Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-03-18 / 11. szám
iblicisztika 1998. március 18. 9 „Emlékszobor, újonnan létesített park, ismeretterjesztő könyv a faluról... ezer dolgot megvalósítottunk, s legalább ugyanennyi vár még ránk. Siralmas tény, hogy Párkány nem lett járási székhely, de még abszurdabb, hogy a körzeti hivatala is leépült. A régiónak egyenletesen kellene fejlődnie, a Mária Valéria híd megépítése megmenthetné a környéket a tetszhaláltól.” „1996-ban Ottawában rendezték meg a heraldikai világtalálkozót, s az ezerötszáz létező címer közül Muzsla címere is bekerült azon negyven közé, amelyeket ott kiállítottak. A trencséni várban állandó heraldikai tárlat található, s a mi falunk címere ott is jelen van” - mondja Drapák Károly polgár- mester. A muzslai halastó vadregényes, romantikus arculatot kölcsönöz a bortermelő, szőlőheggyel megáldott falunak. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy a tavat a falu megkérdezése nélkül privatizálták. A Montanara Szálló parádés megnyitóbálján rengeteg meghívott vendég vett részt. A halandó fejében megmoccan a gondolat: miért ne válhatna Muzsla tájfaluvá? Óriási motivációként szolgálhat a szálló a falu lakosainak életében, hiszen ha fortélyosak, egy kis segítséggel azonnal megkaparinthatják a falu számára a nyári turizmust. Mekkora életszínvonal-emelkedést jelenthetne mindez Muzsla apraja és nagyja számára! Tóth lehel felvételei magyar kultúra élni habára. Ládákban egy halha- mozgalom, a Sarló emlé- : őrző, aki vigyáz a strá- Ir. Nagyiday Ernő, a házi- A megpróbáltatások kö- e is ember maradt mindig tertelenségben, és ma- l űzött magyarságban. A ényképek: az apa, felette Mindenütt a megtartó asz- Katalin. Mint oxigén a , a gondoskodó Klári né- iz feminin Bencéje. Tehát sd van és az érettségi ta- i napja Nagyiday Ernő in. Hányadik? Talán az dik. Kik jöttek el? A meg- tak, a megmaradtak és a gtevők. Egy évszázad be- ncaik alól. Soknak könny : ráncok az arcán. Volt, aki nevet cserélt, mert ennie kellett. Volt, aki nemzetiséget váltott, mert ennie kellett. Volt, aki elhagyta a várost, mert ennie kellett. Most visszatérnek önmagukhoz, most újból diákok, mint ötven vagy talán ennél is több évvel ezelőtt. Még ismerték a várost, mikor ott a vezérhangot Pfeiffer Miklós kanonok adta és látták Márai Sándor színjátékát, a Kassai polgárokat. Láttak névcseréket, szoborcseréket, képcseréket, nemzetiségcseréket, valláscseréket, embercseréket. Mindent átélt ez a tisztesen ünneplő generáció: történelmet ábrázol. Történelmi képeslap a fiataloknak. Látták a hódító cseh Gajda tábornokot, látták Masarykot, látták Kun Bélát, látták Gottwaldot, amikor még a szocializmus hű katonája volt. Látták Fábry Zoltánt, látták Horthy Miklóst, látták Szálasi Ferencet, látták a kassai „légitámadást” és látták Benes Eduárdot, amint meglékelte az emberséget. Kitértek a támadások elől ezek a szent öregek. Azt mondották, hogy „nem ér a nevünk”, de lényükben megmaradtak a vox humana követőinek, Fábry Zoltán alkotásaira voksoló polgároknak. Meghajtom a fejem kortársaim előtt, a vendég és a barát jogán. Kint csilingelnek a harangok, dél van. Hallom a régi kassai ráolvasást, a harangok közszájon forgó beszélgetését. A jezsuiták harangja mondja: „Gyerek született! Gyerek született!” Válaszolnak a franciskánu- sok: „Ki az apja? Ki az apja?” Rázendít a dóm nagyharangja: „Egy kanonok. Egy kanonok!” Megérkezik Közép-Európa legnagyobb politikai vigéce, Benes Eduárd. Ekkor még a harangoknak magyar anyanyelve volt. Most fordult a világ, eltűntek a magyar feliratok, és a magyar fiúkkal az asszimiláció nyelvén beszél az egyenjogúság. A kassai dómban, a Szent Erzsébet székesegyházban „Elisabeth ora pro nobis!”, olvasom a Szent Erzsébet-oszlopra felkarcolt könyörgést. Szent Antal oltárán hálacédulák magyar nyelven: „Köszönjük”, „Oltalmazz”, „Áldott légy”, mellettük ugyanannyi: Dakujeme za Bozie pozehnanie! Népszámlálás a templomban. A hálacédulák igazmondók. Múlt az ablakok üvegfestményein. Magyar történelem: Szent Korona, Szent István, Szent László, Szent Imre. „Szent Erzsébet, könyörögj érettünk!” - mondom én. Védőoltásodra szorul a kitagadott, agyonhallgatott, önmegtagadásba hajszolt nép. Királyhelmeci magyar diákok csodálják a dómtemplom történelmi emlékeit. Kérdezem neveiket: Nagy, Kiss, Fehér, Lakatos, mutatkoznak be. íme a „gyürkőzzjánosok” ivadékai, akik megtartották magukat, anyanyelvűket és nemzetiségüket. „Hűtlenek sokan a magyar közül a magyar iskolához! Jobb megélhetés reményében küldik gyermekeiket a szlovák iskolákba!” mondja a tanárnő. Érdekes. Bizalmas velem, mert nem vagyok hazai. Nacionalizmusnak számít a régi jelszó hangoztatása: „Magyar gyermek magyar iskolába való.” Erről nem szól sem az Új Szó, sem az Irodalmi Szemle, sem a Hét. Pedig ez illene a címoldalra. (Folytatjuk)
