Új Szó, 1998. augusztus (51. évfolyam, 177-201. szám)

1998-08-12 / 186. szám, szerda

SPORT ÚJ SZÓ 1998. AUGUSZTUS 11. Blazsevics marad Zágráb. Miroszlav Blazse­vics, á horvát labdarúgó­válogatottat edzőként idén világbajnoki bronzéremhez segítő szakember újabb riégy évig a tisztségében marad. - Mindenben egye­tértettünk, bár még nem ír­tunk alá semmit. Elvileg úgy néz ki, hogy egy újabb négyéves időszaknak indu­lunk neki közösen, de eh­hez még szükségem van néhány további garanciára fogalmazott szűkszavúan Blazsevics. A 63 éves edző állítólag Japánból is kapott ajánlatot. (MTI) A király hajóját is ellenőrzik Madrid. János Károly spa­nyol király hajójának, a Bribonnak négy tagját dop­pingvizsgálatra kötelezte a spanyol vitorlásbajnokság szervezősége. Először for­dult elő, hogy a Spanyol Vi­torlás Szövetség, dopping­vizsgálatot végeztetett el hasonló versenyen, ezért a résztvevők először nem is vették komolyan a felszólí­tást. Később kiderült, hogy nem tréfáról van szó, így a sorsolás útján kiválasztott hajósoknak doppingteszten kellett résztvenniük. (MTI) Folytatódnak a vizsgálatok Reims. Az első elemzések szerint a tiltott szerek listá­ján szereplő anyagok is vol­tak azon szerek között, amelyeket a Tour de France kerékpáros körversenyen szerepelt holland TVM csa­pat egyik autójában, vala­mint a pihenőhelyéül szol­gáló hotelban foglaltak le. A holland istálló dopping­ügyével a reimsi ügyészség foglalkozik, amely a lefog­lalt szerek vizsgálati anya­gának megérkezése után most már a versenyzőktől vett vér és vizeletminták kontrolleredményére vár. Eközben a csapat ügyvédje kérvényezte a klub három fogva tartott vezetőjének a szabadon bocsátását. (MTI) Lemondott a litván edző Vilnius. Csapata sikertelen világbajnoki szereplése mi­att lemondott posztjáról Jonas Kazlauskas, a litván férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya. A szakvezető irányításával az elmúlt két olimpián bronz­érmet szerzett alakulat a hétvégén véget ért athéni vb-n a kudarcként értékel­hető hetedik helyen vég­zett. A litván csapat, miután kiderült, hogy az amerikai együttesben hiányozni fog­nak a NBA-ban szereplő já­tékosok, a vb egyik esélye­sévé lépett elő, azonban a negyeddöntőben elvérzett a későbbi ezüstérmes Orosz­ország ellen. (MTI) Semleges pályán a továbbjutásért Johannesburg. Kelet-Af­rika konfliktusban álló két országának, Etiópiának és Eritreának a labdarúgó­válogatottjai augusztus 23-án semleges pályán, Kairóban mérkőznek meg, hogy eldöntsék, melyik együttes léphet az Afrikai Nemzetek Kupája selejte­zőjének következő fordu­lójába. (MTI) Többen pályáztak a brazil válogatott tréneri posztjára Luxemburgo az edző A második vonalbeli labdarúgó-bajnokság második felvonása után Két százszázalékos Pozsony. AII. labdarúgó­liga második fordulóját követően két csapat száz­százalékos: a DAC és a Nováky. SZABÓ ZOLTÁN Szombaton ismét kitettek ma­gukért a dunaszerdahelyiek, 3:l-re legyőzték a szintén a fel­jutásra pályázó szencieket. Pe­dig a csallóköziek számára rosz­szul indult a találkozó, hiszen a vendégcsapat szerzett vezetést, sőt döntetlen állásnál Németh Krisztiánt - jogosan - kiállította játékvezető. Vladimír Rusnák védenceit ez sem zavarta, em­berhátrányban két gólt lőttek. Fižan, Janega, Gőgh és Radvá­nyi vitte a prímet, de a többieket is dicséret illeti. A szurkolók csakúgy, mint a Púchov ellen is­mét vastappal jutalmazták a lab­darúgókat. A nyitányon 810, szombaton pedig már 1200 né­ző figyelte a mérkőzést. Ez már jelez valamit. Úgy tűnik, vissza­tért Radványi Miki önbizalma, a jól fejelő csatár már három talá­latnál tart. Ľubomír Páleník, a csallóköziek másodedzője így értékelte a látottakat: „Le a ka­lappal futballistáink előtt, pél­dásan küzdöttek, megfogyatko­zott létszámban is a győzelemre törekedtek. Nagy erőbedobással játszottak, a hajrára sem fárad­tak el. Örömmel tölt el, hogy egy ütőképes csapat van kialakuló­ban Dunszerdahelyen," Legkö­zelebb Pöstyénben lépnek pá­lyára a sárga-kékek, a vezetők nem titkolják: három pontért utaznak a fürdővárosba. Szikora György a KOBA vezető­edzője nem lehetett ott a rang­adón, mert vesepanaszokkal kórházban fekszik. Segítője, Du­šan Ábrahám elismerte, hogy teljesen megérdemelten nyerte a derbit a DAC: „A kiállítást kö­vetően védenceim azt hitték, ölükbe hull a győzelem. Nem így történt. A hazaiak ezúttal is iga­zolták, ők a bajnokság első szá­mú esélyesei." Az érsekújváriak a magabiztos pöstyénieket fogadták, az újonc egyáltalán nem ijedt meg az el­lenféltől, a félidő közepén már 2:0-ra vezetett. Lelkesen, nagy akarással léptek pályára Kollá­rik edző védencei, pedig 55 per­cig tíz emberrel játszottak. Ugyanis Čukan szándékos keze­zés miatt idő előtt mehetett zu­hanyozni miatt. Főleg a Bősről igazolt Czajlik Tibor volt elemé­ben, kétszer talált a hálóba. „Jól kezdtünk, ám a kiállítást köve­A NIKE 33.JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA Pozsony: A NIKÉ fogadóirodái­ban a következő mérkőzésekre tippelhetünk. SZERDA, AUGUSZTUS 12. Bajnokok Ligája-selejtező, első mérkőzések: 122. Trondheim-FC Bruges 1,90-2,80-1,20-1,50; 123. Manchester Utd.-LKS Lodz 1,25-4,0-2,80; 124. Lovecs­Szpartak Moskva 3,20-2,80-1,90­1,50-1,20; 125. Galatasaray­Grasshoppers 1,55-3,0-4,20-1,10 -1,80; 126. Celtic Glasgow-Croa­tia Zagreb 1,90-2,80-3,20-1,20­1,50; 127. Maribor-PSV Eindho­ven 3,6-2,80-1,70-1,60-1,10; 128. Dinamó Kijev-Sparta Praha 1,65-2,80-3,80-1,10-1,65; 129. Internazionale-Skonto Riga 1,15 -4,50-9,0-3,40; 130. Olymp. Pire­usz-Famagusta 1,25-4,0-7,0-0­2,80; 131. Beníica-Beitar Jerusa­lem. 1,20-4,0-8,0-0-3,0; 132. D. Tbiliszi-Athl. Bübao 2,40-2,80­2,40-1,30; 133. HJK Helsinki-FC Metz 2,90-2,80-2,0-1,45-1.20; 134. Bayern München-Obilics 1,25-4,0-7,0-0-2,80; 135. Sturm Graz-Újpest 1,45-3,2-4,8-1,05­2,0; 136. Steaua Bucuresti-Pa­nathinaikosz 1,8-2,9-3,4-1,15­1,5; 137. FC Kosice-Bröndby 1,90-2,80-3,20-1,20-1,50. Tipp áz FC Kosice-Bröndby mérkőzés végeredményére: 140. 2:1 7,0; 141. 3:1 7,0; 142. 1:1 6,0; 143. 1:2 9,0; 144. más eredmény 1,50. Német labdarúgó Bundesliga II: 145. Oberhausen-Tebe Berlin 2,0-2,80-2,70-1,20-1,45. Norvég labdarúgó-bajnokság: 146. Kongsvinger-Haugesund 1,45-3,20-4,80-1,05-2,0. Angol labdarúgó Liga Kupa első forduló: 147. Swindon-Wicom­be 1,6-3,-3,8-1,1-1,7; 148. Scar­borough-Barnsley 3,4-2,8-1,8­1,55-1,15; 149. Grimsby-Pres­ton 1,70-2,80-3,60.-1,10-1,60. Labdarúgó Finn Kupa 6. fordu­ló: 150. TP Lahti-Pk-35 3,80­3,0-1,60-1,70-1,10; 151. Inter Turku-Seinájoki 1,60-3,0-3,80­1,10-1,70; 152. Gnistan-FinnPa 3,60-2,80-1,70-1,60-1,10; 153. Myllykoski-Rovaniemi 1,80­2,80-3,40-1,15-1,55; 154. KTP­85-Vaasa 3,80-3,0-1,60-1,70­1,10; 155. FC Raahe-Valkea­koski 9,0-4,50-1,15-3,40-0. Nemzetközi labdarúgótorna: 156. Real Madrid-Lazio 1,70­2,80-3,60-1,10-1,60; 157. La Coruňa-Atl. Madrid 2,10-2,80­2,70-1,25-1,40. Nemzetközi futballmérkőzés: SITA-HÍR Rio de Janeiro. A Globo című brazil tévéállomás hétfőn este bejelentette, hogy a 46 eszten­dős Vanderlei Luxemburgo, a Corinthians Sao Paulo trénere lett a brazil labdarúgó-válogatot új edzője. A Brazil Labdarúgó Szövetség vezetői közül senki sem erősítette meg a hírt, de a Globo TV szerint a szövetség minden percben bejelentheti a kinevezést. Ismert, a brazil fut­ball legfelsőbb vezetése két hét­tel ezelőtt leváltotta Mario Zgallót, mert az általa irányított nemzeti tizenegy kikapott a vb­döntőben. Luxemburgo annak idején védő­ként futballozott, nemzetközi vi­szonylatban azonban nem tu­dott sikereket felmutatni. Tré­nerként vált ismertté, miután csapatával háromszor megnyer­te Sao Paulo állam bajnokságát, és 1993 óta kétszer szerzett bra­zil bajnoki címet a Palmeiras együttesével. Olyan szakember hírében áll, aki az offenzív lab­darúgást preferálja. Mostani csa­patával, a Corinthiansszal a nem régen megkezdődött pontvadá­szatban mind a négy eddigi mér­kőzését megnyerte, vasárnap 5:1 -re verte az Átletico Mineriót. Luxemburgón kívül többen is pályáztak a válogatott edzői posztjára; például Paulo Cesar Carpegiani, aki Paraguay válo­gatottjával bejutott az idei világ­bajnokság a nyolcaddöntőjébe, továbbá Carlos Alberto Parreira, az 1994-ben vb-címet nyert bra­zü csapat trénere, Antonio Lopes, az egykori rendőri nyo­mozó, a Vasco da Gama szakve­zetője. Az évszázad legjobb európai futballkapusai Grosics a kilencedik tőén feljöttek a vendégek. Nagy taktikai csatában sikerült nyer­nünk" - mondta Jozef Kollárik. A Nováky együttese a Vág­sellyén elért győzelmet követő­en, egy ötössel küldte haza a tőketerebesi csapatot, és jobb gólkülönbségével vezeti a tabel­lát. Továbbra sem megy a vág­sellyei Duslónak, ezúttal a nagy­mihályi stadionban veszített. A harmincöt esztendős Pavol Diňa egy góllal járult hozzá a siker­hez. Tehát két felvonást követő­en pont nélkül áll Vág-parti csa­pat, pedig az idény előtt igen­csak optimista volt a vezérkar... A feljutásra pályázó púchoviak vérszegény győzelmet arattak a varrannóiak ellen, míg a dévé­nyiek erejéből csak döntetlenre futotta a Krompachyba „szám­űzött" Lokomotívával szemben. A játék képe alapján a vasutasok győzelmet érdemeltek volna. Vladimír Goffa, a Devín vezető­edzője csak ennyit mondotta meccs után: „Csapnivalóan fut­balloztunk, szerencsével szerez­tük meg az egyik pontot." GÓLLISTA - 3 gólos: Radványi (DAC), Černák (Vranov); 2 gólos. Gőgh (DAC), Czajlik (N. Zámky), Plavník (Devín), Szurmin (Mi­chalovce), Stachura, Švach (Pieš­ťany), Špánik (Nováky). MTI-HIR Wiesbaden/Budapest. Grosics Gyula bekerült az évszázad tíz legjobb európai kapusa közé a labdarúgás történetével és sta­tisztikájával foglalkozó