. Szelek Ura a réten sé­tálgatott. Vállán lógott cifra tarisznyá­ja, amelyben a szeleket őrizte. Nagyon vigyázott rájuk, nehogy megszökje­nek. Csak a lágy tavaszi szellőt enged­te ki egy kis időre mindennap. Magasan járt a nap az égen, és ontotta a meleget. Szelek Ura belefáradt a jár- kálásba. Tarisznyájából kiengedte a tavaszi szellőt, mondván: „Hadd haj- longassa meg a fák rügyező ágait. Hadd játszadozzon a zsenge fűszálak­kal.” O maga pedig a fák tövébe heve- redett. Nem is találhatott volna jobb fekhelyet magának! A lábánál száz­szorszépek nyíltak, a fejénél nagy lila foltokban ibolya illatozott. Szelek Ura a finom virágillattól meg a madarak csiripelésétől egykettőre elszendere- dett. No, a szeleknek se kellett több! Sorra kiszöktek a cifra tarisznyából. Maguk helyett pedig a tavaszi szellőt ültették bele. Szelek Urát betakarták A szerző rajza hatalmas köpönyegével, hadd higgye, hogy este van, alvásra való idő! Aztán illa berek, nádak, erek! - már ott sem voltak. A szelek, amint megérezték maguk körül a szabadságot, irdatlan süvöltésbe kezdtek. Sebesen nyargal­tak a rét egyik végétől a másikig. Ami­kor megunták, más mókát eszeltek ki. Megtépázták a madarak tollát, majd a fészkeiket jól összekuszálták. Aztán megcibálták a fák lombosodó koroná­ját, és megszaggatták a bokrok gyenge leveleit. De még ez sem volt elég. Vé­gigsöpörtek a közeli falvakon és váro­sokon. A háztetőkről lefújták a csere­peket, és mindent feldöntöttek, amit csak bírtak. Mikor Szelek Ura feléb­redt, javában tartott a haddelhadd. Kalapja szállt, gurult a réten ide-oda. Köpenyege csak úgy röpködött körü­lötte. Hiába szorongatta cifra tarisz­nyáját, abban bizony csak a tavaszi szellő árválkodott. A többiek mind kint tomboltak egymással versengve. Szelek Ura nagy haragra gerjedt. Tüs­tént nekilátott, hogy tarisznyájába gyűjtse a kiszabadult szeleket. De azok oda se neki! Élvezték a bújócskázást, meg a fogócskázást. Bizony jó pár nap eltelt, míg valamennyit visszagyömö­szölte a cifra tarisznyába. Magyar monda A fejedelemasszony Híres jó gazda, építő feje­delem volt Bethlen Gábor, illetve hozzá az első felesé­ge, Károlyi Zsuzsánna, mert ugyan jól értette a háztartás minden csínját-bínját. Egyszer jókedvében a feje­delem odaajándékozta fele­ségének Enyedet, Erdélyor- szágnak ezt az ékességét. A fejedelemasszony úgy megszerette az enyedi kis házat - mert csak nem volt az olyan, mint a fejedelmi szállás -, hogy legszíveseb­ben ebben a kis házban tar­tózkodott. Ott is abban a szobácskábán, amelyiknek az ablaka a piactérre nézett. 1614-ben történt, hogy ép­pen vásár napján a fejede­lemasszony a piacot vigyáz­ta, hát meglátta, hogy az egyik kofáné drágán árulja a friss tojást. Több se kellett a fejedelem­asszonynak! Mindjárt felszökött ültéből, azzal csak ki a piacra, oda a kofánéhoz, és rákiáltott: Adok én neked drága tojást! Nesze, nesze! És amikor azt mondta, hogy nesze, nesze! - kétszer jó képen törülte a kofánét. Amikor a vásárosok a nagy­ságos fejedelemasszony ke­ze munkáját látták, egysze­riben éljenezni kezdtek, és híre terjedt egész Erdélyor- szágban a gyors igazság­szolgáltatásnak. Gondolkodom, tehát... Hogyan szaporodnak a krokodilok? Hatalmas, de fogságban állítólag nem olyan vad Fotó: CTK A csehországi állatkertek legidősebb és legnagyobb krokodilját láthatjátok a képen. Állatkerti krokodi­lok olykor igen magas kort érnek meg, csukaorrú alligátort már nyolcvanöt évig is tartottak fogság­ban. A szakemberek azt mond­ják, hogy a fogságban tar­tott fiatal krokodilok, ha állandóan gondozzák őket, kedves társakká lesznek. Ha hozzák a táp­lálásukra szolgáló húst, nagy izgalomba jönnek, s vartyogással, csapkodás­sal, morgással jókora zajt ütnek. Mai feladványunk ezzel a hüllővel kapcsolatos. írjá­tok meg, hogyan szapo­rodnak a krokodilok. A helyes megfejtők közül öten könyvjutalomban ré­szesülnek. Megfejtés A március 4-ei számunkban közölt feladat megfejtése: 1 - C, 2 - D, 3 - A, 4 - B. Nyertesek: Boda Ákos, Boly; Jankó Péter, Komárom; Dobcsi Andrea, Naszvad; Ulman Béla, Várhosszúrét; Gracza Enikő, Fülek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom