Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-03-11 / 10. szám
Melléklet: Tizenhat oldalas információs magazin. Benne: Rozsnyói képeslap és sok-sok plusz... Björn Dahlie átéli olimpiai játékok legeredményesebb résztvevőjévé 1 Z lépett elő. -LO 1848-49 mindig ellenállt. Nem véletlenül rettegett tőle minden antidemokratikus hatalom. Üzenete: hűnek maradni önmagunkhoz. Márciusunk - történelmi távlatból Ha én zászló lennék... Vlado Gloss illusztrációs felvétele CsákyPÁL Százötven év méltán tekinthető történelmi távlatnak. Ennyi idő alatt letisztulnak a nézetek, helyükre kerülnek az értékek. Százötven év tisztítótűz, amelyben elhamvad a sallang, az értéktelen külszín, s marad a lényeg, az esszencia - még akkor is, ha a mindenkor hatalmon lévők időről időre megpróbálják utólag kisajátítani az akkor történteket, s magukat a folyamat egyedüli továbbvivőinek feltüntetni. 1848-49 azonban mindig is ellenállt; hiába próbálták idegen zászlókra tűzni, paravánként használni, nem hagyta magát. Mindenki tudta, hogy a sanda szándékkal megfogalmazott torzítások mögött mi a valóság. Nem véletlenül rettegett tőle minden antidemokratikus hatalom. Mi lehet 1848 márciusának üzenete napjainkban, s milyen jelentéssel bírhat ez az ünnep számunkra, Magyarország határain kívül élő magyar közösség tagjaira? Az első és megkerülhetetlen üzenete talán az, hogy a magyar szabadságszerető nép. Nem jól tűri az igát, s akinek elnyomó szándékai vannak vele szemben, méltán tarthat a következményektől. Egy másik sugallata felhívás: bátornak kell lenni nehéz körülmények között is. Sokszor feltettük már a kérdést, ismételjük meg újra: méltán tartjuk-e hősöknek 1848-49 nagyjait? A válasz egyértelműen igen. Ám felelni tudunk-e arra, miért? Héroszok lettek volna mind egy szálig, akikbe egy csepp félelem sem szorult? Olvassuk csak el figyelmesen a másfél év történetét, akár az aradi tizenhármak emlékiratait, s megtaláljuk a vívódások, belső küzdelmek, sőt tévedések helyeit is. Akkor mégis mitől naA nagy dolgok véghezvitelénél mindenkire szükség van, aki akar és tud segíteni. gyok ők? Véleményem szerint attól, hogy a kritikus időpontban tudtak és mertek cselekedni. Félelmeik, belső kételyeik ellenére tudták, hol a helyük, mi a szerepük, s fel merték mindezt vállalni. Esendő emberségükben váltak így halhatatlanokká. A harmadik üzenet szorosan összefügg a fentiekkel, s a belső meggyőződés fontosságát hirdeti. Aki belülről inog meg, a szakadék szélére kerül, egy lépés, és elveszett az ügy számára. Ilyenkor kiemelten fontos az odafigyelés, az egyén számára nyújtott segítség az ügy számára nyújtott segítséggel azonos. S hogyan tekintsünk arra a tényre, hogy március idusának ifjai a későbbi folyamatokban nem jelennek meg irányadó szerepben? Arról a sokszor olcsón kínált magyarázatról lenne csupán szó, hogy minden forradalom felfalja a gyermekeit? Inkább arról, hogy más-más alkat szükségeltetik egy forradalom kirobbantásához és annak levezényléséhez, s más az így létrejött új állapot profi szintű menedzseléséhez? Gróf Batthyány Lajos kétségkívül mesz- sze állt attól, hogy Nemzeti dalt tudott volna írni; mi lett volna azonban az első felelős, független magyar kormányból, ha miniszterelnökének tevékenysége abban merült volna ki, hogy naponta egy-egy buzdító verset alkot az ország dolgainak irányítása helyett? Az is tanulság lehet tehát, hogy nagy dolgok véghezvitelénél mindenkire szükség van, aki tud és akar segíteni; az ilyen polifónia azonban csak akkor lehet hatékony, ha kiegészíti és nem kioltja egymást. Közös sorsukat úgysem kerülhették el: Petőfi a csatatéren, Batthyány a kivégzőosztag előtt vált vértanúvá. Sorolhatnánk a párhuzamokat és tanulságokat, de inkább vizsgáljunk egy különleges kérdést: volt-e 1848-nak értelme, s ha igen, mi? Március 15-én mindannyiunkat egy kicsit felfelé vonz 1848 emléke - nemzeti tudatunk számára ez máig ható érték. Az akkori eseménysor a világon erős szimpátiát keltett a magyar név iránt - ez is fontos, még akkor is, ha a következő generációk eltékozol- ták ezt a pozitív képet. 1848- 49 az elkövetkezendő Bach- korszak ellenére is fontos tényezővé avatta a magyarságot, amellyel minden körülmények között számolni kell. Megnyitotta az utat a későbbi kiegyezéshez, megteremtette az alapokat a századvégi gazdasági felemelkedéshez s nem utolsósorban a demokratizálódás megalapozásával, a feudalizmus rendszerének megszüntetésével lehetőséget teremtett az egész régió történelmi felzárkózásához. A legfőbb üzenete azonban talán mégiscsak ez: minden körülmények között hűnek kell maradnunk önmagunkhoz, értékeinkhez. Önbecsülésünknek tartozunk elsősorban ezzel. Vezércikk Rohanunk a diktatúrába Miklósi Péter______________ Szeretve tisztelt honfitársaim és nagybecsű olvasóim, úgy is mint a Szlovák Köztársaság szabadelvű s adófizető polgárai és egyben felvidéki magyarok, íme, elérkezett a Vezért éltető hozsannáért kiáltó alkalom: az államfői jogkörök zömével 1998. március 3-ától felruházott szlovák kormány, élén Vladimír Meciarral, újfent olyasmit produkált, amin hetekig fog csámcsogni a világsajtó, elvégre a premierisszimusz és csapata pár perc leforgása alatt minden eddigi belpolitikai bűvészmutatványát überolni tudta! Alig 9 órával Michal Kovác elnöki megbízatásának lejárta után: a/ egy éven belül másodszor is lefújta a közvetlen elnökválasztásról szóló népszavazást; b/ Szlovákia 42 külhonban akkreditált nagykövete közül egy csapásra 28-at fölmentett; c/ közkegyelmet gyakorolt. Az erre vonatkozó és a Törvénytárban már másnap (!) megjelent rendelet V. és VI. cikkelye szerint azok ügyében, akiknek közük lehet ifj. Michal Kovác 1995-ben történt elrablásához és külföldre hurcolásához, illetve azon személyek esetében, akik az 1997- ben kiírt referendum meghiúsításának felelősei. Magyarán: a miniszterelnök úr, aki mostanság az államfő jogköreit is megkaparintotta, önamnesztiát gyakorolt - noha ezzel nyíltan beismerte, hogy ő és a kompániája fülig benne van mindkét, hetedhét országra szóló botrányban. Viszont ön- nönmagának és fanatizált híveinek bebizonyította: nincs olyan Isten, aki egy kisistennek megtilthatná, hogy önmagával szemben is közkegyelmet gyakoroljon! E dolog zsenialitása abban rejlik, hogy az ilyesmi még Sztálinnak sem jutott eszébe (aki 1936-ban még csupán azt hangoztatta: nem az a lényeg, hány szavazatot kapunk, hanem hogyan számoljuk azokat össze!); amiként az is nyilvánvaló, hogy a szlovák miniszterelnök mellett a polit- stiklijeiről elhíresült Milosevics vagy Lukasenko is csak tehetséges kezdő... Persze, ez a helyzet a maga valóságában távolról sem annyira vidám, hogy némi fanyar iróniával elüthető lenne. Nem, mert ajkunkra fagy a mosoly, ha belegondolunk, hogy mivé zül- leszthető a demokrácia ott, ahol kormányprogrammá „nemesedik” az alkotmánysértés és kormányzati törekvéssé az igazságszolgáltatás megbénítása. Kiváltképp az olyan bűnügyekben válik veszedelmessé az efféle államhatalmi stílus, amelyekben az igazságszolgáltatásnak épp a lehető leggyorsabbnak kell lennie. Mégpedig azért, mert ha a nyilvánvaló bűnös nem kerül időben rendőrkézre, onnan ügyész elé, majd rács mögé, úgy minden büntetlenül leélt napja azt a reményt éltetheti benne, hogy elkerülheti a büntetést, tette megtorladanul marad. Például egy égbekiáltó önamnesztia árán! A hatalomtól megrésze- gültek önfeloldozása azonban a legnagyobb kárt azoknak a büntetlen állampolgároknak a bizalmában teszi, akik látva, hogy az elkövetett bűn nem nyeri el méltó büntetését, eleinte csak csóválják a fejüket, aztán elfordulnak az igazságügy szervezetétől, még később úgy döntenek, hogy maguk tesznek igazságot. Az idő múlása egyébként sem tesz jót a bűnüldözésnek. A bizonyítékok és a tanúk egyre kevésbé lelhetők fel, és ha a bűn fölötti felháborodás nem is múlik el nyomtalanul, a bűnüldözők buzgalma lanyhul, és eljöhet egy pillanat, amikor már csak legyintésre futja a jogos igazságérzetből nehezteléssé enyhült indulatból. De van még egy óriási veszélye a büntetlenségnek: éspedig a futni hagyott bűnösök elszemtelenedése. Diktatórikus hatalommal párosuló pimaszságuk személy szerint sérti az ártatlanokat, hiszen addig sündörögnek, amíg rablóból pandúrrá előlépve még az önamnesztiától sem riadnak vissza! A gyökerekig nyúló részletekből összeálló EGÉSZ az, ami itt figyelmünkre érdemes. Elvégre a diktatórikus kormányzat ténykedéséből kihüvelyezhető jogfilozófiai krédó lényege: a törvényes az, amit Én, a premierisszimusz annak mondok.