szerve­zet, az IFFHS szavazásán. Az 51 rangsorolt kapus közt még egy magyar kapus található: Zsák Károly (1895-1944), aki a szá­zad elején a 33 FC játékosa volt, 1912 és 1925 között harminc mérkőzésen szerepelt a magyar válogatottban. A jelenleg is aktív kapusok közül a dán Peter Schmeichel tagja az el­ső hétnek, amelyben még az olasz Dino Zoff, a német Josef Maier és az angol Gordon Banks kapott he­lyet. Az IFFHS által rangsorolt ka­pusok közt 7-7 olasz, illetve né­met (köztük volt NDK-beli kapu­sok is), 5-5 angol és spanyol, vala­mint négy egykori szovjetunióbeli kapus található. Az évszázad legjobb kapusainak rangsora: 1. Gordon Banks (an­gol), Lev Jasin (szovjet), Josef Maier (német), František Plá­nička (csehszlovák), Peter Schmeichel (dán), Ricardo Za­mora (spanyol), Dino Zoff (olasz), 8. Peter Shilton (angol), 9. Grosics Gyula, 10. Jean-Marie Pfaff (belga)... 47. Zsák Károly. „A pénz imádata az ördögtől származik..." Edwards fellélegzett MTI-H(R London. A brit Jonathan Ed­wards elmondása szerint na­gyon megkönnyebbült, hogy már nem nyerheti meg az atléti­kai Golden League-sorozat egy­millió dolláros fődíját. A hármasugrásban világcsúcs­tartó sportoló a múlt szombati monte-carlói viadalon bokasérü­léssel állt rajthoz, és az addig 12 verseny óta legyőzhetetlen atlé­ta mindhárom kísérlete érvény­telen lett. Brit újságok nem értik, miért kellett Edwardsnak koc­káztatnia alig több mint egy hét­tel a budapesti Európa-bajnok­ság előtt. Sokak véleménye sze­rint az adéta az egymillió dollá­ros fődíjért vállalta a szereplést. A hármasugró cáfolta ezt. - A pénz engem nem motivál. Természetesen megfordult a fe­jemben, hogy már nem nyerhe­tem meg az egymillió dollárt, de egyáltalán nem vagyok csaló­dott. Sőt, inkább megkönnyeb­bültem. Tőlem soha nem lehetett hallani, hogy a pénz miatt vállal­tam volna el egy-egy indulást. A pénz imádata az ördögtől szár­mazik - nyüatkozta a mélysége­sen hívő keresztény Edwards. 158. 1. FC Köln-Ajax 3,40-3,0­1,70-1,60-1,15. CSÜTÖRTÖK, AUGUSZTUS 13. Labdarúgó UEFA Kupa-selejte­ző: 183. FC Zürich-Sahtyor Do­nyeck 2,1-2,8-2,7-1,25-1,4. Labdarúgó KEK-selejtező, első mérkőzések: 184. Velenje-Const­ructorul 17:00 1,45-3,20-4,80­1,05-2,0; 185. FC Vaduz-Hel­singborg 10,0-5,0-1,10; 186. La­usanne-Hararat 1,05-5,0-18,0-0­4,50; 187. Cork City-CSZKA Ki­jev 3,40-2,80-1,80-1,55-1,15; 188. Ekranas-Apoll. Limassol 16:00 1,80-2,80-3,40-1,15-1,55; 189. Apollonia Fier-Genk 5,30­3,20-1,40-2,10-1,05; 190. Ban­gor City-Valkeakoski 2,90-2,80­2,0-1,45-1,2; 191. Levszki Szó­fia-Lok. Vitesk 1,25-4,0-7,0-0­2,80; 192. Liepaja-Keflavik 1,80­2,80-3,40-1,15-1,55; 193. Greve­macher-Rapid Bucuresti 7,0-4,0­1,25-2,80-0; 194. Tallin-Hearts 4,50-3,0-1,50-1,90-1,05; 195. Wronki-La Valieta 1,15-4,5-9,-0­3,4; 196. Gotu-MTK 8,0-4,0-1,2­3,0-0; 197. Glentoran-Maccabi Haifa 2,4-2,8-2,4-1,3-1,3; 198. Karabah Agdan-FC Koppenhága 3,40-2,80-1,80-1,55-1,15. A férfi teniszezők új világranglista-vezetője, a chilei Marcelo Rios (ČTK) Az apró termetű Milan Kráľ (jobbról) ugyan nem lőtt gólt a DAC-Szenc II. ligás labdarúgó-mérkőzésen, de az egész meccs folyamán riogatta a szenei védőket (Fotó: Balajti Árpád]

Next

/
Oldalképek
Tartalom