Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-03-18 / 11. szám
1998. március 18. Kópé Radnóti Miklós Március Lúdbőrzik nézd a tócsa, vad, vidám, kamaszfiús szellőkkel jár a fák alatt, s zajong a március. A fázós rügy nem bújt ki még, hálót se sző a pók, de futnak már a kiscsibék, sárgás aranygolyók. Weöres Sándor Tavaszköszöntő A nap tüze, látod, a fürge diákot a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt. Csengve, nevetve kibuggyan a kedve s egy ős evőét a fénybe kiált. Áprily Lajos Március Sándor napján megszakad a tél, József napján eltűnik a szél, Zsákban Benedek hoz majd meleget, nincs több fázás, boldog aki él. Már közhírré szétdoboltatik: minden kislány férjhez szőkék legelébb, aztán feketék, végül barnák és a Régi, kiszáradt tó vize árad, néma kutakban a víz kibuzog. Zeng a picinyke szénfejű cinke víg dithyrambusa: daktilusok. Selymit a barka már kitakarta, sárga virágját bontja a som. Fut, fut az áram a déli sugárban s hökken a hó a hideg havason. Barna patakja napra kacagva a lomha Marosba csengve siet. Zeng a csatorna, zeng a hegy orma, s zeng - ugye zeng, ugye zeng a szived? Evőé: ujjongó örömkiáltás Ditirambus: szárnyaló, csapongó képzeletű költemény Daktilus: egy hosszú és két rövid szótagból álló ereszkedő versláb / 7/ Benedek Elek Akárki Csíkszentmihályi Berta illusztrációja Hol volt, hol nem volt, volt két testvér, s az egyik testvérnek hét fia, a másiknak hét leánya. A hét fiú apja folyton csúfolódott a hét leány apjával:- Hej, neked csak hét virágcsereped van, de nekem hét kardom! Szörnyen bosszankodott emiatt a hét leány apja. Hanem a legkisebbik leány, aki nagyon szép volt, s amellett okos is, azt mondta az apjának:- Ne bosszankodjék, édesapám. Ha még egyszer csú- folódik a testvére, mondja neki: „Hiszen jó, jó, neked hét fiad van, nekem meg hét lányom, de az én lányaim okosabbak ám, mint a te fiaid.” Fogadjon vele. Ő a legkisebbik fiát, édesapám a legkisebbik leányát küldje el a királyfihoz: hadd lám, melyik hozza el a királyfi koronáját. Úgy történt, ahogy a legkisebb leány tanácsolta. Az öregek fogadtak, a legkisebb fiú s a legkisebb leány útnak indult. Hamarosan egy folyócskához értek. Kicsi volt a folyócska, de sok a víz benne - no, most hogy mennek át rajta? A leány nem sokáig gondolkozott, lehúzta a cipellőjét, a szok- nyácskáját felfogta, és szépen átsétált a vízen.- No, majd még megáztatom a lábamat! - mondta a fiú. - Megvárom, amíg a víz mind egy cseppig lefolyik. De a víz csak nem folyt le, s akkor egyebet gondolt: volt a zsebében egy mogyoró, azt felvágta, s a héjával meregetni kezdte a vizet. „Majd csak elfogy” - gondolta. Ezalatt a lány messze járt, s útközben találkozott egy parasztfickóval.- Hallod-e, fickó, add nekem a ruhádat, én meg neked adom az enyémet! A fickó szívesen ráállott a cserére, a leány férfiruhába öltözött, s meg sem állott a király városáig, v..., is a királyfi palotájáig. A királyfi éppen kikönyökölt az ablakon, s ahogy meglátta a csodaszép fiút, egyszeribe leki áltott, felhívta s megkérdezte: ki s mi ő. Mondta a fiú-leány. Az én nevem Akárki, ha nem hiszed: találd ki!- No - mondta a Vírályfi -, nem bánom én, u..arki vagy, Akárki, csak azt kérdem: tudsz-e írni, olvasni?- Tudok biz én, hogyne tud nék. Szót se kérdezett többet, felfogadta íródeákjának. Még aznap leültette Akárkit, diktálta neki a leveleket, s egy pillanatig se vette le a szemét róla: folyton nézte Akárki gyönyörű kies’ kezét. „Hej - mondta magában -, bizony nem fiú ez az Akárki!” Szólt az anyjának is:- Hiszi-e, édesanyám, hogy leány az én íródeákom?- Ugyan, ne bolondozz, hogy volna az leány!- De bizony mondom, hogy leány!- Bolondot beszélsz, fiam - mondotta a királyné. - De ha meg akarsz bizonyosodni, hívd le a kertbe. Ha aztán szegfüvet szakít, bizonyosan leány; ha rózsát szakít, bizonyost, érfi. Tüstént lehívta a királyfi a kertbe, s ahogy ott sétáltak a sok szép virág közt, Akárki leszakított egy ' zsát.- Hát miért nem szegfüvet szakítasz? - kérdezte a királyfi. - Nézd, de szépek vannak!- Miért szakítanék szegfűt? Nem vagyok én leány! Aztán szótlan továbbmentek, a királyfi elöl, Akárki utána. Mikor jó messzire bementek a kert sűrűjébe, Akárki hirtelen megfordult, a királyfi meg csak ment előre nagy gondolkozva: észre sem vette, hogy Akárki visszasurrant a palotába. Ott Akárki ment egyenest a királynéhoz, s azt mondotta neki:- Felséges királyné, azért küldött a királyfi, hogy vigyem le a koronáját, mert koronásán akar sétálni. A királyné gondolkozott, hogy ugyan mi lelhette a fiát, de odaadta a koronát. Egyéb sem kellett Akárkinek, kifordult az ajtón, szaladt a királyfi szobájába, ott egy cédulára ezt írta: Isten áldjon, királyfi, nem vagyok én Akárki! Viszem a koronádat, tisztelem a mamádat! Aztán szaladt az istállóba, rápattant egy paripára, s mire a királyfi feljött a palotába, árkon-bokron túl volt. Mikor a folyócskához ért, az együgyű legény még mindig merte a vizet a mogyoró héjával. Rákiáltott:- Hát nem mondta az édesapám, hogy okosabb a virágcserép a kardnál? No de a királyfinak, ahogy olvasta a cédulát, nem volt maradása otthon, a leány után vágtatott, mint a sebes szél. Szerencsére éppen a folyócska felé vágtatott. Kérdezte a legényt:- Hé! Fiú! Láttál-e egy fiút koronával?- Ühüm. Éppen az én unokatestvérem volt.- Hát vezess a házukhoz! - parancsolta a királyfi. Mire odaértek, a leány felvette igazi ruháját, s most még ezerszerte szebb volt. -No, Akárki - mondta a királyfi -, tudtam, hogy leány vagy. De enyém is lész te mostan. Ásó, kapa s a nagyharang válasszon el minket. Azzal felkapta a paripájára, és elvágtatott vele haza. Még aznap megtartották a lakodalmat. Gondolkodom, tollat... Nemcsak a szabad természetben, az állatkertben is születnek gepárdkölykök. A képünkön látható Gara és Gizella tavaly szeptemberben született a prágai állatkertben. Afrikában az afrikai vadászgepárd, Délnyugat-Ázsiában pedig az ázsiai vadászgepárd honos. A gepárdot könnyű vadászatra idomítani, különösen az ázsiai népek alkalmazzák vadászatra. A gepárdok egyébként kutyaként vadászó, a gyors futáshoz alkalmazkodott s ezért hosszú lábú, bizonyos fokig kutyaszerű macskák. Karmaik csaknem mindig kiállnak, mint a kutyáknak. A gepárd igazi sztyeppi állat, melynek táplálékára nem annyira erejével, mint kitartásával kell szert tennie. Ha meggyorsítja a lépteit, úgy száguld, mint az agár. Egyáltalán nem tud kúszni, pedig ez a képesség minden macskában megvan. Gyakran órákig áll mozdulatlanul mélázva, s mereven tekint egy irányba, miközben kedvtelve dorombol. Szerinted milyen állat befogására alkalmazzák a vadászgepárdot? 1. antilop 2. fóka 3. zebra A helyes megfejtők közül öten könyvjutalomban részesülnekMire vadászik a gepárd?
