Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-03-11 / 10. szám
2 1998. március 11. Vélemény Szlovákiai magyar családi magazin Vasárnap 66 sor „Kokárdás kakasok” Barak László A magyar szabadságharc évfordulójának ünnepségein, március idusán nyilvánvalóan valamennyi szlovákiai magyar politikus kitűzi majd a nemzeti színű kokárdát. Eszébe nem jut senkinek, hogy ezt valamilyen személyes érdekből teszi. Elvitathatatlan egység demonstrálódik majd a külsőségekben. A tetszetős külcsínynél fontosabb azonban a belbecs. Vagyis, képesek-e személyes, netán pártérdekeken, vályúharcokon, egymás iránti valós vagy vélt sérelmekből táplálkozó „ótestamentumi” gyűlölködésen túl felelősen együtt gondolkodni. Amikor a tarkónkba liheg Meciar... A szlovákiai magyar politizálás részeseként, tapasztalataim alapján állítom, hogy rendkívül nehezen megy nekünk az együttgondolkodás. Sőt még nehezebben az egységben cselekvés. Mi más miatt őrölnénk „három malomban” hónapok óta? Miért vagyunk képtelenek közös nevezőre jutni a parlamenti választásokon indulás mikéntjében? Holott „kifelé” igyekszünk jó képet vágni az önmagunk okozta tehetetlenséghez. Miközben a pártokon belül is kicsinyes vádaskodás, a süketek párbeszéde folyik. Véget kéne most már vetni a tétlenséget generáló iszapbirkózásnak. Párt- határozatok ide vagy oda! A szlovákiai magyarokat ugyanis egyáltalán nem érdekli, hogy milyen szlovákiai magyar parlamenti pártban ki a zsonglőrködő politológus, a nosztalgiázó bolsevik vagy a politikai felelősséget nem vállaló kibic. Ha a politikai körülmények és az ún. „vidéki politikusok” (akik egyébként éppúgy a három parlamenti párt vezető testületéinek tagjai, mint az őket vidékiséggel gúnyolok) nagy része szövetségi pártot akar, mert a velük közvetlen kapcsolatban lévő választók holtbiztos parlamenti képviseletet igényelnek, akkor legyen szövetség. A trágyadombért meg a majdani szövetségi párt hátsó udvarán megküzdhetnek a „kokárdás kakasok”, ha még szükség lesz rá egyáltalán. Vendégkommentár 150 éves a tükör Gálán Géza _____________ A t iszta, a pontos, a szigorú. A tisztesség, a tudás, a jóság tükre. A forradalomé, a szabadságé, Petőfié... Lelkiismeretes embernek mindig nehéz volt belenézni. Ám a lelkiismeretlenek szakadatlanul birtokolják, magasba emelik, vicsorognak mögüle, görbítik-hamisítják, ünnepelve gyalázzák. Elragadták, mert mindig leleplezte őket. A lakájokat, a tolvajokat, az árulókat. A tükörrel mindig bitorolták a hatalmat is. Azt hiszik, a tükör azt mutatja, amit ők szeretnének. Csakhogy a kezükben átlátszó lett. Nem a kedvükre működik. Újra és újra lelepleződnek. Ennek ellenére magasra emelik, ünnepük. A nép nevében. Legutóbb 25 éve kerekedett kövérre az ünnep. A tükröt acélos kultúrmogu- lok, méltatlan méltatok, kongó fejű előadók, szikkadt szívű színészek nyomorgat- ták. Leszerepeltek, ám nem nyerték el méltó büntetésüket. Csak az utódaik, csak az örököseik. A méltatlan jutalmukat. Most ők szorongatják agyon a tükröt. A fehér papír fölött kicsordul toliam fekete vére... Petőfié. Tollba kiált: 150 év? Potomság! Mi történt? Csak a nevet koptatják cégérként, de nem ismerik, ami mögötte van. Tudni sem akarják. Kifosztják a népet hitéből, jogaiból. A nemzet nevében. Most megint ünnepelnek. Fogadások, műsorok, svéd- és kávéházi törzsasztalok, lefetyelő vendégek: Zerffyk, Vahotok, Kuthyk, Császár Ferencek simulóvérű utódai... Jól vannak. Megvannak. Borzasztó vasárnapi nép vagyunk. Nekünk mindig ünnep kell. Zászlók, lófejnyi kokárdák, formaságok. Szellemi hullák súlya nehezedik rám. 150 éve kiáltom: „Ne temessetek! Még élek!” A szerző több Petőfiről szóló film, monodráma szerzője, előadója Főszerkesztő: Lovász Attila (52-38-318) Főszerkesztő-helyettes, a Vasárnap vezető szerkesztője: Kövesdi Károly (52-38-316, 52-38-317) Hang-Kép, Tanácsadó: Kovács Ilona (52-38-315) Kommentár, Vélemény: Kövesdi Károly Politika, Háttér: P. Vonyik Erzsébet (52-38-314) Gazdaság: J. Mészáros Károly, Kópé: Balajti Árpád Kultúra: Szabó G. László (52-38-315) Sport: J. Mészáros Károly (52-38-314) Fotó: Dömötör Ede Kiadja a Vox Nova Rt. Ügyvezető igazgató: Slezákné Kovács Edit (52-38-322, fax: 52- 38-321). Szerkesztőség/Hirdetésfelvétel: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, 6. emelet, P.O.BOX 49.; Telefax: 52-38-343;Telefon: 52-38-332 52-38-262 Szedés, képfeldolgozás: Vox Nova Rt., Bratislava. Nyomja: Komáromi Nyomda Kft. Terjeszti: Postai Hírlapszolgálat, d, a. Czvedler. Előfizethető minden postán és hírlapterjesztőnél. Külföldi megrendelések: ES PNS Vyvoz tlace, Kosická 1, 813 81 Bratislava. Az újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Posta 12,1995. június 16-án. Engedélyszám: 591/95. Előfizetési díj: negyed évre 130 korona. Index: 480 201. A VASÁRNAP az Interneten megtalálható: http://www.voxnova.sk/ Ahogy elnézem, gyanúsan balosodnak az idén a hóemberek Rajz: MS-Rencín Minden évben egyszer: március 15-én „Békévé oldja az emlékezés”? Klein Melinda ______________ Mi sem könnyebb, mint évről évre felidézni a történelmet, megállni egy pillanatra, az emlékművek talapzatán elhelyezni a megemlékezés koszorúit, azután menni tovább... Felidézni Kossuth, Széchenyi, Táncsics, Petőfi, Görgei, Klapka szellemét, meggyászolni az aradi tizenhármakat, és indulni tovább... Szüneteltetni egy percre ezt az örö© 6 Ma is él a szelleme Csak történelem kös rohanást, elzarándokolni a szoborhoz, és elmerengeni: hogy is volt?... Minden évben kitűzni a kokárdát, átismételni a Nemzeti dalt, felidézni a márciusi ifjak emlékét. Az idén, március 15-én ünnepeljük az 1848-as magyar szabadságharc százötvenedik évfordulóját. Azt az időt, amikor talpra állt a magyar nemzet, és kezdetét vette egy gigászi küzdelem. De vajon mit jelent mindez a mai fiataloknak? Olasz István, Galánta: a Annyit tudok a szabadság- ™ harcról, amennyit az iskolában, a történelem- és az irodalomórákon hallottam róla. Talán nem vagyok elég idős és érett, hogy igazán megérintsen a dolog, így számomra ez egy történelmi esemény, amelyről kötelességünk megemlékezni. Tisztában vagyok vele, hogy a szabadságharc komoly fordulatot jelentett a magyarság életében. Sok korosztályombeli fiatalt ismerek, aki nem tulajdonít különösebb jelentőséget az ünnepeknek, mégis azt mondom, hogy március 15-én tisztelegnünk kell azok emléke előtt, akiknek volt bátorságuk fellázadni, és vállalni a következményeket is. Nagy Anikó, Dunaszerdahely: a Büszke vagyok azokra az ” emberekre, azokra a magyarokra, akik ott és akkor ki mertek állni az igazukért, és akiknek volt bátorságuk felemelni a szavukat valami ellen, amivel nem értettek egyet. Tisztában voltak vele, hogy ez az egyetlen esélyük. Belebuktak, de legalább megpróbálták. Az én szememben ez igazi hőstettnek számít. Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy abban a korban, az akkori politikai helyzetet ismerve csatasorba álljon valaki. Ha akkor éltem volna, egészen biztos, hogy egy lettem volna közülük. A tanáraimtól sokat hallok ezekről az eseményekről, és ahogy közeledik az évforduló, egyre többször kerülnek szóba a nevek, a dátumok. Mintha az a forradalmi szellem ilyenkor újra itt lebegne körülöttünk. Ha a forradalom főszereplőit tekintjük, számomra a legrokonszenvesebb Petőfi Sándor, aki a tollával harcolt, a verseivel buzdította a népet. Gondolom, minderre magában a korban keresendő a magyarázat, és az is tény, hogy a felkelés vezetői olyan személyiségek voltak, akikben bízott a tömeg, és követte őket. Németh Ákos, Dunaszerdahely: a Ez az egyetlen olyan ese- ^ mény a magyarság történetében, amelyet erre, mifelénk is minden évben ünnepelünk. Március 15-én kitűzzük és büszkén viseljük a nemzeti színű kokárdát. Megkoszorúzzuk a szabadságharc tiszteletére emelt emlékművet. Mesélik, hogy régebben voltak, akik mindezt rossz szemmel nézték, de én akkor még kisgyerek voltam, nem emlékszem rá. Be kell valljam, talán nem tudok eleget az esemény részleteiről és főszereplőiről, de őszintén mondom, hogy tiszteletre méltó, amit véghezvittek. Ami a legszimpatikusabb, hogy mindenki egy emberként védte a nemzet igazát. Ma is erre volna szükség. Mátis Iván, Dunaszerdahely: a Hogy tudjam, mit is jelen- ™ tett a szabadságharc, ahhoz ott kellett volna lennem, így számomra mindez inkább már csak történelem. Az én korosztályom túlnyomó része így van ezzel. Tudjuk, hogy a szabadságharc nagyjaira büszkén kell tekintenünk, hiszen megmozdították a nemzetet. A mi feladatunk az volna, hogy folytassuk, amit elődeink 1848-ban elkezdtek. Példát kellene vennünk róluk, és ösz- szefogni, hogy együtt erősebbek lehessünk. Ha a saját helyzetünkre gondolok, világosan látom, hogy nehéz dolgunk van, de úgy vélem, egy újabb szabadságharc most nem segítene rajtunk. Az összetartást viszont megtanulhatnánk a negyvennyolcasoktól. Olvasói levél Az igazság harmadrendű tényező „Ne szítsuk a kedélyeket!” - írja Sinkovics István a Vasárnap 8. számában, aki levelében azzal büszkélkedik, hogy Nyitrán(!) nem félt kijelenteni: Stefan helyett Istvánt írjanak a személyi igazolványába. Frázisokkal megvigasztalja H. Kornéliát a hagyományos utónevek kimúlásával kapcsolatban, majd kioktatja Gyökér János lévai olvasót - ha nem is alaptalanul -, de azért arról lehetne beszélgetni, hogy meg van-e félemlítve a nép vagy sem. A magyar név- használatról is lehetne csevegni, főleg ami a vállalkozókat illeti. A feliratozások ügyében István úr úgy fogalmazhatott volna, hogy Zselízen, Léván, Verebélyen is akadnak magyar feliratok, mint ahogy a többi városban is hellyel-közzel akadnak - lehetőleg minél apróbb betűkkel, nehogy szembetűnő legyen. (Másodrendű polgároknak másodrendű feliratok járnak, ez is csak csínjával!) De mit várhatunk el egy olyan országtól, ahol nyelvtörvény van, ahol a többségi nemzet fél a kisebbségtől, ahol nemzetállam létrehozásán fáradoznak? Sinkovics úr írását olvasván belém bújt a kételkedés ördöge. Sikerűit megtalálnom a levélíró nevét és címét a telefonkönyvben. Valóban István, nem Stefan, nem is Sinkovic. Most már csak arra voltam kíváncsi: vajon hány Istvánt vagy egyéb lefordítható nevet találok a nyitrai UTÓ jegyzékében? A közel 34 ezer telefontulajdonosból egyet se leltem. (Ha mégis akad ilyen, reklamáljon!) A kíváncsiság tovább hajszolt, s nekiláttam a komáromi UTÓ böngészéséhez. A majd 11 ezer előfizetőből kb. 8 ezer a magyar ajkú polgár, ebből mintegy 60 személy van bejegyezve magyar utónévvel. Egyik adathoz sem kell kommentár. Ez van. Az utónév írása magánügy! Sokkal elszomorítóbb a magyar családnevek förtelmes írása. Pl. a Mészáros névnek nyolc változata található a telefonkönyvben. Nem hiszem, hogy van még ország, ahol az eredeti családnevek körül ilyen káosz uralkodna, jóllehet ennek okát ismerjük: reszlovakizáció, asszimiláció, identitásvesztés, elvtelen alkalmazkodás, butaság, karrierizmus, félelem stb. Mindenesetre Sinkovics úr optimizmusa irigylésre méltó és bátor kiállása az István mellett követendő példa. Hogy „az igazság győzni fog”, a tekintetben szkeptikus vagyok, mert a nacionalizmusban és a politikában az igazság csak harmadrendű tényező. Rajtunk csak egy egészséges politikai fordulat segíthet, mert ha az nem lesz, elmondhatjuk: Consummtum est! Sonkoly Tibor nyugalmazott pedagógus Az említett levélíró neve sajnos hibásan jelent meg lapunk 8. számában. A becsületes neve: Sinkovics István. Levélírónk szíves elnézését kérjük. A szerkesztőség
